Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-02 / 230. szám

1993. október 2., szombat Jegyzet — riport 5 Szombati jegyzet Szekták, egyházak, társadalom Valami forr az egyházak háza táján, keresik a helyüket az újonnan szerveződő társadalomban, s közben maguk is megszenvedik a változás kínjait. Érezhető, hogy váratlanul érte őket (is) a rendszerváltozás, az új kihívásokra nem készül­tek föl. Egy kissé ahhoz az emberhez hasonlíta­nak, aki a templom félhomályából kilép a szik­rázó napsütésbe, és elvakítja a fény. Nem a dabas-sári iskolabotrányról lesz szó a továbbiakban, nem is az egyházak és a politika viszonyáról, bár a bevezetés után ezekkel a té­mákkal is folytathatnám, inkább egy korábban kipattant, de nem kevésbé erős visszhangot kel­tett ügyről, az úgynevezett destruktív szekták elleni kampányról, amely egyházi belügyből politikai üggyé is vált. Legalábbis azáltal, hogy a parlament vállalkozott rá, hogy vallási kérdé­sekben eljátssza a döntőbíró szerepét, akár csak az állásfoglalás szintjén, noha ennek az állás- foglalásnak nagyon is kézzel fogható anyagi következményei lehetnek. Bár az állami támogatás megvonása néhány kisebb szektától önmagában nem túlságosan sú­lyos ügy, még az érintettek számára sem, hiszen eddig nehezebb helyzetekben is sikerült meg­maradniuk, mégis érthető a váratlanul erős visszhang. Alapvető változás ugyanis, hogy ezeket a szervezeteket, melyeket hátrányos megkülönböztetésekkel sújtott az önmagát ugyan mind kisebb hangerővel, de mégis ateis­tának deklaráló állam, most a maga szellemisé­gét a keresztény értékekre építő állam részéről érik támadások. Az egyházak (elsősorban pedig a katolikus egyház) mindig hatalmi tényezők voltak, az elmúlt évtizedekben is, bár ennek ak­kor nem voltak meg a maihoz hasonló külsősé­gei. Ám ezzel a hatalommal az egyházak rend­kívül óvatosan éltek, rádöbbenve, hogy a konf­rontáció, akár az állammal, akár más val­lási-egyházi csoportokkal, veszélyes helyzetbe sodorhatja őket, ezért szervezetük megőrzésére, a hitélet minél szélesebb körű fenntartására for­dították erőiket. Ez egyúttal azt is jelentette azonban, hogy befelé fordultak, némileg elsza­kadtak a társadalom valóságos folyamataitól, s most újból bekapcsolódva ezekbe a folyama­tokba, legalábbis egyes kérdésekben, mintha át- aludták volna az elmúlt negyven évet, mintha azt hinnék, lehetséges ott folytatni, ahol akkor abbahagyták. Ez a negyven év azonban nem tö­rölhető ki a társadalom életéből, hiszen alapo­san megváltoztatta azt, s aki a Bourbonok mód­jára semmit sem tanult és semmit sem felejtett, annak előre láthatóan sok konfliktusban lesz ré­sze. Egyébként korántsem véletlen, hogy az ate­izmus mellétt a történelmi egyházak haragja a szekták ellen fordult, olykor már-már az előb­binél is nagyobb vehemenciával. Az ateizmus ugyanis valamiféle külső ellenség az egyházak számára, a szekta azonban, különösen amelyik önmaga tételeit a Bibliából vezeti le, belülről támad, hívőket von saját körébe, s ezért veszé­lyesebb. Az egyház, egész történelme során mindig nagyobb hévvel küzdött az eretneksé­gek, mint más vallások ellen, s e szekták a mo­dem kor eretnekségeinek tekinthetők. De hát hol is a határ egyház és szekta között? A parlament a százéves fennállással és a tízezer hívővel meglehetősen formális módon húzta meg ezt a határt. A szekta ugyanis nem azonos sem a kis, sem az újabb alapítású vallási szerve­zettel. A szekta valami más. Hosszabb történelmi kitérőre nincs hely, de az aprólékos bizonyítás nélkül is nyilvánvaló, hogy maga a kereszténység is igen erős szekta­jelleget hordozott az I. és II. században. A Ró­mai Birodalomban a zsidók a társadalmi meg­becsülés alacsony szintjén álltak, a kereszt pe­dig egyszerű kivégzőeszköz volt. Egy kiváló mai egyháztörténész találó hasonlata szerint a rómaiak kezdetben úgy tekinthettek a kereszté­nyekre, mintha ma egy tucatnyi cigány az akasztófa jegyében alapítana új vallást és szer­vezne egyházat. Az új egyház megkérdőjelezte a római társadalom hagyományos értékeit, s azokkal szembeállította a maga értékrendszerét, tehát a fennálló rend szempontjából erősen destruktív volt. Megvádolták azzal, hogy a gyermekeket elválasztja a szülőktől, és valóban, a korai idők keresztény mártírjainak élettörténe­tében visszatérő motívum, hogy „...elhagyta a szülői házat Krisztu­sért...”. Sőt maga Jé­zus is így tanítja a ti­zenkét apostolt: „Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert az apjával, a leányt az anyjával, a menyet az anyósá­val. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy any­ját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám.”(Máté 111.10:35-36-37.) A szekta az egész emberre tart igényt, tagjá­nak életét a legnagyobb mélységig befolyásolni akarja, cserébe viszont fölment a döntések fe­lelőssége alól, s a teljes alávetettségért a kö­zösség, a nyáj melegét adja. A kereszténység szektából akkor lett egyház, amikor kimondatlanul, de ténylegesen lemon­dott arról, hogy az emberekre a maga teljessé­gében igényt tartson: amikor az egész vagyon szétosztása helyett megelégedett az alamizsnál- kodással, a vagyon- és életközösséget a szerze­tes- és apácarendekre korlátozta, amikor meg­elégedett azzal, hogy a hit, a vallás az életnek csupán egyetlen - bár természetesen igen fontos - területe legyen. Úgy vált elfogadhatóvá a tár­sadalom egyre nagyobb csoportjai számára, amilyen mértékben engedett a szekta szigorú­ságából. A korai kereszténység fejlődésének ez» a döntő mozzanata azt bizonyítja, hogy a szekta valójában sohasem veszélyes ellenfele az egy­háznak, hiszen a hétköznapi ember számára hu­zamosabb ideig teljesíthetetlen követelményei­vel önmagát zárja szűk keretek közé. Bizonyos korokban, amikor a hitek és életillúziók elvesz­tése tömeges jelenséggé válik - ilyen volt az I. és II. század, a reformációt megelőző időszak, és valószínűleg mai korunk is ilyen, bár ez be­lülről még nem látható egyértelműen - nos, ilyen korokban a szekták száma mindig meg­szaporodik. Ilyenkor többen igénylik közössé­gük nyájmelegét, a felelősségtől fölmentő irá­nyítást, amire a valóságos életben elbizonytala­nodott, irányt vesztett emberek rászorulnak. Azután stabilabb értékeket teremtő korok jön­nek, és az emberek, akik úgy érzik, jobban el tudnak igazodni a világban, már nem igénylik a szekták közösségét, s azok visszahúzódnak a társadalom peremére, de egészen nem tűnnek el sohasem, legföljebb átalakulnak, újak váltják föl a régieket. Amelyek pedig megkötik a ma­guk kompromisszumát a realitásokkal, azok egyházzá alakulnak, de ez már egy másik törté­net. Akik bűnöket követnek el, azoktól meg kell óvni a társadalmat, de ahogy nincsenek bűnös népek, nincsenek bűnös egyházak és szekták sem. A bűnöket mindig egyének követik el, az egyházak és a szekták a jóra szerveződnek, ha a fanatizmus olykor a jó akarását az egyes ember cselekedeteiben rosszra is fordítja. Erről bőven szól minden egyház története. S végül akik ma oly hangosan vádolják a szektákat saját és mások gyermekeinek „elrab­lásával”, számot vetettek-e azzal, hogy miért pont azokat a gyermekeket tudták „elrabolni”? Vajon tudták-e nekik nyújtani azt az érzelmi biztonságot, amit a szekta nyújt, vagy leg­alábbis ígér? Érezhették-e magukat olyan fon­tosnak otthon, mint a meghódításukért harcoló szekta közösségében? Kérdéseikre kaptak-e vá­laszt, ha nem is ugyanolyat, de ugyanúgy, mint ott? Alig van nyoma annak, hogy a méltatlan­kodók egyáltalán eljutottak volna saját felelős­ségük átgondolásáig. Persze ez aligha véletlen. Könnyebb rendőrért kiáltani, mint önvizsgálatot tartani. Ha fölismerték volna, hogy ők is felelő­sek valamiért, akkor gyermekeikre valószínűleg nem is tudott volna hatni a szekta, vagy a hatás átmeneti és felszínes lenne, mint akármilyen di­vathóbort. Újjáalakult a Magyar Pedagógus Kamara Újjáalakulása utáni első el­nöki közgyűlését tartotta pénte­ken a Magyar Pedagógus Ka­mara amely a pedagógusok szakmai és etikai érdekeit kí­vánja képviselni. Az államhatalommmal szemben, de azzal együttmű­ködve szeretné feladatát ellátni - mondta Kiss Elemér, a Ka­mara elnöke a Művelődési Mi­nisztérium épületében rendezett tanácskozáson. Hozzátette: bár az állam nem szívesen fogadja a kamarákat, szükség van a pedagógus-köz­vélemény hozzáértő beleszólá­sára. A későbbiekben szeretnék kidolgozni a pedagógusok eti­kai kódexét. A Magyar Pedagógus Ka­mara 1989-ben alakult meg pé­csi központtal, majd mellette 1992-ben Budapesten is létre­jött egy bíróságon nem bejegy­zett kamarai szerveződés. Egy ügyészségi vizsgálat a pécsi székhelyű kamara elnö­két, Kiss Elemért utasította a Kamara jogi helyzetének rende­zésére. Ezért új alapszabályt hoztak létre, és saját elnökséget választottak. A belépés önkéntes, jelenleg 1500 tagjuk van. Kiss Elemér hangsúlyozta: amennyiben nem válik köztestületté a Kamara, a pedagógustársadalom háttérbe szorul. Az elnök tájékoztatott arról is, hogy Kamarai Híradó cím­mel politikamentes, a pedagó­gusok problémáival foglalkozó, negyedévenként megjelenő új­ságot szeretne létrehozni a szer­vezet. Emellett szükségesnek tart­ják kétféle kitüntetés alapítását. Az egyiket gyakorló pedagó­gus, a másikat bárki megkap­hatja, aki kiemelkedő szakmai tevékenységet végzett a közok­tatás területén. (MTI) Beszélgetés egy csésze kávé mellett Főállásban képviselő Lapunk vendége Varga Mihály A parlamenti ciklus vége felé egyre több olyan hírt hallani, melyek szerint azon országgyű­lési képviselők, akik nem szán­dékoznak indulni a következő választásokon, illetve minimális az esélyük a parlamentbe kerü­lésre, jó előre megtalálták ma­guknak a „menekülési útvona­lat”. Elnökök, igazgatótanácsi tagok, felfuttatott kft.-k vezetői kerülnek ki közülük. Emlékez­tet ez a négy évvel ezelőtti tör­ténésekre.- Ón a fent felsorolt pozíciók közül melyiket foglalja el? - kérdeztük Varga Mihály fide- szes országgyűlési képviselőt.- A kérdésre konkrétan vála­szolhatok. Semmilyen igazgató- tanácsnak, felügyelőbizottság­nak, kft.-nek nem vagyok a tagja. Még az 1990-es választá­sokon azt ígértem, hogy amennyiben képviselő leszek, ezt főállásban végzem. Ehhez tartottam magamat, mert véle­ményem ma is az, hogy ezt a munkát becsülettel csak főál­lásban lehet végezni. Ez nem azt jelenti, hogy elítélem azo­kat, akik másodállásban valami­lyen munkát végeznek, hiszen mindenkinek más a teherbíró képessége. Ám tudomásul kell vennünk, hogy a polgárok több­sége nem nézi jó szemmel az üres parlamenti padsorokat, és a képviselőjétől elsősorban kép­viselői munkát vár el. Ami más képviselők igazga­tótanácsi, felügyelőbizottsági állásait illeti, két dolgot külön kell választani. Ugyanis más az, ha valakit egy állami többségű cég veztőségébe „raknak” be, és más, ha az illető egy magán­céghez kötődik. Az előbbinél nyilvánvaló politikai szempon­tok is felmerülnek, hiszen a je­len esetben a kormány saját embereivel tölti fel ezeket az ál­lásokat. Nehezen magyarázható például az az eset, amikor a Soproni Szőnyeggyár igazgató- tanácsába került egy olyan MDF-es képviselő - minden­fajta gazdasági ismeret nélkül -, aki azelőtt szőnyeget legfeljebb a lakásában látott. De mondhat­tam volna más esetet is, sajnos mindennapos dologról van szó. Azért is mondtam távoli példát, mert a megyéből nem akarok senkit megsérteni* A magántu­lajdonú céggel szemben az a ki­fogás merül föl, hogy a képvi­selő adott esetben előnyhöz kí­vánja majd juttatni a cégét, ezért ezt a kérdést mihamarabb törvényben kell szabályozni.- Bár Ön listán került be a Házba, mégis karcagi képvi­selő. Hogyan érzi, tudott-e tenni valamit a három év alatt sző­kébb hazájáért?- Karcagi képviselő vagyok, és bár a törvényalkotásban kor­látozott lehetőség van a helyi érdekek érvényesítésére, igyek­szem mindig szem előtt tartani szűkebb pátriám szempontjait. Természetesnek vélem, hogy a megye vagy Karcag problémáit nem a dunántúli vagy a borsodi képviselők fogják képviselni, ezekre nekem kell ráirányítani a figyelmet. Ezért igyekeztem az általánosabb kérdések mellett helyi jellegűekkel is foglal­kozni, bár az ellenzéki szerep korlátozta a lehetőségeket. Többször interpelláltam a kun- madarasi repülőtér és a mellette lévő bombázótér ügyében, s igaz, hogy a kormány ezeket újra és újra lesöpörte az asztal­ról, de a munkámnak is köszön­hető, hogy Kiskunlacházával ma már csak Kunmadaras tartja a lépést. A környezetvédelmi tárca például egyértelműen Ma­daras mellett foglalt állást. Igyekeztem segíteni a nagyiváni földrendezés dolgában, vagy ami végül sikerült és elrendező­dött, a tiszfüredi végkielégítést kérők problémájának megol­dása. Ez persze nem ment volna a felszámolást végző Reorg Rt. segítsége nélkül. A karcagi ön- kormányzat jó munkájának kö­szönhetően helyi ügyek többsé­gét helyben oldották meg.- Sokszor halljuk, látjuk, hogy a képviselők interpellál­nak a problémás esetekben, s azt is érezzük, hogy az interpel­láció intézménye nem igazán hatékony...- Az interpelláció egy jól mű­ködő parlamentben valóban azt a funkciót látja el, amire létre­jött: ráirányítani figyelmet egy adott problémára, a parlamenti nyilvánosság által korrigálni a kormányzati működés zavarait. Az ellenzék egyik legfontosabb eszköze lehet ez, ha egy magára valamit is adó kormány felé hangzik el. Sajnos az elmúlt há­rom év gyakorlata azt mutatta, hogy csak igen korlátozott eredményt lehet elérni ezzel az eszközzel az MDF-kormánnyal szemben. Emlékeztetni szeret­nék arra, hogy van olyan mi­nisztere a kormánynak, akinek interpellációkra adott válaszait már nyolcszor szavazta le az Országgyűlés, és az illető még a helyén van. Szabó Tamásról van szó, kihez korábban jóma­gam is interpelláltam a Ne- fag-vezetőváltásának ügyében. A konkrét tárgy magának a ve­zetőváltásnak a módszere volt, és erre a miniszter úr megfelelő választ nem tudott adni. He­lyette kaptam mindenféle poli­tikai koncepciókról szóló, arro­gáns választ, ami nem segítette a probléma tisztázását. A do­log utóéletéhez tartozik, hogy a volt vezető az ügyben pert nyert, ami igencsak kétségessé teszi a miniszter akkori véleményét.- Közgaszdász létére hogyan látja a gazdaság jelenét? Az előző válaszások előtt más képet festett a szavazók előtt a pártok jó része...- Az eltelt három évben az ország lakossága nem élhetett meg sikereket a gazdaságban. A visszaesés az idén is folytató­dott, a legfontosabb statisztikai adatok a recesszió tartóssá válá­sát bizonyítják. Az eddigi siker­ágazat, az export mélyponton van, az első hat hónapban 1,5 milliárd dolláros hiány keletke­zett a külkereskedelmi mérleg­ben. A mezőgazdaság padlón van, amit csak részben lehet az aszályos esztendők rovására írni. Az állami költségvetés olyan tartós válságba került, aminek még nem látni a végét. Anélkül, hogy alaposabb elem­zésbe fognánk, csak egy adatot hadd emeljek ki: a külső állam- adósság 14,5 milliárd dollár, a belső 2890 milliárd forint. Jö­vőre a tervek szerint 289 milli­árd forintba kerül az adósságfi­nanszírozás és kamattörlesztés. Ez több, mint a költségvetés összes személyijövedelem- adó-bevétele. Ha nem terem­tődnek meg a gazdasági növe­kedés feltételei, olyan forráshi­ánnyal kell szembenézni, ami­nek az árát a gyermekeink is nyögni fogják.- A kormány a közeljövőben Szolnokra látogat. A térség gazdasági elmaradottsága az utóbbi időben mintha fokozó­dott volna a nyugati országrész­szel szemben. Jelenthet-e a lá­togatás segítséget ennek enyhí­tésében?- A kihelyezett kormányülés helyett ma már csak látogatásról van szó, ez azt hiszem, jelzi, mennyire fontos a kormánynak az ügy. Tudom, többen azon a véleményen vannak, hogy pusz­tán kampányról van szó, és a dolognak nagyobb a füstje, mint a lángja. Én úgy vélem, érde­mesebb előbb a nyilatkozatok helyett magát az eseményt megvárni, milyen érdemi dön­tések születnek. Nagyon alapos helyzetfelmérő anyagok készül­tek, amelyek alapján minden in­formáció a kormány rendelke­zésére áll. A konkrét intézkedé­sek segíthetnének abban, hogy az ország kettészakadásának fo­lyamata megálljon, vagy leg­alább lassuljon.- Parlamenti munkája mellett pártjában is jelentős funkciót lát el, az országos tanács el­nöke. Nem vonja el ez a figyel­mét a palamenti munkától?- A Fidesz ebben az évben kongresszust tartott, és komoly „operáción” esett keresztül, ami óhatatlanul máshonnan vont el energiákat. Az új alapszabály elfogadásával megszűnt a kor­határ, és módosulni fog a szer­vezet belső felépítése egészen a helyi szintekig. Az átrendező­dés valószínűleg november kö­zepéig eltart, amikor létrejön a Fidesz új parlamentje, az Or­szágos Választmány. A másik operáció a programon történt, ami az eltelt időszak változásai­hoz igazította a párt elképzelé­seit. Jómagam mindkét munká­ban részt vettem, mivel tagja vagyok a Gazdasági Kabinet­nek, és jelenleg én töltöm be az Országos Tanács elnöki poszt­ját. Egyébként ez utóbbi tiszt­ségért a novemberben esedékes választáson nem kívánok in­dulni, mivel többet szeretnék a körzet problémáival, valamint az Országgyűlésben gazdasági kérdésekkel foglalkozni.- Ez azt is jelenti, hogy jö­vőre ismét vállalkozik a válasz­tási megmérettetésre?- A körzetben felkértek, hogy induljak a választásokon, és a Fidesz Elnöksége is támo­gatná a jelölésemet. A helyi Fi- desz-szervezetek azonban még nem döntöttek, erre hamarosan sor kerül. Szeretném vállalni a megmérettetést, hiszen az el­múlt négy év során olyan isme­retanyagra tettem szert, amely megkönnyítené a további mun­kámat. Természetesen számo­lok azzal is, hogy a választások után mégsem ezzel kell foglal­koznom, akkor szeretnék a ta­nult hivatásomban a közgazda- sági pályán elhelyezkedni. Százmillió pályázatokra A Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány kuratóriu­mának legutóbbi ülése 18 pá­lyázatot ítélt támogatásra érde­mesnek azok közül, amelyet ér­dekképviseletek, országos vagy regionális hatáskörrel rendel­kező kis- és közepes vállalkozá­sok fejlesztésében érdekelt nonprofit szervezetek számára írtak ki. Erről a kuratórium pén­teken tájékoztatta az MTI-t. A mintegy 100 millió forin­tos keretre szeptember 22-ig 86 pályázat érkezett, és ebből vá­lasztotta ki a támogatásra érde­mes 18-at a kuratórium. Ugyan­akkor még ennél a 18 pályázó­nál sem lehet tudni, hogy mi­lyen konkrét összegben része­sülnek e vissza nem térítendő támogatásból. A konkrét összegről további vizsgálatok alapján a következő ülésén dönt az MVA kuratóri­uma. A pályázat egyébként nem zárult le, az alapítvány vállal­kozásfejlesztési irodája további jelentkezéseket is elfogad.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom