Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16 / 242. szám
1993. október 16., szombat 7 Szabadkát, a műemlékekben gazdag, ma is szép várost IV. Béla alapította, 1439-ben Hunydi Jánosé volt. A török hódoltság alatt a budai szandzsákhoz tartozott. 1779-ben Mária Terézia szabad királyi várossá emelte. Az 1848-as szabadságharc óta a Vajdaság második legnagyobb városa. Az első világháborút követően Jugoszlávia, napjainkban pedig a közelmúltban megalakult Kis-Jugoszlávia egyik határvárosa. * A közelmúltban jártunk Szabadkán. Turistaként érkeztünk, s hála kollegánk mindig kéznéllévő fényképezőgépének, a látottakat meg is örökítettük. A kedves olvasó nézze el nekünk, tudjuk, hogy a képek kiválasztása mindig szubjektív, de akkor és ott mi nem a napi szenzációt kutattuk. Láttunk persze mást is. Feszült arcokat, fáradt tekintetű embereket. Az égbeszökő infláció, az üres élelmiszerboltok riasztó jelenléte is tagadhatatlan. Beszéltünk itt élő, magyar ajkú emberekkel. A kétségbeesés és a remény egyaránt átsütött mondanivalójukon. A XIX. században épült,'hatoszlopos Népszínház műsorplakátja ottjár- tunkkor a Hamle-et kínálta - Urbán András rendezésében - a közönségnek. Elgondolkodhatunk - ez több mint szomorú, hogy a balsorsú dán királyfi híres monológja ebben, a többnyire a mi nyelvünket beszélő városban - napjainkban menynyire időszerű. Szöveg: Berta László Fotó: Mészáros János Házak és galambok Nekik csak az erkély súlyát kell viselniük ... Nyárutó a Palicsi-tó partján Vajon mire gondolhat? Ez az ajtó mindig nyitva áll. . . A vigvorgó nyuszifej egy pattogatott kukorica árust rejt... Visszaköszön a múlt A század elején emelt, színes Zsolnay-fajansz díszes városháza , SZABADKAI KÉPESLAP
