Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-24 / 223. szám

1993. szeptember 24., péntek Hazai tükör 3 Óballa határában befejezéséhez közeledik a több mint százéves, teljes keresztszelvé­nyében megrepedezett árvédelmi töltés helyreállítása. A munkálatokat a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság végzi. A nyoicszáz méteres szakasz helyreállításának költ­sége 40 millió forint. (Fotó: Korényi) Vége a szezonmunkáknak Jóval kisebb az esély munkavállalásra A nyár elmúltával a szezoná­lis munkák befejeztével jelentő­sen csökkent a nyilvántartott munkahelyek száma. A megyei munkaügyi köz­pont adatai szerint a konfekció- és élelmiszeriparban, valamint az egyéb fizikai munkákban (gyümölcsszedés, építőipar stb.) mérséklődött a legjobban a kereslet a munkaerő után. Például kőműves és ács-áll­ványozó szakmákban már het­vennel kevesebb dolgozót ke­resnek, mint júniusban, de a hús- és baromfiiparban dolgo­zókból, illetve tojásfeldolgo­zókból sem kell annyi, mint ko­rábban. A legnagyobb visszaesés azonban az „egyéb fizikai dol­gozókat” foglalkoztatható be­töltetlen munkahelyek számá­ban van, hétszázkilencven he­lyett már csak 350 embert ke­restek „alkalmi” munkára. A nyilvántartott varrónői ál­lásokat hosszú időn keresztül nem tudták betölteni, mert a munkaadó nagyon kevés bért kínált a munkára jelentkezők­nek, ezért a foglalkoztatást hir­dető vissza is vonta az álláshe­lyek nyilvántartását, és ezért például csak Kisújszálláson és Mezőtúron százkilencvennel csökkent a betöltetlen álláshe­lyek száma. Egyébként a kiközvetített munkanélkülieket, amennyiben indokolatlanul utasítják vissza az álláshelyet, kizárják a mun­kanélküli-járadék folyósításá­ból. Ilyen ok miatt az idén két­száztíz munkanélkülinek szün­tette meg a központ a járadék fizetését. Kossuth­emlékünnepség Kossuth Lajos 1848-as to- borzó kőrútjának első állomá­sán, Cegléden országos Kos- suth-emlékünnepséget tartanak a hét végén. A Kossuth Szövet­ség és Cegléd közös rendez­vénysorozata pénteken, a híres toborzóbeszéd elhangzásának 145. évfordulója napján délután 3 órakor kezdődik a ceglédi Kossuth Múzeumban. Este a városi kamarazenakar, valamint helyi énekkarok közreműködé­sével a Kossuth Művelődési Központ Színháztermében ün­nepi hangversenyt tartanak. Az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc vezéregyéniségének tiszteletére rendezett kétnapos programsorozat szombaton a városháza dísztermében folyta­tódik, az emlékünnepség szó­noka Szabad György, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke lesz. (MTI) Népszavazás Csepelen mintegy 66 ezer vá­lasztópolgárt várnak a szombati népszavazás során a 67 szava­zókor urnáihoz, annak eldönté­sére, hogy a kerület elszakad­jon-e a fővárostól. Az önkor­mányzat augusztus 10-i rendkí­vüli ülése határozatot fogadott el a népszavazásra bocsátandó kérdés szövegéről: Egyetért-e azzal, hogy Csepel jelenlegi közigazgatási határaival ismét önállóvá, megyei jogú várossá alakuljon? (MTI) Erdélyi kerámiakiállítás Karcagon Tányérok, korsók, bögrék Hargitából Látlelet Az ijesztgetés lélektana Félreérthetetlen erőszakosságként is értékelhető az, hogy a kormányzati hatalom egyik vagy másik főszereplője politikai jóslásokba bocsátkozik. Nem mintha eleve felháborító lenne a jelenlegi hatalmi struktúra túlélésének sejtetése, hanem inkább az a zavarba ejtő, hogy a bizonyító érvek némelyike hiányzik hozzá. Jóllehet a meglepetéseket bizton hordozó jövő évi vá­lasztások előtt vagyunk, de egyesek már az 1995-ös kormány- válságra céloznak. Mintha teljességgel ismernék a kurzusváltás forgatókönyvét, s megfellebbezhetetlen érvényű tények birto­kában lennének. Csakhogy ez egyáltalán nincs így. Az ijesztge­tés mögött nem kikristályosodott politikai filozófia húzódik meg, hanem inkább valamiféle dacosan leplezett csalódás, me­lyet a hatalom védte magabiztosság sem ellensúlyozhat. Még ha a választópolgárok magatartása nehezen jósolható is meg előre, az mindenné! nyilvánvalóbb, hogy a politikai rokonszenv és el­utasítás újabb törésvonalaival kell számolnunk. Amilyen mér­tékben szembesülnek az állampolgárok a teljesíthetetlen ígére­tekkel, úgy próbálnak biztos vagy annak látszó politikai fogód­zókat keresni. A liberalizmus és a baloldal irányában is. Méghozzá attól is függetlenül, hogy az ijesztgetésnek milyen meggyőző vagy éppenséggel kevésbé meggyőző fortélyaival ta­lálkoznak. Lehet félni a politikai visszarendeződéstől (noha az államszocializmus híveit a csendes kimúlás fenyegeti) s attól is, hogy a kiépülő új hatalom még több nyomorúságot zúdít a tár­sadalomra, de az aligha vonható kétségbe, hogy a parlamentáris demokrácia semmi mással nem helyettesíthető. Az erőszak és a diktatúra komfortja iránt legfeljebb azok vonzódnak, akik alatt­valóként éltek és akarnak élni továbbra is. Csak épp szabadság és autonómia nélkül. S mivel az ijesztgetés előbb-utóbb félel­met vált ki az állampolgárokban, az is elképzelhető, hogy a po­litikai közömbösség és az anyagi ellehetetlenülés hálójában vergődő társadalmi csoportok a rendpártiság támogatói lesznek. Csak kéznyújtásnyira a „magyar igazság” jobb- és baloldali szerveződéseitől. Ám ennek a legkevésbé sem örülhetünk, hi­szen ezzel a demokrácia lassú felszámolódása következne be, s vele együtt olyan politikai rendszer kelne újra életre, mely a félelem és az erőszak kettősségén alapulna. Ezért is veszedel­mes a politikai ijesztgetés, ha látszólag jószándékúan történik is, akár csak azért, hogy a választópolgárok ítéletét előre befo­lyásolják. Mi sem lehet mindez idegenebb egy olyan kormány­zati hatalomtól, mely jelszavaiban idáig a polgári demokrácia értékeit vallotta magáénak. Kerékgyártó T. István • Schamschula: kísért a kft.? • Mit kíván a magyar gyáros? • Mennyi az új kerék-adó? • Ki volt a Jós utcai gyújtogató? ...egyszerűen minden EGLO-gyár Pásztón új gyárat épít Európa harmadik legnagyobb világítás- technikai cége, az osztrák EGLO International. A gyár várhatóan október első felében készül el, s több mint kétszáz dolgozónak ad munkalehetősé­get. Az EGLO cég Magyaror­szágon két éve érdekelt. Létre­hozta az EGLO Ungarn KG le­ányvállalatot, amely 100 száza­lékban az osztrák anyavállalat tulajdonában van. (MTI) A karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban hétfőn nyílt meg a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum és a nagyvá­radi Körösvidéki Múzeum erdé­lyi népikerámia-kiállítása. A tárlatot Blaga Júlia és Kán­tor Irén - a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársai - rendezték s nyitották meg. Ebből az alkalomból beszélget­tünk velük:- Milyen szempontok szerint válogatták össze a gyűjteményt?- Nehéz volt a válogatás, mert a múzeumban közel 12 ezer tárgy található - mondja Kántor Irén. - Végül a szor­tírozást tájegységenként vé­geztük.- A múzeumunk 1922 óta lé­tezik - egészíti ki Blaga Júlia -, azóta gyűjtjük a használati tár­gyakat, melyek többsége tudo­mányos kutatómunkával került elő, de vannak magángyűjte­ményből kapott tárgyak is.- Mely vidékről találunk itt kerámiát? - kérdeztem Irénkét.- A Bánságot Binis képviseli. Itt már a XVIII. században dol­goztak fazekasok. Jellegzetes sárgás rózsaszín szánt használ­nak. Ezzel szemben Nagyvára­don 1668-ban, Hargitán 1723-ban kezdtek a céhek mű­ködni. Itt főleg tányérokat, kor­sókat, bögréket készítettek, ezek mázatlan változatait a fa­lusi lakosság vásárolta.- Van-e a kiállított edények között olyan, amely más népek kultúráját is tükrözi?- Igen. Az Iza-völgyi kerá­mia, amely egyszerre mutatja a bizánci, erdélyi és nyugati kul­túrát. A tányérok alapszíne a krémfehér, melyet zöld, kék, pi­ros, sárga színekkel díszítenek. Jellegzetes bizánci motívum a templom, nyugati minta a sok virág, madár (páva, galamb). Ezek a stílusok egymásra is ha­tottak. -de­Vendégül látták, etették - „hálából” felgyújtotta a házukat Furcsa a női lélek, állítják a szebbik nem botcsinálta meg a profi szakértői is. Bizonyára az. Ennél csak az az eset a fur­csább, amelyet az erősebbik nem egyik képviselője követett el Újszászon. Cselekedetére a közismert szólásmondás nem kevés változtatással ily módon illik: jó tetteitekért úgy fizetek, hogy alágyújtok a házatoknak. Sajnos, meg is tette azon a vég­zetes, péntekről szombatra vir­radó éjszakán. Ratkai Sándor már megette a kenyere javát, hiszen a hetven- ötödiket tapossa. Hites párja is a hetedik iksz felé közeledik. Úgy alakult az életük, hogy minden korban, rendszerben dolgozniuk kellett. Cselédek is voltak, ta­nyán laktak, élére rakták a forin­tokat, mikorra beköltözhettek Új szászra. Egy kis házba: volt abban szoba, egy apró konyha, továbá harmadik helyiség, ahol most a kimentett javak, ruhafé­leségek hevernek. Közben ro­hantak az évek, évtizedek, és gyermekük nem lett. Gondoltak az őszi esztendőkre is, és úgy határoztak: maradék forintjai­kon a régi ház mellé felépítenek egy szép, nagy kockalakást. Neki is kezdtek, és ahogy a tehetségük, kuncogó fillérjeik engedték, haladt a munka. Erős válykok alkották a falakat, két szobát, konyhát, kamrát alakí­tottak ki, és a mutatós épület hamarosan tető alá került. Kí­vülről még be is vakolták, bár tovább nem csinosítgatták. Majd befejezi az, gondolták, aki öregkorukra gondjukat viseli. Akadt is egy rokon, jobban mondva a feleség testvérének fia, V. Gábor. Az utóbbi időben odaszokott hozzájuk. Az öt- ven-egynéhány éves férfinak volt felesége, családja, de hát ő már korábban a cefrét válasz­totta helyettük, így elköltöztek tőle. Valamikor dolgozott, ám­bár utóbb már munkanélküli­ként tartották számon, és ma­gára maradt. Nyáron még csak elvolt, de az utóbbi teleken rendszeresen járt az idős házas­párhoz. Náluk evett, melege­dett, ott borotválkozott, nézte a televíziót, és a lakásába tulaj­donképpen csak éjszaka járt haza. így ment ez, ki tudja, hányszor, annyi módosulással, hogy egyre sűrűbben fordult vele elő: csontrészegen vagy alaposan felöntve kereste fel az idős párt. Hőzöngött, veszeke­dett, ezért azt javasolták neki: köszönik az efféle „gondosko­dást”, de ebből a továbbiakban nem kémek. Magyarul mondva, ne jöjjön többé. Ha már segíteni képtelen, legalább ne tegye ne­hezebbé mindennapjaikat. A kitiltott ezt rendkívül zo­kon vette, elpanaszolta bánatát a testvérének is, aki szintén nem őt, hanem a koros emberpárt védte. Mondván, Sanyi bácsiék nem ezt érdemlik jóságukért. Gáborban azonban forrt a düh.- Bennem még él a büszke­ség, húgom! - tajtékozta aka­dozó nyelvvel. Hogy mire volt büszke, nehéz lenne eldönteni, hiszen meglehetősen aszályos torkú emberként tartották, tart­ják számon Újszász-szerte. Azon a pénteken, éjjel 11 kö­rül döntő elhatározásra jutott. Sándor bácsiék már aludtak: le­emelte a kiskaput, a hásó olda­lon bement a lakatlan, nagy házba, és alágyújtott az egész­nek. Hamarosan lángtengerré vált az épület, hiszen temérdek száraz deszka, fűrészelt áru is hevert odabenn. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Sa­nyi bácsi aznap, valamivel éjfél előtt felébredt, kiment volna az udvari vécére, de az első lépé­sek után földbe gyökerezett a lába. Döbbenettel nézte, hogy lángol az új, mellettük lévő ház teteje. Zsarátnokokat, lécdara­bokat, emel a magasba a szél. Az épület melletti diófa és óri­ási japán akác egyik fele is füs­tölt. Felverte, felverték a szom­szédokat, és az egyik csak úgy pizsamában, mezítláb pattant kerékpárra, hogy értesítse a tűzoltókat. Próbálták ők is ol­tani, de semmire sem mentek a vödrökkel, kannákkal. Hajnalo­don, mikorra a két szerkocsi le­génysége végzett a munkával. Jó, hogy jöttek, mert a szom­szédos kis épületbe is - ahol ők aludtak - belekapott a vörös ka­kas. A felkelő nap szomorú lát­ványra tekintett le. A tető be­szakadt, üszkös gerendák mere- deztek az égre. Elégett a benn tárolt 25 mázsa kukorica, 4 má­zsa búza, 40 mázsa szén, 60 mázsa tűzifa, a daráló. Minden ajtó és ablakkeret ellobbant. Olyan a ház, mintha bomba csapott volna bele. A kárvallott idős pár még nem tudja, meny­nyit fizet a biztosító - de életük értelme odavan. V. Gábor azóta a rendőrségi fogda lakója. A vizsgálótisztnek nem köntörfalazott, elismerte, ő gyújtotta fel a házat. Hogy mi­ért, erre nem tudott felelni. Mondjuk bosszúból. De hát mit bosszult meg azokon, akik tö­rődtek vele? Akik tartották, ho­lott ez fordítva lett volna il­lendő. Üzente, a sajtónak nincs mit mondania. A szipogó, síró öregek pedig kérték: ne engedjék ki sokáig, mert ők csak addig lesznek biz­tonságban. Megértem az óhajt, le is írom, de hát ez már a bíró­ság dolga. A községben senki nem érti a barbár tettet. Úgy tű­nik, olykor nem csak az Isten út­jai kifürkészhetetlenek. Ese­tünkben ugyanez ráillik V. Gá­borra is... D. Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom