Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-10 / 211. szám
4 Kulturális hívogató — ügyelet 1993. szeptember 10., péntek Kulturális hívogató Korda Sándorra emlékeznek Túrkevén Fazekas Magda tárlata a Galériában A prímások királya Karcagon Szeptemberrel beköszöntött az ősz, új évad a kultúra világában is, bár van, ahol ez a hónap még a tervezgetés, készülődés jegyében zajlik - a könyvtárak viszont már mindenütt szokásos rend szerint nyitva várják olvasóikat. SZOLNOK Meglehet, a Szigligeti csak október elején nyitja kapuit, azért igazi nagyüzem van a színházban. Három darabot próbálnak egy időben; két nagyszínházi bemutató- előkészületei folynak, Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba, valamint a gyermekeknek szánt Leander és lenszirom költözött be a színpadra, immár díszletek közé. Az előadást vendég rendezi, Vincze János, főbb szerepeiben Helyei Lászlót - ugyancsak vendég Újlaki Lászlót, Bíró Krisztinát és a színház új tagját, a Szomszédokból is ismerős Epres Attilát láthatjuk majd. Premier: október 8-án. A gyermekdarab Benedek Elek meséjéből származik, szövegét Szilágyi Andor írta, a zenéjét pedig Sáli László komponálta, s színpadra Fodor Tamás állítja; először október 17-én látható. A harmadik bemutató Goethe Clavigójának szobaszínházi előadása, amellyel Bagossy László fiatal rendező mutatkozik be Szolnokon. A képzőművészeti események közül kiemelkedik az október 19-én nyíló (a műsorfüzetben még 12-e szerepel a megnyitó napjaként! - tévesen) kiállítás a Szolnoki Galéria termeiben, Fazekas Magda gyűjteményes tárlata, mely felöleli a művész utóbbi évtizedeinek munkásságát, több mint száz alkotás várja a látogatókat. A Városi Művelődési Központ is több tárlatot kínál szeptember havában. Szerdától látható a fotógalérián Macskássy Izolda grafikusművész kiállítása, s ugyancsak itt nyílik meg ma F. Nagy Piroska debreceni fotóriporter Fénnyei írt vallomás című tárlata. Az előadások között figyelmet érdemelnek az Egészségügyi Népfőiskola témái: szombaton, 11-én a népfőiskolái mozgalomról hangzik el ismertetés, a művelődési központ klubjában, majd 14-én fél 5-kor az előadóteremben az emberi test működéséről hangzik el előadás; 18-án délután 4-6-ig a talpmasszázs tudnivalóival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Csomóponti Művelődési Ház programjából: A gyógyító bioenergia, Tánya Lobacs ukrán természetgyógyász tart előadással egybekötött bemutatót - 20-án este 6-kor. KARCAG Több tárlat is várja a látogatókat: a Györffy István Nagykun Múzeumban Birizló Gabriella tűzzománc képei tekinthetők meg, a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban pedig 12-ig tart nyitva három karcagi alkotó közös kiállítása, a Csikós Sán- domé kunsági hímzőé, Tóth László bútorművesé és ifj. Szabó Mihály fazekasé. Ugyancsak ebben az intézményben a nyugdíjasklubban látják vendégül szeptember 22-én a tiszavárkonyi Kiss Bélát, akinek Tűző napon és csikorgó hidegben címmel néhány hete jelent meg novelláskö- tete. A művelődési központ programjában szerepel a 100 tagú cigányzenekarból alakul kamaraegyüttes koncertje, amelyen fellép a királyok prímása, a prímások királya: Boross Lajos, de a közreműködők között ott lesz a karcagi születésű Szitái Rudolf is. A hangverseny nemes célja: segíteni az Erzsébet-kápolna rendbehozását. A koncert időpontja: szeptember 18-án este 7-kor. Berekfürdőn szeptemberben jubileumot ünnepelnek, 8-a az önállóság megszületésének évfordulója. Ebből az alkalomból szombaton, azaz szeptember 11-én egész nap vigalom a településen. Díjtalan belépés a strand területére és ugyanott Búcsút int az ősz a nyárnak címmel színes műsor; énekel többek között Pál Attila operettdalokat és Kovács Marika. MEZŐTÚR A város kulturális kínálatából főleg a különféle tárlatokra hívjuk fel a figyelmet. A Közösségi Házban szeptember 12-ig még láthatóak a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep résztvevőinek munkái, a Kiállítási Csarnokban pedig az Erdély népi kerámiája c. gyűjtemény tekinthető meg. Ugyanitt a mezőtúri Kun Éva mutatja be legújabb alkotásait. A keramikusművész tárlatát a város polgármestere nyitja meg szeptember 24-én, 15 órakor. TÚRKEVE Két kiemelkedő kulturális esemény színhelye lesz a város szeptemberben, mely bizonyára sokakat vonz. Az egyik a szeptember 16-tól 19-ig tartó Korda Sándor centenáriumi ünnepségek, karöltve a kevi napok rendezvényeivel; megnyitó 16-án délután 4 órakor a száz éve született filmrendező nevét viselő filmszínházban. A jubileumi megemlékezés keretében sor kerül filmvetítésekre, rövidfilmek szemléjére. Korda mellszobrának avatására, dokumentációs kiállításra. Szombaton, 18-án nyitják meg a Kevi kör hagyományos őszi tárlatát az Alkotóházban, délután 3 órakor. Ugyanezen a napon a református parókián Vad Erzsébet festőművész képeit állítják ki, délután fél 5-kor orgonaszentelő hangversenyt rendeznek a ref. templomban, közreműködik a Phönix kórus. A másik: áz Egressy Béni Zeneiskola avatóünnepsége szeptember 17-én, délután 4 órakor. A zeneiskolában emlékkiállítás nyílik (fél 12-kor) Egressyről; majd Kocsis Zoltán ad hangversenyt az ünnepségek után; felavatják a zeneszerző emléktábláját - alkotója Talamasz Lajos - és az intézmény udvarán Iván Sándor túrkevei szobrász alkotását. Ezen a napon a rádió zenés vetélkedője, a Játék és muzsika is innen, a városból jelentkezik. KISÚJSZÁLLÁS Sok jóból jó sokat! - jelszóval hívja a látogatókat rendezvényeire a Kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ. Holnap, szombaton medencebál a strandfürdő területén este, délután pedig 2 órától amatőrök könnyűzenei fesztiválja a művelődési házban, végén a Szex Action koncertjével; 25-én, szombaton ugyanitt a Holló színház abszurd revüje, kezdete 7 óra. 26-án, vasárnap pedig nagyszabású szüreti felvonulás, délután 2 órától. TISZAFÜRED Több program még csak alakulóban, ami azonban végleges: szeptember 11 -én rendezik meg a nyugdíjasok országos méretű találkozóját a füredi sportcsarnokban. Résztvevők: Keszthelytől Hajdúdorogig, több mint 300-an, és a bemutatók, a kulturális események délután 2 órakor kezdődnek. Egy másik jeles rendezvény szeptember 15-én - színhely szintén a sportcsarnok - az országos kerékpártúra-napok zárása, amelyen fellép a Tiszafüredi Néptáncegvüttes is. Orvosi ügyelet Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje pénteken 7 órától, hétfőn 7 óráig tart. Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban (Tószegi út 21., tel.: 421-521) péntek, szombat, vasárnap az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket: baleseti általános sebészet a sürgősségi osztályon; szülészet-nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián; belgyógyászat: - sürgős esetekben - a kórház sürgősségi osztályán. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9. (a volt laboratórium helyén), tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavár- kony-Szőlő, Tiszajenő, Zagyva- rékas, Szászberek, Szajol, Rá- kóczifalva, Rákócziújfalu, Ve- zseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F.u.9., tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombat, vasárnap 8-tól 17 óráig,. 17 órától másnap reggel 8-ig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u. 21.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. (szombaton, vasárnap 7.30 órától hétfő reggel 7.30-ig). Tiszaföldvár: központi ügyelet: Kossuth u. 139. (szombat, vasárnap 7 órától hétfő reggel 7 óráig). Beseny- szög: dr. Bacsó Miklós, Damjanich u. 4/a. (pénteken 16 órától az első munkanap reggelén 8 óráig). Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly, Hunyadfalva, Csataszög: dr. Karácson János Nagykörű, Rákóczi u. 4. (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig). Újszász: dr. Nemes József, Erkel F. u. 44.sz. Szombat reggel 7 órától hétfő reggel 8 óráig. Jászberény: szombaton a fogászati szakrendelés 7-től 12 óráig az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben (Szelei u. 2.),. Hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet: Tököly u. 13., tel.: 312-226., szombaton, vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Ellátási területe: Jászberény, Jászdó- zsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jász- jákóhalma, Jásztelek, Puszta- monostor felnőtt- és gyermek- lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton: 9-től 12-ig, valamint 15-18 óráig, vasárnap: 9-től 12 óráig, és 16-18 óráig. Jászberényi terület: szombaton, illetve vasárnap 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 49. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászalsó- szentgyörgy. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: szombaton és vasárnap: Fürst Sándor u. 12. Jászszentandrás: szombat, vasárnap 7 órától hétfő reggel 8 óráig. Körzeti ügyelet: Haladás u. 10. Jászárokszállás: szombaton és vasárnap reggel 7 órától hétfőn reggel 7-ig: Széchenyi u. 18. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó - Jászladány: központi ügyelet: Petőfi u. 1., szombaton, vasárnap 8 órától hétfőn 9 óráig. Jászkisér: körzeti ügyelet: Virág u. 5., szombaton, vasárnap 7 órától hétfőn 7 óráig. Jászapáti: körzeti ügyelet: péntek este 19 órától hétfőn 7 óráig: István kir. u. 4. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Karcagon a szakrendelések ügyeleti szolgálatot nem teljesítenek! A Háziorvosi Intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., tel.:311-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: körzeti ügyelet: szombaton és vasárnap reggel 7 órától hétfőn 7 óráig: Semmelweis u. 9. sz. alatt. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: fogászat: 8-tól 10 óráig (Kossuth u. 7-1 L), vasárnap egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti ügyelet: „Pi- gall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó Betéti Társaság: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mester- szállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós: központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 166. I. 19. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a.: pénteken 18 órától reggel 7 óráig. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Mikó Zoltán, Kossuth u. 141. sz. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a., tel.: 259. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti- szaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Maczkó Péter, Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 2-4., tel.: (59)352-422. szombaton 8 órától hétfőn reggel 8 óráig. Ellátási területe: Tiszafüred, -Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaőrs, Nagyiván, Tiszaderzs, Tiszaszentimre. Kunhegyes: központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: (59)326-800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora, Pusztataskony, Újszentgyörgy, Tiszagyenda, Tiszaroff. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Du- nay Miklós Jászberény, Vörösmarty u. 1. sz. és dr. Gyurkó László Jászjákóhalma, Fő u. 124. sz. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Kriston Károly Jászapáti, Rákóczi u. 9. sz. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs Imre Jászárokszállás. Horváth u. 26/b. Jászkisér, Jászladány: dr. Nagy Béla Jászladány. Rózsa u. 12. sz. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Szilágyi János Jászboldogháza, Lenin u. 2. Export-állami ügyelet: dr. Kriston Károly Jászapáti, Rákóczi u. 9. sz. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi Pál u. 5.szám, Tel.: 59/351-260. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr. Vörös János Abádszalók, Darvin u. 3. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Erdélyi Iván Kunhegyes, Kossuth u. 49/a., tel.: 59/326-793. IV. körzet: Kunmadaras, Ti- szaörs, Tiszaigar, Nagyiván: dr. Sinka Nándor Kunmadaras, Csokonai u. 21.szám. Karcag: nagyüzemben: dr. Godó Zoltán, a városban: dr. Temesváry Tamás. Állami-ex- portügvelet Karcagon: dr. Temesváry Tamás. Allami-ex- portügyeíet a IV. kerületben: dr. Vörös János Abádszalók, Darvin u. 3. sz. Szolnoki kerület: Beseny- szög, Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly: dr. Böhmer László Ti- szasüly, Béke u. 1/2. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu, Rá- kóczifalva, Martfű: dr. Balogh József Rákóczifalva, Déryné u. 28. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Szűcs Imre Fegyvernek, Hársfa u. 13/a. Zagyvarékas, Újszász, Szászberek: dr. László Domokos Tel.: 366-242 Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3. Szolnok: Szolnok, Szajol: dr. Major Antal Tel.: 344-457. Szolnok, Áchim u. 28. és dr. Kis Fereanc Tel.: 343-773. Szolnok, Vörösmező u. 73. sz. Rákóczifalva, Kengyel, Martfű, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Balogh József Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás István Tel.: 374-289. Tószeg, Rákóczi u. 7. sz. Törökszentmiklós, Tisza- püspöki: dr. Horváth István Törökszentmiklós, Alkotás u. 13. sz. Export szállítási- és hatósági ügyelet: I. körzet: Törökszentmiklós. Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba. Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu. II. körzet: Szolnok, Szajol, Be- senyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny, Rákóczifalva: dr. Horváth István Törökszentmiklós, Alkotás u. 13. sz. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, Ó Nagy B. u. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Boross Gábor Tiszakürt, Rózsa F. u. 10/a. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Tomyi Sándor Kunszentmárton, Alsóköröspart 4. Tel.: 523. Kisújszállás: dr. Tölgyvári Béla Kisújszállás, Nyár u. 45/a. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Petőfi u. 29. sz. Tel.: 600. Exportügyelet: dr. Lázár József. Túrkeve: dr. Ravasz Ferenc Túrkeve, Liget u. 31. sz. Gyógyszertárak Szolnokon a Fehérkereszt gyógyszertár péntek estétől hétfő reggelig zárt ajtós ügyeletet tart. A Korona Patika (Szolnok, Dózsa Gy. u. 26-28.) szombaton 8-tól 13 óráig várja a betegeket. Szandaszölősön a Szent Orbán Patika szombaton 8-tól 12-ig, az ízisz Gyógyszer- tár (Szolnok, Jubileum tér 5.) szombaton 8-tól 12-ig tart nyitva. Karcagon a Berek Patika, Kisújszálláson a Kossuth úti, Tiszaföldváron az Belterületi. Tiszafüreden a Baross úti, Tö- rökszentmiklóson a Kapisztrán u. 2. szám alatti, Túrkevén a Széchenyi u. 1.-ben lévő, Mezőtúron a Kossuth téri gyógyszertár tart ügyeletet. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u. L, Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Higiénia Gyógyszertár, Lenin u. 3., Szolnok. Baross u. 5. szám alatt. Autómentés A Magyar Autóklub Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete hétköznap, valamint ünnep- és vasárnap éjjel-nappal segélyszolgálatot tart. Nappal 8-tól 20 óráig városi indítószolgálat is van. A segélyszolgálat és a városi indítószolgálat mindennap 8-tól 20 óráig hívható a 088 segélykérőn, valamint a 420-801 telefonszámon. Az ügyelet helye: Szolnok, Thököly u. 48-56., műszaki állomás. Hétfőtől péntekig a tiszafüredi műszaki állomás is hívható a 088-as és az 59/352-355 telefonszámon, 7-től 16 óráig. Autómentés és szállítási ügyelet éjjel-nappal: Szolnokon: Forró Ferenc (Gábriel Taxi 16), telefon 344-111 és 420-677; Kunhegyesen Faragó Imre, telefon: 59/326-442 és a 06-60-386-583 rádiótelefon; Jászberényben Szabó László, telefon: 57/311-179. Leander és lenszirom - a készülő gyermekelőadás próbáján Kiállítás előtt - utolsó simítások Fazekas Magda műtermében