Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-11 / 237. szám
12 Tévében a kosarasok! Ma este 19.30-kor kosárrangadó lesz a Tiszaliget- ben. Két szuper ligás magyar csapat mérkőzik a bajnoki pontokért, amelyet a telvízió egyenes adásban közvetít. A házigazda Szolnoki Olajbányász „ősi” ellenfelét, a Zalaegerszeget fogadja abban a reményben, hogy győzelmével szépségtapaszt helyez el szurkolóik orcáján, feledtetve vele valamelyest a „tragikus” zágrábi kirándulást. A meccs kérdése: a Tisza-partiak összeszedik-e magugat, vagy a zalaiak tartósan „lehűtik,, a piros-fekete együttest? A válasz nem késik sokáig. Ma este kiderül. Ha eljönnek, megláthatják. Kispályás foci Ahogy fogy a bajnokságból a fordulók száma, úgy nő az izgalom a jászberényi kispályás la- barúgócsapatok vetélkedésében. Az I. osztály 18. fordulójában a nagy négyesből a Sánta Falatozó gárdája kikapott, míg a többiek győztek. így háromra csökkent a bajnokaspiránsok száma. Mindenképpen említést érdemel az újonc Kurencia együttese. Hetek óta remek formában játszik, már az 5. helyre jött fel. Az alsóházban ismét változott a helyzet. Győzelmével a Jb. Vasas megelőzte az Aprító együttesét, egyetlen pont a különbség a két csapat között. Mivel szinte biztos, hogya 0-pon- tos Fair Play mellett közülük kerül ki a második kieső, nagy küzdelem várható még közöttük az utolsó négy fordulóban. Az I. osztály 18. fordulójának eredményei: Célgép- terv-Sánta Falatozó 2-0, Áfész Elektronik-Jászteleki SC 4-1, lOOxSzép-Kurrencia 1-3, Fair Play-Jb. Vasas 0-3, Aprítógép- gár-Takeft Gösser 1-4, DMSC Tűzoltók-II. Egyetértés 5-2. A bajnokság állása: 1. Takeft Gösser 28, 2. Afész Elektronik 27, 3. DMSC Tűzoltók 26, 4. Sánta Falatozó 24, 5. Kurrencia 23, 6. Célgépterv 20, 7. lOOxSzép 19, 8. H. Egyetértés 17, 9. Jászteleki SC 13, 10. Jb. Vasas 10, 11. Aprítógépgyár 9, 12. Fair Play 0 pont. A góllövőlista élmezőnye: 19 gólos Hallgat János (Célgépterv), 17 gólos Raffael Ferenc (Sánta Falatozó), 13 gólos Sisa József (Ta- keft-Gösser). A II. osztályban a rájátszást három csoportban kezdték az együttesek. Igazán rossz napjuk volt az éllovasoknak, hiszen mindhárman kikaptak. A legjobb hat között pedig a forduló előtt 2„ illetve 3. helyen álló gárda is kikapott. A bajnoki címért és a feljutásért harcoló hatosban így alaposan tömörült a mezőny. A legnagyob meglepetést az alapszakaszban mindössze két pontot gyűjtött Világhírű SC okozta a Trans Ideál legyőzésével. A-csoport, 1-6. helyért: -t-Torlás-H. Lehel Gyöngye 1-2, Apropó Orig-Lehelux AMSTEL 0-2, Plasztik Ku- lacs-Metallica 0-2, 1. Plasztik Kulacs 8, 2. H. Lehel Gyöngye 8, 3. +Torlás 7,4. Apropó Origó 6, 5. Lehelux Amstel 4, 6. Metallica 3 pont. B-csoport, 7-12. helyért: Fészek Büfé-Norma 2-1, PHV-Eltex Kft. 4-1, Tere Fere Club-Építőmester Kft. 0-0. 7. PHV 8, 8. Fészek Büfé 8, 9. Eltex Kft. 7, 10. Építőmester Kft. 5,11. Tere Fere Club 5, 12. Norma 3 pont. C-csoport, 13-18. helyért: Dréher - Amatőr FC 0-1, Peres SC-Jász Casino 4-0, Trans Ideál-Világhírű SC 1-3. 13. Trans Ideál 9, 14. Amatőr FC 8, 15. Peres SC 6, 16. Jász Casino 5, 17. Dréher 4, 18. Világhírű SC 4 pont. A góllövőlista élmezőnye: 19 gólos Fodor Sándor (Fészek Büfé), 18 gólos Radnai István (Lehelux-Ams- tel) és Varga Zsolt (+Torlás) Szántai Sportextra 1993. október 11., hétfő Labdarúgó NB L, 9. forduló Egyre mélyebbre zuhan a Vasas, nem hagyja magát leírni a Vác és a Sopron Vác FC-Samsung - Videoton-Waltham 4-0 (2-0) Vác, 1000 néző, v.: Vágner gólszerzők: Kriska (36. p.), Füle (4L), Nyilas (87.), Vig (90.) sárga lap: Füle (23.), Nagy T. (60.), illetve Zimmermann (80.) jók: Koszta, Nagy T„ Puglits, Nyilas, illetve Balog, Zimmermann Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy T. - Puglits, Hahn - Nyilas, Kriska, Aranyos, Simon (Víg 56.), Romanek (Schwarcz 79.) - Szedlacsek, Füle Videoton-Waltham: Mitring - Balog - Varga, Németh - Zimmermann, Lőrincz, Czéh, Bekő (Pálfi 72.), Horváth L. (Tieber 64.) - Takács, Horváth F. A Vác ismét a hajrára tartogatta a gólokat, s ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. PMSC-Fordan - Ferencváros 0-0 Pécs, 15 000 néző, v.: Tóth V. jók: Csaban, Zare, Vókó, Fehér, illetve Szeder, Telek, Páling, Détári PMSC-Fordan: Csaban - Dienes, Zare, Bódog, Vókó - Ulveczki (Cso- both 62.), Rózsa, Fehér, Kocsis - Lengyel (Tököli 62.), Azoitei Ferencváros: Szeder - Simon, Telek, Kuznyecov (Szekeres 65.), Páling, Détári, Lipcsei, Keller - Nagy, Kovács, Gregor (Wukovics 62.) A végig jó iramú, izgalmas mérkőzésen a döntetlen megfelelt a játék képének. Vasas SC EMDSZ-Sopron LC 1-2 (0-1) Fáy u., 3000 héző, v.: Juhos gólszerzők: Claude (68. p.), illetve Ördög (38. - 11-esből), Szántó (74.) sárga lap: Földes (70.), illetve Kovács T. (67.), Ördög (89.) jók: Sirinbekov, illetve Milchram, Chiratcu, Ördög, Szántó Vasas SC: Babócsy - Geress - Erős, Juhár - Mónos, Zvara, Sirinbekov, Galaschek (Földes 57.), Claude - Tímár, Szenes (Lendvai 58.) EMDSZ-Sopron LC: Milchram - Nagy J. - Katona, Kovács T. - Varsányi, Horváth B. (Mentes 70.), Szántó, Deák, Árpási - Ördög, Chiratcu (Majoros 90.) Pokolian rossz találkozón, 1-1 után a Sopron megmutatta, hogy szakértője az úgynevezett kontraakciók vezetésének. Mészöly Kálmán, a Vasas vezetőedzője elkövette azt a hibát, hogy Timárt és Szenest támadó feladatokkal bízta meg. Pedig hát köztudott, ők ketten inkább középpályások. Mire Mészöly rájött tévedésére, már eltelt egy félidő, és amikorra cserét határozott el, az angyalföldi gárda hitét veszítette. Lendületét azért nem veszíthette el, mert az egy pillanatra sem jellemezte ezen a délutánon. Békéscsabai EFC - Újpesti TE 2-2 (O-l) Békéscsaba, 8000 néző, v.: Puhl gólszerzők: Váczi (52. p.), Argyelán (68.), illetve Kozma (28.), Égresi (89.) sárga lap: Csató (26.), Zahorán (46.), Szarvas (71.) jók: Usmajev, Váczi, Argyelán, illetve Véber, Belvon Békéscsabai EFC: Udvarácz - Mracskó, Usmajev, Fabulya, Zahorán - Fodor (Váczi 46.), Csató, Vancea, Árgyelán - Szarvas, Kulcsár (Gvura 87.) Újpesti TE: Praj - Tomka, Aczél (Szönyi 62.), Molnár, Szlezák - Kozma, Véber, Kecskés (Egresi 82.), Füzessy - Belvon, Kovács Kovács, csatár létére inkább védekezett a Viharsarokban A közepes iramú és színvonalú találkozón a Békéscsaba többet, az Újpest veszélyesebben támadott, így végülis reális eredmény született. Érthetetlen, hogy a hazaiak miért csak fordulás után kezdtek el focizni, ám az újpestiek ettől függetlenül dicséretet érdemelnek elszántságukért. Siófoki Bányász - Debreceni VSC 1-0 (O-O) Siófok, 6000 néző, v.: Bay gólszerző: Fischer (74. p.) sárga lap: Kovács I. (88.), illetve Balogh (67.) jók: Bimbó, Olajos, Fischer, Varsányi, illetve Horváth B„ Gojan, Sándor Cs., Dombi Siófoki Bányász: Biró - Keszeg, Bimbó, Olajos, Barna - Király, Tóth (Kirchmayer 46.), Kovács (Szabadi 88.), Fischer, Meksz, Varsányi Debreceni VSC: Horyáth B. - Balogh, Nagy Cs. (Raducu 46.), Madar, Pető - Sándor Cs., Dombi, Sándor T. - Kondás, Gojan, Medvid A mindvégig jól játszó hazai csapat nagyobb különbségű győzelme sem lett volna meglepetés. A Debrecen nem igazolta előzetes jó hírét, és sok esetben igen kezdetleges támadásokat vezetett a siófoki kapu felé. A hazai győzelem teljesen megérdemelt. Kispest-Honvéd - BVSC-Dreher 0-0 Kispest, 3000 néző, v.: Nagy L. sárga lap: Plókai (76.), illetve Cseh (4.), Boda (77.) jók: Bánfi, Szabados, illetve Borgulya, Bognár Kispest-Honvéd: Brockhauser - Bánfi - Plókai, Szabados - Csábi (Tóth M. 37.), Illés, Duró, Vincze - Stefanov, Sallói (Orosz 72.), Hamar BVSC-Dreher: Balássi - Kroner, Kosa, Zentai, Cseh - Nagy P., Urbá- nyi, Bognár, Bába - Borgulya, Negrau (Boda 64.) Félórával a találkozó kezdete előtt óriási felhőszakadás zúdult Kispestre, a kiadós eső igencsak tönkretette a játékteret, amely leginkább a korcsolyapályához hasonlított. Ugyancsak a mérkőzés előtt a Kispest-Honvéd FC elnöksége rövid közleményt bocsátott az újságírók rendelkezésére. Ebben azt tudatták, hogy a testület teljes bizalmat szavazott az egy éve tevékenykedő Martti Kuusela vezetőedzőnek. A Kispest-Honvéd helyzetei alapján közelebb állt a győzelemhez, de a jó játékkal mindkét együttes adó maradt. Rába ETO FC - Csepel-Kordax 0-0 Győr, 6000 néző, v.: Hartmann sárga lap: Pintér (68.), illetve Szabó (13.), Süveges (27.), Tyukodi (52.) piros lap: Pintér (88.) jók: Bordás, Ignácz, illetve Váczi, Be- reczki, Somogyi Rába ETO FC: Végh - Radics, Pintér, Kuttor - Csikós, Rugovics (Földes 46.), Bordás, Ignácz - Csertői, Klausz, Mikóczi (Ivanics 68.) Csepel-Kordax: Hajdú - Tyukodi, Váczi, Ács (Mikler 9.), Bereczki - Süveges, Szabó, Medgyes, Somogyi - Kámán (Palacian 89.), Szekeres Nehéz diónak bizonyult a Győr számára a csepeli védelem, nem is tudta feltörni, így az eredmény igazságosnak mondható. A hazaiak nem büszkélkedhetnek produkciójukkal, rossz felfogásuknak köszönhetik a pontvesztést. MTK - Haladás VSE 3-2 (1-1) Hungária krt., 2000 néző, v.: Varga S. gólszerzők: Jován (33. p.), Kenesei K. (70.), Vancsa (72.), illetve Élekes (44.), Jagodics (55.) sárga lap: Sztanó (64.), Kenesei K. (88.), illetve Jagodics (62.), Kenesei Z. (65.) jók: Vancsa, Nagy, Jován, illetve Jagodics, Bognár, Szekér MTK: Piel - Vincze (Kenesei K. 60.)- Talapa (Sztanó 55.), Horváth, Nagy, Komódi - Vancsa, Hámori, Zsivótzky- Jován, Kovács Haladás VSE: Derdák - Neudl (Nagy M. - a szünetben), Szekér, Jagodics, Sánta - Kenesei Z., Bognár, Tóth Gy., Farkas - Hídvégi (Sülé 67.), Elekes Azoknak lett igazuk, akik úgy ítéltek meg, hogy az MTK az új idény kilencedik mérkőzésén végre megszerzi első bajnoki győzelmét. A kék-fehérek megérdemelték a sikert, mert vesztes pozícióból talpra tudtak állni, amellett a szerencse sem pártolt át tőlük a Haladáshoz. A mérkőzés érdekessége, hogy az a Kenesei Károly szerezte az MTK egyenlítő gólját, akinek bátya a Haladást erősítette. Női OB I. Renova SE - Szolnoki TE 6-0 (4-0) Budapest, Kőér u„ v.: Lövész SZTE: Tóth - Szentesi, Lajkó, Mustár, Csernai (Kovács), Vincze, Mező, Pádár, Lévai, Nagy (Ábel), Molnár. Edző: Munkácsi József Gólszerzők: Bajkó (2), Bárfy (2), Oláh, Kissné A szakadó eső és a nehéz talaj a jóval technikásabb magyar bajnok, szuper kupagyőztes Renovának kedvezett. A meccs elején kihagyott 100 százalékos helyzet, majd az ellentámadásból született gól megrogyasztotta a szolnokiakat. Ezt követően öt perc alatt még háromszor zörgött Tóth hálója, s ez végképp eldöntötte a mérkőzés sorsát. A fővárosiak minden csapatrészben felülmúlták az igen bátortalanul és sok hibával játszó ellenfelüket. Érdekesség még, hogy a szolnoki kapuban eddig remek teljesítményt nyújtó Vincze ezúttal a mezőnyben próbálkozott, nem is sikertelenül. Jók: Bárfy, Fülöp, Bajkó, Horváth, ill. Vincze, Mustár NB III. Mátra-csoport Jászberény- Füzesabony 2-0 (O-O) Jászberény, 400 n., v.: Mohácsi Jászberényi SE: Rácz-Németh, Balogh J., Karkusz, Juhász G., Szántai, Ludasi, Bató, Lukácsi (Tasi), Ládi, Vasas. Edző: Sárközi Gyula Füzesabony: Varga-Csóka, Polgár, Pejhe, Gál, Novák (Ferenc), Linkecs (Sürü), Sima, Szabó, Kormos, Óceán (Baranyi). Edző: Albert Csaba 14. perc: Ludasi a tizenhatosról jobban lőtt. de Varga szögletre hárított. 19. perc: Lukácsi beadását Ládi gyengén lőtte kapura. 42. perc: Vasas baloldali beadását Ládi nyolc méterről óriási helyzetben a felső kapufára lőtte. 48. perc: Szántai kilépett a tizenhatosnál, de lövése az eléje vetődő kapus és a kapu fölé szállt. 57. perc: Vasas 25 méteres szabadrúgását Varga a rövidsarok előtt elvetődve hárította. 58. perc: Ludasi húsz méterről végzett el szabadrúgást, és lövése az ötösön Gálról a saját kapujába pattant. (Öngól 1-0.) 71. perc: Ládi a tizenhatos csücskéről a rövidsarokra lőtt, de Varga szögletre mentett. Szántai szögletét Ládi a kapufára fejelte, ahonnan a gólvonalon túlra pattant a labda. Varga ölbe vette, de a partjelző jelezte, hogy gól, Mohácsi pedig középre mutatott. 2-0. 84. perc: Tasi egyedül vezette a labdát a kapura, de a kapujából kimozduló kapus fölött 35 méterről elhamarkodottan kapu fölé lőtt. 87. perc: Ládi átívelte jobboldalról a labdát a tizenhatos másik oldalára, ahonnan Ludasi kapásból gyengén lőtt, így lövése a kapu mellé csörgött. 89. perc: Ládi tizennyolc méteres lövése éppen hogy kapu fölé szállt. Az első félidőben főleg a két tizenhatos között folyt a játék, kevés hazai lehetőséggel, de a második félidőben a jászberényiek teljesen felőrölték a vendégek erejét, és több góllal is nyerhettek volna. Jók: Ládi. Balogh J., Tasi, ill. Szabó, Varga. Sárközi Gyula: Nehezen töQ meg a jég, de azt követően akár több gólt is szerezhettünk volna. Albert Csaba: A második félidő alapján jogosan nyertek a hazaiak. Ifi: Jászeberényi SE-Füzesabony 5-2. Szalóki Karcag - Sz. MÁV MTE 0-2 (O-l) Karcag, 900 n„ v.: Bartos Karcag: Móga-Ferenczi, Antal, Méhes (Módos), Kocsis, Békési, Albert, Tóth T., Tóth J. (Varga Z.), Ramos, Rupa. Edző: Sólyom Vilmos. MÁV MTE: Hatvani-Zsemberi, Mészáros (Fodor), Ágh, Novikov, Major, Tasev, Draskóczi, Birinyi, Burai (Horváth Cs.), Mednyánszki (Kohári). Edző: Vígh Tibor. 15. perc: A lesre játszó hazai védelemből Burai lépett ki, emelése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. 30. perc: Novikov cselezgetett a hazai 16-os előtt, majd lövése egy védőn megpattanva a tehetetlen Móga mellett a hálóba gurult, 0-1. 43. perc: Albert remek labdával szöktette Tóth T.-t, aki nagy helyzetben mellé durrantott. 48. perc: Lesgyanús helyzeteben engedte el a bíró Burait, akinek beadását az utolsó pillanatban mentette Méhes. 49. perc: Békési óriási helyzetben egyenlítési alkalmat szalasztott el. 65. perc: Ramossal szabálytalankodott Tasev, a 26 méteres szabadrúgást Tóth T. végezte el, erős lövése Hatvaniról fölé pattant. 86. perc: Kocsis elvétette a labdát és Fodor közelről a hálóba pöccintett, 0-2. A vendéggyőzelem közel sem volt olyan egyértelmű, mint arra az eredményről következtetni lehet. A hazai csapatban a kulcsemberek pótlását csak edzetlen, és „félkész” játékosokkal tudta helyettesíteni az edző. A helyzetek alapján döntetlen-színezetű volt az első félidő. A másodikbn már kidomborodott -a vendégek fizikai fölénye, de ennek ellenére játékuk olykor „dadogott”. Jók: Antal, Méhes, ill. Ágh, Zsemberi, Birinyi, Novikov. Sólyom Vilmos: - A 86. percig partiban voltunk, kulcsembereink azonban hiányoztak. Vígh Tibor: - Az eredmény hűen tükrözi a látottakat, bár a hazaiaknak is voltak helyzeteik, miként mi is hűek maradtunk önmagunkhoz. Ifi: Karcag-SZUSE 1-5 Bihari Bag- Sz.Borovi- Cukorgyár 4-1 (O-l) Bag, 300 níjV.: Shoblocher Sz.Cukor: Kiss Z.-Tákos, Kis A., Tóvizi, Kiss Cs., Peszeki, Silye, Pintó (Szeberényi), Kovács, Tubák, Va- dicska. Edző: Nász Mihály 10. perc: Tubák 18 méterre a kaputól mellel maga elé tette a labdát, majd hatalmas gólt lőtt, 0-1. 68. perc: Bal oldali szöglet után Opavszki két fejelte a kapuba, 1-1. 70. perc: Puskás 16 méterről a bal alsó sarokba bombázott, 2-1. 73. perc: Egy előreívelt labdát Opavszki emelt a kapuba, 3-1. 75. perc: Breznai előrevetődve helyezett a jobb sarokba, 4-1. Az első félidőbeli játéka után a Cukorgyári csapat teljesen visszaesett, így a hazaiak győzelme megérdemelt. Jók: Somogyi, Puskás, Opavszki, ill. Silye, Kovács Bot József: - A második félidőben kerekedtünk csak felül. Nász Mihály: - Akaratgyenge futballistákkal ezt a játékot nem lehet játszani. Ifi:Bag-Cukorgyár 3-1 Sokvári