Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám
12 J ász.—Kun Kakas 1993. október 9., szombat Miből nem lesz cserebogár? Csak meghalni volt időm, tehát annyira mégsem értem rá, hogy teljes két órát töltsék könnyen nélkülözhető barátom, Karesz társaságában. Márpedig ez történt. Utcánk átellenes oldalán esett meg a botlás, mármint az, hogy egymásba botlottunk. Országos méretű barátom és én.- Merre, hová? - nyájasko- dott. - Bankocskába, tőzsdécs- kébe?- Hűje vagy fiam - közöltem vele a részére fenntartót diagnózist (csak így póriasán, ahogy neki dukál; pontos j-vel). - A piacon voltam ezért a két kiló almáért. A következő pillanatban Karesz két dologtalan kezével megmarkolta zakóm két szárnyát, és velük együtt eltűnt a szemem elől. Nem, sajnos nem történt varázslat, mindössze annyi, hgy a lábam elé zuhant.- Ember! - visított a honfoglalás kori hulladékoktól is takart járdán térdepelve:- Elment az eszed? Öngyilkos akarsz lenni? Hátrahagynál Istent, hazát; családot, ...a te Ka- reszodról nem is beszélve? Van neked arról fogalmad, hogy mekkora méregraktár manapság két kiló alma? Mivel még mindig zsibbadt voltam a jelenettől, felnyalábolt, és felcipelt a házuk padlásterébe. Ilyet még nem láttam! Nem száradtak mosott ruhák, nem sziesztáztak unatkozó, elhízott macskák és nem lógtak a gerendáról államilag alkalmazott közszolgálati denevérek. A padlásteret egy hipermodern laboratórium töltötte be. Fel sem ocsúdhattam, Karesz máris magyarázta a helyzetet:- Ez itt nem más, mint a Karesz és Karesz Vegyszerkiemelő Tudományos Központ. Add csak ide azt a cekkert! - és már öntötte is ki a két kiló star- kingot egy tölcsérszerű valamibe.- Mit művelsz a drága almámmal? - tértem magamhoz.- Ne kérdezz, figyelj! Látod, hogy telik meg ez a tízliteres lombik porral? Ez mind az a foszfát, ami a műtrágyákból került az almádba.- Nahát! - hüledeztem, és a Kareszt most mintha rokonszenvesebbnek láttam volna.- Mondtam, hogy figyelj! Látod ezt a másik edényt? Ez itt minimum öt kiló arzén. Ez is a te nyavalyás almádban volt... Vegyszeres növényvédelem! - emelte fel hangját, mintegy nyomatékkai. Most már csodáltam a Kareszt. Ez az ember, ez az általam annyiszor lehüjézet (mindenkor kis- és pontos j-vel), skizofrén-egoista majomnak titulált emberszabású organizmus - ez egy zseni! Sőt! Több, mint zseni... Ez a fickó az emberiség megmentője!- Ide nézz, ne aludj! - bökött oldalba. - Látod ezeket a csészéket? Ez mind a most kivont higany, ólom. ciánkáli, stron- cium, plutónium.- Az a sok kis fénylő micsoda, az micsoda? - kíváncsiskodtam. - Talán szentjánosbogarak?- Ha elkerülte volna a figyelmedet, fiam, mi nem a koponyádat lúgoztuk ki, ugyanis minket nem érdekelnek a „bogaraid”. Azok ott hosszú felezési idejű izotópok. „Made in Csernobil” vagy amit akarsz. Ha nincs a Karesz, akkor ez most mind a te feneketlen ben- dődben lenne!- Az Isten áldjon meg Kar- csikám! - borultam a nyakába. - Saját kezűleg fogok írni a pápának, hogy még életben avassanak szentté. Egyébként, ezt a sok kivont mérget hol semmisítitek meg?- Megőrültél? - kapott fejéhez barátom. - Még hogy megsemmisíteni? Visszük vissza a gyáraknak! Mit gondolsz nagyokos, miből lesz jövőre műtrágya meg növényvédő szer? No de ilyet!? Nem lehetett évekig kifogni, ami nem is csoda, hiszen ez a hal szemtelen. (Felvételünkön is látható, hogy szó szerint.) (Fotó: Barna Sándor)- Szegény, már nem a régi. A múltkor egy végrehajtásnál megsajnált egy kisnyugdíjast... Ellesett parlamenti pillanatok A Szabó család: Szabó János, Szabó Tamás, Szabó Iván Göncz Árpád vigyázó szemei az MDF-frakción Oláh Sándor és Torgyán József Szimpozion aszpikban Aki már volt konferencián, szimpozionon vagy egy magára csak kicsit is adó cég sajtótájékoztatóján, az tudja, hogy ezek a rendezvények ugyanúgy két részből állnak, miként... mondjuk: a töltött marhafelsál. Húsból és szószból. A különbség mindössze annyi, hogy itt a szósz mindig megelőzi a felsált, azaz előbb hangzanak el beszédek és csak azután következik a leginkább csak állófogadás. Persze én nem azért járok ilyen helyekre, hogy potyán za- bálhassak. No nem! Én töltődni megyek, persze csakis szellemileg. Különösebben nem érdekel a gasztronómia, bár a látszat kedvéért (de tényleg csak azért) végig szoktam enni a fogadásokat. Nem tudnám elviselni, hogy tatózkodásommal megsértsem a séfet! Természetesen előtte végigülöm a szöveges részt is, habár... többször is tapasztalom, mily szakadék tátong a szósz és a felsál, akarom mondani: a beszédek és az étkek között. Van annak már jó két éve, hogy egy összejövetelen valami politikai sokszínűségről vagy miről papolt az előadó. Aztán az állófogadáson, a svédasztalon semmi pluralizmus, közérthetőbben mondva: semmi választék! Egyetlen féle sajt, kaviárból is csak a piros. Kérdem én: - Ezek után hogyan lehet elvárni az éhen maradt zsurnalisztától az elhangzottakkal való szöveghű azonosulást? Máskor egy nagyberuházási konferenciára könyököltem ki egy meghívót, ugyanis roppant érdekelt, hogy milyen fűszerekkel... izé: módszerekkel fogják beilleszteni az építendő kócerájt a világörökség részét képező táj jellegébe? Már az első percekben gyanús volt a dolog, itt valami csúsztatás van! Mióta viselnek a pincérek a hortobágyi puszta kellős közepén matyó hímzésű mellényt? Ennyi erővel már skót szoknyába is öltözhetnének. Na és a munkaebéd?! Arra már nem emlékszem, milyen érveket sorolt két órán át a miniszteriális előadó úr, de hogy az asztalokon minden volt, csak éppen hortobágyi tájjellegű étel nem, az biztos! Bakonyi sertésborda, milánói makaróni, kijevi töltött csirkemell, somlói galuska, hogy a soproni kékfrankosról, a móri ezerjóról no meg a skót whiskyről már ne is beszéljek. Legutóbb egy ínyesmester-konferencián vettem részt. Csupa tűzhely meg asztal. Körös-körül nemzetközi hírű mesterszakácsok, s miközben fő- zőcskéznek, egyre-másra unszolnak bennünket a kóstolásra. Nem mondom, csipegettem innen is, onnan is, de nem táplálkozás végett. Mindent a maga idejében! Ez nálam elvi kérdés. Zabálás... akarom mondani: szolídra fogott szerény étkezés majd az állófogdáson! Mire vége lett a főzőcskének, el is csipegettem két félsertést és vagy fél tucat baromfit, s mondhatnám: ezek után jósze- rint üres gyomorral, de kíváncsisággal telten vártam a megszokott invitálást. Aztán nagyot néztem, mert az állófogadás elmaradt! Mit mondjak, nagyon zsenánt volt a dolog.- Úgy terveztük e kis bemutatót - csicseregte rendezvény bűbájos háziasszonya -, hogy amit a fiúk készítenek, a meghívottak folyamatosan fogyaszthatják. Nézze! Az utolsó morzsáig elfogyott minden! Egy világ dőlt össze rajtam kívül. így elbliccelni egy állófogadást?! Mekkora smucigság! Na megnézhetik magukat! ...Ezekhez sem teszem be többé a lábam!...
