Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

1993. szeptember 11., szombat Hazai körkép Ötödik alkalommal rendezett szeptember 9-11-e között textil-, lakástextil- és ruhaipari nemzetközi szakvásárt a Magyar Divatintézet. A Budapest Sportcsarnokban közel 260 kiállító - köztük 32 külföldi és számos vegyes vállalat - mutatkozik be. Megyénkből há­rom cég vesz részt e rendezvényen. Felvételünk a Pannónia Szőrmekészítő Konfekció és Kereskedelmi Rt. standjánál készült, ahol igen kelendőek voltak a kunszentmártoni bundák. (Fotó: Korényi) Rendőrök, vámosok és tolvajok versenye Megfogták a Szamarát A gondosan ápolt Lada Sza­mara lassan begördült a vámo­láshoz. Látszott rajta, hogy ala­posan felkészítették az útra, a por sem lepte be túlságosan. A gyulai vámos ezen az augusztus 23-i reggelen - még a Csontjai­ban érezve a korábbi török ro­hamok hatását - először csak úgy rutinból pillantott a kocsira. Egy ukrán fiatalember nyitotta ki a határőrnek az útlevelét. A határőr biccentett: nála minden stimmel, az úti okmány rendben van. A vámos udvariasan intett a kocsi vezetőjének, hogy száll­jon ki. Kérte a forgalmi enge­délyt. Gennagyij Boriszovics D. hanyag mozdulattal húzta elő a zsebéből azt is. A vámos körbejárta a kocsit, felnyittatta a motorháztetőt is. Rendszám: A 3169 MB. Rend­ben. Alvázszám, motorszám eredeti, rendben. Valami még­sem egyezik. Mi az? A fiatal ukrán észrevette a vámos arcán átsuhanó felhőt, de igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Ez nem nagyon sike­rült. A vámosnak éppen a titkolt izgalom keltette fel a gyanúját. Pár pillanat múlva rá is jött, mi a baj.- Hát persze! Orosz rend­szám, ukrán útlevél! Hát akkor nézzük csak meg egy kicsit kö­zelebbről ... Lehajolt a rendszámtáblához. Hogyan lehet ilyen ápolt kocsi­nak ilyen viseletes rendszáma? A táblát rögzítő csavarok vi­szont szépen csillognak . . . Öreg rendszámtáblának pedig legtöbbször rozsdás a csavarja! Mindebből pedig csak egy következtetés adódhat: ha a ko­csi és a rendszáma, mint mon­dani szokás, nem jön össze, a forgalmiban pedig a most lát­ható rendszám van, akkor a for­galmi hamis. Nem is akármi­lyen hamisítvány. . Ha pedig így van, akkor itt nem egy megtévedt bárány akadt horogra, hanem ... Gennagyij Boriszovics D. átmenetileg a vámőrség ven­dége lett, s újabb gépkocsitol- vaj-banda felszámolása kezdő­dött meg. A gépkocsilopásra szerve­zett, a részműveletekre is sza­kosodott bandáknak az a célja, hogy órákkal a lopás után, lehe­tőség szerint még a lopás felfe­dezése és bejelentése előtt kivi­gyék a kocsit az országból. Az imént elmondott történet pedig azt mutatja, hogy mivel ez alatt a pár óra alatt a tolvajoknak elég sok a tennivalójuk - másik rendszám felszerelése, a hamis forgalmi engedély kitöltése a valódi alváz- és motorszámmal, esetleg a számok megváltozta­tása, átütése, netán a kocsi átfes­tése - a vámtisztnek mégiscsak van esélye. Feltéve, hogy olyan tapasztalt és olyan figyelmes, mint a lopott Lada Szamara kézre kerítője volt. A rendőrségnek szintén időre van szüksége. Először is: érte­sülnie kell arról, hogy egy ko­csit elloptak, s annak adatait is rögzíteni, ellenőrizni kell. Az­után a feljelentés alapján el kell rendelni a nyomozást, a kocsi körözését. Sokat segít a számí­tógépes nyilvántartás, de ha