Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-20 / 219. szám

4 1993. szeptember 20., hétfő A szerkesztőség postájából Felújítják a kis teljesítményű vízmüvet A jobb vízellátásért Fegyverneken „A peresítés előtti utolsó fel­szólítás!” című, szeptember 6-i észrevétel tisztázásához tarto­zik, hogy 1988. áprilisától 1992. júnus 30-ig közfogyasz­tási vízdíjat fizettem. Lakás­csere után odáig jutottam, hogy tavaly május 12-én az ivóvizet bekötötték az udvaromon lévő első vízóra aknáig, illetve a má­sodik felszálló (kifolyócsap) aknájáig. Ettől az időponttól csak annyi vízdíjat fizetek, amennyit a fogyasztásmérő mu­tat. Ezek után kérdezem én: mi­lyen jogon követelték tőlem a múlt év második félévi közfo­gyasztás számláját, illetve díját? Megjegyzem, a bekötéssel ösz- szefüggő eljárást a vízművek engedélyezte, az anyagot ők biztosították, és a munkadíjat, a kellékek árát is nekik kellett ki­fizetnem. (Levelem mellé csato­lom az erről szóló számlát.) Tu­domásom szerint azt tartják sé­relmesnek, hogy a fegyvemeki önkormányzat átvette tőlük a vízmüvet. De érdemes lenne megnézni - akár fotót is készí­teni róla hogy milyen álla­potban vette át. Önkormányzatunk 35 millió forintot költ a kis teljesítményű vízmű felújítására, s csak rövi­den említem, hogy új szivattyú­házat épít, vízszűrő berendezé­seket helyez üzembe. Teszi ezt a lakosság jobb vízellátásáért. Szabó András Fegyvernek Édesapám bognármester volt (sajnos hadirokkant, fél kezű), de a fáradságos, sok munkája mellett is szakított időt a sportra, amit nagyon szeretett. A községben meg is tett érte minden tőle telhetőt. Míg a sport lelkes szervezője, irányítója tudott lenni, Besenyszögön virágzott a sportélet. Ez a felvétel 1948-49-ben készülhetett egy futballmérkőzés alkalmával, amikor apukám, +Póta István vezette a meccset. Lehoczky Gézáné (Póta Terézia) Szeretettel gondolok volt munkatársaimra, arra a mindig ösz- szetartó kollektívára, akikkel együtt dolgoztam a szolnoki pa­pírgyárban. Ez a kép 1991 szeptemberében örökített meg ben­nünket, amikor a gyár vezetősége, szakszervezeti bizottsága ki­rándulással egybekötött nyugdíjastalálkozót rendezett. A csoportkép Debrecenben készült, s mint látják, sokan ott voltunk. A mai viszonyok között azt mondhatom: ma már csak emlék ... Kovács Béláné, Szolnok Virágzó sportélet volt Besenyszögön Küldjön egy képet! Papírgyáriak - ’91 őszén „Nekem minden temetés szívszorító” A zúgó erdők fája ... A Jász-Nagykun Szolnok megyei Temetkezési Vállalat megízott lerakatvezetője va­gyok Tiszasason. Ószintén szólva, nekem minden temetés szívszorító részvétel. Ilyen volt akkor is, amikor a közelmúltban a kicsinyke, fáradt, idős Kati nénit a keresztfia temettette el a községben. Mindenki tisztelte, szerette, de talán sokan nem is tudták róla, csak a tiszteletes úr búcsú­szavaiból, hogy Achim Antalnét (Kati nénitít) a szép Erdélyből a háború vihara so­dorta hozzánk, Tiszasasra. Itt ment férjhez, itt temette el az urát (gyermeke nem született), és itt élte le az életét. A sors, a véletlen egybeesése, hogy halála előtt kaptam - szé­kely népi faragással - román koporsót. így ha Kati néni már nem pihenhet a szülőföldjében, mégis a zúgó erdők fája veszi körül, amiből talán a bölcsője készült. - Nyugodjon békében. • Varga Lajosné Tiszasas Jászdózsaiak Székelyföldön A faluban emlékeznek az 1990-es év júliusára, amikor negyvenöt erdélyi kisiskolás és tanáraik töltöttek el nálunk 8 napot. Az akkori pogram szer­vezésében, lebonyolításában szinte a falu minden lakosa részt vett. A sok közös kirándu­lással ma is élő barátság alakult ki közöttünk. Azóta sokan vol­tak Erdélyben, de a közös vi- szontlátogatásra az idén, július 12-én került sor. Hajnalban vág­tunk neki - kissé szorongva - a mintegy 800 km-es útnak. A sok látnivaló miatt töbször is megálltunk; gyönyörködtünk a Király-hágó környékének pano­rámájában, Kolozsvárott a Má­tyás szobor előtt, majd a Tor- dai-hasadék meredek sziklafa­lánál elevenítettük fel a hozzá fűződő mondát. így nem csoda, hogy a délutánra tervezett érke­zésünkből éjfél lett. Vendéglá­tóink becsületére legyen mondva, kitartóan vártak ben­nünket. A helyi iskola nagyter­mében szorongott - a vendég­látó családok mellett - a falu apraja-nagyja. A hagyomá­nyoknak megfeleően kürtőska- láccsal és pálinkával kínáltak - miközben a régi emlékeket ele­venítettük fel. Hogy hova is érkeztünk? Nyújtód egy tiszta magyarok lakta falu Kovászna megyében, a Kárpátok tövénél. Innen né­hány km-re húzódik a Trianon előtti határ. A helyi iskola igaz­gatója, Bogdán János és fel­esége, Erzsiké olyan programot állított össze a falu lakóinak se­gítségével, mellyel egy életre szóló élmányt szereztek ne­künk. Lehetetlen felsorolni, merre jártunk, mit láttun. Egésznapos kiránduláson meg­néztük a Gyilkos-tavat, sétál­tunk a Békás-szoros meredek sziklafalai között, és - átvágva a Kárpátok láncain - szepeg- tünk az Ojtozi-szoros szerpen­tinjein. Szinte egy nap telt el az­zal, hogy a brassói Fekete temp­lom megtekintése után - a Tö- mösi-hágón keresztül - felka­paszkodtunk Azugába, ahonnan az Omul 2500 m magas hófödte csúcsait csodáltuk meg. Felejt­hetetlen emlék marad a sinaiai Peles-kastély látványa is. Jár­tunk a Szent Anna-tónál; a Bál­ványos-hegyen a vulkáni utó­működést jelző mufettákat és fortyogókat próbáltuk ki. Ven­déglátóink itt bográcsban főzött tokánnyal kedveskedtek. Al­kalmi idegenvezetőnk, Bogdán János segítségével rengeteg szép tájjal és történelmi emlék­hellyel ismerkedtünk meg. A családok programjai sem ma­radtak el a többitől. Olyan kuri­ózumok szerepeltek benne, mint pl. szekértúra, pisztráng­horgászat. A falu plébánosa tisztele­tünkre misét tartott, s bizony sokunk szeméből kicsordult a könny az erdélyi és magyar Himnusz hallatán. A búcsúes­ten, a szabadban sütött flekken mellett kissé szomorúan gon­doltunk az elválásra. Talán az tette könnyebbé, hogy tudtuk: a sok közös élmény, a megerősö­dött barátság továbbra is össze­köt bennünket. Kosa Ferenc Némettudásukat gyarapították Köszönet a segítségért A tanév kezdete előtt, au­gusztusban két hétig lehettünk a szolnoki Tiszaliget zöld öveze­tében. Iskolánk német tagozatos osztálya ezt a tábort a Holiday Tours Utazási Iroda alapítvá­nyától kapta. Ezúttal tíz ötödi­kes és tíz hatodik osztályos ta­nuló gyakorolhatta a német nyelvet. Köszönjük a szervezőknek, a segítőknek, hogy csodálatosan szép, tiszta helyen gyarapíthat- tuk ismereteinket. A Tallinn Ált. Iskola 5-6. osztályos tanulói A fiatal olajfákból egy sort lekaszaboltak! A napokban olvasóink a szolnoki Holt-Tisza-partra invitálták fotó­sunkat, hogy ha lehet, örökítse meg azt az elképesztő látványt, ami a Hajó utca végén elébük tárul: A hobbytelkek mögött húzódó erdő­sávnál vagy 20 olajfát - egy méter magasságban - lekaszaboltak! Vajon miért, s kinek az engedélyével? - kérdezték. Miskolczi Lóránt, Szolnok főkertésze - miután kérésünkre ki­vizsgálta a bejelentést - a következőkről tájékoztat: A hobbytulaj- donosok sajnos engedély nélkül csonkították meg a fákat. Meg­állapította, hogy előtte szépen rendbe tették a területet, füvesí­tettek, az olalfűzfák tövéhez pedig lucfenyőt telepítettek. Bizo­nyára azért, hogy a közeli kiskertek gyümöcsfáit több napfény érje. Velünk együtt reméli, mihamarabb a mostaninál szebb, rendezettebb kép fogadja (gallyak nélkül!) a Holt-Tisza-partra látogatókat. Expressz - ajánlva Iskolások az étteremben Miért kell a karcagi Kováts Mi­hály Általános Iskola és Diákott­hon lakóinak a Rózsabokor étte­rembe járniuk étkezni, amikor az intézménynek is van konyhája? - Ezzel a kérdéssel kereste meg szer­kesztőségünket Kiss Józsefné szülő, aki látta, hogy a gyerekekj kora reggelenként csoportosan igye­keznek az étterembe. Sőt meg is kérdezte tőlük, hogy melyik iskolába járnak - mondja magyarázatképpen, majd így foly­tatta: A diákotthonban a yidékről bejáró tanulókat szállásolják el, s az épületszámyban van konyha is, ezért nem érti, miért kell a gyerekeknek máshol étkezniük. Neki is van egy fia, s bizony nem örülne, ha gyermekének jóval az iskolakezdés előtt fel kel­lene kelnie ahhoz, hogy idejében megreggelizhessen. Reméli, csak átmeneti megoldásról van szó; esetleg festik, meszelik az általános iskola konyháját? Olvasónk kérdésével Kenyeresné Dede Erzsébetet, az is­kola igazgatónőjét kerestük meg, aki elmondta, szülői értekez­leteken tájékozatta a szülőket arról, hogy a gyerekek étkezteté­sénél miért kellett ezt a megoldást választaniuk. Az anyuka kér­désére azonban ismerteti az előzményeket. A diákotthonban tényleg van konyha, amit korábban a Jász-Nagykun Szolnok megyei Vendéglátó Vállalat, majd az OZIRISZ Kft. bérelt az intézménytől. így már a ’80-as évektől nem rendelkeznek saját melegítőkonyhával, de a korábbi bérlő - az átadott eszközök fe­jében - felszolgálta az ételt az iskola ebédlőjében. Két hónapja lezajlott a konyha privatizációja, s az új bérlő esetében ez a kötelezettség megszűnt. Az igazgatónő tárgyalt a jelenlegi üzemeltetővel, melynek eredményeként az iskola ve­zetése úgy döntött, hogy az étkezés biztosítására, az étel tálalá­sára nem kötnek vele szerződést, mert ha elfogadnák az ajánla­tát, az az iskolát hosszú távon hátrányos helyzetbe hozná. Ezért kell most a gyerekeknek naponta háromszor átjárniuk a Rózsa­bokor étterembe. Az átmeneti állapotot szeretnék rövidesen megszüntetni, hi­szen most fáradoznak egy saját melegítőkonyha kialakításán. Ha elkészül, akkor - hasonlóan a város többi iskolájához - itt is hosszú távon kiszállítással megoldható lesz, hogy a saját ebéd­lőjükben étkezzenek a kollégisták, napközisek. Kedves AnyukalTehát megnyugtathatjuk: amint elkészül a melegítőkonyha, a gyerekek ismét a kollégium épületében lévő ebédlőben étkeznek - nyugodtabb körülmények között, és ugyanolyan egészséges, a koruknak megfelelő étrenddel, mint eddig. Akkor majd reggel, az iskolakezdés előtt aludhatnak egy kicsit tovább. Észerevételét köszönjük. Üdvözlettel: Oa/MXb^ (SyTMfcdb Napi 2,60 fontért nyakhaj lésig utazhat az ember Good-bye, London! Régen volt, mikor a Brit-szi­getek legnagyobbika elszakadt a kontinenstől és elúszott északnyugatra. Aztán az ottani emberek élték a maguk világát. Bizonyos elszigeteltségük ma is megvan. A La Manche csatolna 20-30 km szélességével nem volt átjárhatatlan akadály a vándorló népeknek, s ha nehe­zen, de Julius Caesar is megka­paszkodott némi ideig a túlpar­ton. Itt mégis minden más. A francia oldalon, mikor (pa- lais-nál a kompra óhajt gördülni az autós, sávot kell váltania. De milyen nehéz a gyalogosnak! is megszoknia, hogy a londoni ut­cán - mielőtt lelép a járdáról, jobbra kell néznie. (Én minden­felé néztem.) Az angol ember udvarias, nem sértődik meg mindjárt, mint a franciáról mondják, ha az idegen nem ismeri a nyelvét. Készséges, szívesen segít. Ha érteden az idegen, türelmesen többször is elmondja, amit akar, vagy többet mutogat. Lehet közlekedni emeletes buszokkal, de az igazi a földalatti. Napi 2,60 fontért nyakhajlásig utaz­hat az ember; míg ki nem bújik a föld alól, nem kell új jegyet vennie. A Wembley stadionnál a földalatti kijön a föld fölé, s a krumpliföldek, golfpályák kö­zött kanyarog. Wembley a ma­gyarok zarándokhelye, ahol hajdanán 6:3-ra vertük el a ha­zai válogatottat. A bejáratnál az 1948-as olimpia aranyérmesei márványtáblán: több magyar név, köztük Csík Tibor, aki Jászberényből indult. Beszél­hetnénk a „kötelező” látniva­lókról: a Towerről, a Madame Tussaud panoptikumáról, Windsorról, Canterburyról, de aki ott jár, a királyi palotát, a ka- tedrálist keresi fel. Én megcso­dáltam az óváros ősrégi házait, egyikük azt az érzetet kelti, mintha mindjárt felborulna; ér­dekes volt belülről látni egy gó­tikus kis templomot, mely való­ságos gyöngyszem, ahol ven­dégkönyv fogadta a látogatót, így történt, hogy a nevem, cí­mem azóta hirdeti, ott jártam - számtalan nemzet fiai között. Fodor István Ferenc Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné (Fotó: Novák Károly)

Next

/
Oldalképek
Tartalom