Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-30 / 228. szám

1993. szeptember 30., csütörtök Sport íi Kosárlabda, Radivoj Koracs Kupa Sz. Olajbányász - KK Zágráb 61-61 (30-32) Szolnok 1800 n., v.: Sztan- csev (bolgár), Georgiu (román). Szolnok: HOSSZÚ 19/9, Knézy 10/6, Góbi, Alexe 4, IVKOVICS 21. Csere: Varga 4, Takács 3/3. Edző: Rasid Abeljanov. Zágráb: Anzulovics 6/3, KRUNICS 17, Zadravecs 2, Pericsa 4, POLJAK 11. Csere: Vukicsevics 6, Gnjidics 5/3, VULICS 10, Buford. Edző: Bosko Bozics. Lassan gyülekeztek a szurko­lók az Olajbányász kupamérkő­zésére, pedig igazán neves el­lenfél, a horvát bajnokság har­madik helyezettje látogatott a Tisza partjára. Krunics pontjaival indult a ta­lálkozó, ám az Olaj okos játé­kával tartotta a lépést ellenfelé­vel, sőt hat perc elteltével há­rompontos előnyhöz jutott. Per­sze ebben nagy szerepe volt Hosszúnak, aki háromszor is betalált a 6,25-ös vonalon túl­ról. Poljak és Krunics révén azonban egyenlített a zágrábi együttes, sőt hatpontos vezetést szerzett. Mindkét oldalon sok személyi hiba tördelte a játékot, ráadásul pontatlan dobásaik mellett rengeteg labdát is elad­tak a piros-feketék. Ennek elle­nére az Olajbányász nem en­gedte, hogy nagyon „meglép­jen” ellenfele, bár látszott, a Ivkovics csapata legjobbja volt horvátok szoros emberfogása nem igazán ízlik a Tisza-parti- aknak. Fordulás után ismét Pol­jak, illetve Knézy volt eredmé­nyes, Ivkovics büntetői után pedig már csak egyetlen pont­nyi különbség volt a két csapat között, majd ugyanő szerezte meg a vezetést is együttesének. Látszott, hogy Rasid Abeljanov a szünetben alapos fejmosásban részesíthette fiait, ugyanis vé­dekezésben és támadásban egy­aránt sokkal jobban odafigyel­tek. Ennek köszönhetően mini­mális előnyhöz jutott a Szolnok, ám Alexe kipontozódása és né­hány vitatható bírói ítélet alapo­san felborzolta a kedélyeket. A lendületbe jött Olajbányászt azonban a kitűnő irányító kivá­lása sem tudta kizökkenteni a ritmusból, elsősorban Ivkovics kosarai és káprázatos átadásai révén növelték előnyüket a ha­zaiak. A közönség is lázba jött, zúgott a „mindent bele”, ám elég volt néhány percnyi kiha­gyás, és a horvát gárda máris egyenlített. Ezt követően váltott vezetéssel haladtak a csapatok, így a huszadik perc kezdetén 61-61 volt az állás. A kitűnő szerb idegenlégiós ekkor - talán a mérkőzés során először - ki­hagyott két büntetőt, ám a má­sik oldalon is eredménytelenek maradtak a kísérletek. A lefújás pillanatában még megpróbált kosarat szerezni a zágrábi együttes, de az eredmény már nem változott. Óriási bravúr a szolnoki csapat számára, hogy döntetlent tudott elérni a válo­gatottakkal teletűzdelt horvátok ellen. Ráadásul a piros-feketék nélkülözni kényszerültek két kiváló bedobójukat, Tóth Attilát és Mérész Tamást. Rasid Abeljanov: Jól véde­keztünk, emellett mindenkinek volt türelme a játékhoz. Bosko Bozics: El kell ismer­nem. a Szolnok okosan ránk erőltette lassú játékát, amihez nem vagyunk hozzászokva. Labdarúgás, megyei II. osztály, 6. forduló Kihagyott büntetők hétvégéje Jászsági csoport Jászladány-Tiszajenő 3-0 (2-0) Jászladámy, 300 n., v.: Csipe Gólszerzők: Bagi, Puzsnai, Csibék Kiállítva: Szarvák, Pallagi (Tiszajenő) A magas színvonalú mérkő­zésen megérdemelt a hazai együttes sikere. Ifi: Jászladány-Tiszajenő 4-2 Pusztamonostor-Kőtelek 1-1 (0-0) Pusztamonostor, 100 n„ v.: Hagyó Gólszerzők: Szentgyörgyi, ill. Csörghe Kiállítva: Matúz (Kőtelek) Kiegyenlített erők küzdel­méből igazságos pontoztozko- dás született. Ifi: Pusztamonostor- Kőtelek 0-5 Jászdózsa-Jászjákóhalma 3-1 (1-1) Jászdózsa, 400 n., v.: Tren- csényi Gólszerzők: Sántha, Lágner, Koczka, ill. Koncsik Kiállítva: Kovács L. (Jász­dózsa) A győzelmet jobban akaró jászdózsai együttes fordulás után maga javára fordította a mérkőzést. Ifi: Jászdózsa-Jászjákóhalma 1-3 Jászárokszállás-Zagyvaré- kas 1-0 (0-0) Jászárokszállás, 200 n., v.: Kökény. Gólszerző: Ivony Egyenlő erők küzdelmében egy büntetőrúgás döntött. Ifi: Jászárokszállás-Zagyva- rékas 2-2 Besenyszög-Jászszentand- rás 4-0 (2-0) Besenyszög, 350 n., v.: Ke­lemen Gólszerzők: Kiss B., Lévai, Boros, Pintér Színvonalas mérkőzésen megérdemelt a vendéglátók nagyarányú győzelme. Ifi: Besenyszög-Jászszent- andrás 6-1 Jászágó-Jászfényszaru 0-2 (0-0) Jászágó, 200 n., v.: Lakatos Gólszerzők: Vidák, Borbély A szükség-játékvezető által irányított találkozón a vendégek megérdemelten gyűjtötték be a két pontot. Ifi: Jászágó-Jászfényszaru 2-0 Kunsági csoport Tiszaderzs-Túrkeve 2-0 (1-0) Tiszaderzs, 200 n., v.: Mar- kóth \— Gólszerzők: Pető, Fűtő Sportszerű mérkőzésen a ti- szaderzsiek már az első játék­részben eldöntötték a mérkőzés sorsát. Ifi: Tiszaderzs-Túrkeve 0-10 Kunmadaras-Tiszagyenda 7-0 (3-0) Kunmadaras, 200 n., v.: Nagy S. Gólszerzők: Hunyadi 2, Varga Zs., Hadadi, Budai, Tü­dős, Salángi A minden csapatrészében jobb hazai gárda ilyen arányban is megérdemelten győzött gyengébb képességű ellenfele ellen. Ifi: Kunmadaras-Tisza­gyenda 4-1 Kenderes-Tiszaroff 2-1 (2-0) Kenderes, 300 n., v.: Deák Gólszerzők: Szerencsi, Mol­nár, ill. Kovács Kiállítva: Baktai (Kenderes) Szikrázóan kemény mérkő­zésen a tiszaroffiak két tizen­egyest hibáztak, kicsivel több szerencsével akár győztesen is távozhattak volna. Ifi: Kenderes-Tiszaroff 10-2 Homok-Fegyvernek 1-1 (1-0) Homok, 300 n., v.: Bán Gólszerzők: Tóth L., ill. Göblyös Kiegyenlített első félidei já­ték után a hazaiakra nézve hí­zelgő a döntetlen. Ifi: Homok-Fegyvernek 4-2 Kunhegyesi Kun FC-Ci­bakháza 1-3 (1-3) Kunhegyes, 250 n„ v.: Csató Gólszerzők: Kun, ill. Lénáit 2, Kántor A helyenként jól játszó ven­déglátók rutintalanságuknak köszönhetik a vereséget. Ifi: Kunhegyesi Kun FC-Ci- bakháza 2-2 Abádszalók-Kengyel 1-0 (1-0) Abádszalók, 100 n., v.: Varga Gólszerző: Kovács J. A küzdelmes mérkőzésen az első játékrészben szerzett góllal nyert a szalóki csapat, fordulás után Foruna már nem kedvezett a csatároknak. Ifi: Abádszalók-Kengyel 2-1 Jászsági csoport 1. J.fénysz. 6 4 1 1 14- 5 9 2. Besenyszög 6 4 — 2 24- 6 8 3. Z.rékas 6 3 2 1 5- 3 8 4.Jászdózsa 6 3 2 1 12-17 8 5. Jászlad. 6 3 1 2 9- 8 7 6. J.jákóhal. 6 3 1 2 8- 7 7 7. Tiszajenő 6 2 2 2 9-10 6 8. J.szentan. 6 2 1 3 10-12 5 9. Kőtelek 6 1 3 2 7-10 5 10.Jászágó 6 1 2 3 6- 9 4 11. J.ároksz. 6 1 2 3 5-13 4 12. P.monostor 6-15 Ifjúságiak 6-15 1 1. Kőtelek 6 5 1 _ 19- 3 11 2. Jászlad. 6 5 1­17-11 11 3. J.ároksz. 6 4 2­19- 6 10 4. Besenyszög 6 4 1 1 26- 6 9 5.Jászágó 6 2 3 1 8- 6 7 6. J.jákóhal. 6 2 2 2 9-16 6 7. Tiszajenő 6 2 1 3 15-14 5 8. J.fénysz. 6 1 1 4 10-14 3 9. J.szentan. 5 1­4 7-14 2 10. P.monostor 5 1­4 9-18 2 11. Z.rékas 6 2 4 4-15 2 12.Jászdózsa 6 1­5 9-29 2 Kunsági csoport 1. Tiszaörs 5 4 1 _ 14- 2 9 2. Kenderes 6 4 1 1 12- 3 9 3. Homok 6 3 2 1 22-11 8 4. Fegyvernek 6 2 4­11- 5 8 5. Kunmadaras 6 3 1 2 14- 7 7 6. R.újfalu 5 2 2 1 11- 3 6 7. Túrke ve 6 2 2 2 6- 8 6 8. Tiszaderzs 6 2 2 2 12-15 6 9. Cibakháza 6 3­3 8-12 6 10. Abádszalók 6 2 1 3 5-12 5 11. Tiszaroff 6 1 2 3 12-14 4 12. Kengyel 6 2­4 7-15 4 13. Kun FC 6 1 1 4 11-22 3 14. Tiszagyen. 6­1 5 3-19 1 A Rákócziújfalu-Tiszaörs mérkőzés el­maradt, a találkozó későbbi időpontját a megyei labdarúgó-szövetség jelöli ki. Ifjúságiak 1. Túrkeve 6 5 1 ­38- 3 11 2. Kenderes 6 5 1 ­33- 4 11 3. Kengyel 6 5- 1 26- 7 10 4. Abádszalók 6 4 1 1 18- 7 9 5. Fegyvernek 6 4- 2 30- 8 8 6. Tiszaörs 5 3 1 1 13- 6 7 7. Cibakháza 6 3 1 2 15- 9 7 8. Kun FC 6 2 1 3 11-16 5 9. Tiszaroff 6 2- 4 14-35 4 10. Homok 6 1- 5 13-24 2 11. R.újfalu 5 1- 4 3-15 2 12. Tiszagyen. 6 1- 5 5-24 2 13. Kunmadaras 6 1- 5 8-30 2 14. Tiszaderzs 6 1- 5 4-43 2 21 Sok országos bajnokot, szá­mos nemzetközi atlétahíressé­get nevelt Barna Pista bácsi, akinek emlékére a közelmúlt­ban ismét atlétikai versenyt rendeztek Szolnokon. Ám nemcsak sikeres ver­senyzők, hanem neves edzők is kerültek ki keze alól, olyanok, akik szintén országos bajnoko­kat és nemzetközi hírű atlétákat nevelnek ma is. A Barna István-emlékverse- nyen Molnár Mónika ért el ki­emelkedő eredményt, valamint a serdülő A-kategóriásként a felnőttek között (!) súlylökés- ben és diszkoszvetésben győz­tes Biber Zsolt, továbbá a mező­túri, igen tehetséges Erdős Ad­rián. Remek egyéni csúcsot dobott a serdülő B-kategóriásként meghívott Kővágó Zoltán is diszkoszvetésben, eredménye több mint biztató. Jobb eredmények: ffi 100 m: 1. Deme Viktor 11,3 (Bp. Honvéd), 2. Tímár Róbert (Sz. MÁV MTE) 11,5 - Jani Róbert 11,6 (Sz. MÁV MTE). 400 m: Szarka Sándor 53,8 (Karcag), 5000 m: Magyar István (Karcag) 16.23.6. 1500 m: Besenyi István (Sz. MÁV MTE) 4.13.1. Távol: 1. Bertán Zoltán 632. Magas: Kóródi Tamás (Törökszentmiklósi SE) 185. Súlylökés: l.Biber Zsolt 14,25, 2. Sárközi Lajos (Sz. MÁV MTE) 13.06. Meg­hívott serdülő B: Kővágó Zol­tán (Sz. MÁV MTE) 13.08, Diszkoszvetés: 1. Biber Zsolt (Sz. MÁV MTE) 42,82, Fux- reiter András (Sz. MÁV MTE) 35.46, 3. Kővágó György 35,34. Meghívott: Kővágó Zoltán (Sz. MÁV MTE) 1 kg szerrel 50,74. Ge­relyhajítás: 1. Erdős Adrián (Mezőtúr) 55,38, 2. Sárai Ist­ván 54,16. (Sz. MÁV MTE) Nők: 100 m: 1. Molnár Mónika (Sz. MÁV MTE) 11,9, 2. Kanyó Dóra (Sz. MÁV MTE) 12,9. 1500 m: 1. Szabó Zita (Sz. MÁV MTE) 5.10.8, 2. Nagy Olga (Karcag) 5.15.4. Távol: 1. Csala Szilvia (Tö- rökszentmiklós, Székács) 4,7, gerely: 1. Balázs Ella (Török- szentmiklós, Székács) 24.00. Súlylökés: 1. Bozóki Ilona (Törökszentmiklós, Székács) 8,94. Focibírók, figyelem! A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Labdarúgó Szövet­ség Játékvezető Bizottsága értesíti valamennyi megyei első és másodosztályú bíró­ját. hogy pénteken (október elsején) 17.00-kor rendkí­vüli továbbképzést tartanak a Mátyás király úti sport- igazgatóság nagytermé­ben. Minden játékvezető megjelenésére számít a JB elnöksége. Férfi röplabda NB II. Titász-Gyöngyös 2:3 (-14, 9, 15, -8, -11) Szolnok, v.: Róka Titász: Juhász, Csordás, Nagy A., Tompa, Balog, No- vák. Csere: Balázs, Urbán, Nagy T. Cseh. Edző: Surányi Márton. Két első ütőjét nélkülöző Ti­tász győzelmi reményekkel lé­pett pályára. Az első játszmát gyenge védekezése miatt vesz­tette el. Javuló játékkal nyerte a másodikat, magabiztos játsz­makezdés után, nehezen a har­madikat, ám a negyedikben lel­kes játékának köszönhetően a vendégek diadalmaskodtak. A döntő szettben 8-6-os vezetés után rákapcsoltak a gyöngyö­siek, és pillanatok alatt nyerték a játszmát. Összességében 120 perces csatában a tartalékos és sok hibával játszó Titász vere­séget szenvedett az egységes vendégekkel szemben. Kézilabda NB I. Pick Szeged-Sz. Olajbányász 31-20 (15-8) A tudósítás a Westel rádióte­lefonon érkezett. Szeged, 1200 n., v.: Marosi, Török Szeged: Fekete-Dobos 4/1, Bartók 7, Mezei 5, Sándor 9, Borsodi, Oszlánczi. Csere: Dobos (kapus), Nagy (kapus), Bajusz 3, Gröber 3, Ördög. Edző: Kővári Árpád. Szolnok: Köteles-Dávid, Fenyő 4/2, Woth, Klemán 6, Hartha 1, Bendó. Csere: Er­délyi (kapus), Móré 5/1, Szép- kis, Bagdi 1, Golovin 3. Edző: Nagy Károly. Kiállítás: 8, ill. 10 perc. Hétméteres: 2/1, ill. 3/3. A Szeged kezdte a játékot, Bartók lövését védte Köteles, az ellentámadásnál Fenyő hibá­zott. Az első öt percben mind­két oldalon sok volt a kapkodás és a kihagyott helyzet. Á Szol­noknál Fenyő és Harta góljaival 4-3-ra sikerült fölzárkózni. A Szeged 5-1-es védekezése ellen azonban nehezen találta meg az ellenszert az olajos gárda, és a félidő befejezése előtt tíz perc­cel már 11-7 az eredmény. A já­tékrész utolsó perceiben Dávid kiállítása miatt a vendégek em­berhátrányba kerültek, és ezt a Szeged kihasználta, s magabiz­tos vezetéssel zárta az első har­minc percet. Szünet után a ven­dégek támadásait a hazaiak rendre szerelték, és előnyüket tartották. A félidő közepén a Szolnok 23-15-re fölzárkózott, de a hajrában a hazaiak sok cse­rével tartani tudták az iramot, és egyre növelték előnyüket. A szolnokiak idő előtt ellőtték a labdákat, így a hazaiak bizto­sabban gyűjtötték be a két pon­tot. Az Ölajbányász elmúlt szombati teljesítményétől főleg védekezésben maradt el, és a két szegedi válogatott átlövőt, Bartókot és Sándort nem tudták tartani. A vereség ellenére a pi­ros-feketék lelkesen és becsület­tel küzdöttek. Különösen meg­lepő volt Bagdi „rutinos” já­téka. Horváth Tenisz Lehel: jövőre is az OB Ill-ban Egy hét leforgása alatt két mérkőzést játszott a tenisz OB III. B-csoportjában szereplő jászberényi Lehel SC gárdája. Az első találkozóra, Gödöllőre nem sok eséllyel utazott a jász­sági együttes. A hazaiak valamennyi egyest megnyerve, már 6-0-ra vezet­tek, amikor a Bartóki-Szórád és az Illés-Vass kettősöknek sike­rült szépítenie. A találkozót vé­gül a Gödöllői LTE 7-2-re nyerte. A bajnokság utolsó előtti for­dulójában a Ceglédi VSE csapa­tát fogadta a Lehel SC. A hűtő- gépgyári teniszpályákon rende­zett csapatmérkőzés nagy küz­delmet hozott. Három egyéni mérkőzés sorsa is csak a harmadik játsz­mában dőlt el, s a többi is szoros eredményeket hozott. A páros találkozók előtt 4-2 volt az eredmény a jászberé­nyiek javára, s a mérkőzés sor­sát eldöntő győzelmet végül a Dobák-Vass kettős szerezte meg. Ez az 5-4-es csapatgyőzelem egyben azt is jelentette, hogy a Lehel SC az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már biztosította jövő évi tagságát az OB III. B-csoportjában. A jász­berényiek egyéni győzelmeit Bartóki, Matal in, Zircher és Vass szerezték. Szántai Autósport Országos bajnokság Túrkevén Az ötödik fordulóban ver­sengenek egymással a hazai au- tókrossz legjobbjai a 'bajnoki pontokért szombaton, Túrke­vén. A Keviringen a körözés a műszaki és adminisztratív for­maságok után tíz órától a rajthe­lyekért folyó edzéssel indul. A másfél órás pályaismerkedést és a kellő műszaki felkészítést kö­vetően a startpisztoly 12.30 órakor dördül el, az 1600 kcm alatti, illetve feletti kategóriá­ban. A döntő mindkét kategóriá­ban tíz-tíz körös lesz, a volán­forgatók és a csapatok vetélke­dését külön-külön értékelik. Az autókrossz országos bajnokság­ból eddig - Nagykanizsán, Nagydoboson, Egerben és Dömsödön - négy fordulót bo­nyolítottak le, a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei viadal ala­posan felforgathatja a mezőnyt. A bajnokság állása: Egyéni 1600 kcm alatt: 1. Szekeres Sándor (IPOSZ SE) 72, 2. Da­rázs Antal (Szegedi Roller SE) 55, 3. Darázs Ferenc (Tápéi ESK) 50 pont. 1600 kcm fe­lett: 1. Nagy Sándor (Surján SE) 60, 2. Darázs Antal (Sze­gedi Roller SE) 47, 3. Szabó Péter (Gázmüvek SE) 40 pont. Csapat: 1. Szegedi Roller SE 70, 2. Tápéi ESK 59, 3. ASC Dömsöd 51 pont. Lazányi Hírős kismaratoni Kecskeméten negyedik alka­lommal rendezték meg a Hírős kismaratonit. A futók két távon versenyezhettek. A 10 kilomé­teren 382-en, a 20 kilométeren pedig 124-en versenyeztek. A kora reggeli eső után kellemes napsütéses időben rajtolt a me­zőny, s Kecskemét utcáin telje­sítette a táv nagy részét. A cél­ban - a széktói stadionban - üdí­tővel, joghurttal, almával várták a rendezők a futókat. Minden résztvevő uszodajegyet is ka­pott, és a futás után úszva vagy a termálvízben üldögélve lazít­hatta fáradt izmait. A hangula­tos, jól szervezett versenyen most is sok JNK-Szolnok me­gyei állt rajthoz. Sárkány Béla Szolnokon a Széchenyi-íakóte- lep tehetséges gyerekeit gyűj­tötte össze. Mindennap edzi őket, és viszi csapatát verseny­ről versenyre. Kecskeméten is tízen indultak. A Futapest Klub is támogatja őket. Rajtuk kívül karcagi és újszászi futók képvi­selték a megyét. Eredmények: 10 km általá­nos isk. lányok: 2. Egervári Mi- randella (Szolnok, Széchenyi Krt.-i Á. L), 3. Sziráki Tünde (Hermann Ottó Á. I.), 4. Ba(y- tyányi Anikó (Újszász), 5. Szi­ráki Andrea (Hermann Ottó Á. I.). Ált. isk. fiúk: 3. ifj. Fehér János (Újszász), 6. Sárkány Gá­bor (Eötvös Á. I. Szolnok), 9. Nagy Zoltán (Újszász). Közép- iskolás lányok: 1. Nagy Olga (Karcag), 5. Polónyi Ágnes (Uj- szász). Középiskolás fiúk: 2. Battyányi Attila (Újszász), 3. •Szabó Imre (Karcag), 4. Diós János (Törökszentmiklós). 40 éven felüliek: 7. Fehér János (Újszász), 10. Sárkány Béla (Szolnok). A 20 kilométeren az ifjúsá­giak versenyét a karcagi Ma­gyar István nyerte. Fehér

Next

/
Oldalképek
Tartalom