Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-22 / 221. szám
1993. szeptember 22., szerda 5 Kultúra----körkép A tévé képernyője előtt Ki mit tud? - Frideri- kusz-show: az elmúlt hét két slágere; az egyiknek vége, a másik most indult el újra — tőlük volt hangos a képernyő. Fények és árnyak Véget ért a Ki mit tud?, s nem csupán az eredményeket, amelyek fényesek - mennyi tehetséges fiatal, s mily gyönyörűség, ha egybeseregül lehet mérlegelni a tanulságokat is. A döntő fényében nemcsak a tehetség tündökölt ugyanis, a versengés árnyékai is megjelentek. Milyen árnyékok? Mindenekelőtt a díjkiosztásé! Nem tudom, hogyan lehetett volna megoldani másképp a szereplők jutalmazását, de ezen az éjszakába is belenyúló, hajnalig tartó maratoni estén egy-egy díjátadó szinte főszereplővé vált; a Keravill képviseletében Varga Sándor ingajáratban közlekedett a színpadon, végül már a közönség derűjére. De több esetben is azzal telt a drága idő, hogy különböző intézmények képviselői nyújtották át a pénz- vagy tárgyjutalmakat. Persze öröm volt azt látni, hogy nyílt meg a buksza egy-egy fényes sikerű produkcióra, hogy egy-egy tehetséges fiatalnak a taps mellé miként járnak ki csengő forintok is! Csak hát ez a forma, amely már-már a döntő eszmei, művészi emelkedettségének ment rovására, mert kissé lehúzta, profanizálta, egységét megbontotta, csaknem szétzilálta. Bizonyos aránytalanságok is beárnyékolhatták a színvonalas seregszemle döntőjét, a ki, kivel méri össze erejét párosításban míg olykor kettő közül kellett választani, az egyiket, a jobbikat, addig például öt kiváló néptáncegyüttesből csupán egynek juthatott babér, igazságtalanul. Hisz micsoda együttesek! Közülük végül is a nyírségiek utazhatnak a győztesekkel Thaiföld mesés világába; együtt többek között a bravúrosan éneklő ugyancsak nyíregyházi Banchieri ének- együttessel, a tiszadobi versmondó Balogh Istvánnal, aki a felfedező kedvű Rába Rolandot „utasította” maga mögé. Nemcsak a döntőben, az előző versenyeken is szépen szerepeltek számosán nyírségiek, (dagadt is a keble az e táj fiaként közismert elnöklő professzornak). Lehetne ebből kiindulva is ösz- szehasonlításokat tenni, az ország melyik részéből, honnan érkeztek többen, s arattak sikereket, csakhogy az efféle méricskélés felesleges, mert a tehetség nem földrajzi kategória, noha a nyíregyházi énekesek teljesítménye aligha szakítható el a városban dívó, virágzó zenei neveléstől. Néhány ámyvonás a nyolctagú zsűri arculatán is megjelent, amikor például érezhetően a művészi teljesítmény értékelésében művészeten kívüli szempontok is érvényesülni látszottak. Hogy bizonyos meggondolások állhatták egy-egy végső döntés mögött, erre finoman mind Dunai Tamás, mind Petrovics Emil is célzott az elnökségben. Feltűnő eset a versmondó Balogh Istváné, aki rokonszenves és mély érzelmi világú fiatalember, de a süket is hallhatta, hogy „hangszere” nem tökéletes, hogy milyen visszafojtottan, zártan artikulál. Nem is véletlen, hogy a közönség Rába Rolandot köszöntötte többször is erős tapssal, még a díjkiosztás pillanataiban is. És még valami: pompásan virágzott-illatozott a Ki mit tud? mezejében mindaz, ami népi, dalban- táncban főképpen, de mert a fiatalság képe is ez a tehetségszemle, vajon nem lett volna-e ott a helye a döntőben az úgynevezett könnyűzenének is! Nem mintha e sorok írójának hiányzott volna, de a fiatalok érdekében - egy kis igazi rock elkelt volna. Árnyékokról beszéltem, holott az igazság: a fények ezerszerte nagyobbak. Lő- rincze tanár úrnak teljesen igaza van, aki levelében azt írta a versenyző fiataloknak: oly szépeket művelnek, amitől „megnől az ember szíve.” S Czine Mihály professzornak is, aki láthatóan a népművészet igaz barátja - széles mosolyra nyílt arca egy-egy ízes, pompás népdal hallatán -, aki az erények közé sorolta azt a tényt, mellyel ez a megújult Ki mit tud? szolgált; először most találkozhattak együtt e seregszemlén az itthon élők és a világban szét- szóródottak az egyetemes magyar kultúra jegyében. Hajnalodott, amikor véget ért, s pirkadása ez valami nagyszerűnek. Azt azért elmondom, hátha valaki már éjféltájt álomba merült, hogy a verseny két legeredményesebb szereplője, Kiss Bernadette és Bóta Tibor szombat óta immár két-két hektár erdő tulajdonosa, ezt kapták, ezt is kapták, jutalmul. így ezután már az erdő madarai is gyönyörködhetnek Bernadette gyöngéden szomorú énekében és Tibor szivárványos gitármuzsikájában. És a úszásoknak sincs miért szomor- kodniuk, pálma ugyan nem jutott nekik, de így is mennybe mentek. S oda vittek bennünket is. Ismét Friderikusz Megszokhattuk, mindig nagy zajjal érkezik, már a hírverése is kész cirkusz. Most pedig, hogy hosszabb nyári szünet után jelentkezett, még a szokásosnál is nagyobb dobra verte jöttét. Hogy is ne, hiszen pluszt is ígér, képes magazint rajongóinak, hadd olvashassák hátterét mindannak, amit láttak. És ezen túl is, a mi Sándorunk azt is kilátásba helyezte, hogy másképp míveli azt, amit eddig csinált, komolyabb lesz, hallgatván azokra, akik szemére vetették - levelekben is - kirívó öltözékét és még kirívóbb maga- kelletését. S aztán, hogy stílusosan fogadja csütörtöki első vendégét, a világelső úszót, Rózsa Norbertét, újra csak bolondos jelmezt öltött, tarka külsőt mókás szemüveggel. Friderikusz nem változott semmit! Kár is lenne, hogy megváltozzék, ez a szerep, amit eljátszik rendre, testére van szabva. Más kérdés, mint ahogy azt az egyik telefonon megszólaltatott néző is találóan jegyezte meg, hogy ez a harsányság a képernyőn nem mindenkinek ízlése szerint, tetszésére való. Azt azonban tagadni sem lehet, hogy Friderikusz bejár „Trónyát-Ba- ranyát”, csak hogy valami szenzációs érdekességgel szolgáljon nézőinek. így sikerült kamerák elé csalogatnia az Ausztráliába homályosan távozott Rózsi. Norbertét, bár vendége csupán talányos válaszokat eregetett ki „fehér fogai kerítésén”. Gina Lollob- rigida meginvitáiása sem akármi, bár a film csillaga halványabban fénylett most a képernyőn, mint a mozikban, népszerű filmeken. Sztárok, csillagok a Friderikusz-show egén. Hallhattuk, jön Samantha is a Daliásból. Reménykedjünk, ő nem okoz majd akkora csalódást, mint az immáron bizony ráncos képű Larry Hagman (Jockey), aki fölött ugyancsak eljárt az idő, mire hozzánk ért. Fride- rikuszt lehet szidni, de róla tudomást nem venni ostobaság. És ne feledjük, van egy másik, komolyabb arca is: Az én mozim, ahol elgondolkodtató embermesékkel szolgál, már-már filozófus módjára. Valkó Mihály Etika és morál közügyekben (Gondolatok egy kérdés margójára) Gyermekálmok Gyermekálmok címmel kortárs japán képzőművészek me- sekönyv-illusztrációiból nyílt tárlat a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A japán gyermekkönyvek fantáziavilágából ad ízelítőt harminc eredeti - nagyméretű - akvarell. Mesekönyvek is megcsodálhatok a tárlaton a képző- művészeti alkotások mellett. A felkelő nap országából érkezett mesesztárokkal október 18-ig találkozhatnak kicsinyek és felnőttek a Károlyi-palotában. (MTI) Megjelent az új Schéner-album Megjelent a „Schéner Mihály 151 rajza” című kötet, amely az idén hetvenéves, medgyesegy- házi születésű művész legújabb sorozatát mutatja be. A békési megyeszékhelyen 1992-ben alkotott rajzok elé Kabdebó Lóránt írt előszót „Schéner Mihály mítoszai” címmel. A hetvenévesen is megújulni kész festőművész legfrissebb rajzalbumát egy kis békéscsabai kiadó jelentette meg, az ezer példány a gyomai Kner Nyomdában készült. Schéner Mihály új albuma a Magyar Könyvalapítvány támogatásával láthatott napvilágot. (MTI) Íróvendégek Már az őszi szezon kezdetén csemegét kínál a budapesti Francia Intézet az irodalombarátoknak. Két íróvendéget is köszöntenek a héten a Fő utcai intézményben. Az előadások 19 órakor kezdődnek. Dominique Fernandez Ga- nümédész elrablása címmel tart előadást kedden a Duna-parton. Fernandez azonos című könyve 1989-ben jelent meg Franciaországban, és a közeljövőben Magyarországon is napvilágot lát. Nagy sikert arattak a Porpo- rino avagy Nápoly titkai (1974) és Az angyal keze (1982) címmel megjelent művei. Michel Tournier szerdán „lép pódiumra” az intézetben. Utazás a könyvtáram körül címmel irodalmi élményeit, pályatársait ismerteti meg a magyar közönséggel. (MTI) Mostanság elég sok szó esik a sajtóban - s nem elsősorban a helyiben - a közügyek állapotáról, az úgynevezett viselt dolgokról, botrányok töltik meg a híradásokat, miközben folyik a privatizáció, illetve gyakran csak annak nevezett vagyonosz- tás. Ne essék félreértés. Nem kívánok - mert nem tudok - titkokat felfedni, nincsenek rágalmazó szándékaim, a politikai sárdobálásba sem szeretnék bekapcsolódni. Csupán elmélkedésemet szeretném megosztani Önökkel a címben jelzett témáról. Sokáig - s talán még ma is - úgy tartották, hogy a morál és a politika egymást kizáró fogalmak. Jelentésük annyira más, mint a jó és a rossz, a csúnya és a szép, a tisztesség és a tisztességtelenség. Nem hiszem, hogy így van. Ahogyan nem létezik korrupció sem általában, viszont létezhet egy-egy személyre és esetre vonatkozóan. A politika, a szóból adódóan a polisz, a város, illetve közösség érdekeinek képviseletét kell jelentse mindenek előtt. S ilyen értelemben általános. Az erkölcs mindig a személyhez kötött, s ilyen értelemben konkrét, megfogható szereplés, magatartás, elvárt norma. Ha e kettőt összeillesztjük — mert ez a legegyszerűbb -, akkor nem más a következtetés, mint az egyes ember, a megbízott képviselet-, tel kell alakítsa, formálja a közösség létét, a jövőt, a politikát. Úgy hiszem, éppen nem kizárók a fogalmak, hanem egymásra épülők, egymásért lévők, egymástól elválaszthatatlanok. Nem politikus az, aki nem veszi figyelembe az etikai normákat, s aki nem tud egyes emberként is közösségben gondolkodni. Mindez persze elvont filozo- fálgatásnak is nevezhető, de igaz kell legyen. Amennyiben ezáltal őrizhető meg a választói bizalom, hiszen négy év rövid idő, s mégis nég év alatt rengeteg dolog történik. Mindenkinek - aki közszereplést vállal - tehát úgy kell tennie a dolgát, hogy mindennap képes legyen megfelelni a saját és az őt választók normáinak. Közszereplőnek lenni skizoid lét. Nem sajnálandó ez, hiszen vállalt szerep. Nem lehet ez panasz, hiszen a jelen valóság mindennapjaiban mindenki skizoid helyzetbe kerül, amikor látja egy üzleti klub pompáját, s látja saját lakásának szűkösségét. Látja egyik és másik réteg különbségét. Mint ahogyan a közszereplő skizoid léte, ez sem panasz. A világ természeti törvényeinek egyike az erősebb joga a léthez. Persze azért vagyunk emberek, hogy e különbséget kiegyenlítsük, s azért érzünk és gondolkodunk, hogy e talpalatnyi földön másikunk számára is elviselhető környezetet, elviselhető körülményeket és lehetőségeket biztosítsunk. Éppen ebből fakadóan kell a közszereplőnek minden pillanatban azt a bizonyos - előbb említett - elvet tiszteletben tartania, ezért nincs joga önnön érdekét előre sorolni, ezért kell magának megálljt parancsolni sok esetben. Persze a közszereplő is ember. Hogyan oldható hát fel a kettősség? A válasz egyszerű. Ki kell jönni a napra, a világosságra, azaz vállalni kell a nyilvánosság megmérettetését, vállalni kell a polgárok véleményét. A közösség értékítélete mindig pontos, még ha húsbavágó is. Pontosan megtanultuk, hogyan kell a sorok között olvasni, kár tehát elrejteni a mondanivalót, kár elrejteni a tényeket. A II. világháború idején óriási fejlődésnek indult a szöveg- és a matematika nyelvészet. Egész sereg nyelvész foglalkozott az Egyesült Államokban a német haditudósítói jelentések és újságok, filmhíradók szövegeivel. S meglett az eredmény: mindig tudták, hogy hol lesz német támadás, milyen veszteségeket szenvedtek, s milyen erőket kívánnak öszponto- sítani. Nem abból, amit leírtak, hanem abból, amit nem írtak le. Hiszem, hogy mindannyian ilyenek vagyunk. Tudjuk a mondandó lényegét, mégha nem is mondják ki. A közszereplőnek tehát őszintének is kell lennie, hiszen a közvélemény nem felejt. Ösz- szerakja az információkat, s úgy alkot ítéletet, úgy teszi le vok- sát. S ezzel párhuzamosan csak akkor marad következetes, morálisan hiteles a politikus, ha konzekvens önmagával szemben, ha tiszta tud maradni, ha azt a bizonyos elvet nem felejti egyetlen pillanatra sem. A megmérettetés és a hitelesítés úgyis eljön, legkésőbb a választások alkalmával. Akkor a szereplők - választó és választott - úgyis leteszi a voksát. Ha tiszta tudott maradni, megőrizte a bizalmat, akkor cselekedett helyesen. Mégha vesztes lesz is, tudja, nyert vele önmaga, s nyert vele a közösség is. Legfeljebb átadja helyét a tehetségesebbnek. S ez is a természet törvénye. Miért most szólok mindezekről? A fiatal demokrácia tanulóéveit éljük. S szükség van rá - magamról tudom -, hogy időről időre bizonyítványt készítsünk, hogy időről időre belenézzünk a tükörbe, hogy időről időre áttekintsük az alapelveket is. Azokat is, amelyekkel indultunk, hogy megnézzük, sikerült-e tartani és betartani őket. S ez a téma most időszerű. Hiszen a televízióban rákérdeztek, azaz valakit érdekelt. Foglalkozni kell vele. Nem átértékelni kell, hanem értékelni. Úgy vélem, a mai közszereplő nehéz helyzetben van. Minden körülmények között meg kell őriznie feddhetetlenségét, s a mai viszonyok között akár a hátrányokat is vállani kell. Méltósággal és igyekezettel, hogy ez a város megteremtse majd az előnyöket. Mind a polgároknak, mind a közszereplőknek. Az iskoláról mondják, hogy a társadalmi viszonyok tükörképe. Én úgy vélem ezen analógia alapján, hogy az egyes ember a közszereplő tükörképe. Mintákat ad és elvesz, s ez súlyos felelősség. Talán nagyobb, mint a költségvetés megalkotása, nagyobb, mint rendeletek és határozatok elkészítése, hiszen - hiába tagadnánk - hat és hatással van mindannyiunkra, közel hozhat egymáshoz és eltávolíthat, felelőssé vagy felelőtlenné tehet. S ami talán a legfontosabb, egy közösség egész jövőjét határozhatja meg. Szolnokon is, másutt is. Nem kevés tehát a tét. Úgy hiszem, minden polgárnak és minden közszereplőnek értenie kell. Az előbbi dönt, az utóbbi tudomásul veszi. Várhegyi Attila KIÁLLÍTÁS. Október 14-ig látható Végh Endre festő kiállítása a Pelikán Szálloda különtermében Kilátástalan helyzetben Vajdasági sajtószemle Már huzamosabb ideje rendkívüli bizonytalanság jellemzi a vajdasági magyarok egyetlen napilapjának, a Magyar Szónak a helyzetét. Soha sem lehet tudni, hogy a következő napon megjelenik-e az újság. Mostanra minden tartalékuk kimerült. A papírt kölcsönbe kapják, de a lapkészítéshez szükséges egyéb nyersanyag beszerzéséhez kemény pénzek kellenének. A lap árát rendelettel rögzítették, a szerkesztőség bevétele még megközelítőleg sem elegendő a kiadások fedezésére. Az alapító, a Tartományi Képviselőház viszont késlekedik a dotáció folyósításával. Ugyanez az alapító a legcsekélyebb jelét sem mutatja annak, hogy meg szeretné menteni a 7 Nap című hetilapot, amely anyagiak miatt már egy hónapja nem jelenik meg. Sőt, juttatását a korábbi 50 százalékról 2,18-ra csökkentette. A szerkesztőségben megállapodtak, ha az alapító továbbra sem mutat hajlandóságot vállalt kötelezettségének a teljesítésére, a privatizációban keresik a megoldást. 47 év óta először történt meg, hogy az iskolaév kezdetén a vajdasági magyar gyerekek nem vehették kezükbe hetilapjukat, a Jó Pajtást. Mimics Zsuzsa, a lap főszerkesztője a következőket mondta:- A szerkesztőség egyfajta vereségnek érzi, hogy nem tudta előteremteni azokat az alapanyagokat, amelyek a lap előállításához szükségesek, habár ez nem rajta múlott. A kéziratok megvannak, nincs azonban papír, film, festék. Hosszú idő óta az alapító úgy találja, hogy a szerkesztőség segítség nélkül is boldogulhat. Júliusra például kisebb támogatást kaptunk, mint egy újságíró minimálbére. Szeptemberben nem jelenhet meg a legkisebbek folyóirata, a Mézeskalács... A Tartományi Képviselőház alapítóként nagyon mostohán bánik velünk, de a többi laphoz hasonlóan a mi önállósulásunkat sem engedélyezi. Azt, hogy a tavalyi iskolaévben zökkenő- mentesen megjelenhettünk, a Soros Alapítványnak köszönhetjük. Állandóan valaki más tartja el azt a lapot, amely a vajdasági magyar gyerekeké, akiknek a szülei rendszeres adófizetők, tehát joggal elvárhatnák, hogy a pénzükből arra is jusson. A lehetőségünk továbbra is az, hogy kívülről kérünk támogatást. Koldulunk, kilincselünk, magyarázzuk idegen embereknek, hogy miért kell ez a lap. Az az érdekes, hogy ők megértik, nem akarják érteni viszont a pénz birtokosai, pedig ők itt élnek velünk - mondta a Jó Pajtás című gyermeklap főszerkesztője. Tóth Lívia t
