Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-16 / 242. szám

Tepsilesen ínyencfalatok készítését oktatja Kovács Imréné a Kereske­delmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola szakács szakok­tatója már 18 éve, több mint 1200 szakácsnak, vendéglátó szakközépiskolásnak és szá­mos tanfolyamot végző fel­nőttnek a tarisznyájába tette bele útravalóul a főzés tudo­mányát. Büszke tanítványaira, hiszen tudja, hogy az egyre nehezebb elhelyezkedési körülmények között csak a jó szakmai felké­szültség számít. Kiemelkedő eredményt elérő tanítványai ne­vét sorolja: Major Irén mester­szakács, Szabó Attila, Szabó István, Blezch Levente, Kovács Attila pedig még a harmadik év végét sem várták meg, mivel már az országos versenyeken elért helyezéseik alapján jóval előbb felszabadultak és termé­szetesen elhelyezkedtek. Tanít­ványai közül igen sokan külföl­dön kaptak munkát, ami jelzi a hozzáértésüket. Ennyi idő után még mindig van türelme a gyerekekhez, a főzéssel együtt nagyon jól érzi magát közöttük, az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon. Minden főzés után élmény, az elkészített étel elfogyasztása. Családja otthon legjobban a rántott gombát szereti tartármár- tással, de igen sok a kedvenc ételük. így a vadból készült levesek, például a fácánleves, vagy a ba­konyi sertésborda. A hideg- konyhai készítményeket csak az utóbbi években szerettette meg velük, előtte hagyományosan étkeztek. A Csáky-rostélyos elkészíté­sét a több éve folyó oktatómun­kája során valamennyi tanuló megtanulta, most megismerhe­tik receptjét olvasóink is. Ha van kedvük, főzzenek velünk. A Csáky-rostélyos receptje: hozzávalók: egy családnak, vagyis öt főnek szükséges hozzá 70 dkg rostélyos, vagy magas hátszín, 12 dkg zsír, 2 fej vöröshagyma, 30 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradi­csom, 5 tojás, 1 szelet füstölt szalonna, 1 pohár tejföl, csi­petnyi só, bors és 2 kanál liszt. A sózott, borsozott hússze­leteket középen bevágjuk úgy, hogy mindkét oldalról rá le­hessen hajtani kloffolás után a - paprikából, paradicsomból és tojásból készített - lecsóra. A henger alakú formázás után, mint a gépsonkát, hu­rokkötözéssel rögzítjük a húst a töltelékre. Kevés forró zsiradékban elősütjük a töltött húst, majd a szalonnával készített pör­költalapban puhára pároljuk. Kiemeljük a húst a léből. A pörköltlét leszűrjük, majd tej­fölös habarással sűrítjük. Va­jas galuskával tálaljuk. Jó étvágyat! Szabó Irén Ilona és Tamás között házassági bontóper van fo­lyamatban. A házastársak Tamás különvagyoni laká­sában éltek, amit a férfi még akkor vásárolt, amikor le­gényember volt. Miután megromlott közöttük á kap­csolat, Ilona a két közös gyermekkel otthonukból el­költözött, és a bontóper so­rán úgy nyilatkozott, hogy oda nem kíván visszatérni. Elmondta, hogy kapcsola­tuk eleve Tamás durva bá­násmódja miatt romlott meg. Fél, ha újra egy fedél alá kerülnének, további bán­talmazásokra számíthatna. Mit gondol, kedves Olvasó, tarthat-e Ilona igényt kár­pótlásra a lakásból? Amit főznek, meg is eszik Jogi jo-jó Orvosszemmel Legutóbbi számunkban sor­sunk előrejelzésének lehetősé­gét mérlegeltük a családfa-érté­kelés alapján. Most az éppen 100 éve született természettu­dóssal, Szentgyörgyi Alberttel foglalkozunk. Ő az egyetlen magyar természettudós, aki nemzetközi szakértői vélemény alapján magyar állampolgár­ként kapta meg a Nobel-díjat. Rajta kívül még kilenc olyan tudós ismert, aki a díj elnyerés után nem tagadta meg magyar származását. Egyetlen magyar állampolgárságú Nobel-díja- sunk a tehetség piramis-modell- jének tipikus képviselője. Anyai ágán a híres Lenhossék-ok (Mi­hály - országos vezető főorvos fia, József anatómus és kór­boncnok professzor, unokája Mihály ugyancsak anatómus tanszékvezető professzor) le­származottja. A család hímevét legmaga­sabbra Lenhossék Jozefina és Szentgyörgyi Miklós zsidó származású földbirtokos gyer­meke, Szentgyögyi Albert emelte. Ő is a budapesti egye­tem orvosi karát végezte el. 1926-ban Cambrig-be, a világ­hírű Hopkins Intézetbe került, ahol izolálta kristályos formá­ban az ascorbinsavat „Kezdettől fogva gyanította, hogy az as- corbinsav a C-vitaminnal azo­nos”. 1931-ben egy vendégeskedés során Szegeden, ahol az orvosi vegytan tanszékvezetője volt, ébredt rá az ott oly elterjedt pi­rospaprika esetleges hasznosí­tására a C-vitamin előállításá­ban. Ötlete beigazolódott. Sze­geden eltöltött 15 évének to­vábbi eredményei, hogy 1937-ben leírta az un. citrát-cik- lust, amit a világ ma is Szent- györgyi-Krebs-féle körfolya­matnak ismer. Ekkor kapta meg az élettani-orvosi Nobel-díjat. A második világháborúban ak­tív politikai szerepet vállalt - a háborúból való kiugrást célzó tárgyalások egyik vezetője. A háború után a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke. 1947-től az USA-ba távozott, ahol izomkutatásait folytatta, a submolekuláris biológiában dolgozott. Munkásságával a rákkutatás fejlődését szolgálta. A tudósok többé-kevésbé két típusba sorolhatók. Az egyik a klasszikus típus: aki lassan egy témán következetesen, nagy összpontosítással és elmélyül- ten dolgozik. így keveset publi­kál, kerüli a közszereplést. Szélső változatai már szinte nem is érzékelik a világ folyá­sát, csupán saját belső gondo­latviláguk és kutatási témájuk tölti ki érdeklődésüket. A másik a romantikus típus: akik széles érdeklődésűek, gyors felfogó- és rendszerező képességűek, e miatt igen ter­mékenyek, szívesen vállalnak közszereplést és szeretik min­denbe „beleütni az orrukat”. Szentgyörgyi Albert a roman­tikus tudósok prototípusa. Ahogy ő is írta: „Minden termé- szetudósba szorul egy ki filozó­fus meg egy kis költő.” Fentiek elolvasása után mél­tán elgondolkodhatunk, kedves szülők, vajon gyermekeink át­lagtól eltérő viselkedésére az úgynevezett rossz gyermek, ne­hezen kezelhető, deviáns gyer­mek aki másként látja a világot, kételkedik abban, sokat kérdez és meglepő következtetésekre jut, vajon nem válhat-e később korszakos tudóssá? Vagyis észre kell venni, gondozni kell és támogatni az átlagtól eltérő értékes, de „más” gyermekein­ket. Nagy a felelősségünk! dr. Mosonyi Attila Kedves Olvasó! ***« Csak ülök megilletődöt- ten kiérdemült kiskosztü­mömben, egy vállalkozó a sok közül, a tapasztalatcse­rén, és kapkodom a fejem. Nagyhangú és bőbeszédű szomszédaimmal abban még csak-csak egyetértek, hogy sok a társadalombiz­tosítás és tűrhetetlenek az adóterhek, de amikor a bruttó bevételek taglalása következik, elbizonytala­nodom. Olyan világba ke­veredtem, ahol én már - sportnyelven szólva - lab­dába sem rúgok. Itt milliók­ról esik szó könnyed, társa­sági stílusban. Szinte látom magam előtt a köteg ötezre­seket, ahogy röpködnek a levegőben. Vajon a sok kft., rt. képviseletében itt ülők közül hányán mondhatnák el, hogy cégük tőkéjét ma­guk hozták össze, és hányán hallgatnák el, hogy ezt csak úgy kikanyarították a kö­ziéből? Ma igazán időszerű a mondás: „Szemesnek áll a világ”. Szemet vetni más öt­letére, üzletére kifejezetten sikk, s szemtelen módon el­orozni azt - érdem. Szedelőzködöm. Jobb minél előbb kívül kerülni ez'en a körön. Idő kérdése csak, hogy a konszolidált vendégsereg csattogó cápa­fogakkal nekem rontson -,,a nagy hal megeszi a kis ha­lat”. Bár lehet, hogy én ebi­halszámba sem megyek. Lehet, hogy csak egy vízi­bolha státuszára pályázha­tok. Sebaj! Egy bolhából mindig lehet elefántot csi­nálni. Hihetetlen történet Boszorkányok pedig vannak! Emberünk éktelen ricsajra ébredt vasárnap hajnalban. Hallgatózott egy kicsit, mi okozza e fülsértő hanghullámo­kat, aztán megnyugodva a má­sik oldalára fordult. Ah, semmi! Csak a házi boszi most trénin­gezik a következő hétre. Pedig teljesen fölösleges neki, folya­matosan igen jó formában van. Mindig mindenkihez van egy pár „kedves” szava, minden la­kótárs rokonságát, ismerőseit számon tartja, s nem szűnik okí­tani őket az általa létrehozott „házirend” szabályainak betar­tására, ha felségterületére té­vednek. Márpedig az egész élet­tér az ő birodalma, szomszédai alul-fölül és mindkét oldalon az ő alattvalói. Megpróbál bele­látni a fazekakba, folyton az ab­lakban kukkol, figyeli a jö- vést-menést, hogy szólhasson a kapuért, amit be kell csukni, a villanyért, amit le kell kap­csolni, a betonért, ami felkopik, ha a gyerekek bicikliznek rajta, a lépcsőért, ami fölött lassan már csak elsuhanni lehet, mert őt zavarja a lépések zaja, és még lehetne folytatni. Amúgy jómaga szívesen tart éjszakai szeánszokat kedvencé­vel, a televízióval, s oly hango­san folytat vele diskurzust, hogy ember legyen a talpán, il­letve az ágyán, aki, midőn eljö- vend az éjfél, akár füldugókkal a fülében is, képes az igazak álmát aludni. Szó sincs róla! Az áldozat éber szemekkel kémleli a sötétséget, és várja a Him­nuszt, mely aznapi szenvedése­ink végét jelzi. Egy vigasztaló van csak, bár ez kétes öröm, hogy néhány ut­cával arrébb az ottani ügyeletes égetnivaló, az elmondások sze­rint, még cifrább dolgokra ké­pes. Csak nehogy összehozza­nak egymással egy kis tapaszta­latcserét! Ámbátor, ha a találkára va­lamiféle motorizált seprűvel ér­keznének, és a „jármű” meg­bokrosodna, a Bermuda-három- szög felé venné az irányt.. Végre ki lehetne írni a ka­pura: boszorkánymentes övezet. Szabálytalan portré A 210 kilót háromszor is kinyomja A szolnoki Váradi Robinak akad két érdekessége. Az egyik az, hogy a vállai nem akarnak befejeződni, a másik sajátos­sága ebből következik: se fe­nyegetni, se megverni nem szokták, sőt még célzásokat sem tesznek a le- és felmenő rokonaira. Pedig Robi áldott jó ember, nem árt ő a légynek sem, csak a fránya vasaknak veteke­dik iszonyatos hévvel. Evek óta megy ez így ennél a nem ki­mondottan balerinatermetű, 178 centi magas, 135 kilós fiata­lembernél. Ami az életkorát il­leti, azt a kártyában nyerőszám­nak hívják. Három éve végzett a Vargában, 4,5-4,6-es ered­ménnyel, és jelenleg üzemmér­nöki főiskolai hallgató. Hogy kitől örökölte az erejét? Talán anyai nagyapjától. Elfelejtettem mondani, hogy Robi erőemelő. Ulviczki Mi­hály tréner irányításával hetente négyszer erősíti magát a Mátyás király úti teremben. A fekvő­nyomás az erőssége, és nem ta­gadja: az abszolút kategóriában, a plusz 125 kilogramm felett szeretne valahol nagyon elől végezni: kétszázhúsz-kétszáz- huszonöt körüli eredménnyel. Mellesleg két és fél mázsával guggol, kétszázhetven kilót húz fel, és súlycsoportjában volt már országos negyedik. Nem tehet róla, szereti a magaslati levegőt, és mindezek következ­tében a közeljövő országos baj­nokságán a dobogóra, annak is a tetejére vágyik. Ezért gyötri magát napról-napra, üzen hadat a kilóknak, mázsáknak, tonnák­nak. A szüleivel, szüleinél dol­gozik, akik maszek tüzépesek. Nem doppingol, de vitami­nokat, ásványi anyagokat szed, ami nem olcsó dolog, havi ti- zenötezerbe kerül. Akad két szponzora, de ha még lenne va­laki, aki támogatná, szívesen reklámozná a nagy versenye­ken. Hobbija nincs, ideje se rá, bár azt mondják róla, nem akárho­gyan rajzol. Izgulós típus, főleg a verseny előtt, de amikor a be- hemót vasaknak veselkedik, minden lámpaláza elszáll. Nem fél senkitől, semmitől, csak egy dologtól: a főiskolán a közelgő statisztikai vizsgától. Tudják, milyen nehéz? Higgyék el neki, holott ő a kétszáztizet egymás után többször is kinyomja. Igaz, ez a bizonyos vizsga azért más kategória. Nemde? D. Sz. M. Robi álma, terve: az országos bajnokságon kinyomni a 225 kilót. Az elég lesz (lehet?) az aranyéremhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom