Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-06 / 233. szám

1993. október 6., szerda

Kunsági extra — Kunhegyes

Előszó

Elsárgult papírlapokat vallattam, poros, kézírásos, iskolaszéki jegyzőkönyveket lapozgattam. A legtöbb így kezdődött „...emlékül a hálás, érdeklődő utókornak”. De a málló oldalak arról is tanúskodtak, hogy a hálás utókor megírásuk óta vajmi kevésszer háborgatta őket. Egy letűnt világ furcsa képeit villantották elő a szabályos betűformák: rég elfeledett emberek, iskolai törvények, helyi hagyományok keltek életre a míves veretű mondatokból. Szinte láttam megelevenedni rongyos, kun kisdiákokat, szigorú, kackiás bajszú tanítóikat - repedt falú tantermekkel, a sarokban kemencével, fényesre koptatott szálkás lócákkal. Ez a história a Református Nagyiskola, később a Kossuth Úti Általános Iskola, legújabban pedig a Kossuth Lajos Általános Iskola története. Ajánlom mindenkinek, aki valamikor ott tanult, akinek a gyerekei, unokái, rokonai, ismerősei tanultak, tanulnak itt, aki ott tanított vagy tanít, egyszóval mindenkinek, aki szívesen áldoz kevés időt ezen intézmény múltjának.

Az adatokat a kunhegyesi református egyház Consistoriumának végzései

(1785-1840), Presbyteriumi jegyzőkönyv (1778-1799), a kunhegyesi református népiskola iskolaszéki jegyzőkönyve 1871-1890, 1890-1948 és Tóth Dezső: Hevesnagykunsági református egyházmegye múltja című munkáiból gyűjtöttem össze, amelyeket húsz éve volt szíves betekintés céljára átadni Fabó Zsigmond tiszteletes úr. Halála után is hála és köszönet érte, hiszen nem utolsósorban neki is köszönhető, hogy két évtized után, az iskola névadó ünnepsége múltával átnyújthatom ezen írást tisztelt olvasóinknak. Akár Kunhegyesen laknak, akár másutt, akár itt tanulták a betűvetést, akár máshol...

Iskolamese négy tételben

Első tétel (1711-1800)

Fizetésként két szekér szalma is

Átkozottak földje volt a vidék, hiszen 1683-ban egy por- tyázó tatár csapat, 1705-ben és 1707-ben a rácok égetik porrá a települést. 1711-ig senki sem lakja, a környező mocsarakba húzódott a lakosság. A legelső írásos feljegyzés a református iskola múltjáról 1711-hez fűződik, amikor a lakossság visszamerészkedett, és a fiútanító mellé Debrecenből egy lánytanítót is kértek. A harmadik mester pedig: „...a templomban bibliaolvasást végzend, s egy kurta tallért kap”. 1778-ban annyit tudunk, hogy 198 lánytanuló tanult az iskolában, de a fiúkról semmiféle feljegyzés nincs. 1785-ben létrehozták az első felügyeletet: „...az oskolákra leendő mindenkori vigyázások végett bizonyos és kiválasztott tanácsbeli személyeket állított volna elő”. Nos, ez a szervezet hat helyi emberből állt, és hogy mennyit értettek a tudományokhoz, arról hallgat az írás. A legelső fennmaradt református tanítót Bese Ferencnek hívták, aki 1760-ban „...a fik (fiúk) keménykezű mestere”. A lányok tanítója Szabó János volt, az igazgató nemzetes Szatmáry Ferenc, tehát az intézet akkor három tanítót vallhatott magáénak. Kettő a lányokat, egy a fiúkat pallérozta, bár a direktor is tanított.

1786-ban, az akkori kor né- metesítő törekvései szelleméA szaporodó helybeli lakosság gyerekei kinőtték az ismeretlen helyen álló régi iskolákat. Ezért 1802-ben új fiúiskolát, majd 1805-ben új lányiskolát építettek. A lányiskola egy tantermes, nádfedeles épület volt. Sípos József Gáborné erről nekem így vallott húsz éve: „1879-ben születtem, és 1885-ben adtak be a szüleim a református iskolába. Az alsóvé- gesibe jártam, ez a Vörös Csillag Tsz helyén állt: nádfedeles, L alakú épület. Délelőtt 8-12-ig, délután 2-4-ig tanultunk. Ferdék voltak a padjaink, lócákon ültünk. Mégpedig olyan sorrendben, hogy elöl a jómódú gazdák gyerekei, utánuk a legjobb tanulók, majd a leggyengébbek.

Én rendszerint a második padba kerültem. A sarokban kemence állt, melyet kívülről fűtöttek. A tanító pálcával regu- lázott bennünket. Ha rosszak voltunk, rá kellett hajolni a padra, egy tanuló a hátat nyomta, amíg a tanító úr kiosztotta a porciót.

Akadtak sokszoknyás lányok is, nekik a rokolyát fel kellett fogni, ha volt alatta valami, ha nem. Még jó, hogy abban az időben lányokat csak öreg tanítók oktattak. Féltünk is tőlük, és nemegyszer megtörtént, hogy egyik-másik nem mert a vécére kéredzkedni, s bepiszkolt.

ben kötelezővé tették a német nyelvet, amelyet két, Debrecenből érkezett deák úr hivatott előadni. Nem valami kecsegtető eredménnyel folyt a nyelvtanítás, mert szinte évenként ismétlődő a panasz: „...a gyermekek visszafelé okosodnak.”

A hőskorban rengeteg az oktató, gyakori a változás. Ugyanis az igazi tanítók megyeszékhelyeken, kollégiumokban oktattak, és kisebb református településekre a debreceni ifjak közül egy-egy értelmes, jó tanulót küldtek ki. A megbízás rendszerint két évre szólt, ők oktatták betűvetésre, elemi ismeretekre a kemény, kun koponyákat. Fizetséget kaptak, és két év után abból folytatták a félbeszakadt tanulmányaikat.

1795-ből maradt fel legelőször, mennyit is kerestek akkortájt a református tanítók. íme az éves fizetség:

1. 50 rénes forint.

2. Búza szemül 12 köböl (fele megőröltetik).

3. Árpa szemül 12 köböl (fele megőröltetik).

4. Egy öl tűzifa.

5. 10 font faggyú.

6. Négy köblös föld.

7. Két szekér szalma.

Hogy sok volt ez vagy kevés, ma már bajos lenne utánaszámolni. Tény, az akkori jegyzőkönyv a tanítókat a falu tehetősebb emberei közé sorolja.

Ilyenkor nemcsak a szomszédokat locsolta le, de ráadásul takarítani is nekünk kellett. Járt velünk egy-két ilyen lány. Nem szerettük őket, de a mai fejemmel még a súrolást is vállalnám, ha még egyszer letagadhatnék úgy 80 esztendőt” - vallotta 1973-ban a 94 éves kunhegyesi matróna.

Az akkori nevelők kétévenként cserélődtek, ezt pedig az oktatás színvonala sínylette meg. Érdekes, hogy a viszonylag jó fizetés ellenére az ide helyezett kollégiumi ifjak közül kevés honosodik községünkbe.

1836-ban, a tanítók panasszal élnek a „paraszti zsírosságú kvártély” ellen. Ugyanis errefelé is az volt a szokás, hogy addig naponta más család főzött a tanítónak. A határozat: „Ettől kezdve a nép által való főzéstől ők mentessenek fel.” Kárpótlásként kosztpénzt kaptak.

Hadd essék szó a legelső szemléltetési eszközről. Mindez 1839-ben történt. „Gerendái József kurátor úr megvette az iskola számára szükséges földgolyót.”

Ugyanebben az évben kötelező lett a német helyett a „deák nyelvre való bévezetést elkezdeni.”

Kevés adat maradt fenn arról, mit is tanítottak ebben a református iskolában a múlt század derekán. 1845-ből mégis sikerült megszerezni az elemi iskolák első osztályára kötelező, akkori kivonatos tantervi anyagot.

Első elemi iskola

1. Figyelem, gondolkodás ébresztés végén a gyermekek körül levő legközönségesebben előforduló tárgyak, ezek közt növények, állatok ismertetése.

2. Helyes ismeret: topogra- phia.

3. Alaktan, s ennek tanítása alkalmából számolvasás fejből.

4. Betű- és számjegyek ismertetése, leíratása, szótagolás, olvasás, fejbeli számítás.

5. Istenismeretre nevelés, s vallásos érzelemre ébresztés erkölcsi elbeszélgetés által.

6. Hiedelem szabályai.

7. Egészségtan.

8. Időszámításból óra, nap, hét, hónap, esztendő számítása.

1871-ben alakult meg az iskolaszék, és a tagok között az egyházi és tanácsi elöljárókon kívül 2-3 tanító is akadt. A szervezet kinevezési jogkörrel nem rendelkezett, csak javaslat- tevő szerepe volt. Az esetek többségében javaslataikat elfogadták. Évente négy, öt ülést tartottak, amelyekről részletes jegyzőkönyvek maradtak.

1871-ben 235 fiú- és 205 lánytanuló járt iskolába, és ekkor még csak négy elemi osztálya volt az intézménynek. 1872-ben az ötödik, majd a hatodik osztályt is beindították. Érdekes, hogy 1873/74-ben alkalmaztak először zenélő kántort a felsőbb osztályokban. Az akkori iskolák három helyen voltak: a felsővégesi a könyvtár mellett. Ide többnyire lányok jártak. A volt Vörös Csillag Termelőszövetkezet helyén az alsóvégesi, a harmadik pedig a cukrászda körül. 1873-ban már tanítottak testnevelést, de csak a fiúknak. Első tanára Balogh Dániel, aki nem végzett hasonló iskolát, de köpcös alakja miatt őt bízták meg a torna meg a rendgyakorlatok okításával.

1876-ban hat tanítója és egy rektora van az iskolának. Talán kevesen tudják, hogy eddig az évig a tanév nem ősszel, hanem Szent György-napkor (április 24.) kezdődött. A környező iskolák már régen áttértek az őszi kezdésre, de ez az iskola nem. Az ügyben a végső szót az akkori Kultuszminisztérium mondta ki.

A növekvő tanulói létszám újabb iskolaépítést eredményez.

9. Ártatlan dalok, s egy kis könnyebb ének éneklése.

Sajnos az 1840-1871-ig terjedő időszakról foghíjasak az adatok, mivel a presbiteriumi jegyzőkönyv megsemmisült. Az viszont biztos, hogy 1850-ben minden helybeli tanító 8-8 hold szántót kapott, amely elmunkálását az Eklézsia vállalta. 1850-ben a tanulólétszám 350. Az ötvenes évek derekáról való az az esperesi körlevél is miszerint: „...a református egyháztanítóknak megtilta- tik a Kossuth-körszakáll és a pitykés, magyaros mente viselése.

Megszegőik pénzbírsággal sújthatok, ismételt viselésük esetén állásaikból felmentetnek.

Ahogy a nyakas, kun tanítókat ismerem, bizonyára akadt erre is példa, de úgy tűnik, az illetékesek behunyták a szemüket, hiszen szó sincs ellenlépésekről.

1880-ban kezdődnek a munkálatok, és az épületben 1882. február 12-én kezdődött a tanítás. Az iskola a városháza és a Kossuth iskola közötti részre (most park) került. Öt tanteremből és tanítói szobából állt.

1883. április 24-én ritka jubileumot ünnepelt az iskola. „Akkor volt 50. évfordulója annak, hogy Debreceni Lajos lánytanító úr iskolánkban ügyködik megszakítás nélkül.” A fenti, nem hétköznapi tanítói munka 1885-ben fejeződött be. Ekkor halt meg 52 éves helybeli tanítóskodás után, „...a boldogult mint tanító kitartó, mint ember szerény és becsületes jellemű, s mint közhivatalnok az emberiség jótevője volt. Legyen síri álma csendes koporsója fenekén” - fejeződik be méltatása az iskolaszéki jegyzőkönyvben.

Többször pusztított ragályos, fertőző betegség az iskolában. Nem véletlenül, hiszen 1891-ig egy közös ivóvíztartó dézsa volt, mindenki abból merített. Attól kezdve kannákat vettek, azokból lehetett önteni bögrébe az ivóvizet. 1893-ban pedig a kemencék helyett, mivel azok torkukkal a szabadba nyílnak, szenes kályhákat állítottak a termekbe. Ügyanebben az évben alkalmaz az intézmény először takarító-fűtőt, akit iskola- szolgának hívnak.

Az első jutalomkönyveket 1895-ben osztották, szám szerint száztizenkét darabot. Az iskola történetében pedig először 1903-ban mutatnak be a nebulók egész estét betöltő műsort, amelynek a címe ez volt: NagyMásodik tétel (1800-1871)

Első szemléltetőeszköz: egy földgolyó

Harmadik tétel (1871-1913)

Testnevelés csak fiúknak

A Nagykun magyarokat 1903-ban mutatták be a nebulók

Ez az iskola 5 tanteremből és tanítói szobából állt. 1882. február 15-én kezdődött benne a tanítás. Jelenleg park van a helyén.

kun magyarok. A jól sikerült bemutató „tiszta haszna 400 korona”.

1907-ben már 10 tanító van és 9 tanterem. 1910-ben bevezették az ellenőrzőt, amit a

„szülék kitörő lelkesedéssel, a gyerekek csüggedéssel fogadtattak”. 1912-ben elkezdődik a kézimunka tanítása, és akkor még az oktató természetesen - férfi.

Negyedik tétel (1913-1993)

Az első női tanító

Hol vagytok, ti régi játszótársak? Osztálykép 1952-ből. A tanító úr Horváth Győző.

1912-re megint kevésnek bizonyultak a meglévő termek, kicsiknek az iskolák. Nem csoda, hiszen abban a tanévben már 359 fiú és 366 lány tanult a helyi református iskolákban. Ezért elodázhatatlan az újabb építés. Ez a mostani Kossuth Lajos nevét viseli, amelyik ötméteres alapokon nyugszik. „Az új iskolaépület felavatása nagyközönség jelenléte mellett 1913. október 26-án folyt le. Az összes költség 110000 korona volt. 1913. október 31-én a református emlékünnepségen nyitotta meg kapuit.”

1914. október 1. történelmi mérföldkő, hiszen először fordul elő a helyi tanítás történetében, hogy női oktatót alkalmaznak. Varga Károlyné Tóth Julianna az első nő, aki tanított - mégpedig kézimunkát - az iskolában. Képesítéssel nem rendelkezett, de „aranykezű asszony”.

Az első szülői értekezlet 1922-től ered. A szülők „nagy viszolygással és részvétlenséggel fogadták”.

1925-ben 12 tanítóval rendelkezett az iskola, és ugyanekkor tartják az első tomaünne- pélyt, kézimunka-kiállítást. 1939-ben az iskolaszék ma már ismeretlen panaszt tágyal. „Mi az oka annak, hogy a 14 tanerőből csak 4 a nőtanító, holott a tanulók nemek szerinti megoszlása majdnem egyforma.” Nos, az a véleményem, hogy ez a hiányosság ma fordított előjellel időszerű. Óriásiak voltak az osztálylétszámok is, a legkisebb osztályba 41 diák, a legnépesebbe 72(1) járt. 1945. december 18-tól 1946. március 19-ig tüzelőhiány miatt a tanítás szünetelt.

1947-ben az iskola általános iskola lett, és 1948-ban megnyílt az első 7. osztály. Ugyanekkor államosították az intézményt, és Kossuth Úti Állami Általános Iskola lett. Később Kossuth Úti Általános Iskola, a minap pedig Kossuth Lajos Általános Iskola. A névadóra, amelyre Juhász Lászlóné igazgatónő vezetésével hetekig készültek a nevelők meg a gyerekek, az egykori intézmény temérdek hajdani diákja eljött, így dr. Vadon Lehel, aki ma tanszékvezető, dr. Bozsó Péter megyei főjegyző, dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő. Itt voltak a deres halántékú, ma már nyugdíjas nevelők, a 45 tagú tantestület és 690 gyerek képviseletében azok, akik szavaltak, szerepeltek ezen a jeles napon. Az iskola a minőség meg a szeretet elvét vallja, és büszke arra, diákjai kerüljenek bármelyik középiskolába, megállják a helyüket. Falai között három idegen nyelvet tanítanak, és az iskolai hittanórákra mintegy nyolcvanan járnak. A tanulmányi és sportversenyeken jp néhány országos elsőség, helyezés bizonyítja: a kemény kun koponyák ügyesek, okosak is. Ez is a hagyományokhoz tartozik, meg az, hogy a vén diákok rendszeresen visszajárnak: megtartják az osztálytalálkozóikat. Nekünk 1996-ban már a negyvenéves esedékes. Hej, régi kunhegyesi cimboráim, ugye, mennyire szalad az idő?

Dr. Vadon Lehel diákja volt ennek az iskolának, most ő mondja az ünnepi köszöntőt

Az oldalt írta: D. Szabó Miklós