Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-01 / 203. szám
12 Hírek — információk----érdekességek 1993. szeptember 1., szerda A magyar katonák érdemeiért 1993. szeptember 1. szerda Egyed, Egon napja Napkelte: 6.03 órakor, napnyugta: 19.25 órakor. Holdkelte: 19.06 órakor, holdnyugta: 6.25 órakor. Születésnaptár 110 éve született Gsell János vegyész és orvos, aki már az I. világháború idején kondenzációs műanyagokat állított elő, s több ilyen szabadalmat jelentett be. 90 éves Hanna D. Ákos filmrendező, festő. 1925-től' Franciaországban dolgozott, többek között René Clair rendezőasszisztenseként, Párizsban önálló kiállítása volt. 1936-ban hazatért, filmvállalatot alapított, rendezett. 1949-től Olaszországban élt, 1953-ban Brazíliába ment, egy filmvállalat művészeti tanácsadója volt, és festett. 1989-ben hazatelepült, 1991 óta a Jászságért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 70 éves Szabadváry Ferenc Széchenyi-díjas vegyészmérnök, tudománytörténész, akadémikus, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatója. 1970-ben elnyerte az amerikai Dex- ter-díjat, 1971 óta a BME idegen nyelvű folyóiratai és a Technikatörténeti Szemle főszerkesztője, 1980 óta a Nemzetközi Tudománytörténeti Akadémia tagja. Eseménynaptár Viágszerte ezen a napon emlékeznek meg a II. világháború kitöréséről. 30 éve, ezen a napon 20 magyar nyelv és irodalom szakos hallgató kezdte meg tanulmányait az Ungvári Állami Egyetem Magyar Tagozatán. A tanszék a diákok képzésének érdekében rendszeres kapcsolatban áll magyar tudósokkal, akik többször voltak vendégei az ungvári egyetemnek. Egyed, Egon Egyed. Görög eredetű, magyarosodon név, jelentése pajzshordozó, védőszentje Szent Egyed apát (+721), franciaországi remete, kolostoralapító. Egon. A germán Ecke- hard, Egbert, Egmont, Eg- win ószász és középnémet becézőjéből önállósult német név átvétele. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban az egyházi év (indiktosz) kezdete. Oszlopos Szent Simeon. Lelki segély. Mindennap 19 órától másnap reggel 6-ig díjtalanul hívható a Bizalom lelkisegély-szolgálat. Telefonszám: 56/422:222. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere - a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség kezdeményezésére, az előző kormányok több évtizedes mulasztását pótolván tavaly nyáron kiadott rendeletével a német megszállók elleni harcra önként jelentkezett magyar katonák érdemeinek elismerésére „Független, demokratikus Magyar- országért” emlékérmet alapított. Ezt azoknak adományozza, akik az Ideiglenes Nemzeti Kormány toborzó felhívására önként jelentkeztek, majd 1945. május 9-ig felvétettek a Magyar Honvédség állományába, valamint a honvédség hadrendjén kívül szervezett magyar katonai alakulatokba. Az emlékérem posztumusz is adományozható a túlélő házastársának vagy leszármazottjának. Az utolsó lehetőség határideje decemberül. Erre várják újra a jelentkezésüket: az 1945-ös Honvédelmi Minisztérium szervezőinek, beosztottjainak, a honvéd kerületi kiegészítő parancsnokságok, bevonulási központok katonáinak. A jászberényi 1., a pécsi 4., a Kenderes. A Móricz Zsig- mond Művelődési Házban (Szent István út 33.) szeptember 3-a és 10-e között láthatják az érdeklődők Bállá István bőrész alkotásait. A „borászét” szó bizonyára sokak számára idegenül hangzik. A kifejezést maga a művész kreálta, hogy megközelítőleg el tudja helyezni alkotótevékenységét a kategóriák rendszerében. Bállá István bőrész a bőrművesség, a textilfestészet, a grafika, a festészet és a szobrászat szép és élő hagyományait ötvözi eggyé bőrszobraiban, bőrbe festett ikonjaiban, lakberendezési tárgyaiban. Kiállításának látogatói tanúi lehetnek az alkotó folyamatnak, Tájékoztató Rákóczifalva. A nagyközség földrendező bizottsága szeptember 4-én, szombaton 14 órától 18 óráig a Faluházban tájékoztatót tart azoknak a kárpótlásra jogosultaknak, akik a szeptember 14-i árverésen részt kívánnak venni. Óvatlanságból baleset Kőtelek. Az Ady Termélő- és Mezőgazdasági Szövetkezetben augusztus 30-án B. M. 35 éves gépkezelő E-281E típusú gépével lucernát szecskázott. A gép meghibásodott. A dugulás elhárítása közben a szerencsétlen munkás bal kezét csukló részig a forgó gép felaprította. Az eddigi vizsgálatok szerint a baleset bekövetkeztében közrejátszott az alkoholfogyasztás is. Sajnos a veszélyes gépekkel dolgozók továbbra sem tartják be kellőképpen a balesetmegelőzési előírásokat. szegedi 5., a debreceni 6., és a miskolci 7. honvéd hadosztály; a debreceni 1. őrzászlóalj; az 1. vasút- és hídépítő zászlóalj; az 1. vasútbiztosító zászlóalj; a ha- tárportyázó századok, a folyami flottilla, az aknakutató alegységek, a kórházak, szertárak, intézetek állományában szolgáltaknak, valamint a magyar királyi honvédség 24. hadosztályának átállt és Hajmáskérre elvonult tisztjeinek és katonáinak. Továbbá a hadrenden kívül alakult Budai Önkéntes Ezred, a temesvári 1. önkéntes magyar hadosztály, az 1. magyar vasútépítő hadosztály, a 3. magyar vasútépítő dandár, az 1. magyar távbeszélő-építő zászlóalj egykori tisztjeinek, tiszthelyetteseinek és honvédéinek. A rendelet értelmében kizárólag a kezdeményező szövetség jogosult a felterjesztés előkészítésére. Ezért kérik, hogy a kérelmet és a csatolt dokumentumok xeroxmásolatát - lehetőleg 30 napon belül - az alábbi címre küldjék: Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség, 1054 Budapest, V., Zoltán u. 16. IV. 425. melynek végeredménye a művész érzésvilága által kialakított, senki máséval össze nem téveszthető stílus. A Galápa- gos-szigetekről, az Indonéziából származó gyík-, hal- és kígyóbőrök mellett pálmafák kérgéből, egzotikus növényekből született a Trubadúr, az Erdő szelleme, az Indián, valamint ékszerek és sok más alkotás, melyekből a távoli tájak halk zenéje árad. A különleges technikával készült bőrikonok szelíd tekintetű szentjei pedig az idők mélyére kalauzolják el napjaink hajszolt, riadt emberét. Akinek sikerült e pár sorral az érdeklődését felkeltenünk, látogassa meg a pénteken nyíló kiállítást. Méhészeknek Tanfolyam indul Ez év október 2-án ismét méhész szakmunkás képesítést adó tanfolyamot indít Egerben a Magyar Méhészek Egyesülete Heves megyei szervezete, melyre jelentkezőket várnak. Tájékoztató és jelentkezési lap igényelhető levélben az alábbi címen: 3300 Eger, Hell Miksa u. 1. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 541 centiméter volt, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centiméter, duzzasztott (a víz 20 C-fokos). Szolnoknál mínusz 228 centiméter, áradó - a víz hőfoka 18,8 C-fok. A Hármas-Körös Kunszent- mártonnál -114 centiméter, álló. A Zagyva Jászteleknél 104 centiméter, álló. A bőrök művészete BENEVEZTEK A FOGOLYPROGRAMBA. Az abádsza- lóki Hubertus Vadásztársaság is részt vesz a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett fogolyprogramban. Az idén 100 párral indították a törzstenyészetet, melynek külön érdekessége, hogy a tojó választ kakast magának, melyhez utána ragaszkodik. Saját keltetőjükben keltették ki a közel 3000 tojást. A szaporulat egy részét területre engedik, másik részét pedig törzsanyagnak állítják be jövőre. A program lényege, hogy az 5. év végére el kell jutni oda, hogy az adott területen lévő foglyok száma legalább 30 százaléka legyen a világháború előtti adatnak. Felvételünkön a törzsállomány egy része látható.(Fotó: Mészáros) Közélet Torgyán Tiszazugban Törökszentmiklós. Dr. Szabó Lajos, az MDF ország- gyűlési képviselője pénteken 13 és 15 óra között tartja fogadóóráját a polgármesteri hivatal 106. irodájában. Kunhegyes. Ugyanezen a napon 16-tól 18 óráig az MDF-irodában (Kálvária) várja az érdeklődőket dr. Szabó Lajos. Kunszentmárton. Dr. Torgyán József, az FKGP országos elnöke szeptember 3-án (pénteken) a művelődési házban 18 órától tart nagygyűlést, melyre várják az érdeklődőket. Szolnok. Halász István, az MDF országgyűlési képviselője holnap 15 és 17 óra között tart fogadóórát a megyeházán. 082 Telefondoktor A héten igen sokakat foglalkoztató kérdésről beszél a Telefondoktor mindazoknak, akik tárcsázzák a 082-es számot. Milyen problémát okoz a gyermekeknél a túl sok tévé- és videonézés? - erről hallhatnak a vonal túlsó végén egészen szeptember 3-ig. Ráadás Tahitiból Szolnok. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Városi Művelődési Központban holnap fellép az AVA ITI tahiti tánc- együttes. Az előadás - amelyre jegyek a helyszínen válthatók - 19 órakor kezdődik. Eboltás Veszettség ellen Megjött az ősz, s eljött a kutyák kötelező veszettség elleni védőoltásának ideje is. Szolnokon szeptember folyamán több helyen is megkaphatják a „szu- rit” a kutyák - az időpontokat s a helyeket folyamatosan közöljük. Szeptember 4-én, szombaton 8 és 12 óra között az Achim utca 26. szám alatti állatorvosi rendelőbe várják az ebeket. Hétfőn (szeptember 6.) 17-től 18 óráig a Vegyiműveknél, a Modla-tanyán lehet jelentkezni, míg másnap, kedden 15 és 18 óra között a Körösi úti élelmiszerbolt előtt oltanak. Mint bizonyára tudják, a veszettség elleni oltás kötelező, erre minden 3 hónapot betöltött kutyát elő kell vezetni. Ennek elmulasztása szabálysértési eljárást s az állat kiirtását vonja maga után. Kedvenceik és saját érdekükben ne halasszák el az eboltást, melynek 150 forintos díját a helyszínen kell befizetni. VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Bérbe adunk Szolnok, Thököly u. 82. alatt egy központi fűtéses, hét helyiségből álló irodaépületet, irodai munkahelynek. Telefon megoldható. Érdeklődni munkaidőben a helyszínen: SZOLNOKHŐ KFT.-ben Nagy Imrénél. Telefon: 56/422-411. *33100/1K* Párizs. Kórházban kell őrizetben tartani egy teljesen egészséges, tetten ért betörőt a franciaországi Chamberyben. Az történt ugyanis, hogy elfoga- tásakor lenyelte a nála lévő bűnjeleket: értékes arany ékszereket. A betörő először tagadott, de azután bevallotta, mi történt. Az azonnali gyomorröntgen ki is mutatta a fémtárgyak jelenlétét. Mivel az elfogott nyilván jobban érzi magát a kórházban, mint az őrizetesek cellájában, nem volt hajlandó hashajtót bevenni. Huntsville. Az amerikai Texas államban végrehajtották az idei tizenharmadik kivégzést, amivel rekordot döntöttek. A 29 éves fekete bőrű Richard Wil- kersonnak, aki egy vidámpark őreinek életét kioltó, 1983-ban elkövetett rablógyilkosságban vett részt, Huntsville városában kedden hajnalban adtak be halált okozó injekciót, s az elítélt hat perc múltán elhunyt. Wil- kerson halálával a kivégzési csúcs megdőlt, s szeptemberben további hat esedékes. Prága. A csehországi Vizo- vicében a hét végén rendezett idei szilvásgombócevő-verse- nyen nem sikerült megdönteni a tavaly felállított, 155 darabos világcsúcsot: a mostani győztes, Frantisek Pohorsky csupán 111 gombócot tudott elfogyasztani egy óra leforgása alatt. Ez a teljesítmény négy kilóval növelte a győztes testsúlyát, míg a második helyezett Bohuslav Lhotsky, 86 szilvásgombóccal, három kilót hízott. Most először indult a vizovicei versenyen a szebbik nem képviselője is, Zdenka Stríbmá személyében, aki 55 gombócot gyűrt le. Rio de Janeiro. Huszonnégy embert lőttek agyon hétfőn Rio de Janeiro egyik szegénynegyedében. Szemtanúk szerint körülbelül 30 csuklyás férfi hatolt be hétfőre virradó éjjel a Viga- rio Geral nevű szegénynegyedbe, tüzet nyitottak a kereskedők árusítóhelyeire, belőttek a házakba is. Az elkövetők kilétéről egyelőre csak találgatni lehet. Leonel Brizola, Rio de Janeiro kormányzója szerint a merénylet egyfajta bosszú volt, lehet, hogy a kábítószer-kereskedők tették, és a rendőrség számlájára akarják írni.- Szegény kölyök! Annyira bízott a pedagógussztrájkban... Visszaélnek a nevükkel Szolnok. A Vöröskereszttől kaptuk a tájékoztatást, miszerint nevükkel visszaélve általuk ismeretlen személyek gyűjtést tartanak. A csalók azt állítják, hogy jugoszláv menekültek részére kérik a pénzadományokat. A lakosok szerint a kéregető nem beszélt tisztán magyarul. A Vöröskereszt ezúton is értesíti az embereket, hogy pénzadományokat ugyan elfogadnak, de gyűjtést nem szerveztek! Bármilyen hasonló akció esetén embereik hiteles bélyegzővel ellátott megbízólevéllel rendelkeznek. Jótékony hangverseny Szolnok. Holnap, azaz csütörtökön 19 órakor a Szigligeti Színházban az új kereskedelmi és gazdasági főiskola létrejötte alkalmából jótékonysági hangversenyt rendez a város önkormányzata. Az est bevételét a főiskola javára ajánlják fel. A műsort a Budapesti Vonósok adják. A koncerten Mozart, Bartók, Schubert műveiben gyönyörködhet a hallgatóság. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 KÁRPÓTLÁSI jegyet napi árfolyamon, készpénzért vásárolok. Jászberény, Thököly 16. 57/312-053. *32846/1H* TÁJÉKOZTATJUK tisztelt ügyfeleinket, hogy szabadság után ismét megnyitottuk telepünket. Várjuk megbízásaikat! Sárai autó-piac - egyéni cég. Szolnok, Téglagyári u. 10. *33222/1K* INTERNATIONAL LANGUAGE SCHOOL angol nyelv- tanfolyamaira beiratkozás szeptember 10-ig, naponta 8-16 óráig, Szolnok, Szapáry 20. Telefon: 56/344-814. *33228/1K* LÁNYOK, figyelem! Fiatal, csinos, szakképzett (esetleg betanított) pultos felszolgálót alkalmazok most nyíló drinkbárba. Jelentkezés az üzletvezetőnél Szolnok, Kossuth tér. Árkád presszóban 14-17 óráig. s MEGKÍMÉLT 1984-es Citroen BX 16 TRS áron alul eladó. Érdeklődni: dr. Tamás, Jászkarajenő, Rákóczi u. 14. Telefon: 32. *33241/1T* VENNÉK 5 tonnás fixes pótkocsit műszakival, Ifa után. Vakhal János, Alattyán, Táncsics út 3. *33207/2H* TAPÉTÁK a legolcsóbban az országban! Győződjön meg róla! Szolnok, Baross u. 11. /az udvarban/. *33243/lK* Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő! HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Berki Imre Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldányok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133