Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

1993. szeptember 1., szerda 3 Hazai körkép Átképzés munkanélkülieknek Azokon a földeken, ahol végeztek a betakarítással, már elkezdték a talaj-előkészítést a következő évi vetéshez. A napokban leesett csapadék csak némileg oltotta a kiszáradt talaj szomját. (MJ) Átmeneti tanévre lehet számítani Hurrá(!?), megkezdődött a tanítás Megállt a munkanélküliek számának növekedése Pest me­gyében. A legutóbbi felmérés szerint összesen 54.000 állásta­lant regisztráltak, ami a foglal­koztatottak 12 százalékos há­nyadát jelenti. Ősztől többtu­catnyi átképző tanfolyam indul az állástalanoknak. A munkale­hetőségek pontos felmérésére a munkaügyi központ elemzési osztályt állított fel, amely kimu­A kunhegyesi rendőrőrsön ti­zenhármán dolgoznak, munká­jukat a polgárőrség is segíti, melynek az alapjait a parancs­nok, Bujáki Sándor őrnagy rakta le. Ő a mai napon, har­mincévi szolgálat után nyug­díjba megy. Ez alkalomból be­szélgettünk vele.- Sok fiú álmodozik arról gyerekkorában, hogy rendőr lesz. Mikor választotta ezt a hi­vatást?- Szajolban nevelkedtem, szüleim hatholdas kisgazdák voltak, a két testvér közül én vagyok a második fiú, hamar kellett dolgoznom. így kerültem a helyi kertészetbe, majd a ka­tonaság után gépkocsivezető­ként dolgoztam. Ekkor tetszett meg a rendőri pálya, így jelent­keztem.- Hol kezdte a szolgálatot?- Szolnokon, a vasúti őrsön, ami nagyon kemény munka volt. Akkor még egzisztált a „fekete vonat”. Innen Török- szentmiklósra helyeztek, ahol elvégeztem a rendőr alapfokú iskolát. 1968-ban Fegyvernek körzeti megbízottja lettem. Itt a Mérlegen a húsipar Amennyiben a kormány nem intézkedik az állami tulajdon­ban lévő húsfeldolgozó üzemek túlméretezett kapacitásainak csökkentése érdekében, azok bezárása rendszertelenül, „talá­lomra” történik meg, úgy, aho­gyan a lehetőségek alakulnak - többek között ezt állapítja meg az a jelentés, amelyet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének, a FAO-nak a szakértői készítettek a magyar húsiparról. Értesülések szerint a Föld­művelésügyi Minisztériumban már el is készült a húsipari szakágazat átalakításának stra­tégiai terve. Ezt azonban még nem hozták nyilvánosságra. Annyi azonban már tudható, hogy a várható intézkedések nyomán a nyilvántartott sertés­vágó kapacitás mintegy 30 szá­zalékkal, míg a marhavágó tel­jesítmény felével lesz kevesebb a jelenleginél. Az elképzelések szerint az életképes vágóhidak hatékonysága, állat-egészség­ügyi és élelmiszer-higiéniai helyzete számottevően javul majd, s ezzel megteremtődött a piaci versenyegyenlőség. Az állami tulajdonban lévő feldolgozóüzemek legtöbbje jól felszerelt. Több mint egytucat- nyi megfelel az Európai Közös­ség előírásainak is. (MTI) tatja, hogy melyik szakmák iránt csökkent, illetve élénkül a munkaügyi piacon a kereslet. A legfrissebb elemzésből többek között például kiderült: amíg korábban a megyében legtöb­ben a mezőgazdaságban, az iparban és az építőiparban dol­goztak, most a számítástechni­kai szakembereké és a szolgál­tatásban tevékenykedőké a fő­szerep. (MTI) tyúklopástól a családi veszeke­désen át az akasztott emberig minden hozzám tartozott.- Mikor került Kunhegyesre?- 1978. január 1-jén, amikor elvégeztem a rendőriskolát. Akkor neveztek ki a rendőrőrs parancsnokának, ahol elvégez­tem a rendőrtiszti főiskolát is.- Nem bánta meg a pályamó­dosítást?- Nem, mert nem jártam rosz- szabbul, hiszen itt az előrelé­pésre, a tanulásra is megvolt a lehetőségem. Az sem mindegy, hogy rendőr őrnagyként vagy kertészként megyek nyugdíjba.- A három évtized alatt bizto­san voltak emlékezetes esetei. Említene közülük?