Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

2 Letartóztatás Bukarest. A Cronica Romana című bukaresti na­pilap szombaton első olda­las keretes anyagban, „Top secret” feleimmel jelentette, hogy a székelyföldi Ko- vászna megye rendőrsége még májusban „állig fel­fegyverzett tíztagú illegális csoportot” leplezett le. 20 különböző típusú fegyver és 314 töltény volt birtokuk­ban a lap értesülése szerint, amelynek forrását nem je­löli meg. „Noha az ügy szenzáció és noha a letartóztatások óta öt hónap telt el, csak egyet­len részletet tudtunk kiderí­teni: a csoport kilenc román és egy magyar állampolgár­ból áll” - írja a Cronica Romana. Ellentámadás Moszkva. Grúziában szombat hajnalban folyta­tódott a száműzött elnök, Zviad Gamszahurdia erői­nek ellentámadása. A tbiliszi belügyminisz­térium közleménye szerint a Vahtang Kobalija vezette zviadisták reggelre vissza­foglalták a kormányerőktől Szenaki városát. Az orosz rádió jelentése szerint a harcoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, pontos adatok nem ismertek. Szuhoj-27 Kínának Tajpej. Kína Szuhoj-27 típusú vadászrepülőket vá­sárolt Oroszországtól. A 24-26 gép közül néhányat már átvett a pekingi hadse­reg, és ki is próbálta azokat- adta hírül egy tajvani új­ság. A United Daily News című tajpeji lap fényképe­ket is közölt, amelyek a kí­nai légierő jelzésével ellá­tott Su-27-es gépeket ábrá­zoltak egy távol-keleti orosz gyár kifutópályáján. Aknára futott Belgrád. Egy zsúfolt személyvonat vasárnap ak­nára futott Horvátország­ban. A robbantás a szlavóniai Daruvár és Pakrác közötti pályatesten, az ENSZ által ellenőrzött úgynevezett nyugati övezet peremén tör­tént. Senki sem sérült meg. Kudarc? Washington. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár úgy véli, hogy a világszervezet Szomáliái missziója ku­darcba fullad, ha az ameri­kai katonák nem folytatják az egymás ellen harcoló klánok lefegyverzését. Merényletterv London. Iraki ellenzé­kiek és a CIA ügynökei Londonban titkos tárgyalá­sokat folytattak egy Szad- dam Husszein elleni me­rényletről, de az amerikaiak végül visszariadtak, sőt, be­árulták a tervet Bagdadnak- ezt állította a The Sunday Times című brit lapban egy tekintélyes, Londonban élő iraki ellenzéki személyiség. Totóeredmépyek 1. Ferencváros-Csepel 1 2. Videot.-Waltham FC-Újpest 1 3. BVSC-Pécs X 4. Duisburg-Nürnberg I 5. Hamburg-1. FC Köln 2 6. Leipzig-Karlsruhe I 7. Leverkusen-Bremen X 8. B. München-Kaiserslautern 1 9. VfB Stuttgart-Schalke 04 I 10. Wattenscheid-Frankfurt X 11. Cagliari-Torino 1 12. Piacenza-Napoli X 13. Sampdoria-Milan 1 14. Juventus-Genoa 1 Körkép 1993. november 1., hétfő FU$S A FOGYATÉKOS TARSADERT! Immár hagyománynak számít a Kézenfogva ÉFÉE rendezésében az őszi Fuss a fogyatékos társadért! elnevezésű akció. Szomba­ton Szolnokon, Kisújszálláson és Mezőtúron futottak a vállalkozó szellemű gyerekek és felnőttek. A bevételt a megyében élő fogyatékosok munkahelyeinek támogatá­sára fordítják. Felvételünk a szolnoki futáson készült. (Fotó: Novák Károly) Főleg polgármesterek jelentkeztek Az önkormányzatok és a sajtó (Folytatás az 1. oldalról) módszerekkel történő formá­lása. Ezek az új módszerek a tő­lünk nyugatra lévő országok­ban, illetve hazánkban egyes vállalatok, vállalkozások tevé­kenységében már ismerősek. Itt az ideje tehát, hogy a „nonpro­fit” szférában is elkezdjenek „élni”. A záróelőadást Juhász Judit kormányszóvivő tartotta. „Egyenrangú partneri kapcso­latra kell törekedni a lapgaz­dákkal, főszerkesztőkkel” - kezdte beszédét. A későbbiek során azt taglalta, hogy meg­győződése szerint az állampol­gárok még mindig alulinformál­tak. Az önkormányzatoknak épp ezért célszerű szinte minden döntés-előkészítő munkához tá­jékoztatási tervet elkészíteni. A tisztességesen megnyert újság­írókkal azután ügyeket is nyerhetünk - tért vissza kiinduló kérdéséhez Juhász Judit. Szarvas Zoltán Szobordöntők Ismeretlen tettesek ledöntötték Móricz Zsigmond szobrát szom­batra virradó éjjel Nyíregyházán. A szobor az íróról elnevezett me­gyei és városi könyvtár előtti parkban állt. A tettesek felkutatá­sára a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság megtette a szükséges in­tézkedéseket. Nagy Lajos szolnoki emléktáb­lájának szétverése után újabb (ró emlékét gyalázták meg ismeretlen tettesek, ezúttal Nyíregyházán. Csak remélhetjük, hogy a szol­noki emléktáblával ellentétben, a szobor visszakerül eredeti he­lyére, és legalább ott a vandálok is elnyerik méltó büntetésüket. A Demokratikus Charta nagygyűlése A Demokratikus Charta által- a sajtószabadság védelmében- meghirdetett nagygyűlésre több ezren gyűltek össze a bu­dapesti városháza dísztermé­ben, az épület folyosóin és ud­varán. Az első szónok Balassa Pé­ter, a Charta szóvivője minde­nekelőtt hangsúlyozta: a média szabadsága a választópolgárok szabadsága, és az utóbbi hóna­pokban ez került végveszélybe. A felszólaló azt is leszögezte: az ellenzéki politikusok, a tévé­sek, az újságírók, egyszóval mindenki hibázott, mert nem tettek semmit, mivel azt gondol­ták, hogy már csak egy fél évet kell kibírni, és a népakarat el­söpri a „tekintélyuralomtól itta­suk kormánykoalíciót”. Szavai szerint „a miniszterelnök távol­létében a fegyveres erővel is rendelkező belügyminiszter a szélsőjobb elnöke kíván lenni”. Bánó András, az Egyenleg felfüggesztett főszerkesztője sa­ját nyilatkozatát olvasta fel. En­nek lényege: mivel az utóbbi napokban csak úgy nyilatkoztak róla, mint hamisítóról, csalóról, jogi úton fog elégtételt venni. Sárközi Erika, a Reggel című műsor egykori szerkesztője azt a konzekvenciát vonta le az eseményekből, hogy sikerült a sajtót antallistákra, csurkis- tákra, orbánistákra és fodoris­tákra „szétrobbantani”, holott csak háromféle újságíró létezik: jó, rossz és közepes. Mészöly Miklós író felhívta a figyelmet - nem az a fontos, hogy ezen az összejövetelen ki és mit mond, hanem az, hogy milyen sokan vesznek részt rajta. Mint mondta: „Egy puccs árnyékában a Charta feladata a figyelemfelhívás.” Gádor Iván publicista szavai szerint most nem fog kifulladni az ügy, mint Hankiss és Gom­bár eltávolításakor. Kedden ugyanis tüntetni készül az egye­temi ifjúság, és később több vá­rosban demonstrációk lesznek. Konrád György utolsó szó­nokként leszögezte: „A két ter­peszkedő álelnök folyamatosan szégyent hoz a magyar demok­ráciára.” Mint mondta: a történ­tekért a felelősséget a minisz­terelnök hiányában az őt helyet­tesítő belügyminiszternek kell vállalnia. (MTI) Egységesítő megyei küldöttértekezlet Szocdem-nap Kisújszálláson A megyében működő szoci­áldemokrata pártok - az or­szágos egység megteremtése után - egységesítő megyei kül­döttértekezletet tartottak szom­baton Kisújszálláson, ahol megalakították a Magyaror­szági Szociáldemokrata Párt új megyei szervezetét, melynek elnökévé a túrkevei Bogár Ottót, titkárává a kisújszállási Sántha Gábort választották. Délután lakossági fórumot tartottak, melyen jelen volt Király Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZDP elnöke, aki ismertette, hogyan egyesült a négy szociáldemokrata párt­ból három azért, hogy megszűn­jön a szétaprózottság s megte­remtődjön az egység. Az is ve­zérelt bennünket - mondta -, hogy visszatérítsük a mozgal­mat, a képviselő személyisége­ket ahhoz a hagyományos út­hoz, amely ugyan mindig sok vitán keresztül formálódott, de sohasem jelentett szélsőségeket, csak toleranciát, párbeszédet. Podkoniczky István, a párt főtitkára elmondta, hogy az el­múlt egy hónap legfontosabb eredménye, hogy a párt vissza­került a politikai közéletbe. Ez igazolja az elmúlt év munkáját, mely az egységesítésért folyt. Dr. Borsik János, a Moz­donyvezetők Szakszervezeté­nek ügyvezetője szerint is ez a párt legfontosabb feladata, hi­szen a jelenlegi pártok nem tö­rődnek az érdekvédelmi szövet­ségekkel, nem vállalják fel a gondjaikat. Mi is nagy örömmel fogadtuk a párt egyesülését - mondta Vadász János, Közgyűjtemé­nyi és Közművelődési Dolgo­zók Szakszervezetének veze­tője, mert szükségünk van olyan pártra, amely a munkavállalók, a nyugdíjasok, a munkanélkü­liek problémáit is felvállalja, s a mi fejünkkel is gondolkodik. Néhány hozzászóló szerint a párt lépéselőnyben van, mert itt mostanra lezárultak a viták, a harcok, s így csak a jövővel tudnak foglalkozni. Egy felszó­laló szerint már lekéstek a jövő évi választásról. Miután még most készül a párt programja, többen kérték, hogy a vállalko­zókra, a mezőgazdaságból élőkre is gondoljanak. Király Zoltán elmondta, hogy januárban lesz a párt kongresz- szusa, ekkorra lesz kész a prog­ram. Szerinte ha a párt jól mű­ködik, akkor a korábbi „bot­ránypárt kép” háttérbe szorul, s eséllyel indulnak a parlamentbe jutásért.-de­Huszonöt éves a karcagi kórház (Folytatás az 1. oldalról) ban kezdődött meg, 552 dolgo­zóval s 440 ággyal. Később megépült a pszichiátriai osztály, a gyermekotthon, a szociális otthon. Jelenleg 971 dolgozójuk és 711 ágyuk van. A 25 év sta­tisztikáját is ismertette az igaz­gató úr, eszerint 5 millió 571 ezer beteget kezeltek, 21 ezer újszülött látott itt napvilágot és 100 ezer operációt hajtottak végre. Dr. Böjthe Lajos, a Hetényi Géza Kórház igazgatója a ma­gyar egészségügy helyzetéről beszélt. Megítélése szerint a he­lyi önkormányzatok sokat tud­nak segíteni az intézmények fenntartásában. Ma az egész­ségügy válságban van, szemlé­leti változásra van szükség. A minden ingyen van helyett tu­domásul kell venni, hogy min­dennek ára van. Szólt még a fi­nanszírozási gondokról is, majd úgy ítélte meg: az egészségügy fel fog nőni a feladathoz. Ezután átadták az intézmény névadójáról alapított emlékpla­kettet Abrahám Istvánnénak, aki a baleseti sebészet nővére, s 1968 óta dolgozik itt, dr. Sántha Józsefnek, a véradó ál­lomás osztályvezető főorvosá­nak, aki 1950 novemberében kezdte meg a gyógyítómunkát, valamint Kónya Gyula kazán­fűtőnek, aki 1959 óta kórházi alkalmazott, őket is köszöntötte a Puszta Szalonzenekar hang­versenye. Este egészségügyi bállal fejeződött be az ünnep­ségsorozat. D. E. Ma nyílik a Goldbach Kereskedőház Ma nyitja meg kapuit az arab-izraeli-palesztin vegyes vállalatként a Goldbach Keres­kedőház. A nyitást megelőző tegnapi sajtótájékoztatón Ko- rompay Miklós, a cég magyar­országi képviselője elmondta: a vegyes vállalat 100 millió forin­tos alaptőkével jött létre. Bár az üzletház csak november 1-jén nyílik meg, már eddig is számos üzlet van kilátásban. Fidesz-választmányi ülés Ahogy a megyében látják Jász-Nagykun-Szolnok me­gyét hárman képviselték a Fi­desz országos választmányának alakuló ülésén, Varga Mihály, a párt megyei elnöke, Várhegyi Attila, a szolnoki szervezet el­nöke, valamint Gulyás László, a kunszentmártoni szervezet al- elnöke, akivel a zárt ülésen tör­téntekről beszéltünk.- A szavazás eredménye im­már ismeretes. Véget ért-e ezzel a Fideszen belüli pozíciókere­sés?- A párt egy új, az országos tanácsot felváltó testületének elnöki pozíciójáért folyt a megmérettetés. Az elnök és a megválasztott elnökség feladata pedig nyilvánvalóan a választ­mány munkájának megszerve­zése, koordinálása. A választ­mány Szájer Józsefet találta erre alkalmasnak.- Fodor Gábor szándéka - nyilatkozatai alapján - a párton belüli másság megjelenítése, képviselete volt a jelöltséggel. Ön szerint marad-e Fodor ezek után is a pártban?- Nagyon örülök, hogy az alakuló ülés úgy zajlott le, ahogy az megtörtént. Gábor korrekt módon viselte, hogy alulmaradt, gratulált a megvá­lasztott elnöknek, s részt vett a választmány további munkájá­ban. De nem csak ezért örülök. A választmány alakuló ülésén ismét bebizonyosodott, hogy a helyi csoportok, megyei szerve­zetek teljes egészében elfogad­ják a kongresszuson megalko­tott programot, s az alapján tud­ják elképzelni a Fidesz politizá­lását. Úgy gondolom, ezeket látva Fodor Gábor tagja marad a Fidesznek, s tovább dolgozik meglévő pozíciójában.- És mi lesz a választmány feladata?- A közeljövő legfontosabb feladata az országgyűlési képvi­selőjelöltek megerősítése, va­lamint a párt kapcsolatainak, a választási együttműködések­nek, az esetleges koalíciós lehe­tőségeknek a meghatározása.- sóit ­A múlt hét keddi lapszá­munkban jelent meg „Libaga­liba milliókkal” címmel írá­sunk, amely az október 25-én, a Mezőtúrhoz közeli libate­nyésztő telepen történtekről tu­dósított. Mivel akkor a - veze­téknevének kezdőbetűjével megnevezett - vállalkozónak, Sánta Sándornak a helyszínen nem volt lehetősége véleményét elmondania, utánajártunk, ho­gyan oldódott meg a libagaliba.- Sánta úr, kérem, mondja el milyen vállalkozásról van tehát szó, hogyan is kezdődött ez a cikk témájául szolgáló, igen bo- nyulultnak tűnő üzlet.- A mezőtúri libatelepet ta­valy decemberben vásároltam meg az állami gazdaságtól, hozzá is láttam a szárnyasok te­nyésztéséhez. Mivel nem volt elegendő pénzem, hitelt vettem fel az Agrobanktól a privatizá­ciós és fejlesztési költségek biz­tosítására. Hangsúlyozom, hogy a hitelt természetesen úgy vet­tem fel, hogy minden szükséges feltételnek - ebbe beleértve az erkölcsi bizonyítványt is - meg­feleltem. A másik szerződés megkötése abból állt, hogy ké­sőbb ajánlatott tettem a termelés finanszíroztatására, melyet az Élmix Kft. fogadott el. Minden szerződés szabályos volt, egyedül az okozott prob­lémát, hogy ez utóbbi megálla­podás, és ezáltal a finanszírozás későn következett be. Emiatt az általam idén júliusra beszerzett mintegy 50 ezer darab napos­liba etetése kritikussá vált. Részben ez volt az oka annak, hogy az üzleti szempontból el­fogadható mennyiség közel két­szerese, körülbelül 12 ezer ma­dár hullott el.- És a kölcsönök...?- Én nem vettem fel két hely­ről ugyanazért két hitelt. A köl­csön csak a bank vonatkozásá­ban igaz. Az Élmixtől mint ter­meltetőtől nem hitelt, hanem „termeltetési szerződésbe fog­lalt finanszírozási előleget” kap­tam. Az állatállományt jogomban állt értékesíteni, mivel a zálog­jog kedvezményezettje, az Ag­robank ehhez előzetesen hozzá­járulását adta.- Hogyan zárult az a bizo­nyos hétfői nap a helyszínen, született-e valamilyen megol­dás?- Semmilyen megegyezés nem jött létre azon a napon. Az akkor elhangzott ígéretek elle­nére senki sem jelentett fel a rendőrségen. Én azonban felje­lentéssel éltem mindazokkal szemben, akik a sérelmemre cselekedtek. Másnap aztán egy egész na­pos tárgyalást folytattunk, melynek részese volt a bank és az Élmix is. Végleges megol­dásként a következő megálla­podás jött létre közöttünk: a kft. a bank és az én javamra lemon­dott az általa - a telepről - el­szállított libák árbevételéről, tő­lem pedig a bank megvásárolta a teljes birtokot a libákkal együtt. Ezzel garanciát kaptam arra, hogy továbbra is élvezhetem a bank bizalmát. H. Gy. Nyilatkozott a vállalkozó ■■■■■■■■■■■■■■■ Megoldódott a galiba

Next

/
Oldalképek
Tartalom