Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-15 / 241. szám
12 1993. október 15., péntek Azt beszélik Rákóczifalván . . . Meghívó a tornacsarnok átadására A tornacsarnokot október 23-án vehetik birtokba a sportok kedvelői Á tornacsarnok ünnepélyes átadása október 23-án, délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődik. A délelőtt folyamán ünnepi műsort ad az óvoda, a Kodály Kórus, az általános iskolások, a néptánccsoport és a nyugdíjasok kórusa. Egy órakor állófogadást tartanak a meghívott vendégek tiszteletére. A programok délután fél ötkor folytatódnak operett- és nótaesttel, ahol neves énekesek szórakoztatják a résztvevőket: Zentai Anna, Csonka Zsuzsa és Leblanc Győző. Este fél nyolckor jótékonysági bál zárja a napot, mely hajnali kettőig tart. A vasárnapi nap is bővelkedik eseményekben, hiszen lehet majd szurkolni az általános iskolás fiúk futballmérkőzésén, a lányok kézilabdacsatáján, majd a Rákóczi-kupáért folyó körmérkőzéseken. A hangulatosnak ígérkező programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! Akit a természet is viszontszeret Telefonfejlesztés kérdőjelekkel Mikor csöröghet a készülék? A telefonhálózat kiépítése a lakosság nagy részét érinti. Sok kérdés merült fel bennük, melyekre nem tudják a megoldást. Ezeket próbálom most rendszerezve megválaszolni. Önkormányzati modell Az önkormányzati modell a telefonhálózat kiépítésének egyik lehetséges változata. A lényege: a község önkormányzata a Matávval közösen létrehozott egy kft.-t, amely az építési munkák felelőse lett. A kft.-nek két ügyvezetője van: az egyik ügyvezető a Matávot, a másik pedig az önkormányzatot képviseli. Az önkormányzat és a Matáv pénzéből közösen jött létre a beruházás, amelynek eredménye, vagyis a telefonhálózat a Matáv tulajdona lesz. Az önkormányzat részéről a beruházás finanszírozása lakossági hozzájárulásból (40 illetve a határidő lejárta után a pótjelentkezéseknél 45 ezer forint igénylésenként), közületek hozzájárulásából és önkormányzati hitelből történt. Az önkormányzat hitelének visszafizetésére a Matáv szerződést írt alá, melynek értelmében 7 év alatt törleszti az összeget a telefonhasználati díjakból. Sokakban felmerült a kérdés: miért a Matávval írt alá szerződést az önkormányzat, miért nem másik céggel? Bodács István polgármester elmondása szerint, a határidő rövidsége volt a legfontosabb indok, amely miatt a Matáv mellett döntöttek. Ők voltak ugyanis az egyetlen cég, amely 1994-re vállalta, hogy bekapcsolják Rá- kóczifalvát a hálózatba. (A többi cég 1995-re, 1996-ra vállalta volna a munkálatok elvégzését.) A bérleti díjról Sokan felháborodtak azon, hogy a lakásukba beszerelt készülékért - melynek ára benne foglaltatott a 45 ezer forintban - bérleti díjat kell fizetniük. Erre a válasz a következő: a lakosok által befizetett összeg „csak” hozzájárulás volt a telefonfejlesztéshez. De ezzel a pénzzel sem a vonalat, sem a készüléket nem vásárolták meg (annak ellenére, hogy egy készülék 10 ezer forintból megvásárolható), az a Matáv tulajdonában marad. Tehát használati díjat (bérleti díjat) kell fizetniük érte. Ha valaki úgy dönt, hogy nem kívánja a Matáv által felkínált készüléket igénybe venni, módja van saját telefont venni. Egy kikötés azonban van: a készülék fenéklapján ott kell lennie a Matáv engedélyeztető cédulájának, ennek hiányában nem kötik be a hálózatba a telefont. A saját készülékért természetesen nem kell bérleti díjat fizetni, ha viszont elromlik, a tulajdonos saját költségén kell, hogy megjavíttassa. Mikor csörög? A legfontosabb kérdés persze az, hogy mikor lehet a készülékeket használni. Erre a kérdésre azt a választ kaptam, hogy 1994. április 30-a a legvégső határidő, de nagyon valószínű, hogy már előbb, az idén megszólalnak a telefonok. (A község belső fejlesztési munkáin nem múlik a dolog, hiszen 90 százalékos készültségben vannak.) Akik pedig az utolsó határidőig nem jelezték igényüket, viszont mégis meggondolták magukat s igényelni szeretnének telefont, azok előreláthatóan a telefonátadást követően rögtön megtehetik azt. De hogy mikor teljesítik kérésüket, az még kérdéses. Jani bácsival (ő kérte, ne említsük teljes nevét) folytatott beszélgetésünk mottója is lehetne a következő mondat: „A sikert nem tudom úgy óhajtani, mint a siker tárgyát elkészíteni.” Jani bácsit arra kértem, meséljen a természet varázsáról, a gombákról, a füvekről s hobbijáról, a szalmafonásról. „Nagy családban nőttem fel, tízen voltunk testvérek s nagyon szegények. Napszámból, bérből éltünk. Gyakran kiküldött édesanyánk minket az erdőbe, hogy szedjünk rózsagombát, szekfűgombát. Nem ismertem én még akkor a gombák fajtáit, akár mérgeset is szedhettünk volna, aztán még mindig itt vagyok. Evekig méhészkedtem is; vándoroltam az erdőkben. A fákat meg a virágokat néztük, de ha felfelé néztünk, belebuktunk a gombákba. Télen, mikor nem lehet gombászni, erdőt járni, mindig a könyveket bújtam. Amelyik gombáról olvastam, azt ki is faragtam. Hungarocel- ből is próbáltam faragni, de nagyon morzsálódik, inkább keményebb habszivacsot használok. Mindjárt megmutatom magának - áll föl a székből. Nehezen jár, húzza a lábát: most hét végén is a Mátrában járt gombát szedni, ott sérült meg. S hozza a tálcát, amelyen valódi gombák vannak. Azaz mégsem, csak tökéletesen élethű másolatuk. Csak nézem ámultán, milyen fantasztatikus kézügyességgel megformázott alkotásokat látok. Nevet. - „Már csak a legrosszabbak vannak idehaza, a többit, ami jól sikerült, azt elhordták az iskolába. Tudja, amíg kifaragja ezeket az ember, meg is tanulja, hogy néznek ki. Aztán már nem lehet összetéveszteni őket. Szedem is, faragom is: ez élmény és tanulás egyben. De ne higgye, hogy valami nagy faragókészletem van, dehogy! Egy egyszerű kés, de az aztán jól meg van élezve.” - Megint feláll, mutatja, milyen gombákat hozott a Mátrából. - „Tudja-e, hogy minden gombának más a színe? Más színű, amelyiket a csalitosból szedik, másmilyen terem a fenyők alatt, a bükkös, a tölgyes alatt.” - Rátérünk a gombák elkészítésére, hiszen nagyon szeretik mindketten: ő és a felesége is. Mint a beszélgetés alatt kiderül, eredeti Ha jól fonható a búza, ilyen gyönyörű díszek készülhetnek foglakozásuk szakács. - „Én aztán nem használok vegetát meg miegyebet az ízesítéshez! A kertben is megterem, meg aztán magam is gyűjtök gyógynövényeket: szurokfüvet, szagos mügét, kakukkfüvet. Ezekkel fűszerezem meg az ételeket. És persze teának is isszuk őket. Ha bóklászik az ember, maga is megszedheti, ami kell neki: borsmentát, bodzát, napraforgószirmot, nyírfalevelet. Csak arra kell vigyázni, nehogy kocsiút mellől szedje ezeket: ott nagyon magas az ólomtartalmuk - nem gyógyítanak, inkább betegítenek.” - Elkezdünk a szalmáról is beszélgetni, hiszen Jani bácsi híres kézügyességéről. Ezt ő ugyan tagadja, hiszen, mint mondja: „Bárki meg tudja ezt csinálni!” - Kétkedő pillantásomra mosolyog: „Na jó, nem mindenki. Viszont fonatot nem tudok mutatni magának, mert azt elhordták a Faluházba, az iskolába, de még az önkormányainál is láttam belőle. Az idén nem volt jó a búzatermés, 40 centis volt az egész szár, a fonható része meg csak 20 centis. Az a jó szalma, amelyiknek 40 centis a fonható része. Látja az ujjaimat? Megvastagodtak. Ezekkel már nehéz fonni. De már a rutin mozgatja őket, hát még meg tudom csinálni.” Jani bácsi a beszélgetés után a kertbe indult, oda, ahol min- ' dig jól érzi magát, ahol az övéi között van. Azt hiszem, a természet megérzi, ki szereti őt igazán. Azokat viszontszereti, s megáldja őket tehetséggel, fogékonysággal a szépség iránt. Az oldalt írta és szerkesztette: Cs. Csáti Réka A jogutód visszakövetelte régi székházát Kompromisszumos megoldás született A községben egykoron működött 48-as olvasó- és gazdakör jogutódjaként alakult meg a Gazdakör huszonnégy taggal. Mivel saját épületük, székházuk nincs, a községi Faluházban tartják összejöveteleiket. Ez volt az oka, hogy a 48-as olvasó- és gazdakör egykori székházát szerették volna visz- szakapni. A volt székház épületében - 6 millió forintos beruházás eredményeként - ma főzőkonyha működik: itt étkeznek az általános iskolás gyerekek és a nyugdíjasok egy része is. Mivel kárpótlásuk ezzel az épülettel nem történhetett meg, csere- ingatlant kértek az önkormányzattól. Kérésüket, illetve követelésüket levélben juttatták el a képviselő-testülethez, melyben a volt hitelszövetkezetet (később az MSZMP székháza) jelölték meg csereingatlanként. Ebben az épületben varroda működött, majd annak megszűnése után, jelenleg iskolai egység dolgozik ott. Az önkormányzat a csereingatlanra vonatkozó kérést elutasította (az iskola működésére hivatkozva), s helyette az ettől az épülettől 150 méterre lévő egykori csapatotthont, illetve a „Giza néni-féle” iskolát ajánlotta fel. A Gazdakör tagjai nem értették az elutasítást, hogy miért nem a volt csapatotthonban tartják az iskolai foglalkozásokat, ahol régen iskola működött. „Százötven méteren múlott, hogy nem teljesítették követelésünket” - mondta az egyik gazdaköri tag. - „Semmi nem indokolta az elutasítást.” Végül is a „Giza néni-féle” iskola mellett döntöttek, s hogy miért? Mert a volt csapatotthon egykor a Munkásköré volt, s ahogyan ők mondták: „Tudjuk, milyen érzés, ha elveszik jogos tulajdonunkat. Nem akartunk beleülni a máséba.” Az önkormányzat két évre adja nekik oda az épületet - bérleti és egyéb térítési díj nélkül; a Gazdakörnek a közműdíjakat (villany, gáz, víz) kell fizetnie. Bodács István polgármester elmondta, hogy ez a két év azért kikötésük, mert ha a községben is megvalósul a 10 osztályos iskola, minden épületükre és tantermükre szükségük lesz. A Gazdakör ettől a megszorítástól is tart, hiszen lehet, hogy 1996-ban ismét „utcára” kerülnek. Ennek ellenére örülnek, hogy kapnak egy épületetet, bár az önkormányzat által felhozott indokokat ma sem értik, s hivatalosan még nem kaptak választ a képviselő-testülettől. Lesz-e a községnek református lelkésze? Lassan egy évtizede annak, hogy a község református templomának lekésze meghalt. Azóta nincs helyi lekész. A hónap második és negyedik hetén, vasárnap délután fél kettőkor tartandó istentiszteleteket Nagy Sándomé, a tiszafüredi lekész tartja. A faluban mégis eltejedt a hír, hogy a plébániának van lakója, aki az általános iskolában is tanít. A hír igaz, a plébániának van lakója, Szabó Sándor, aki Németországban végezte a teológiát. De hogy ő lesz-e a helyi lelkész, az még kérdéses. Mivel a probléma élő, hiszen nagyon sok községnek nincsen saját lelkésze, megkerestem Nagy Sándomét és a hívők egy csoportját istentisztelet után. „A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a vallást távirányítással nem lehet gyakorolni, vezetni. Nem ez a megoldás, hogy tiszafüredről járok át istentiszteletet tartani, beszélgetni a hívőkkel. A beszélgetésre alig marad néhány perc, hiszen most is sietnem kell Martfűre, ahol mindjárt kezdődik a mise. A vallás gyakorlásához hozzátartozik a hívek személyes felkeresése, az elbeszélgetés, a A kapu most is zárva van. Ki fogja kinyitni, s mikor? segítségnyújtás. De ilyen távolságból ezt nem lehet megvalósítani” - mondja Nagy Sándomé. Az idős református asszonyok, akik beszélgetésünkön részt vettek, tiltakoznak: „Nagyon meg vagyunk elégedve a lelkész asz- szonnyal!” De azért azt is elmondják, hogy hiányzik a községben az igazi református hitközösség. „Kiöregszünk, fiatalok alig vannak közöttünk.” Szükség volna egy vezetőre, egy helyi vezetőre. Akihez rögtön lehet fordulni, ha kérdés, ha gond van, vagy csak társaságra vágynának. A lelkész asszony szerint az is problémát jelent, hogy a fiatalok körében nem nagyon lehet komoly vallásgyakorlásról beszélni, inkább csak divatról. „Én inkább vállalom a kockázatát annak, hogy eggyel kevesebb lesz a megkeresztelkedet- tek száma, de csak azért ne tartsák szenteltvíz alá a gyermeket, mert ma ez nagy divat. A vallásnak ez inkább csak formalitása, de ha nem jár együtt templomba járással, az istentiszteleteken való résztvétellel, akkor nem sok értelme van. De tudja, erről meggyőzni valakit, beszélgetni vele - ehhez bizony idő kell. S máris visszakanyarodhatunk eredeti témánkhoz: nagy szüksége volna a községeknek helyi lelkészre.” Református beszélgetőtársaim nem türelmetlenkednek: várják, mi lesz velük. Addig is minden tőlük telhetőt megtesznek a templomért, a vallásukért. De szeretnék tudni: lesz-e végre vezetőjük, s ha igen, ki lesz az?