- Fegyverneki éveim alatt a legtöbb problémát a zárt inté­zetből megszököttekkel való „birkózás” jelentette. Volt, hogy a motorkerékpárról kellett leszednünk a pácienst, és Szol­nokra vinni. Bevittük, s mire visszaértünk, őt is kiengedték. Kunhegyesen az állomás melletti italboltba sorozatosan betörtek; meguntam ezt a visz- szajárást, s a technikusokkal be­szereztettem egy riasztóberen­dezést a telefonközponton ke­resztül. Amikor bejelzett a ké­szülék,' egy szál rendőr volt szolgálatban. Értesített engem, bezárta az ügyeleti ajtót, s ki­mentünk a helyszínre, ahol tet­ten értük a betörőket.- Milyen tervei vannak nyug­díjba vonulásakor? . - Sok nincs, mert megromlott az egészségi állapotom, de azt várnám, hogy hátha sikerülne felgyógyulnom. Szeretném a legénykoromban tanult szak­mámat, a kertészetet folytatni. Remélem, hogy a három csuda szép unokámat is többet fogom ezután látni. -de­Ma kezdődik, s június 10-ig tart az új iskolai év, melyet a parlamenttől a szülői házig sok-sok izgalom előzött meg, de mely e szenvedélyek ellenére nem sokban különbözik majd az előzőektől. Hacsak abban nem, hogy a költségek folyamatos növeke­dése miatt a gyerekek megfelelő ellátása a kormányzati erőfeszí­tések ellenére (nő az oktatási ágazat költségvetése, a közal­kalmazottak hamarosan jelen­tékeny fizetésemelésben része­sülnek), idén még nagyobb ter­het jelent majd a szülőknek. Az állami oktatás dominan­ciája az új rendszer első évei­ben alig-alig csökkent. Az or­szágban működő 3717 általános iskolából például mindössze húsz volt alapítványi tulajdon­ban vagy magánkézben az el­múlt tanévben, 58 az egyházak tulajdonában, s öt különféle vál­lalkozások tulajdonában volt. A többi iskolát az önkormányza­tok működtették állami költség- vetésből. Az egyházi gimnáziumok - 33 működik az országban - vi­szonylag nagyobb súlyt kaptak az oktatási rendszerben, mivel így az általános középiskolák közel tíz százaléka van egyházi kézben, amihez 13 alapítványi és magángimnázium társul. A szakközépiskolákban és a szak­iskolákban általában az egyház és a magántőke részvétele el­enyésző. Az új tanévről tudni érdemes még, hogy a június 10-i évzáró csak az általános ^iskolákra vo­natkozik, mert a középiskolák végzősei május 1-jéig, a szak­munkásképzők utolsó évesei május 20-ig járnak iskolába. Az első félév egységesen január 31-én ér véget, a téli szünet de­cember 18-án kezdődik, és ja­nuár 2-ig, a tavaszi szünet ápri­lis 1 -jétől április 8-ig tart. Ezek a dátumok, közölte a miniszté­rium, minden közoktatási in­tézményre nézve kötelezőek. A parlament döntése értel­mében - ez már az új tanév poli­tikai hátteréhez tartozik - az új oktatási törvény szeptember l-jével életbe lép ugyan, de mi­vel a törvény alkalmazásához szükséges végrehajtási utasítá­sok még csak most készülnek, hatása ebben az évben még nem lesz érezhető. Illetve annyiban, hogy jövő nyáron minden most nyolcadikba menő nebulónak el kell döntenie, hol tanul tovább, pontosabban joga lesz úgy dön­teni, hogy folytatja az általános iskolát, mely a következő tanév­től tízosztályos. A tízosztályos iskolák meg­indítására az önkormányzatok­nak már ebben az évben lehető­sége van, ám szabályozás hiá­nyában s főként a nemzeti alap­tanterv hiányában erre aligha fog sor kerülni. A nemzeti alap­tanterv (NAT) kidolgozása há­rom munkacsoportban, válto­zatlan ambícióval folyik. Amit tudni lehet róla: a tizedik osz­tály után kötelező záróvizsgát kell majd tenni, míg a negyedik, a hatodik és a nyolcadik osztá­lyokban szintfelmérő vizsgákat tartanak. Ez a rendszer nem ígér könnyebbséget a diákéletben, de nem kell irigyelni a tanárokat sem. A minisztérium tanigazga­tási főosztályának illetékese a Népszabadságnak adott nyilat­kozatában a közoktatási tör­vényt értelmezve, lényegében arról biztosította a szülőket, hogy a magyar iskolákban nincs helye semmiféle fenyítésnek. A fegyelmezés bármely módja tiltva van, ha az korlátozza a di­ákot tanulási lehetőségeiben: az iskolást sem „kicsapni”, sem más iskolába küldeni, sem a tanteremből eltávolítani nem lehet. A legnagyobb izgalmat a csa­ládban egyébként sem az okta­tásügyi viharok, hanem a tan­könyvárak okozták az idén. Egy általános iskolai tankönyvkész­let ára átlagosan több mint ezer forint, egy gimnáziumi könyv­kollekcióé megközelíti a kétez­ret. A kormány így is 40 száza­lékkal (350 millióval) járult hozzá a tankönyvellátás költsé­geihez, ami sok, de nem elég. Atlantic Press ♦ ♦ DÖBBENETES! Szokatlan kötvénykibocsátás a rövidebb távra befektetőknek! A Merkantil Car Kft. különleges konstrukcióban bocsátja ki közép- és rövid távú befektetőknek szánt 1 + 1 éves futamidejű AUTÓRÉSZLET KÖTVÉNYÉT. A kibocsátó a fix kamatozású értékpapír első évi 20% kamat kifizetésekor a tőkeösszeg 50%-át is visszafizeti, a maradék pedig magasabb, 22%-os kamattal a lejáratkor esedékes. A kötvénykibocsátásért a K&.H bankcsoport tagja, a Merkantil Bank vállal garanciát. Másodlagos forgalmazásban a kötvény az aktuális árfolyamon azonnal visszaváltható. A jegyzés névértéken, 10.000 Ft-os címletekben történik 1993. augusztus 23. és szeptember 10-e között. MERKANTIL BANK RT. A IMI BANKCSOPORT TAGJA KREATÍV EMBEREKNEK KREATÍV MEGOLDÁSOK 5 Jegyzési helyek: Kereskedelmi Bank Rt. Szolnok, Szapáry u. 25-29. Tel.: (56) 343-200 • Merkantil Bank Rt. Budapest V., József Attila u. 24. Tel.: 118-2688, 266-3180 Három évtized a rendőri pályán HÍREK Polgármester­választás Kunmadaras. Az 1993. szeptember 11-re kiírt idő­közi választáshoz kapcso­lódó jelölés időszaka lezá­rult. A választási bizottság polgármesterjelöltként nyilvántartásba vette:- Fodor László, függet­len jelölt- Dr. Kcmecsi Imre, a Lungo Drom jelöltje- Dr. Kenyeres Imre, független jelölt- Kocsis Imre, Vállalko­zók Pártja jelöltje- Nagy Balázs, függet­len jelölt. A polgármesterjelöltek programismertető válasz­tói gyűlésére 1993. szep­tember 3-án, 19 órai kez­dettel a Művelődési Ház­ban kerül sor, melyre a la­kosságot tisztelettel meg­hívja és várja a választási bizottság. * * * Falufejlesztés, oktatás Kengyel. A község gáz­hálózatának kiépítése a megfelelő ütemben folyik. Eddig 845 magánszemély és 10 közület adta be igé­nyét a gázcsőcsonk beépí­tésére ingatlanához. * * * Az 1993. augusztus 18-i testületi ülésen döntöttek a Kossuth út Ady Endre út­tól Martfű felé eső részé­nek és a Kinizsi út aszfalt­tal történő borításáról. Az önkormányzat az aszfaltút építésének 1994. évi kivi­telezésére pályázatot nyúj­tott be az útalaphoz. * * * Befejeződtek az oktatási intézményekben a nyári karbantartási munkálatok. Az általános iskola két tan­termében lecserélték a nyí­lászárókat, s az oktatás korszerűsítésére számító- gépes szaktantermet alakí­tottak ki. Tehát ma zavar­talanul megkezdődhet a tanítás. * * * A községi általános is­kola különböző pályázatok útján 70 ezer forintot nyert el. Ezt az összeget kézmű­vesműhely kialakítására, a nyelvoktatás fejlesztésére, illetve a környezetvédelmi szakkör tárgyi feltételei­nek javítására használják föl. A Regionális Oktatási Központhoz benyújtott’pá­lyázatára az iskola 167 ezer forint központi támo­gatást kapott, amelyet tan­könyvellátásra fordítanak. T ermészetvédelmi terület Zagyvarékas. A Ma­gyar Madártani és Termé­szetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete javasla­tot nyújtott be az önkor­mányzat részére a leg­utóbbi testületi ülésen. A javaslat a következő volt: az Alsó-Zagyva hul­lámterületét (a két gát kö­zötti területet) nyilvánítsák helyi érdekű természetvé­delmi területté. Az egyesület vállalja a szóban forgó táj védelmét, illetve a védelemre vonat­kozó tanácsadást. A testü­let a javaslatot egyhangú­lag elfogadta és megsza­vazta. * * * A helyi önkormányzat 20 ezer forint pluszössze­get szavazott meg a köz­ségi könyvtár költségveté­sének kiegészítésére, mi­vel az intézmény éves könyvvásárlási kerete már kimerült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom