Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-29 / 227. szám
6 Szürhímzések Az Arany János Városi Könyvtár zenei könyvtárában megnyílt Máté Istvánné kunsági és szűrhímzéseket bemutató kiállítása. Az itt látható darabok október 10-ig tekinthetők meg. Istentiszteletek, szentmisék A református gyülekezetben hétköznapokon minden reggel tartanak istentiszteletet a lelkészi hivatalban. Kezdési időpont: nyolc óra. Vasárnaponként pedig délelőtt negyed tízkor, illetve este hatkor a templomban. A gyermekeknek az istentisztelet vasárnap délelőtt fél tizenegykor kezdődik a templom tornácában. A Jókai üti iskolában minden hónap második és negyedik vasárnapján, délután kettőtől várják a hívőket. A szociális otthonban az időpont változó, de havonta legalább egyszer felkeresik a lakókat. Ami pedig a bibliaórákat illeti, ezek a felnőtteknek szerdánként este ötkor, az ifjaknak pedig pénteken és szombaton este ötkor kezdődnek. A katolikus templomban a szentmise időpontja szerdánként este hat, vasárnaponként pedig délelőtt tíz óra. A hittanórákat vasárnaponként a mise után tartják. Egy nem kapott Köztudomású, hogy már korábban ösztöndíj-alapítványt létesített a város a felsőfokú oktatási intézetekben tanuló helybeli tizen- és huszonéveseinek. Ebben az évben kilencvenöt főiskolai-egyetemi hallgató kap havonta nyolcszáz forintot, a felsőbb évesek pedig ezernégyszázat. ~ Az arányt jellemzi, hogy a pályázók közül mindössze egyet nem találtak érdemesnek erre a támogatásra. Kalendárium ismét Jó hír, hogy 1994-re a városháza ismét kiadja helyi kalendáriumát: Kisújszállás és Vidéke címmel. A szerkesztőbizottság várja mindazon toliforgatók jelentkezését, akik bármilyen írással, recepttel, históriával szeretnék színesíteni a jövő évi városi naptárt. Jelentkezni október derekáig lehet az írásokkal a polgármesteri hivatal 19-es szobájában. Minderről bővebben a 321-701-es telefonszámon tájékoztatják az érdeklődőket. Vissza a legelőt A nagy hírű gimnázium több öregdiákja kárpótlási jegyét ajánlotta fel az ön- kormányzatnak arra a célra, hogy visszavásárolják a város korábbi legelőit. Mintegy háromszáz hektárról lenne szó. A területet utána bérletbe adnák, és az így befolyt összegből ösztöndíjat ajánlanának fel a település diákjainak. Új vezető A város honatyái, honanyái az elmúlt képviselő-testületi ülésen határoztak az egységes egészségügyi intézmény új vezetőjének a személyéről. A döntés értelmében október elsejétől Pintémé Papp Erika lesz a vezető. Ő korábban is ugyanitt dolgozott, főkönyvelő volt. Egynapos vetélkedő Október 9-én délután háromtól huszonnégy órás vetélkedőt rendeznek a helybeli ifjúsági házban. Szeretettel várnak 15-20 tagú csapatokat. A nevezési díj ezer forint. A határidő szeptember vége. Kunsági Extra----Kisújszállás 19 93. szeptember 29., szerda Modern szociális gondozói központ A korcsoportjában Petra már volt országos harmadik helyezett is gerelyvetésben, és szeretné megtudni, milyen érzés egy-két hellyel előbb állni. De nemcsak vágyakozik erre, dolgozik is a jobb eredményért. Egyre komolyabb edzésekkel készül az újabb megméretésekre, mivel feljebb szeretne kerülni a dobogón. Hetente négyszer erősít, tréningezik, amelyek eredményeképpen akár húsz szabályos fekvőtámaszt is teljesít. Egyébként röpizni, focizni is szeret, meg zenét hallgatni. Madonna a kedvence, a tantárgyak közül a magyar, az ételek közül pedig az, amivel édesapja várja hétvégeken otthon. A tanulmányi eredménye négyes körüli, és eltökélt szándéka, ha befejezi ezt a sulit, rendőrtiszti főiskolára jelentkezik. Legjobb eredménye a gerelyvetésben 36 méter 10 centi. Legalábbis addig, amíg ott jártunk. Elvégre a rendszeres edzéseknek előbb-utóbb meglesz az eredménye ... Megszűnt a MÉH, éljen a MÉH! A városban tavaly bezárta kapuit az a MÉH-telep, amelyik évtizedekig szolgálta a helyi és környékbeli lakosságot. Az emberek jobb híján a papírokat, vashulladékot a helyi szeméttelepre szállították. Üj fejlemény, hogy ismét van MÉH, de nem a korábbi helyén, hanem az úgynevezett Hollósi Kft. Tüzép-telepén nyílt meg az új MÉH-telep. Néhány hete mindössze, és reggel héttől este négyig várják az eladókat. Vesznek színesfémeket, papírféleséget, legyen szó magánszemélyekről, közü- letekről. Sőt Kunhegyesen és Túrke- vén is szervezik az iskolák hulladékgyűjtését. Ami az árakat illeti, a fekete-fehér újság kilója két forint, a hullámpapír egy, a kovácsvas szintén egy, az öntöttvas kettő, az alumínium húsz, a sárgaréz harminckettő, a vörösréz negyvenkilenc, a színes, mosott rongy tíz forint, a fehér ennek a duplája. Egyébként az első két hétben 128 tonna(!) hulladék gyűlt össze. Még egy fontos megjegyzés: aki nem ér rá hét közben, szombaton is viheti a ház körüli hulladékot. Reggel héttől délig ... Munkácsról Kisújszállásra Kandidátusként gimiben Feleltetéskor tudni kell Két helyre is felvették Akad a gimiben egy 165 centi magas, 57 kilós ifjú hölgy, akinek az a különös ismertetőjele, hogy 15 éves, és gerely vetésben serdülő B kategóriában országos harmadik helyezett. Gurin Petrának hívják, mellesleg gyomaendrődi, és edzője K. Szabó János tanár úr szerint jó versenyzőtípus, robbanékony, gyors. Vagyok olyan, akarom mondani akkora legény, mint te! Egy Kisújszálláson élő óriási újfundlandi eb kétlábas ke- ringöje a jól megérdemelt csontért. Dr. Kosztyu János elmondhatja magáról, hogy magyar környezetből magyar környezetbe költözött, ugyanis 1939-ben Munkácson született. Nem akármilyen szakembernek bizonyult, hiszen az ungvári egyetemen megszerezte a fizikai tudományok kandidátusa címet is. snr >' Dr. Kosztyu János ungvári egyetemi katedráját cserélte fel a gimnáziumi tanári állásért Lassan érlelődött benne a gondolat, magyar létére jó lenne végre anyanyelvén tanítani, ezért két és fél éve lakhelyet váltott. Azóta a nagykun városban, a gimnáziumban tanítja a fizikát és a technikát. Es hogy tudományos területen se maradjon le, időnként el-elutazik az egyetemre valamilyen érdekes munkát, kísérletet, számítást végezni. Áttelepült vele a felesége is, ő a szakmunkásképzőben magyart tanít, illetve a kisebbik fiuk - most orvostanhallgató. A nagyobbik Ungváron maradt. Nős, sőt van már egy kisgyerekük is. Ami az átállást, a beilleszkedést illeti, jól érzi magát Kis- újon, ahol befogadták a kollégák, az emberek. Hogy az óráiról is essék szó: azokon minden segítséget megad a tanulóknak, de feleléskor, számonkéréskor tudni kell. Elvégre szeretné, ha néhány év múlva a legtehetségesebb tanítványai közül valaki, aki kedveli ezt a tárgyat, az ő példáját követve, majd szintén valamilyen tudományos fokozatot érjen el. Reméljük, ez is bekövetkezik egyszer. Vincze László 27 éves, és azon kevesek közé tartozik, akit két helyre is felvettek az egyetem elvégzése után.- Hogyan történt mindez?- Itt érettségiztem a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Erősségemnek számított a matematika, fizika, a számítógépes programozás. Mélyebben szerettem volna a tudománykkal foglalkozni, ezért az ÉLTÉ fizikus szakára jelentkeztem. Kiváló eredménnyel végeztem 1990-ben, és sürgősen dönteni kellett: a Központi Fizikai Kutatóintézetet válasszam-e vagy egy ösztöndíjat Antwerpenben, az ottani egytemre. Mindkettő sikerült, és kikértem a család véleményét. Maradt Antwerpen, és 1990 óta ott tanulok.- Miből él?- Az ösztöndíjamból. Belga frankban kapom, elég, hiszen lakást bérelek, sőt ruhát is tudok venni. A pénzt a belga állam által segített alapítvány biztosítja. Egy viszont fontos, 1994-ben kandidátusi értekezést kell letennem az asztalra.- Miről írja, ha szabad kérdeznem?- Szinkroton sugárzással indukált fluoreszencia-kísérletek modellezéséről.- Értem, jobban mondva nem, de elhiszem. Váltsunk témát! Milyenek a belgák?- Magasak, barátságosak. Kezdetben olykor kissé tartózkodóak, de ha az embert megkedvelik, közvetlenek.- Az élet? Vincze László tíz éve még negyedikes volt a nagykun város gimnáziumában, jövőre pedig minden bizonnyal kandidátusi fokozattal tér haza Budapestre, tanítani az egyetemen- Jól élnek. Az átlagkereset 40-50 ezer belga frank, 110-120 ezer forint.- Mi tetszik náluk?- A tisztaság és a nyugalom.- Kit tisztel ez a tízmilliós nemzet?- A sokat és jól dolgozókat.- Milyen ételeket, italokat fogyasztanak szívesen?- Az édességet, a süteményt és a sört.- Hét végén kifőz?- Linda.- Ha szabad kérdeznem . . .- A belga menyasszonyom, aki ugyanezen az egyetemen tanult és most vegyészdoktor. A Munkaügyi Minisztérium egyik környezet- és munkavédelmi felügyelője.- Hazalátogatni Kisújra sűrűn lehet?- Évente háromszor szoktam, szoktunk utazni. Karácsony-újév táján, húsvétkor és nyáron. Egyébként a tanítás október elsején kezdődik, és ami az osztályozást illeti, pontozásos a rendszer, 0-tól 20-ig.- A beszélt nyelvek?- Kezdetben az angol volt, most már hollandul is tudok társalogni.- Mi lesz jövőre? Ha sikerül a kandidatúra ...?- Még nem tudom, mert itthon szűk a szakterület, az elhelyezkedési lehetőség. Ennek ellenére lehet, hogy hazajövünk, és akkor szeretnék egyetemen tanítani.- Hallottam, annyira járatos a szakterületén, hogy már nemzetközi konferenciákon előadásokat is tartott angolul.- Igen, eddig három különböző helyen számoltam be kísérletem eredményeiről nemzetközi tudományos konferencián. Az egyik Manchesterben volt, a másik Denverben, az USA-ban, a harmadik Triesztben.- Mint egykori kisújszállási diáknak ehhez a munkához kívánok további sikert, szép eredményeket és jövőre nagydoktori fokozatot.- Köszönöm. Zsarutiszt lesz... Bizony megette a kenyere javát a városi szociális otthon, vagy ahogy hivatalosan nevezik: szociális gondozói központ. Mintegy 24 millióba, de talán valamivel többe is kerül az új szárny, melynek műszaki átadása szeptember 30-án esedékes. Ha minden igaz, október 10-e körül költözhetnek a lakók. Harminchatan a korszerű, két- és négyágyas szobákba, ahol a hidegebb hónapokban központi fűtés biztosítja a megfelelő hőmérsékletet. Az udvarnak lesz napos és árnyas része. A százhúsz személyes intézményben a fejlesztés korszerűbb életkörülményeket biztosít a lakóknak. Azoknak az embereknek, akiknek valahogyan úgy alakult az életük, hogy soha nem volt családjuk, aki vállalta volna őket. Vagy ha egykoron családban is nőttek fel, elhaltak a szüleik, és végül ez az otthon jelent nekik mindent. Meleg ételt, fekhelyet, barátságos szobát, gondozást, törődést: szóval az életet. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János és Korényi Éva