Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
Kedves Olvasó! Ez borzasztó! A lányom már a hatodik macskát cipeli haza; törött lábbal, vérző nyakkal, mindenféle betegségtől gyötörtem Mostanra túl vagyunk a kutyák közül egy pincsikeveréken, egy puliutánzaton és egy jól megtermett farkaskutyán, „akiket” rendre pá- tyolgattunk, gyógyítgattunk, felhizlaltunk, aztán jómagam időt, fáradságot, benzint nem kímélve bekönyörögtem őket egy-egy jónak ígérkező gazdához. De ennek már vége! Ide több jószág nem jön, ez a rozoga egérfogó főleg nem! Itt nincs ispotály, sem állatmenhely. Ez itt egy lakás, én pedig háziasszony vagyok, és nem állatkerti gondozónő. És oda- tomyosulok az ajtóba, és kérlelhetetlen kőarcot vágok. Csemetém meg csak néz nagy, kék, esdeklő, szemmekkel:- De anya! Beteg és gyenge. _ |- És nézd, milyen csúnya! Tisztára, mint egy katonai terepjáró. Először azt hittem, be van festve. De nem. „Ő” ilyen rondának született. _!- Anya! „Ő” egy örök vesztes. Szíven üt a mondat. Fellazulnak kőbe vésett vonásaim, összezsugorodom, az ajtórés hirtelen kitágul körülöttem. A leányzó elsurran mellettem, be a szobájába, „kincsével” a karján- ..- Örök vesztes... - motyogom, s emlékeimből elősorjáznak a számkivetettek: a kislány, akinek copfjába, aki tehette, belecsimpaszkodott, reggelente már sírva lépett be az iskolakapun. A kisfiú, akinek hol a sapkáját, hol a pulóverét, a táskáját használták focinak a társai, s ő tehetetlen, megalázott dühvei szaladgált köztük ide-oda. Aztán a főiskolai évekből a madárcsontú, félénk kollegina, aki mindig kívül maradt a körön, amikor kirobbanó jókedvvel a fiúügyekről folyt az eszmecsere. A hórihorgas munkatárs, aki szótlan volt és zárkózott, ritkán kapott fizetésemelést, és amikor a felesége elhagyta, öngyilkosságot kísérelt meg. De még felakasztania sem sikerült magát, s a fél vállalat hetekig ezen élcelődött. Jancsó Miklós megrázó filmjének képsorai jutnak eszembe: felsorakoznak a hajdúk, belökik közéjük a lemeztelenített, ártatlan, szőke leányt, s záporoznak testén az ütések, a sor egyik végéből lökik a másikig, oda-vissza, oda-vissza, amíg véres húscsomóként össze nem esik. Ki az, aki takarót borítana rájuk, aki megvédené a lelki mezteleneket, ki az, aki megtanítaná nekik a rejtőzködést ordastársaik elől? Nem a Föld lakói, Nakoxipán szülöttei ők, ki tudja, hogyan s miért keveredtek ide. Ézen a sárgolyón kétezer éve nem változik semmi az emberi lelkekben. A Messiás megfeszíttetett, és pusztába kiáltott a szó, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ha ma jönne el a Megváltó, ma is megölnék, s hiába bizonyította a genetikatudomány, hogy valóban mindnyájan egy anyától származunk - testvérek vagyunk, lám nem hazudik az írás. Kit érdekel? Életre-ha- lálra folyik a harc, nem fegyverrel, civilizáltabb eszközökkel zajlik a csata, a kegyetlen, kíméletlen, a megsemmisítő. „Elvéreznek” a gyengék, a felkészületlen harcosok, az örök vesztesek. Sorsuk fölött nem aggódik senki. Talán ha életükről képregényből vagy tévéfilmsorozatból lehetne értesülni, akkor indulna meg értük az édes-bús össznépi könnyáradat. (jtL Jogi jo-jo Gyermektartásdíj Megígértük olvasóinknak, hogy alkalmanként egy-egy jogi kérdéssel bővebben foglalkozunk, megpróbáljuk elősegíteni az eligazodást a paragrafusok eredejében. E héten jogászunk a gyermektartásdíjjal kapcsolatban hozzánk érkezett levelekre válaszol. A többszörösen módosított 1952. évi IV. Tv. - családjogi törvény - részletesen foglalkozik a gyermek tartásával. Ézen túlmenően az igazságügyi miniszter 4/1987. (VI. 14.) IM. számú rendeleté mint a családjogi törvény végrehajtási rendelete, szabályozza a gyermek tartásával kapcsolatos kérdéseket. Az ezzel kapcsolatos kérdések akkor kerülnek előtérbe, amikor a házasságok vagy az élettársi kapcsolatok megromlanak. Nem feltétlenül szükséges az előbbi esetben a házasság felbontása jogerősen ahhoz, hogy a gyermektartásdíjat az a fél megkapja, akinél a gyermek van. A családjogi törvény akként fogalmaz, hogy a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. A különélő szülők vonatkozásában a törvény akként fogalmaz, hogy a gyermek tartását elősorban pénzben kell szolgáltami. Ez tehát a gyermektartásdíj. Célszerű a feleknek a gyermektartásdíj mértékében a különélés ideje alatt megállapodni, ennek hiányában kerül sor a családjogi törvény 69/B paragrafusában megjelölt bírósági döntésre. A törvény 69/C paragrafusa a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25 százalékában állapítja meg. Ugyanakkor kitér arra is a jogszabály, hogy a gyermektartásdíj meghatározásánál a bíróságnak fi- gyelmmel kell lennie arra, hogy milyen a gyermek tényleges szükséglete, milyenek a szülők jövedelmi és vagyoni viszonyai, továbbá arra is figyelemmel kell lenni, hogy van-e a szülők háztartásában eltartott más, saját, illetőleg mostohagyermek, valamint a gyermek saját jövedelmére is. A gyermektartásdíj fizetésére kötelezett személlyel szemben az érvényesíthető összes tartási igény nem haladhatja meg a jövedelme ötven százalékát. A tartásdíj mértékének megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy ha a szülők két vagy több gyermek eltartására kötelesek, egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe. Különösen akkor, ha a gyermekek nem egy háztartásban nevelkednek. A tartásdíjat százalékos arányban vagy határozott összegben, vagy határozott ösz- szegben és bizonyos jövedelmek százalékában kell meghatározni. A gyermektartásdíj százalékos megállapítása esetén kötelezően meg kell jelölni a tartásdíj alapösszegét is. Az általános bírói gyakorlat szerint egy gyermek esetében a kötelezett jövedelmének húsz százaléka, ami képezi a gyermektartásdíj alapját. Emellett természetesen a már hivatkozott alapösszeg is meghatározásra kerül. Érdekes eset az, amikor a tartásra kötelezett személy háztartásában él a gyermek. Ekkor is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére abban az esetben, ha a gyermek tartásáról bizonyíthatóan nem gondoskodik. Ez utóbbi eset akkor fordul elő, amikor a szülők érzelmileg teljesen külön élnek, azonban egy lakásban, és az ezzel együtt járó költségeket együttesen visélik, ugyanakkor csak az egyik fél gondoskodik a gyermek tartásáról. A korábban említett igazságügyi miniszteri rendelet részletesen szabályozza, hogy mit kell tennie a bíróságnak a tartásdíj megállapításával kapcsolatosan. A tartásra kötelezett személy főállásban elért, a bérköltség terhére kifizetett összes munkabére, valamint az érdekeltségi, rendelkezési vagy más hasonló alap terhére kifizetett egyéb juttatása (részesedés, prémium, jutalom stb.) a tartásdíj alapja elsősorban. Amennyiben a gyermek szükségletét az előbb említett körben szerzett jövedelem nem fedezi, úgy a tartásdíj megállapításához a más munkaviszonyból, illetőleg a nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet is alapul kell venni (például újítási díj, nyugdíj, táppénz). Abban az esetben, ha tartós külföldi munkavállaló a tartásra kötelezett, a tartásdíj alapja a kötelezett belföldi munkaviszonyára megállapított munkabér és juttatás, ennek hiányában a nem munkaviszonyból származó jövedelem. A tartásdíj megállapításánál és annak kifizetésénél a nettó jövedelmet kell figyelembe venni. A sorkatonai szolgálat időtartama alatt a sorkatona tartás- díj-fizetési kötelezettségének teljesítése jövedelem hiányában szünetel, helyette családi segély útján történik a teljesítés. Igen gyakran előfordul az is, hogy a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen, és a gyermeket gondozó személy nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani. Ebben az esetben a bíróság a gyermektartásdíjat megelőlegezi, azonban ezt az előlegezést a kötelezett köteles a folyósító szervnek megtéríteni. Abban az esetben, ha a tartásdíj fizetésére kötelezett önhibájából nem teljesíti ez irányú kötelezettségét, a gyermeket gondozó szülőnek hathavi nem teljesítés után lehetősége van arra, hogy büntető feljelentést tegyen tartás elmulasztása miatt. A gyermektartásdíj felemelésére, illetőleg leszállítására mindkét szülőnek lehetősége van, ezt bármikor kérhetik a bíróságtól. Dr. Mosonyi Csaba UCB’rBT OOTV&JA LEOSZT //0<3 7 <3 <Z?]yZ?JpL JO 7M Mondja el hát... Minek nevezzelek? Szabálytalan portré Több ezer párt adott össze A rengeteg esketés után is fiatalosan, csinosan Noha a Szolnokon lakó Kovács Ferencnének nem a polgári házasságkötések „vezénylése” volt a fő munkája, valahogyan úgy alakult az élete, hogy 1955 márciusától több ezer párt adott össze. Kengyelen, meg a megyeszékhelyen is. Hányszor állt az asztal belső oldalán, szemben a párokkal, tanúkkal, de nem is olyan régen, életében először fordult a kocka - és ő került a másik oldalra. Mégpedig a fia, a fiuk esküvőjén. Hogy miképpen érezte magát, erről majd később. Általában hosszabb, szívhez szóló beszédeket mondott a házasulandóknak, jó néhány olyan jókívánsággal, észrevétellel, amelyek szó szerint testre - jobban mondva az előtte álló párra - szabottak voltak. Egyet nem vállalt: jótállást a megkötött házasságokért. Előfordult, hogy egy fiatal párt még Kengyelen esketett, a gyereküket majd az unokát pedig már Szolnokon. Arra is akadt példa, hogy egy-egy úr már többedíz- ben állt előtte, természetesen másik arával. Máskor a vele szemben álló pár aprósága már vidáman gőgicsélt - az ő karjában. Ahogy a népi bölcsesség mondja: csak az esküvő késett, a kis aranyos időben érkezett. Névadót is temérdeket tartott a járműjavítóban, reptéren meg másutt is. Sok hajdani igent megerősített akkor, amikor a deres halán- tékú összetartozók már az első igen 25-dik, 50-dik, 60-dik évét ünnepelték. Érdekes volt az is, amikor előtte nyitották, utána csukták az ajtót. Nem azért, mert akkora úr volt, hanem mert börtönben folyt a szertartás. Egyszer pedig még az intenzív osztályon is egybeadott egy párt. Éz úgy történt, hogy az esküvő és a nagy, nagy lagzi idejét már kitűzték, amikor a vőlegény a legénybúcsúból hazafelé repesztett a motorján. Hogyan-hogyan nem, egy betonoszlop fékezte le a robogót, eléggé egyedi módon. Ugyanis a fent ülőnek keze-lába eltört, és az előkészületek helyett a kórház intenzív osztályára került. A helyzetet bonyolította, hogy a hét határra szóló lagzit lehetetlen volt lefújni, hiszen levágták a birkákat, hízót, elmentek a meghívók, már szerelték a sátrakat. Hál’istennek, a sérülések nem bizonyultak halálosnak, így nem volt akadálya, hogy odamenjen a hófehér ruhás menyasszony. Két orvos jelenlétében ő adta össze a fekvő urat és a mellette álló hölgyet. A férj összes szerelése - a gipszeken kívül - egy szál lepedő, bár a mellkasára helyezett rózsaszál jelezte a helyzet ünnepélyes voltát. Elhangzott a két igen, felhúzták a gyűrűket, a puszi után férjuram maradt, a fiatal- asszony pedig a lagziba utazott. Szerencsére felépült az ember, amit két, azóta született aranyos gyerek is bizonyít. Arról nem is beszélve, hogy esketett ő világbajnokot és szakmunkást, Európa-bajnokot meg tanárnőt, országgyűlési képviselőnőt és rendőrkapitányt. Volt olyan esetük is, amikor a kardok élére tették a pezsgőt. Mindez úgy suhant el előtte, mint az álom, miközben azt vette észre, most az egyszer az asztal túlsó felére szólítja a kötelesség. Nem messze tőle ott állt a fia, leendő menyük, és négyen az egykori anyakönyvvezető társai közül is beöltöztek. A fiatalok négyszeres jókívánsággal vágtak neki a házaséletnek. Mi is kívánunk nekik egyet s mást. Azt, hogy éljenek boldogan, olykor vitatkozzanak ösz- sze, de ... édes legyen a kibékülés. Mondjuk, addig, amíg majd az unokáik köszöntik őket. Mondjuk, az aranylakodalmukon. Vagy ha ez gyémántra sikerül, üsse kő ... D. Szabó Miklós Mint szinte minden jóravaló polgára ennek a földgolyónak, én is nézek Híradót, olvasok újságot, kezembe akadnak könyvek. Es borzadva nézek körül, ha elolvastam, ha megnéztem. Hogyan tudott ilyen lenni a világ? Mert ezt olvasom és látom: megölték, megerőszakolták, megkínozták, megtámadták, felrobbantották. Tegnap még szebb volt a világ. Még éltek, még ártatlanok voltak, még nem robbantották föl. Tegnap még egy nappal több volt a Föld élete. 0, te átkos XX. század! Nekem szerelmet adtál, boldogságot, párt, akivel közösen találom meg a harmóniát. De neki és a többieknek miért nem? ók miért járkálnak sötét kapualjakban, várva egy arra járót, akit meg lehet verni, ki lehet fosztani, akinek el lehet venni az életét és javait, az önbecsülését? És a másik? ő miért hiszi, hogy több, mint a másik, mert más bálványt imád, mert más bőrszínt adott neki az élet, mert más nyelvet beszél? Miért nem tud kezet nyújtani neki, vagy legalább csendben elmenni mellette? Miért a gyűlöletet keresi, miért nem a szeretetet, a boldogságot? Hogy jut eszébe megtámadni egy lányt a liftben, prostitúcióra kényszeríteni egy fiatalkorút, meggyújtani egy papírdobozt, amibe kö- lyökmacskát zárt? Miért ölnek meg egy színészt, mert az nem az ő cégüknél filmezett? Miért rakják ki a megromlott élelmiszert a pultra, jól hangzó „akció!” felirattal? (50 százalékkal olcsóbban szerezhetünk gyomorrontást?) Miért csak pult alól kapok friss kenyeret, míg a mellettem álló bácsika csak szárazát, s még ő jegyzi meg szabadkozó mosollyal: „Tudja, lelkem, milyen finom ez levesbe áztatva?” Miért tehetik ezt az emberek, és miért teszik meg? Kezükbe kellene nyomni az értelmező szótárt: a boltos nézze meg a becsület, a kis náci az egyenjogúság, a szatír a szerelem címszót. Mi pedig nézzünk szét, nem is kell messzire menni, elég, ha magunkba tekintünk. Egyszer élünk. Lehet, hogy nem is sokáig. Hát miért nem próbáljuk boldogabbá, emberibbé tenni az életünket? Gyereked is van? Neveld úgy, hogy szeresse az életet és tisztelje, mert csak ez az egy van. És másodjára már nem lehet próbálkozni, hogy: megvan, most már tudom, hogyan kellene élnem. Ehhez túl rövid az élet, embertelenül rövid. Minek nevezzelek? Maffiának? Kegyetlenségnek? XX. századnak? Az EMBER-nek? Mondd, hogy nem így van! Ne mondd, tégy úgy, hiszen én hinni akarok az életben, a szerelemben, az emberekben! Cs. Csáti Réka Napjainkban egyre fokozódik világszerte az igény arra, hogy ki-ki megismerhesse származását, őseit. Megjelenése, tehetsége, egyáltalán egész lénye gyökereit. Nem újkeletű ez a „kíváncsiság”, hisz a genealógia, magyarul származástan, egyidős az emberiség kultúrájával. Hatezer éves leletek bizonyítják, hogy írásban is rögzítették már a származást. Sokaknak ez a cél az első pillanatban ellenszenvesnek tűnhet, mivel régen a „pedigré” - a kutyabőrrel és a kiváltságos családok más szimbólumaival együtt Orvosszemmel- a feudális eredetű hierarchiával való szembesítést szolgálta. A II. világháborút megelőző és alatti években pedig a felekezeti származás igazolásának nagyon rossz emlékű eszköze volt. Ezért az elmúlt évtizedekben teljesen háttérbe szorult a családfafel vétel, pedig nagy segítséget nyújthat az egészség védelméhez és a különböző tehetségek eredetének megértéséhez. Más országokban a családfák nem mentek ki a divatból. A genealógia önálló kutatási terület is lehet, így ennek köszönhető az „ősazonosság” tisztázása. Mindenkinek két szülője, négy nagyszülője és 16 dédszü- lője, 32 ük- „vagy szép-” szülője stb. van. A „családi közös gének” generációnként megfeleződnek. Az apa és az anya mindig génjeinek felét adja át minden egyes utódjának. Oka az ivarsejtek kialakulásakor bekövetkező számfelező osztódás. Testi sejtek 46, az ivarsejtek csak 23 kromoszómát tartalmaznak, melyek a szülőpár másik tagjának 23 kromoszómájával együtt alkotja az új egyed- ben az emberre jellemző negyvenhatot. A kromoszómákban összesen legalább hatvanezer gén van, mely az összes fontos tulajdonságunkat, külső és belső jellemzőnket előre „kódolnak”. A szülő és a gyermek kromoszómáinak és úgynevezett családi génjeinek tehát a fele közös. A nagyszülők és az unoka esetében már csak az egynegyed az azonosság. Következő számunkban a kivételes adottságok eredetének nyomában teszünk „kirándulást”. Vizsgáljuk a művészi tehetség, a természettudósi tehetség, sporttehetség genetikáját egy-egy világhíresség családfáját elemezve. A kérdéseket addig is várom, gyűjtöm, s amit csak lehet, megválaszolok, legyen az öröklési vagy nőgyógyászati probléma.
