Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-11 / 237. szám

Női röplabda NB I. A szolnoki együttes lüktetett Sz. Vegyiművek-Pulzus SC 3:1 (-14, 11, 13, 9) Szolnok, 100 n., v.: Szabó K., Csemák Sz.Vegyiművek: Arisena, PÁDÁRNÉ, Csertán* Wolf, Hajdúné, KOVACSNÉ. Csere: Vasicsek. Edző: Vasi- csek János Pulzus SC: Pintér, MARC- ZIS, Csiba, Zubovics, Sza- lavné. Juhász. Csere: Gellér, Pethő, NAGY. Edző: Lazányi József A kezdeti bizonytalanságok után fokozatosan javult a hazai együttes játéka, Arisena várat­lan megoldásai és Kovácsné jó nyitásai nyomán játszmalabdi- hoz jutott a Vegyiművek. A fő­városiak hárítani tudtak, sőt küzdeniakarásukkal meg is nyerték az első szettet. A folytatásban zsinórban gyártották a pontokat a Ti- sza-parti lányok, ám a Pulzus nem adta könnyen magát. 6-6-ra még felzárkóztak a ven­dégek, ezután azonban nagy gondot jelentett számukra a nyi­tások fogadása, így a Vegyi könnyedén egyenlített. A har­madik szettben egyik gárda sem tudott előnyre szert tenni, de végül Wolf ászadogatásai a já­téktéren belül célba értek. A következő és egyben utolsó játékrészben a vendégek már nem tudtak megfelelő mér­tékű ellenállást kifejteni, így biztosan nyert a hazai együttes. Megtört tehát a jég, a szolnoki lányok és asszonyok munkája lassan meghozza az eredményt. Vasicsek János: - Kötelező volt a győzelem, és ezért a szo­kottnál is idegesebbek voltunk. Lazányi József: - Óriási küzdelemben maradtunk alul. szs Nagy csatában szerezték meg első győzelmüket a vegyis lányok Férfi kézilabda NB l/B. Keleti-csoport Tajthi és Danyi válogatott szinten játszott Törökszentmiklós - Dunakeszi 21-14 (13-5) Szolnok, 200 néző, vezette: Harangozó, Medovászki TSE: TAJTHI-Zsíros, Gu­lyás 5 (1), Sipos 2, HOR­VÁTH 3, DANYI 8 (2), Bukta 3 (I). Csere: Fejes (kapus), Csuti, Búzás, Kiss, Patocskai. Edző: Kocsis Lajos. _ Dunakeszi: PAL-Éles 1 (1), Farkas 1, CSÁNYI 3, Járdi 2, Szilágyi, Horváth A. 1. Csere: GRISZTEL 5 (3), Szabó, Va­lentin, Germány L Edző: Berzeíli Csaba. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 6/4. Igen kellemetlen sérülés mi­att állt a játék a kezdést köve­tően. Zsíros ütközött Szilágyi­val, a dunakeszi játékos orrát dr. Tivadar József kezelte hossza­san, azonban játszani már nem tudott a jobb oldali átlövő. Egyik csapat sem sietett, hat álló percig érintetlenek marad­tak a hálók, mígnem Danyi „be­intett” egy szép alsósarkos gól­lal. Éles még hetessel felelni tu­dott, de Horváth, majd újra Da­nyi következett, és a TSE lassan növelni kezdte előnyét. Abban a kapus Tajthi is elévülhetetlen érdemeket szerezett (Danyival együtt Káló Sándor figyelmébe ajánlanánk, ha nem lenne eny- nyire közel a szerdai ma­gyar-norvég vb-selejtező), hi­szen az olykor szellős védeke­zésből adódóan számos ziccer­helyzethez jutottak a Duna-par- tiak. A miklósi portás azonban azok hárítása mellett arra is ügyelt, hogy legalább két hetest védjen. Társai is sokkal „hara- pósabbak” voltak, mint egy hét­tel korábban, az összjátékkal (mezőnyben) mégis problémák adódtak annak ellenére, hogy az első öt találat akcióból született. Szerencsére Danyi jó napot fo­gott ki megint, hetesből, felug­rásos átlövésből, fű alatti suhin­tásból szerzett látványos gólo­kat, a félidő vége felé Gulyás is kezdte megtalálni önmagát. Fordulás után a fiatalok, Bukta és Horváth is többet vállaltak, Tajthi tartotta formáját, Sipos kétszer „csengetett”, máris tíz­pontos lett a hazai előny. Kitar­tóan araszolt előre a TSE, sport­szerű ellenfele már a második já­tékrész közepén feladta az egyol­dalú küzdelmet és csupán arra tö­rekedett, hogy kibújjon a súlyos „zakóból”. Sikerült. (ni) Az Olajbányász kölcsönjátékosa, a fiatal Horváth egyre ered­ményesebb, amit felvételünk is tanúsít. _____ . - .«• ' i *. ;«»■»)%•>••'V Tenisz, megyei csapatbajnokság Mezőtúr indulhat az OB Ill-ban A teniszidény zárásaként péntektől vasárnapig zajlott Szolnokon a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei csapatbaj­nokság. A tiszaligeti salakpá­lyákon hat gárda - Jászberény, Tiszafüred, Jászapáti, Mezőtúr csapata, valamint két szolnoki együttes, a Kármán HDSE és a házigazda SZUSE - vívott nagy harcot a bajnoki címért. A nyitónapon két hármas csoportban folytak a mérkőzé­sek. A Mezőtúr, illetve a SZUSE játékosai egyenletes tel­jesítménnyel, biztosan nyertek mindkét ellenfelükkel szemben és veretlenül jutottak a döntőbe. Külön érdekessége volt a versenynek, hogy a vendéglátók a legfiatalabbakat küldték pá­lyára. Egyedül Rigó Sándor képviselte a felnőtt korosztályt, ám ő is csak a csoportmérkőzé­sen segítette a „kicsiket”. A döntőn azonban már 14 (!) éves átlagéletkorú együttes próbált szerencsét a valamivel idősebb mezőtúriak ellen. A SZUSE színeiben egyedüli lányként in­dult Borsányi Brigitta is, aki remekül helyt állt a fiúk, férfiak mezőnyében. Szombaton sajos csupán dél­előtt tudtak játszani a tenisze­zők, az időjárás nem fogadta őket kegyeibe. A helyosztók így vasárnapra maradtak. A harmadik helyért a tavalyi bajnok Jászapáti vívott óriási küzdelmet a Kármán Tódor HDSE-vel, a döntőben pedig a már említett két csoportgyőztes, a SZUSE és a Mezőtúr találko­zott. A SZUSE gárdája szépen helyt állt az egységes, kiegyen­súlyozott teljesítményt nyújtó túri csapattal szemben. Annak ellenére, hogy első ízben ját­szottak csapatban, szoros mér­kőzéseket játszottak, bár végül a Mezőtúr szerezte meg a jogot az OB Ill-ban való szereplésre. A csapatbajnokság vég­eredménye: I. Mezőtúr (Né­meth Károly, Rózsa Endre, Szűcs Lajos, Vájjon Zoltán), 2. SZUSE, 3. Jászapáti. Jászapáti neve alá Mezőtúrét is felvésik a kupára Vízilabda OB I. Kellemes gólzáporral fűszerezett teadélután Elektrosoft SE-Bp. Sparta­cus 18-3 (5-1,5-0,3-2,5-0) Damjanich uszoda, 150 n., v.: Erdős, Vajda. Szolnok: Bodrogi-Vargyas 2, Mohi 2, Lukács 1, VARGA 3, PINTÉR I. 5, NAGY T.3. Csere: Magyar 2, Tóth Cs„ Kiss A., Pintér Z., Cseh, Sürü (kapus). Edző: Wolf Péter. Bp. Spartacus: Vincze Zs.-Ba}li, Bereczki, Kuron 1, Tóth Á., Derekas, Csányi 1. Csere: Juhász, Nagy G. 1, Of­ner, Habi, Illés (kapus). Edző: Gerendás Lajos. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Négyméteresből: 1/1, ill. 0. Sajnálhatják azok a vízilab­darajongók, akik otthon marad­tak, mert egy kellemes teadél­utánhoz hasonló mérkőzést lát­hattak volna, amelyről csak a szalonzenekar hiányzott. A szolnoki csapat, rövid időszakot leszámítva, nem yette félvállról az újoncot, hanem nekirontott. Hullottak a szebbnél szebb ak­ciógólok, mint a tavaszi zápor, id. Hasznos István pedig nem győzte számolni a jubilánsokat. Vargyas nyitotta meg a gólok tömkelegét, aztán Nagy T. tá­voli lövésében gyönyörködhet­tünk, majd ezt követte egy elő­nyös helyzetben elért, nyiltszíni tapsot kiváltó parádés gól. Lu­kács szerezte - ez volt az 50. bajnoki találata. Nagy T. újabb távolról küldött lövésével már 6-1 volt, Mohi a négyméterest a kapusba lőtte, de aztán egy hát­rányos helyzet hárítása után pompás ütemben felúszott és a hálóba helyezett. Rendkívül gó­lerősen játszott Pintér I. is. Ele­gáns tálalásával 9-1-re módo­sult az állás, utána a harmadik negyedben négyméteresből lőtt gólja az ötszázadikat jelentette szolnoki színekben. Az utolsó hét perc elején Nagy Tibi be­lőtte századik bajnoki gólját. Ebben az időszakban csúszott be némi könnyelműsködés, amikor az ordító helyzetek so­kasága maradt ki. Ekkor egy ki­csit lazára vette a mérkőzést a szolnoki legénység, Magyar azonban gyorsan kétszer egy­másután a kapuba talált. (pi) Lukács (5) ötvenedik bajnoki gólja Női kosárlabda NB I. Remek játékkal biztos győzelem Tatabányai SC-Szolnoki MÁV MTE 52-84 (21-43) Tatabánya, 200 n„ v.: Benc­zúr, Bagi Tatabánya: Túróczi 10, Ba­logh 2, Benjámin 5, Pavlova 11, Bársony. Csere: Csendes 10, Lábadi 2, Cságola 4, Pongrádi 6, Sólymos 2. Edző: Kákonyi Lehel. Szolnok: Szavercsenko 16, Czeglédy 16, Gailouma 13/3, Edelényi 7/3, Krasznai 8/6. Csere: Telepovszki 4, Tóth 14, Szalay 2, Cseh 4. Edző: Szalay Ferenc. A mérkőzés alakulása: 5. perc 9-13, 10. p. 11-21, 15. p. 13-35, 25. p. 27-51, 30. p. 35-63, 35. p. 37-72. Kipontozódott: Pavlova a 34. percben. A magabiztos pénteki győze­lem után ismét a siker reményé­ben utazott vidéki vendégsze­replésre a piros-kék együttes. A szolnoki lányok távolról sem gondolák arra, hogy a Vértes szomszédságában megszakad­hat féltve őrzött veretlenségi so­rozatuk még akkor sem, ha tud­ták, nem ifjúsági korúakkal áll­nak szembe. Gyors kosarak mind a két ol­dalon a mérkőzés első percei­ben. Határozottabb volt táma­dásban a Szolnok, sorozatban három-hárompontossal a mér­kőzés tizedik percére már tizen­három pontos előnyt szerzett Szalay Ferenc együttese. Külö­nösen Szavercsenkó volt ered­ményes, sorra dobta a kosara­kat. Czeglédyné nem akart le­maradni tőle. Okosan, szemre is tetszetősen játszottak a szolno­kiak. Időkérések után megpró­bált eredményesebb lenni a ha­zai csapat, de az erőszakosan védekező vendégek meghiúsí­tották a támadások eredményes­ségét. A szünetre már tetemes előnnyel térhetett pihenőre a Ti­sza-parti együttes. A második félidő első perce­iben mindkét oldalon eredmé­nyes támadások futottak végig a pályán, majd ismét a szolnokiak következtek. Lendületes játék­kal, remek technikájukkal nö­velték előnyüket. A mérkőzés utolsó percében elért nyolc ha­zai ponttal csupán a vereség nagyságát csökkentette a hazai csapat. A végig jobban és eredményesebben játszó Szol­nok biztosan győzött, és újabb pontjaival biztosan tartja elő­kelő helyét a táblázaton. Péntek A pénteken pihentetett Sza­vercsenko bepótolta a „mu­lasztást”

Next

/
Oldalképek
Tartalom