egyszerre több kocsit lopnak el, akkor a gépre vitel is időt igé­nyel. Versenyfutás ez a javából a rendőrség, a vámhatóság és az autótolvajok között. Ami Gyulán, a határon tör­tént, azért örvendetes, mert a vámőrség figyelmesen, gyor­san, határozottan tette a maga dolgát. Pillanatok alatt kiderült, hogy a forgalmiban lévő motor- és alvázszámú kocsinak nem ukrán, hanem magyar tulajdo­nosa van, aki Kispesten lakik, s mindössze néhány perccel ko­rábban feljelentést is tett Lada Szamara gépkocsijának ello­pása miatt. A történet befejezéseképpen már csak a jó szemű vámos ne­vét kellene ideírnunk, de a Vámőrség Országos Parancs­nokságának magas rangú tisztje erről másként vélekedik.- Ha lehet, ne írják meg a ne­vet. Megérdemelné, de mégse írják meg . . . A ki nem mondott érv vilá­gos: Nemcsak a tárgyakat, ha­nem az autót és a szolgálatot tel­jesítőket is meg kell védeni a szervezett bűnözőkkel szem­ben. Hiszen a gyulai határállomá­son végrehajtott sikeres fogás csak egy nagyobb történet kez­dete volt. Ennek megfelelően ezúttal a szerző is marad stílusosan N. Gy. Közraktárjegy - lombardhitel Egyre népszerűbb finanszírozási mód A közraktározás semmikép­pen sem új dolog a magyar gaz­daságban, manapság azonban mégis új finanszírozási formát takar. Az 1875 óta működő, az utóbbi évtizedekben feledésbe merült rendszer lényege, hogy segít a gazdálkodóknak abban, hogy az árujukat ne azonnal, alacsony áron, hanem a ked­vező értékesítési időszakot ki­várva, magasabb áron adják el. Az ebből származó nyereség ugyanis gyakran nem csekély összeg. Ez a finanszírozási rendszer persze nemcsak a termelőknek nyújt biztonságot, hanem a bankok számára is. A közraktá­rozással kapcsolatos hitelezés az úgynevezett lombardhitele­zés, melynek során az áru a köz­raktárba kerül, mely a vagyoná­val felel az áruért. Jelenleg egy árutőzsdei kontraktus, azaz 20 tonna a legkisebb árumennyi­ség, melyre közraktárjegyet állí­tanak ki a termelővel kötött szerződés során. Ezután a ter­melő hiteligényével felkeresheti a bankot, mely a kölcsön fede­zeteként elfogadja a közraktár- jegy egyik részét, a zálogjegyet. A közraktárjegynek, mint hitel­fedezetnek komoly előnye, hogy kedvezőbb feltételekkel lehet pénzhez jutni. A közrak­tárban lévő áru pedig jó biztosí­ték a banknak, hiszen megbíz­ható szervezet felel az áruért. A közraktároztatást két nagy vállalat végzi. Az ÁTI Közrak­tározási Vállalat mellett idén tavasztól a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Válla­lat is folytatja ezt a tevékenysé­get. Emellett egyre több olyan cég (lombardcég) alakul, me­lyek a közraktározáson túl a hi­telfelvételt is lebonyolítják.-elzé­Középpontban a tiszai turizmus Kétnapos konferencia Csongrádon Csongrád Város Polgármes­teri Hivatala adott otthont annak a tiszai turizmussal foglalkozó kétnapos konferenciának, me­lyet Pászti T. Gyula, a Csongrád Megyei Közgyűlés tanácsnoka rövid köszöntője után Losonczi Zoltánné, Csongrád város pol­gármestere nyitott meg. A pol­gármester asszony megnyitójá­ban utalt arra, hogy a két évvel ezelőtt, szintén Csongrádon megtartott, Tisza és önkor­mányzatok című konferencia ajánlásai közül már sokat sike­rült megvalósítani, vagy célként beépíteni a végrehajtandó prog­ramok sorába. Többek között hamarosan elkészül az a doku­mentációs