Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

1993. szeptember 4., szombat ■> 15 Sport Szabolcsi Károly Pro urbe-díjas „Felnőtt szemmel rossz gyerek voltam” Beszélgetés egy „őrült” súlyemelővel- Karcsi! Hogyan kerül egy tősgyökeres szolnoki fiatalem­ber Kisújszállásra?- Hosszú történet, nem tudom belekezdjek-e?- Hallgatlak.- Tudod, én először eveztem. De miután a konditermünket megosztottuk a súlyemelőkkel, hamar átpártoltam. Persze eh­hez az is kellett, hogy Császi Feri bácsit megfúrják, no meg Szabó Pál súlyemelő edző, aki személyes varázsával rabul ej­tett. Mivel a mai napig, 35 éve­sen sincsenek számottevő eredményeim országos viszony­latban, ugyancsak Szabó Pali sugallatára elvégeztem a segéd- és középfokú edzői tanfolya­mokat. Szép lassan kezdett érle­lődni bennem, hogy ha én már nem, legalább a tanítványaim többre vigyék.- Ezen törekvésed eddig be­jött, hiszen Bállá Sándor már öt éve negyedik lett Várnában, de hogy az újabbakat se hagyjuk ki, az ifi korú Tyukodi András Európa-bajnok, magyar bajnok, világbajnoki helyezett. Foly­tatva a sort Alá Péter (14 éves) következik, Simái (16) pedig éppen a múlt hét végén lett ki­lencedik a debreceni Eu- rópa-bajnokságon úgy, hogy három súlycsoportot egybeol­vasztottak.- No nem ennyira sijpa az út idáig. Tíz évvel ezelőtt azért jöt­tem el Szolnokról, mert nemkí­vánatos személy voltam a MÁV MTE szakosztályánál. Mit mondjak, való igaz, felnőtt szemmel rossz gyerek voltam, ráadásul szókimondó. De most már hálás vagyok eltanácsoló- imnak, mert itt a saját utam já­rom, s mint az eredmények mu­tatják, jó irányban haladok.- Felnőttként rendes emberré válhattál, hiszen a Pro űrbe dí­jat nem kaphatja meg akárki.- Ha hiszed, ha nem, fogal­mam sincs arról, kiknek kö­szönhetem a megtiszteltetést. Valakik a háttérből irányíthat­ták a dolgokat, mert meg kell mondjam, számos ember el­lendrukkerként végez akna­munkát ellenem.- Ugyan miért, mert hosszú a hajad?'- Azért is, meg a másságom miatt. Többen irigykednek és megszólnak, mert az én gon­dolkodásomat nem az a kicsi­nyes, vidékies tudat vezérli. Itt van példának a Tyukodi gyerek. Idáig minden évben megbuktat­ták, sőt Európa-bajnok létére testnevelésből sem kap jelest. Saját zsebből fizetem a korrepe­tálását, mert azt akarom, hogy a sportolás mellett a társadalomba is be tudjon illeszkedni később. Nem begyepesedett bunkókat, hanem vasakaratú, érzelmileg kifinomult, közösségi szellemű srácokat akarok nevelni a „mű­helyemben”.- Saját magad értékrendje szerint, mit jelent a kitüntetés?- Meg vagyok békéivé, jól érzem magam. Valamit felépí­tettem, bár hozzá kell tegyem, Ulviczki Miska előkészítő munkája nélkül semmire nem mentem volna, és megint csak Szabó Pált hozom fel, az ő módszereit követem a mai na­pig. Szóval az én kis „váram” áll, s a kisvárosban én vagyok a nagybetűs EDZŐ. Pedig igazi munkás-paraszt családból származom és géplakatos szakmával rndelkezem. Maga­mat a szakma segédmunkásá­nak nevezem. Hitem továbbra is törhetetlen, számomra a súly­emelés és a hét éves fiam az első, minden más utána követ­kezik.- Például a női kondicionáló torna?- Az is, meg minden, ami a közösségbe tömöríti a lakosság egy részét. A súlyemelők mel­lett zenés tornát is vezetek évek Tíz éve „száműzték” Szolnokról óta, sőt a bodisokra is gondot fordítok.- Visszatérve a súlyemelésre, mi a titkod?- Az, hogy semmit sem sza­bad misztfikálni. A súlyemelés csak súlyemelésből álljon, nem kell nagyon tudományosra venni a dolgot. Sokan nem me­rik kimondani, hogy a súlyeme­lés valahol a primitívebbek sportága. Kilencven százalék­ban a kétkezi munkás-szféra gyerekei járnak hozzám, mert azok el tudják viselni a gyöt­relmeket, kínokat, ami termé­szetes velejárója a napi edzé­seknek. Azt hiszed á kultúrált ember képes lenne rá? Egy dol­got azonban el ne felejts! Ha nem hangzik nagyképűnek, le­írhatod: küldetésem alatt azon­ban arra törekszem, hogy a gye­rekeket meggyőzzem arról, hogy ha nem is válik belőlük vi­lághírű versenyző, azért még lehetnek valakik az'életben. Már a Magyar Súlyemelő Szövetségben is ^ felfigyeltek a Kisújszállási MÁV Egyetértés SE-ben folyó kiemelkedő mun­kára. Méltó jutalomként októ­ber 30-31-én ők látják vendégül a szlovák válogatottat. És ami még ennél is több: a magyar színeket Kisújszállás verseny­zői képviselik. És mi sem ter­mészetesebb, Szabolcsi Károly vezetésével. Néder István Közlemény Zsiborás Gábor állapotáról Péntek délelőtt 9.30 órakor dr. Lamboy László, a Mentő­kórház osztályvezető főorvosa tájékoztatta az MTI Sportszer­kesztőségét Zsiborás Gábor egészségi állapotáról. A főorvos elmondta, hogy a válogatott ka­pus állapota változatlanul vál­ságos, továbbra is kómában fekszik. Az orvosi csoport a fel­állított diagnózis szerint foly­tatja a labdarúgó gyógykezelé­sét. A Mentőkórház közleménye alapján naponta két alkalommal adnak ki tájékoztatót Zsiborás Gábor egészségi állapotáról. Dr. Lamboy László ezúton kér mindenkit, hogy az orvosi munka zavartalansága érde­kében telefonhívásokkal ne zaklassák a kórházat. A kérésnek helyt adva, Brü- nyi Bélát az MTK szakosztály- vezetőjét tárcsáztuk, aki érthe­tően nem volt jó hangulatban.- Mint köztudott, a válogatott szerdai, Budafok elleni edző­mérkőzésére melegített a kapu­sunk. Közvetlenül a találkozó előtt némi időt kért, hogy besza­ladjon egy melegítőért, ugyanis fázott. A folyosón érte utol a rosszullét, onnan vitték egyene­sen a kórházba. Az orvosok agyér-tágulatot állapítottak meg és sajnos nem sok jóval biz­tatnak. Nehéz kimondani, de számolni kell a legrosszabbak- kal is. Bár csütörtökön egy időre visszaálltak a vegetatív fo­lyamatok Góbinál, azonban még aznap este óta ismét léle­geztetővel kénytelenek életben tartani. Nem tudom, meddig tarthat a kómás állapot, de ne­kem azonnal lépnem kellett, hi­szen nyakunkon a hétvégi baj­noki találkozó és vészesen köze­leg az UEFA-mérkőzés is. Hogy nem maradjunk kapus nélkül, leigazoltuk a Ferencváros fia­tal, tehetséges, egyszeres válo­gatott portását, Balogh Tamást. Az egész magyar futballtár­sadalom aggódva figyeli a négygyermekes (hármas ikrei vannak) családapa és az orvo­sok harcát az MTK kapusának életéért. Tapie „összeesküvést” sejt Politikai és szakmai összees­küvésnek tartja Bemard Tapie, az Olympique Marseille elnöke a klub ellen folyó eljárást. A francia labdarúgó liga, illetve a szövetség vezetőinek pénteki tanácskozása előtt a milliomos klubelnök több lapnak is nyilat­kozott. A Liberation című pári­zsi újságnak kijelentette: ha a csapatot kizárnák a BEK-küz- delmekből, az az Olympique Marseille összeomlását idézné elő, s ő maga is elhagyná a klu­bot.- „Nincsenek olyan anyagi eszközeim, nincsen ahhoz költ­ségvetésem, hogy az európai szereplés nélkül is fenn tudnám tartani a klubot” - jelentette ki. Hozzáfűzte: ha bebizonyosodna a jogi eljárás során, hogy való­ban történt vesztegetési kísérlet. akkor is lemondana elnöki posztjáról, mivel ez azt bizonyí­taná, hogy hibákat követett el a klub vezetésében - még akkor is, ha őt nem találnák bűnösnek. A klubelnök szerint a FIFA és az UEFA azért fenyegetőzik, mert csupán a szenzációhajhá- szó sajtójelentésekre támaszko­dik, a francia labdarúgó szerve­zetektől semmiféle tényleges tá­jékoztatást sem kapott eddig. Véleménye szerint nem is lehet szó érdemi döntésről mindad­dig, amig a jogi eljárás nem tisz­tázza a tényeket. Ezért javasolja: ahogy a fran­cia szövetség is fenntartja az Olimpic Marseille játékjogát a bajnokságban, az európai szö­vetség is várjon, s engedélyezze a csapat részvételét a BEK-ben. Ha bebizonyosodna, hogy való­ban történt bűncselekmény, ak­kor a klubot sújtsák megfelelő büntetéssel a jövő szezonban. Tapie azt mondotta, hogy való­jában „összeesküvésről” van szó, amelynek kettős célja van: egyrészt az ellene indult politi­kai hajszában akarnak sikert el­érni, másrészt meg akarják semmisíteni „a legjobb francia és az egyik legjobb európai” klubot. A Le Párisién című lapnak adott interjújában meg is ne­vezte „gyanúsítottjait”: szerinte az ügy mögött Arsene Wenger, a nagy rivális Monaco edzője, továbbá Louis Fernandez, az OM volt edzője áll, s a cél az, hogy az OM helyett a Monaco vehessen részt a BEK-soroza- ton, ami jelentős anyagi előny­nyel jár. Hét végi sportműsor SZOMBAT Kosárlabda. Solami Kupa nemzetközi női torna, Szolnok, Véső u., 9.00 és 15.00. Tenisz. OB II: SZUSE-Rákosliget, Szol­nok, tiszaligeti teniszpá­lyák. 10.00. Lehel Vezér Kupa, Jászberény, 9.00. Labdarúgás. NB III. Mátra-csoport: Szolnok Borovi Cukor-Jászberényi SE, cukorgyári pálya, 15.30, Schoblocher. Me­gyei I. o.: Alattyán-Szajol, Major I., Jánoshida-Já- szalsószentgyörgy (Heves megyéből), Martfű-Mező­túr, Gyurkovics, Kunhe- gyes-Újszász, Pemyész. Megyei II. o.: Tisza- roff-Tiszaőrs, Pathó. Kezdés egységesen 15.30. Idegenben szerepel­nek: a labdarúgó NB III. Mátra-csopotjában Kar­cag Pásztón, a férfi kézi­labda NB II-ben Tisza- földvár Békéscsabán, a Szolnoki Olajbányász Kaposvárott a Balaton Fü- szért Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatornán, az Elekrosoft SE OB I-es ví­zilabda-csapata Egerben, az Agria Mozaik Kupán, a tenisz OB Ill-ban a Lehel SC Nagykőrösön. VASÁRNAP Kézilabda. NB II. Férfi: Túrkeve-Tisza Vo­lán, városi sportcsarnok, 10.30. Kosárlabda. Solami Kupa nemzetközi női torna, Szolnok, Véső u., 8.30: Tenisz. OB III.: Lehel SC-Cegléd, Jászberény, hűtőgépgyári pályák, 10. Lehel Vezér Kupa, Jász­berény, 9.00. Labdarúgás, Megyei I. o: Jászkisér-K.márton, Somogyi G., Rákóczi SE-J.boldogháza, Nagy I L, Kisújszállás-Jász- apáti. Farkas Gy., Szász- berek-Sz. Vegyiművek, Varga F., Tószeg-Tisza- földvár (Pest m.). Megyei II. o.: Kengyel-Kunmada­ras, Baráth, Cibak- háza-Rákócziújfalu, Kö­kény, Fegyvernek-Tisza- derzs, Székely, Kende- res-Abádszalók, Csató, Homok-Kunhegyes, Pa- róczai, T úrkeve-Tisza­gyenda, Varga Gy., J.szentandrás-Pusztamo- nostor, Kovács F., J.fény- szaru-Jászladány, Kele­men, Jászdózsa-J.árok­szállás, Fekete, Jász- ágó-Besenyszög, Csipe, Zagyvarékas-Kőtelek, Deák, J. jákóhalma-Tisza- jenő, Somogyi L. Kezdés egységesen 15.30 óra. Fegyelmi határoza­tok: Donkó L. (J.szen- tandrás), Sipos J. (Kun­madaras), Sütő Zs. (K.márton) és Tóth L. (Já­szapáti) írásbeli figyel­meztetésben részesült. Horváth Á. (Kőtelek), Koncsik A. (Jászjákó- halma) 1, Katona K. (T. jenő), Vígh A. (J.j.halma) 2, Rénes T. (T.gyenda), Jónás T. (Tiszaörs) 3, Hernek J. (T.földvár) 6 bajnoki, ill. kupamérkő­zéstől eltiltva. Idegenben szerepel­nek: a labdarúgó NB III. Tisza-csoportjában Tisza­füred Kisvárdán, a Mátra-csoportban a Sz. MÁV MTE Monoron, az Alföldi csoportban T. miklós Hódmezővásárhe­lyen. Sportextra-ajanlat Úgy tűnik, a hét végén nem panaszkodhatnak kánikulára sportolóink, sokkal inkább a kellemetlen szél, az eső nehezíti majd meg dolgukat. Kosárlabda Nemzetközi tornát rendez a Szolnoki MÁV MTE női szak­osztálya a Véső úti sportcsar­nokban. Szombaton és vasárnap a román bajnok Kolozsvár, a szintén elsőosztályú Dés, vala­mint a Nagykörös együttese vendégszerepei a megyeszékhe­lyen. A bajnoki rajt előtti utolsó erőpróbán remélhetően jó játé­kot, izgalmas mérkőzéseket lát­hatnak a csarnokba kilátogató nézők. A Szolnoki Olajbányász férfi gárdája rangos nemzetközi tornán szerepel Kaposváron. A piros-feketék csoportbeli ellen­fele lesz a nyáron alaposan megerősödött Albacomp, a szlovén KK Takovo Gerok és a kazah Alma-Ata. A másik né­gyes fogatot az osztrák élcsapat, a St. Pölten, a horvátokkal ki­egészített ZTE, a Dombóvár és a házigazda Kaposvári KC al­kotja. Vízilabda Az Agria-Mozaik Kupán szerepel Egerben a junior válo­gatottjaival kiegészített Elekt- rosoft SE gárdája. A négyes mérkőzéssorozat az első meg­mérettetése lesz Wolf Péter új együttesének. Görkorcsolya A fiatal sportág harmadik or­szágos versenyének Jászberény ad otthont vasárnap délelőtt. Várhatóan nyolc csapat méri össze erejét a hat korcsoport küzdelmeiben. Legutóbb a szombathelyiek nyerték a baj­nokságot, amikor is mindössze egyetlen ponttal előzték meg a herényieket. Természetesen fűti a visszavágás vágya a rendező­ket, ígérik, ezúttal ők viszik el a pálmát. A rendezvény külön ér­dekessége, hogy ezúttal a fel­nőtt korosztály képviselői is bemutatkoznak. Tenisz Az őszi idény első fordulójá­ban a SZUSE fiataljai a fővárosi Rákosliget együttesét fogadják a tiszaligeti salakpályákon. A másodosztályú csapatbajnoki esélyesei a vendégek, akik több idegenlégiós mellett az UTE já­tékosát, Gyurist is soraikban tudhatják, ám a Radócz Zolié- kat ismerve, nem adják meg könnyen magukat a hazaiak. Labdarúgás Ismét lesz megyei rangadó az NB III. Mátra-csoportjában, a Borovi-Cukorgyár legénysége a jászberényieket fogadja. Mi­vel a hazaiak még nyeretlenek ebben a szezonban, kettőzött erővel készülnek a szombati derbire. A karcagiak sem kéju­tazásra készülnek Pásztora, hi­szen vendéglátóik hálója még érintetlen a harmadik forduló után is. Talán megszerzi végre első győzelmét a MÁV MTE, bár egyetlen csapat sem mehet biztosra Monoron. Az újonc Ti­szafüred-Ivecosped meglepe­tésre listavezető a Tisza cso­portban, ám ezúttal nehéz fel­adat vár Földváriékra Kisvár­dán. Már pontszerzésük is szinte szenzációszámba menne. Úgy látszik az idei szezon a ta­valyihoz hasonlóan nehéz lesz a miklósi együttes számára, hód­mezővásárhelyi pontrablását bravúrként könyvelnénk el. A megyei elsőosztályú küz­delmekből kiemelkedik a Martfű-Mezőtúr összecsapás, melyen bármilyen eredmény el­képzelhető. Érdekesnek ígérke­zik a Szászberek-Vegyiművek mérkőzés, ahol magától adódik a nagy kérdés, Farkas kapus ké­pes lesz-e továbbra is megőrizni hálója érintetlenségét. Interjúk Folytatjuk „Régi idők focis­tája” sorozatunkat, ezúttal Hor­váth Lajos, egykori NB I-es já­tékos, FIFA-bíró emlékszik vissza pályafutására. Kanadába teszi át székhelyét egy fiatal szolnoki cselgáncsos. Marton László, a Vegyiművek SE el­nöke számol be a röplabdacsa­pataik körüli változásokról. Kézilabda, Magyar Kupa Martfű - Tiszaföldvár 28-24 (13-13) Martfű, 300 n., V.: Kómár, Petyus Martfű: Major - Fekete 5, Jordán, Balareszku 3, Nemes 2, Nagy 4, Erdélyi 14 Csere: Bognár, Túróczi, Laki, Szik- szai, Vass Edző: Nagy József Tiszaföldvár: Ferenczi - Vincze 1, Csorba 5, Fekecs 2, Tóth 9, Lipka 2, Fehér 5 Csere: Farkas, Hegedűs, Bor­bély, Kovács, Dömsödi Edző: Nemes Tibor Az első játékrész elején a ti- szaföldváriak két-három góllal elhúztak, ám a hazaiak feljavult védekezésüknek köszönhetően a félidő végéig kiegyenlítették hátrányukat. A folytatásban a martfűiek kezdtek jobban, átvették a veze­tést. Előnyüket végig meg­őrizve, megérdemelten harcol­ták ki a győzelmet és vele a to­vábbjutást. A jó iramú, kemény össze­csapásokkal tarkított, végig nyílt mérkőzésen Erdélyi ered­ményességével és a jobb véde­kezéssel dőlt el a Marfű javára a találkozó. Jók: Erdélyi, Bognár, Fekete ill. Tóth, Csorba, Fehér Németh A testnevelés melléktantárgy? A testnevelés tantárgy 1995— ig szóló fejlesztési programjá­ban új típusú szemléletet tükröz a Művelődési és Közoktatási Minisztérium koncepciója, amelyben a testi nevelés rang­jához méltóan felértékelődik. Az iskolai testnevelés immá­ron nem lehet „melléktantárgy”, mert a testedzés közvetlenül hozzájárul az egészséges, jel- lemes emberek neveléséhez. Közoktatási törvény szerint: „Az iskola köteles biztosítani tanulói részére a mindennapi testedzést és a sportkör műkö­dését. Az iskola gondoskodik a könnyített és a gyógytestnevelés megszervezéséről, sportlétesít­ményeit másnak használatra nem engedheti át, ha az veszé­lyezteti az iskolai sportkör mun­katervében meghatározott fel­adatok megvalósítását." Az iskolai testnevelés és a di­áksport megújításának részletes programja elkészült. A testi ne­velés koncepcionális megújítá­sában a közoktatási törvényben előírtak egyértelműen maghatá­rozzák a továbbfejlesztés irány­vonalait is. Az új tanévben a rendelkezésre álló tárgyi és technikai feltételek használatá­val már megkezdődik az a fo­lyamat, amelyben a testnevelési órák számának és színvonalá­nak növelése elsődleges szem­pont. A további években a költ­ségvetési törvény által biztosí­tott pénzügyi alapból, önkor­mányzati céltámogatásokból kell gondoskodni a testkultúra javításáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom