Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-17 / 217. szám
1993. szeptember 17., péntek Sport íi Edzéslesen a jégkorongozóknál Vargyasék a Magyar Király vendégei Válaszolt a szövetség A hét végén a második fordulót bonyolítják a női kosárlabda NB I-ben. Ennek nyitányaként ma este 17 órakor a Véső úti csarnokban fogadja a MÁV MTE az újonc PEAC együttesét. A szolnokiak sikerrel vették az első fordulót, hiszen z első „kanyarban” Bajáról hozták el a két bajnoki pontot. Az esti találkozó esélyese kimondva, kimondatlanul is a hazai csapat. Talán már sikerült kiheverni a bajai lámpalázat, s ezúttal minden idegeskedés, kapkodás nélkül abszolválják a lányok a győzelmet. A piros-kékek háza táján jó a hangulat, egészséges önbizalommal várják ellenfelüket. A Iramjáték keresztben két kapura Utoljára március másodikán láthattunk hazai hokimeccset, amely után hosszú nyári álomba ringatta magát a korongtársadalom. Gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy olyan korán, mint az idén, emberemlékezet óta nem volt jég hazai vizekből. Bizonyítja a Ferencváros augusztus végi nemzetközi tornája, amelyen a Lehel HC is szerepelt. A kék-fehérek azóta is folytatják felkészülésüket. Jelenleg éppen Székesfehérváron gyűrik az „ipart”, ahol a jégcsamok sajtópáholyán dolgoznak serényen az asztalosok, vasipariak. A fúrók, köszörűk, fűrészek süvítő hangja nem zavarja a tizennyolc jászberényit abban, hogy naponta három órát a jégen töltsön. Kercsó Csaba négy fiatalt Fotó és szöveg: N. I. (Palla Roland, Havrán Péter, Csontos Péter, Fodor Roland) sorozott a csapatba, akik hamar felvették a nagyok „fordulatszámát”. Ottjártunkkor 3-3 elleni játék folyt éppen keresztben, no nem kiskapura, mint a futballban, hanem szabályosan. Látni lehetett (a palánk tövében heverő törött botok is jelezték), hogy jó erőben van a társulat, a száraz edzések megfelelő álló- képességet adtak a fiúknak. Már csak a speciális feladatok maradtak hátra. A korcsolya-és bottechnika, valamint a sorok összerakása taktikai megokolá- sok alapján. Nyilván erre majd húszadika után kerül sor, amikor a három orosz (Mihonyik, Szelihov, Vorobjev) is csatlakozik. A foglakozást éppen vezető Vlaszov mester, mintha Rettegett Iván leszármazottja lenne, rezzenéstelen arccal küldte le guruló átfordulásba az egyik triót, amiért hibázott, pedig nem párnázott ágyon, hanem jégen kellett bukfencezni. Szünetet csak harminc percenként engedélyezett, amit némelyek a folyadék pótlására, a legtöbben a levegőháztartás helyrebillenté- sére használtak fel. Az NSZE-ből vissztért Bathó nem is bánja, hiszen van pótolnivalója, Antal Zsolt pedig hozzá teszi, hogy minden nap gyorsabbak, erősebbek. A két kefefrizu- rás Lajkó-gyerek nagyobbika a sisak alól csak annyit üzen édesanyjuknak, hogy jól érzik magukat, és a zsebpénz is elég lesz a hétfői érkezésig. A Magyar Király Hotel vendégei teljes komfortban töltik napjaikat, de bármennyire is jól érzik magukat, a szombat elé fokozottabb várakozással tekintenek, hiszen akkor már mérkőzést játszhatnak az újonc Duna- ferr elllen. Aztán a többit, hiszen huszonhetedikén Gyer- gyószentmiklóson folytatódik a jeges tábor, ahol négy meccset lekötött Kercsó Csaba. Tőle azt is megtudtuk, hogy az MHC két játékosának (Csiki, Egyed) átigazolása elé akadályok gördültek, mivel a szövetség egyelőre nem méltányolta ászberényi iskolalátogatási igazolásukat, azzal, hogy érvényes miskolci szerződéssel bírnak. Az összecsapás még korántsem zárult le, mert a borsodiak majdnem biztos, hogy visszalépnek. Újoncváróban a MÁV MTE Krasznaira szükség lesz keretben valamennyi játékos egészséges, sérülés nem zavarta a munkát. A csapatkapitány Krásznai a találkozó esélyéit illetően röviden nyilatkozott lapunknak:- Az újonc pécsieket nem ismerjük, játszani sem játszottunk még ellenük. Ennek ellenére úgy érezzük, a tapasztalat és talán a nagyobb játéktudás is melletünk szól, úgyhogy biztos győzelmet várok. Magamtól pedig? A jó védekezés mellett pontjaimmal segítsem hozzá csapatomat a diadalhoz. Úgy legyen Kriszta! Valamennyi kedves szurkolóiakat szeretettel várják, az átalakított MÁV MTE első hazai bajnoki mérkőzésére. Balogh I. Országos Görkorcsolya-bajnokság, Szombathely Jászberényi csapatgyőzelem Egy héttel a Jászberényben lebonyolított III. Országos Görkorcsolyaversenyt követően Szombathely adott otthont az első magyar bajnokság küzdelmeinek. Nem kevesebb, mint 220 versenyző érkezett a vasi fővárosba. Mivel a kiírás szerint nyílt banokságot rendezett a magyar szövetség, így külföldiek is indultak a viadalon. Érkeztek résztvevők az USA-ból, Szlovákiából, Ausztriából és Belgiumból. Természetesen ott voltak a rajtnál a házigazdák mellett a hazai menők Tatabányáról, Pécsről, Budapestről - három csapat indult - és Jászberényből is. Á különböző korcsoportokban megrendezett versenyek során, különösen a fiatalok mezőnyében remekül szerepeltek Be- lovai József és Móczó Erika tanítványai. A jászberényiek eredményei. Mini, leányok: 1. Huszár Erika, 2. Nagy Mariann, 3. Berke Zsuzsa, 4. Szőllős Boglárka, 6. Németh Györgyi, Fiúk: 1. Szőke Attila, 2. Huszár Attila, 4. Darázs Péter, 6. Fereira Gábor Iskolás leányok: 2. Huszár Éva Fiúk: 2. Gémesi Balázs, 4. Gyurkó Péter, 5. Belovai Dénes, 6. Palló Mirkó Kadett: 3. Huszár Ágnes Junior: 5. Blauth Ferenc Felnőtt: 3. Zsarnovszki Andrea, 4. dr. Gledura Éva Á feketeleves a nem hivatalos csapatverseny eredményhirdetésekor érte a kitűnően szereplő jászberényieket, akik úgy vélték, hogy ők végeztek az élen. Ezzel szemben 63 ponttal a szombathelyieket hozták ki elsőnek, a 60 pontos jászberényi csapat előtt. Harmadik a tatabányai együttes lett. Hétfőn aztán - a verseny másnapján - a szövetség elnöke telefonon érSzerdai számunkban egy tanulságos tűnő labdarúgó átigazolási esetről adtunk hírt. Történt, hogy a múlt hét végén Mé- rész Zoltán egyazon bajnoki fordulóban szerepelt az NB III-as Törökszentmiklós és a megyei elsőosztályú Új szász színeiben. Akkori érdeklődésünkre a JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség titkára, Szatmári János ígéretet tett, utána néz a paragrafusokban, miként rendelkezik a versenykiírás hasonló esetekben. A megbeszéltek szerint aztán tegnap délelőtt jelentkezett:- Telefonon beszéltem Góliás Róberttel, az MLSZ átigazolási bizottságának vezetőjével, aki a következő tájékoztatást adta: a szabályzat 54. paragrafusa értelmében, azonos bajnoki fordulóban, de nem azonos napon, több csapat mérkőzésén is szerepelhet ugyanazon játékos. Mivel megyei szövetségünk belső szabályzata alapján Kálmán Lászlónak pénteken déli 12 óráig van lehetősége a játékengedély megadására, ezért a két egyesület (Törökszentmiklós és Ujszász) szeptember hetedikén (kedden) írásban megállapodást kötött. Eszerint 12-től Mé- rész Zoltán ismét újszászi játékos lett, s ezt azonnal be is vezették kiskönyvébe. A szombati TSE - KJE NB III-as mérkőzés játékvezetője az írásos megállapodás alapján engedélyezte Mérész szereplését.- Ezek szerint nem csúszott hiba az átigazolásba. Az már csak az én maszek véleményem, mindez elkerülhető lett volna, ha Mérész Zoli teljesen feleslegesen nem játszik a vasárnapi összecsapás hajrájában. Remélhetően minden érdekelt tanult az esetből, s nem kell az elkövetkezendőkben hasonlóakkal foglalkoznunk. (Géléi) Mai műsor Kosárlabda: MÁV MTE-Pécs Szolnok, Véső út, 17.00 Kézilabda: JTKF-Postás SE, Jászberény, 17.30 A jászberényi fiatalok remekül szerepeltek Autósport A Skanburger ASC fiatal versenyzői, Pintér Csaba és Kriston József az elmúlt hetekben aratott túraverseny győzelmeik után a szekszárdi másod- osztályú viadalon, a Ben- zoil-Fiat futamon debütálnak a ralisok mezőnyében. A két tizennyolc éves fiatalember tehetségét már bebizonyította a különböző ügyességi viadalokon, így szakosztály-vezetőik elérkezettnek látták az időt, hogy bedobják őket a „mélyvízbe”. Miután a licencüket a múlt héten megkapták, már csupán egy minimum vizsgán kell megfelelniük a verseny előtti napon, s akár neki is vághatnak a 280 kilométer össztávú, tizenegy gyorsaságit tartalmazó futamnak. Szekszárdon még soha nem rendeztek raliversenyt, így nemcsak a szolnoki „gyerekek”, hanem a tolnai szervezők is a szokásosnál izgatottabban várják a rajtot, melyre vasárnap reggel 8 órakor, a belvárosban kerül sor. Azért a szombati nap sem lesz unalmas, számukra, hiszen a „kezdők” autóit mindig tüzetesebben átvizsgálják gépátvételkor. Szerencsére olyan szponzorra leltek Pintérék - So- lami Húsipari Rt. -, hogy Trabantjuk felkészítése nem ütközött különösebb anyagi nehézségekbe. Mint kezdőknek, más céljuk nem is lehet, mint balesetmentesen végigmenni a teljes távon, ha ez sikerül nekik, vezetőik, szponzoraik elégedettek lesznek velük. Legnano Kupa, II. forduló Ismét taroltak az újszásziak A Diákolimpiára való felkészülés jegyében zajlik immár második hete a Legnano Kupa duatlonverseny. A múlt csütörtöki Eötvös általános Iskola előtti futam után ezúttal a szolnoki holt-tiszai evezőspálya mellett rendezték a viadalt, jóval ideálisabb körülmények között, mint előzőleg. A legkisebbeknek egy km-es futás után hat km-t kellett megtenniük kerékpáron, majd a kezdő futást ismételték meg. A többiek adagja ennek duplája volt, tehát 2-6-2 km-t teljesítettek. Győztesek: I. korcsoport: Nagy Zoltán és Papp Eszter (Újszász) II. kcs.: Balogh Gábor (Szolnok), Ká- csor Edit (Tápiószele), III. kcs.: Lipták Tamás (Szolnok), Baky Orsolya (Újszász), IV. kcs.: Major József (Abony), Polónyi Agnes (Újszász), V. kcs.: Battyányi Attila (Újszász), Szabó Zita (Szolnok), Felnőttek: Medveczky Edit (Abony), Bartha István (Újszász) szs A II. korcsoport győztes triója Férfi kézilabda NB II. Sándorfalva - Martfű 21-20 (8-10) Sándorfalva, 150 n., V.: Ökrös, Balogh Martfű: Bognár - Fekete 6, Szőke, Nemes 1, Nagy 5, Erdélyi 7, Kovács 1 Csere: Major, Jordán, Szikszai, Vass, Laki A Sándorfalva gólszerzői: Noel 10, Szilágyi 3, Kolovai 3, Szűcs 1, Cséri 1, Veszelovszki 1, Giricz 1, Bakonyi 1 Az első játékrészt végig magabiztosan vezetve nyerte a martfűi csapat, bár fölényüket több gólos előnyre is válthatták volna. A folytatásban azonban egyre inkább elbizonytalanodott a védekezésük, ennek eredményeképpen tíz perc után már négy gólos vezetést szereztek a hazaiak. Ekkor a játékvezető Bognár kapus megmozdulását egy ütközésnél talán túlságosan is szigorúan ítélte meg, és végleg, csere nélkül kiállította. A megfogyatkozott Szolnok megyeiek mégis talpra tudtak állni és kiegyenlítettek. A vendéglátók ismét előnyhöz jutottak, amikor egyetlen perc volt hátra a mérkőzésből. Ám újra a bírók léptek elő főszereplővé, hiszen mindenki meglepetésére egy szabálytalanságot követően lefújták a találkozót. Időn túli szabaddobást ítéltek a martfűieknek, amit nem sikerült értékesíteni. Ezen az összecsapáson sajnos nem az erőviszonyoknak megfelelően alakult az eredmény. Jók: Noel vezetésével a hazaiak, ill. Fekete, Erdélyi, Nagy Kispályás foci A szolnoki kispályás labdarúgó bajnokság I. osztályában a tavalyi győztes NEFAG SE, a kezdeti botlást követően, úgy tűnik, kezd kilábalni a „gödörből”, meggyőző teljesítménnyel fektette két vállra a Kilián együttesét. Meglepetés az eddig remekül szereplő Thermotech- nik súlyos veresége. A második vonalban, újabb győzelmével, az újonc Halak gárdája ugrott az élre. Az előző szezonban még I. osztályú Mix, mindössze egyetlen pontot szerezve, csak az utolsó helyen szerénykedik. A III. osztályban nagy versengés indult, a még mindig pontveszteség nélkül álló Trojka és a Bútorgyár csapatai között. A negyedik ligából a városi szövetség kénytelen volt kizárni a Phralipe együttesét, ugyanis az eddig lejátszott három forduló egyikén sem jelentek meg. Helyükre, a következő játéknaptól kezdődően, az újonan nevezett Alföld Rt.-t sorolta be a versenybizottság. Az öregfiúk bajnokságában nagyon „belekezdett” a Centrum Étterem és a Járműjavító. Rajtuk kívül száz százalékos még a Bontóker Kft. is, de ők a mezőny páratlan létszáma miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak Eredmények - I. osztály, 3. forduló: NEFAG SE - Kilián 5-2, Pannon Petrol - Thermo- technik 7-0, Épvillszer - FC Aréna 2-0, Kórház III. - Szat-Unio 6-2, Bercséniy SE - Centrum Étterem 2-2, Dreher - Pizzakert 0-3 Az élcsoport állása: 1. Kórház III. 5, 2. Bercsényi SE 5, 3. Pannon Petrol 4 pont. II. osztály, 3. forduló: Tisza Taxi - Pisztrángok 1-1, Mix - Halak 1- 5, Tigáz Rt. - MÁV Állomás 2- 2, Sz. Sólymok - Kórház I. 3- 0, Sz. Sasok - Szolnoki TE 4- 5, FC Rió-Nevada 1-3. Az élcsopprt állása: 1. Halak 5, 2. MÁV Állomás 5, 3. Szolnoki TE 4 pont. III. osztály, 3 forduló: ÁFÉSZ-Skála - Opel Investa 4-1, MRFK - Sz. Kópék 3-0, Trojka - Rot-Blau ’90 7-2, Bútorgyár - Pizzakert II. 4-2, Csabagyöngye - Kórház II. 1-1, APEH - Varga K. Gimn. 5-4 Az élcsoport állása: 1. Trojka 6, 2. Bútorgyár 6, 3. ÁFÉSZ-Skála 5 pont. IV. osztály, 3. forduló: Hallássérültek - Lungo Drom 0-12, Öreg Harcsák - Phralipe 6-0, Vontatási Főn. - Dohányfermentáló 4-5 Az élcsoport állása: 1. Lungo Drom 6, 2. Dohány- fermentáló 6, 3. Öreg Harcsák 4 pont. Senior osztály, 3. for- duló:Bontóker Kft. - Sárga Antilopok 7-1, Járműjavító - Fűtés- technika 5-3, Épületfelújító - Konstrukció 2-5, Megatron - Trojka-Vegyi 3-3, Rákóczifalva - 2. sz. Posta 3-4, Belvárosi SC - Centrum Étterem 1-2, Szolnoki TE - Mezőgép 2-3. Szabadnapos: Thermotechnik Az élcsoport állása: 1. Centrum Étterem 6,2. Járműjavító 6, 3. Megatron 5 pont. * Urbán tesítette jászberényieket, hogy több helyezésüket tévesen vették figyelembe, s az eredmények helyesbítését követően Jászberény csapata nyerte a pontversenyt. A Jászság fővárosának gör- korisai így rövid időn belül már másodszor bizonyították, hogy a legjobbak az országban. Ráadásul ezúttal legnagyobb riválisuk otthonából hozták el a pálmát. Sikeres szereplésük eredménye, hogy szlovákiai nemzetközi versenyre kaptak meghívást. Szántai