központ, mely a ti­szai térséggel kapcsolatos in­formációkat gyűjti össze, fel­gyorsult a tiszai hullámterek védelmének ügye, tanulmá­nyokban rögzítették a holtágak­ban élő védett állatok és növé­nyek névsorát, jelentősen lépett előre a tiszai hajózás, például megindult az eseti hajózás Csongrád és Szolnok között, ja­vult a Tisza menti megyék és te­lepülések információcseréje és együttműködése. Losonczi Zoltánné javaslattal is fordult a tanácskozáshoz, melyben szerepelt egy 1996-ra kialakítandó kerékpárút megva­lósítása, egy egységes, a telepü­lések helyi értékeit is feltüntető víziút-térkép elkészítése, lovas- túra-útvonalak kiépítése, vala­mint a nyári csúcsszezonon túl is kiaknázható horgászati, vadá­szati koncepció kidolgozása. Az első napi előadások és az azt követő konzultációk a Tisza turisztikai lehetőségeivel fog­lalkoztak, ezen belül szó esett a vízi turizmus jelenéről s jövőjé­ről, a falusi turizmus tapasztala­tairól, a személyhajózás és az idegenforgalom kapcsolatáról, a műemlékekről mint idegenfor­galmi célpontokról, valamint a 3000 hektárt kitevő holtágak fontosságáról. „Az idegenforgalom, a tu­rizmus a jelenlegi gazdaság hú­zóágazata lehet.” - fogalmazták a szervezők a konferencia meg­hívójában. A tanácskozás első napja iga­zolta ezt, mármint hogy a Ti­szával kapcsolatban lévő me­gyék és települések számára a folyó valóban jelentős érték, nemcsak természeti adottság, hanem gazdasági erőforrás is. A tanácskozás - melynek rendezői: a Csongrád Városi Önkormányzat, a Csongrád Megyei Közgyűlés, az OIH, az Alföldi Megyék Szövetsége, az Ativizig és az Alsó-Tisza Vi­déki Környezetvédelmi Fel­ügyelőség, pénteken 9 órától folytatódott, előadás hangzott el a tiszai turizmus és a 96-os expo kacsolódási lehetőségeiről, a Tisza-tó-régió idegenforgalmá­ról - erről jövő heti lapszá­munkban részletesen beszámo­lunk -, Ópusztaszer és térségé­nek fejlesztéséről, valamint Magyarország vízi turizmusá­nak marketingjéről. P. M. Tizenhét pedagógus jár a megyéből a TIT által szervezett németnyelv-tanfolyamra, mely 3 év múlva német szakos diplomát biztosít. Az ELTE Tanárképző Főiskola vállalta a képzést. így a hallgatóknak nem kell Budapestre járni, hanem Szolnokon heti két­napos képzésen és konzultáción vesznek részt. Képünkön Szaszovszky József, az ELTE tanára tartja előadását a pedagógus „tanulókpak”. (-nzs-) Parlando Gleccserbolha Fehér hollóként felröppen néha egy-egy jó hír is nálunkfelé. Aztán másnap visszaszáll ugyanarra az ágra feketén, komoran, és azt ká­rogja: soha már! Végre van egy új magyar ta­lálmány, valóban életbevágó témában, a rák idejekorán való diagnosztizálásában. Harmad­napra kiderül, hogy csak másodsorban van ma­gyar találmány, elősorban nagy magyar botrány van és perpatvar, melynek füstjében már nem is látszik, hogy hasznosítják-e valaha valamiképp ezt a fontos készüléket. Nehéz eldönteni, hogy a visszájukra forduló jó szándékok határozzák-e meg korántsem rózsás alaphangulatunkat, vagy ez utóbbi termeli tömegméretekben az olyan indulatokat, melyek minden jámbor szándékot a fonákjára fordítanak. Betegség ez, a lekiállapot krízise: diffúz, körvonalazatlan és bonyolult bántalom. Számomra az a különös, hogy majd mindenki teljesen egyértelműen (és nem csekély indulat­tal) meg tudja nevezni a bajok okát. Egyetlen szóval megnevezik, fenyegető ujjal rámutatnak. Egy régi olvasmányom emléke dereng fel. Szégyenszemre a szerző nevét elfelejtettem. Ta­lán angol volt az illető: századunk elején pár évet töltött Alaszkában prémvadászként, de nem az értékes szőrmék érdekelték elsősorban, hanem az emberek. Ez a különös, kicsit kedély­beteg, néha groteszk világ, ahol kemény és fur­csán szerencsétlen férfiak iszonyatos teleket töl­tenek világtól elzárt, egymástól is földrajzi tá­volságokra eső, vadonbeli, apró kunyhókban. Életük és lelkiállapotuk két fő meghatározója a tartós fagy és a tartós magány. Egy valós belső kommunikáció nélküli, fagymarta társadalom. Gondolom, nem meglepő, hogy rengeteg köztük az eszelősen bogaras ember, s számtalan az egyéni balhiedelem. Leír az én elfelejtett szerzőm azonban egy nagy közös tévhitet is: egy alaszkai társadalmi konszenzust. Ennek az az alapja, hogy tavaszra minden egyes prémvadásznak borzasztóan viszket a talpa, a lábfeje. Csontig ható, tűrhetet­len, csillapíthatatlan irritáció ez. Európából jött és alapos tünettani ismeretekkel rendelkező szerzőm minden viszketős talpú prémvadász­nak, akivel találkozik, igyekszik megmagya­rázni, hogy ez a gyengébb vérellátottságú vég­tag elfagyásának velejárója, hosszasan ismerteti azt a bonyolult élettani elváltozást, amely a kínzó viszkető érzést okozza. És mindenütt - mindenütt - ingerült, dühös, sőt, néha a sarlatá­noknak kijáró gyűlölködő elutasításra talál. Alaszkában ugyanis minden egyes prémva­dász tudja, hogy ami a talpbőrében, talpa húsá­ban, lábfeje csontjaiban rág, ami nem hagyja pihenni, ami megkeseríti az életét, az a glecs- cserbolha. A gleccserbolha nagyon apró, nem is látszik a lyuk, amelyen át beveszi magát az em­ber talpába, hogy ott elszaporodva rágjon, rág­jon: ezt mindenki világosan érzi, még követni is tudja talpában az apró élősködő útját. Nyilván, ezerféle módját tudják a parazita elhajlásának: puskaporoktól és halzsíroktól a ráolvasásokig. Mindenki rengeteg időt fordít a gleccserbolha irtására. Csupán az a különös, hogy kiűzni a tal­pából még senki se tudta. Hát nem - jegyzi meg rezignáltan az én szer­zőm -, mivelhogy nem is volt soha benne. A dologban az a legérdekesebb, hogy maga a gleccserbolha igenis létezik. Tavaszi - ott in­kább nyár eleji - hóolvadáskor bukkan fel tö­megével a jégmezők felszínén. Ember, állat iránt teljesen közömbös, ártalmatlan rovar, egész más természetű a tápláléka. De jól lát­ható, hogy: van. És az a neve, hogy bolha, és ta­vasszal van. Semmi sem véletlen. Nos, felebarátaim, nagy tél után nyugtalan álrnú sorstársaim - hiszem nekem is viszket ke­gyetlenül a talpam -, ott a kunyhóitokban, ahol magányba szorultatok, ne nehezteljetek rám, amiért mindannyiszor, ahányszor egyetlen szó­val, egyetlen rámutatással megnevezitek min­den bajok okozóját, legyen az személy, társa­dalmi kategória, eszme vagy népcsoport, nekem mindig ez ugrik be: gleccserbolha. De nem nevetek, legfeljebb keservesen vi­gyorgok, hiszen tudom, hogy ameddig rovar­űzővel és bolhaporral próbálunk egy ilyen bo­nyolult kóros elváltozást kezelni, addig egy jot­tányit sem jutunk közelebb a gyógyuláshoz. Éeleim: nagy tél volt. És az a helyzet, hogy gleccserbolha nincsen. Éltető József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom