Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-09 / 210. szám

2 ICörkép 1993. szeptember 9., csütörtök Megegyezés Johannesburg. Komp­romisszumos megoldásra jutott kedden a dél-afrikai kormány és az ellenzéki Af­rikai Nemzeti Kongresszus az ideiglenes kormány sze­repét betölteni hivatott át­meneti végrehajtó tanács megalakítása ügyében. A tárgyalásokon született kompromisszum lehetővé teheti az átmenetről szóló tervek elfogadását vala­mennyi érintett fél részéről - közölték konferenciafor­rások. Összesen 23 politikai szervezet képviselői vesz­nek részt a megbeszélése­ken, amelyeknek célja an­nak tisztázása, hogy milyen feltételekkel váltsák fel a fehérek egyeduralmát biz­tosító politikai berendezke­dést. Az átmeneti végre­hajtó tanácsban először kapnak helyet majd fekete bőrű politikusok is. Filmfesztivál Kóma. Kedden este mu­tatták be a velencei film- fesztivál egyetlen magyar filmjét, a Sára Sándor ren­dezte „Vigyázók"-at, amely verseny kívül vesz részt a seregszemlén. Sára új filmje politikai aktualitást hordoz. Egy fiatal értelmiségiekből álló, összeszokott baráti tár­saságban elhinti a kölcsö­nös bizalmatlanság magvát, hogy egy összejövetel al­kalmával „Vigyázó” névre kiállított, nyilván valame­lyikük által elveszített titkos ügynöki igazolványt talál­nak. A főbb szerepeket Nagy-Kálózy Eszter, Seres Zoltán, Andorai Péter, Máté Gábor, Ráckevei Anna, Gálffy László, Törőcsik Mari, Hegyi Barbara ala­kítja. Angol-j ordán tárgyalás London. Főként a kö­zel-keleti rendezési folya­mat kérdéseiről folytatott kedden Londonban eszme­cserét John Major brit kor­mányfő és Husszein jordá- niai király. A két politikus megelégedéssel nyugtázta, hogy a közel-keleti békefo­lyamat jól halad. Elsősor­ban azt vizsgálták meg, hogy miként lehetne nem­zetközi pénzügyi támoga­tást nyújtani a közel-keleti béke helyreállítási folyama­tának - közölte szűkszavú közleményében a brit mi­niszterelnökségi hivatal. Tilalom Bonn. A tizenhat német tartományból eddig hatban tiltották be az úgynevezett birodalmi hadizászló köz­szemlére tételét, mivel azt a betiltott náci jelvények he­lyett egyre inkább kisajátít­ják maguknak a neonácik. A vaskeresztet is ábrázoló zászló 1867-tól 1918-ig a haditengerészet lobogója volt. A weimari köztársaság idején a ezzel a zászlóval je­lezték, hogy elutasítják a demokratikus alkotmányt. Súlyos harcok Belgrad. Ismét súlyos harcok zajlottak Mostarban. A horvátok kedd este tüzér­séggel lőtték a keleti város-' részt, utcai harcok is voltak. Mostar muzulmán negye­deit sűrű füstfelhő borította, folyamatosan tüzérségi be­csapódások Zaja hallatszott. A szarajevói rádió jelentése szerint a legutóbbi harcok­ban többtucatnyi ember vesztette életét. Hat ameri­kai Hercules C-130 típusú szállítógép, valamint egy német és egy francia Tran- sall C-160-as az ENSZ megbízásából szerdára vir­radóra* 43,8 tonna élelmi­szert és gyógyszert dobott le az észak-boszniai Maglaj és Tesanj városokba. Ellenőrzik a munkanélkülieket Holnap nyit a Budapesti Nemzetközi Vásár Nagydíjas a Lehel porszívója A szervezők szerint erősödnek a regionális vásárok Tegnap tartotta a Hungexpo a BNV ’93 nyitása előtti sajtótá­jékoztatót. Elhangzott, hogy a névválasztás nem véletlen: ezentúl nem őszi BNV, mivel a volt tavaszi vásár Indrustria el­nevezéssel működött. A Konzum Stúdió igazgatója, Győrffy Judit hangsúlyozta, hogy a BNV-t nem kiállításnak, hanem vásárnak tekintik, így is szervezték. Ez azt jelenti, hogy a nagyközönség a kiállított ter­mékeket megvásárolhatja. To­vábbi igényeket is kielégítettek, azzal, hogy számos külföldi ki­állító („D” pavilon) termékei is vásárolhatók lesznek, bár elő­ször lépnek piacra országunk­ban. A vásár egyben három szakkiállításnak is helyet ad, mely a szórakoztató elektroni­kai, játék-, valamint bútor- és lakberendezési cikkek számára ad bemutatkozási lehetőséget. A vásárról szólva számos adatot említett az igazgatónő, így azt, hogy „telt ház van” a kiállítói körben, ami nem is csoda, hiszen 33 ország 1047 kiállítója 41.469 négyzetméte­ren vesz részt a BNV-n és a kapcsolódó szakkiállításokon. A vásár szeptember 10-től na­ponta 10-18 óráig tart nyitva szeptember 19-ig. A jegyárak átlagosnak mondhatók, a napi belépő ára 150 forint. A megjelent magyar kiállítók 80 százaléka budapesti! Ezt az­zal magyarázzák, hogy - véle­ményük szerint - egyre erősöd­nek a regionális vásárok. A sajtótájékoztató egyben ünnepélyes díjkiosztó is volt, ugyanis a vásár nagydíjat nyert termékeit ismertette a Metesz részéről Sütő Kálmán. így me­gyénkből a Lehel Hűtőgépgyár Kft. Elektrolux MIO 911 E tí­pusú porszívója kapott díjat. Munkanélkülieket ellenőrző csoportot hoztak létre Karcagon a városi önkormányzat közgyű­lésének kezdeményezésére. A városban több tapasztalatot sze­reztek arról, hogy a munkanél­küli-segélyben, támogatásban részesülők közül nagyobb számban vannak olyanok, akik külön feketemunkát is vállal­nak, és a segélyt jogtalanul ve­szik fel. A vállalkozók egy ré­sze szívesebben foglalkoztat munkanélkülieket, mivel így olcsóbb munkaerőhöz jut. Az il­legálisan foglalkoztatottak után nem fizetnek társadalombiztosí­tási járulékot, a dolgozó pedig jövedelme után nem adózik. A munkanélküliek jövedelem- pótló támogatására ez évre ti­zenötmillió forintot irányzott elő a város, ennek törvényes felhasználásához fontos érdeke fűződik. Ha a munkanélkülieket fog­lalkoztató vállalkozókat és az il­legális munkát vállalókat tetten érik, szankcionálják azt, felje­lentést tesznek a Munka­erő-szolgálati Irodánál, illetve a Polgármesteri Hivatalban, ame­lyek megteszik a szükséges in­tézkedéseket. Az illegális mun­kavállalótól a járulékot meg­vonják. E. S. Antall-Horn találkozó Több pénzért többet A 36. játékhéttől kezdődően a heti lottószelvények ára 100 százalékkal - 20 Ft-ról 40 Ft-ra -, a totószelvények ára 50 szá­zalékkal - 20 Ft-ról 30 Ft-ra - emelkedett. Azonban játszani és a szeren­csét megkísérteni, úgy tűnik, továbbra is szeretünk. A mezőtúriak legalábbis - a Totó-Lottó Kirendeltség veze­tőjének, Sörés Andrásnénak a tájékoztatása szerint - ezt bizo­nyítják, Mint elmondta, már ko­rábban indokolt lett volna az ár­emelés, melyet nem lehetett to­vább halogatni. Tartottak ugyan tőle, hogy visszaesik a szel­vényvásárlási forgalom, de két hét tapasztalata nem ezt bizo­nyítja. Azok, akik rendszeres betérők, és kevesebb szelvényt vásároltak, mint az áremelés előtt, következő nap újra felke­resték őket, mondván: „Többe A nagykörúton lévő Berlin étterembe 10 napra beköltözik a Jászság. Az étterem vezetése jászsági napokat rendez, mely­hez elsőként Mihály Béla kera­mikus, látványtervezőt hívták segítségül. A Jászapátiból származó művész természete­sen földijeivel összefogva ter- vezte-szervezte meg a fővárosi programot. Hasonló célú bemu­tatkozás volt már Budapesten több is, az ő közreműködésével 6 évvel ezelőtt. A Berlin étteremben szep­tember 9-én kezdődő rendez­vénysorozaton a Jászapáti Nép­táncegyüttes, a fényszarusi, a szentandrási énekkar, a Jász­apáti Pávakör dalosai gondos­kodnak a szórakoztatásról. A jó hangulat megteremtéséhez bi­zonyos külsőségek is szüksége­sek. Ezekről Mihály Béla gon­doskodik. Emellett kiállítást is szervez, melyen Szalkáli Rózsa festőművész s a jászapáti hímző kerül ugyan, de nagyobb a nye­reményalap is.” És az évek óta állandó számokkal játszók is tovább próbálkoznak az öt talá­lat közelébe férkőzni. Igaz, ilyen kifizetésére a vá­rosban - a kirendeltség 1985-ös fennállása óta - nem került sor. Sem náluk, sem az OTP-nél. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt Mezőtúron telitalálatot elért já­tékos, aki máshol váltotta be milliókat érő szelvényét. Több mint két éve az OTP nem árul és nem vált be nyertes szelvé­nyeket. Ezt a kirendeltség végzi. A 35. játékhéten két da­rab, egyenként 750 ezer forin­tos, négytalálatos nyertese is volt Mezőtúrnak. A sorsjegyek eladása viszont jóval gyengébb. Oka azzal ma­gyarázható, hogy igen sokfajta van a forgalomban. Czikkely Anna asszonyok munkái láthatók. Hí­res a jászapáti kékfestőműves- ség, nagyszerű művelője Jakkel Imre volt. Az ő munkáiból is látható néhány darab, melyet Mihály Béla hasonló stílusú ke­rámiái egészítenek ki. A jász­apáti tájház egy parasztszobá­jának berendezései is Pestre „költöznek” erre az időre. A főszereplők természetesen az ételek. A vendégek sok jász­sági ételt ismerhetnek meg, melyeket egy fényszarusi mes­terszakács, Vágó Tibor főz, Mi­hály Terézia pedig süt. Az étla­pon ott lesz a magyar bélés, a herőce, a nagyhaluskaleves, a kormos káposzta, a céklás túró, a pásztortarhonya, a jászsági pecsenye. A bemutatkozás sike­réhez a szentandrási és a jász­apáti téeszek is hozzáteszik a magukét alapanyagokkal, jóféle borral, míg a Jásztej a tejtermé­kek biztosításával. KE Sztrájkhelyzet A csütörtökre tervezett fi­gyelmeztető sztrájk kapcsán a Videoton vállalatcsoportjának egyik vezetője elmondta: a beje­lentettnél egyelőre kevesebb al­kalmazottjuktól - mintegy 110 improduktív dolgozótól - vál­nak meg. A kft.-ben hetvenen kapják meg a munkakönyvüket, negyvenen pedig korenged­ménnyel nyugdíjba mennek. A kft. dolgozói átlagosan csak 0,3 százalékkal keresnek keveseb­bet, mint a vállalatcsoport más üzemeiben dolgozók. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) Munkanélküli viszont senki nem akart lenni. Hatan ezért be­jelentkeztek a fodrászszövetke­zethez. Helyük fenntartásáért a fodrászok havi két és fél ezer, a kozmetikusok négyezer forintot fizetnek a fodrászszövetkezet­nek. Van olyan családos fiatal- asszony, aki képtelen ezt a „fenntartási díjat” fizetni, s ezért dupla műszakot vállalt. Két szék között nem akarnak a földre ülni. A Kossuth téri üzlet dolgozói közül szintén hatan az Ady Endre út 16. szám alatt május közepén kibéreltek és több százezer forintért átalakítottak egy üzlethelyiséget, hogy le­gyen munkahelyük. Azok sze­mélyenként a három és fél ezer forintos bérleti díjat - bár azóta is üresen áll - rendszeresen fize­tik. Egyébként hangoztatják: eszük ágában sem volt ott­hagyni a Kossuth téri üzletet. A fodrászüzlet négy dolgo­zója kisiparoshoz megy. Két fodrász más munkahelyet kere­sett magának. Ketten nyugdíj előtt állnak, hárman hónapok óta betegállományban vannak, egy szülési szabadságon van, Benyomásom szerint a mi­niszterelnök úr konstruktívan fogadta felvetéseimet - nyilat­kozta az MTI-nek Hóm Gyula szocialista pártelnök azután, hogy szerdán mintegy másfél órás megbeszélést folytatott An­tall József kormányfővel. Hóm Gyula elmondta, hogy a találkozón - amelyet ő kezde­ményezett - szorgalmazta: te­kintsék át az 1994-es parlamenti választásokig terjedő időszak legfontosabb törvényhozási te­endőit. Jelezte egyúttal, hogy ez ügyben a szocialisták hatpárti egyeztetést tartanak kívánatos­nak. Hasonlóképp közös állás­pont kialakítását látják szüksé­kettő pedig várja, hogyan alakul a sorsa. Ezek után jogos a kérdés, hogy ha a többségnek megvan a biztos új munkahelye, miért nem mennek oda? A válasz egyszerű: költségeik fejében várják a végkielégítést. Pilla­natnyilag úgy tűnik: hiába, leg­alábbis egy ideig hiába vártak. Öllé Csaba, a kft. vezetője ugyanis a fodrászokkal hom- lokgyenest ellenkező álláspon­ton van. Szerinte a felmondás csak mint lehetőség került szóba. Álláspontja így össze­gezhető: A Patyolat Vállalat, mely­hez a Kossuth téri fodrászüzlet is tartozott, január 1-jétől kft.-vé alakult át. így lehetőség nyílt arra, hogy azt az utat pró­bálják meg, melyet a fodrász- szövetkezet már gyakorolt, a székbérletes rendszert. Ott a dolgozókkal közös megegye­zéssel tértek át erre a gyakor­latra. A Patyolatnál is megpró­bálkoztak ezzel. A fodrászok ngyobb részének tetszett ez az elgondolás, de egy hét múlva visszakoztak. Azt javasolták, hogy a kft. mondjon fel nekik, adjon végkielégtést, s azt köve­gesnek a választások időpont­jára vonatkozóan. Hóm szerint a legalkalmasabb időpont május lenne, de azt is éppoly megfele­lőnek tartaná, ha a választá­sokra az 1990-eshez hasonló időben, tehát márciusban-ápri- lisban kerülne sor. A találkozón ismét felvető­dött, hogy határozott és sürgős lépésekre van szükség a mező- gazdaság helyzetének javítása érdekében. Horn Gyula azt is indítvá­nyozta, hogy ismételten tekint­sék át a közszolgálati médiában, különösen a Magyar Televízió­ban kialakult helyzetet. (MTI) tőén vállalják a székbérleti rendszert. Ekkor volt a megbeszélés, melyen több lehetőség vetődött fel - hangsúlyozza Öllé Csaba. - Azok közül az egyik a változat­lan, szoros elszámolású munka. A másik a bérleti díj, a harmadik pedig a fodrászok által javasolt megoldás. Az azonban nem je­lentheti azt, hogy a felmondás után velük köt szerződést a kft., hiszen akkor már szabad a díj­megállapítás, nem közös meg­egyezésen alapul. A végén ma­radt a szoros elszámolás.- Az általános gyakorlattal szemben - vélekedik Öllé Csaba - fordított a helyzet. Nem a kft. akar felmondani a fodrászok­nak, hanem ők követelik a fel­mondást. Azt, hogy elküldjük őket, meg sem fordult senkinek a fejében. A fodrászok érdekeik védel­mére dr. Szegedi Károlyt kérték fel, aki a felmondásról azt mondja:- A kft. harminc ember elkül­dését jelentette be a Munka­erő-szolgálati Irodának. Csak a számszerűséget jelentette, neve­ket nem közölt... Simon Béla Jászsági napok a fővárosban Félreértés vagy felelőtlen játék? Megnyírták a fodrászokat? Macskássy Izolda grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás Szolnokon a Városi Műve­lődési Központ galériáján. A tárlatot szeptember 26-ig nézhetik meg az érdeklődők. (Fotó: Mészáros) Új asztalosüzem Kisújszálláson A Kézenfogva Ipari Szolgál­tató és Kereskedelmi Betéti Társaság idén februárban ala­kult. Céljuk a megyében élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása bedol­gozói és kiscsoportos rendszer­ben. Áprilisban kapták meg a minisztériumi engedélyt arra, hogy célszervezetként működ­hessenek. Ez azt jelenti, hogy 153 százalékos állami dotáció­val működnek, de mint vállal­kozásra, rájuk is ugyanazok a törvények vonatkoznak. Nem a világot szeretnék megváltani, csak lehetőséget adni a fogyatékosoknak arra, hogy dolgozhassanak - mondta Hofgárt Györgyné, a betéti társaság egyik ügyvezetője Kis­újszálláson, az asztalosüzem hivatalos átadásán. Annak az öt­lete, hogy a Szajolban működő üzemet áttelepítsék ide, akkor fogalmazódott meg benne, ami­kor felvette a kapcsolatot dr. Varga Zoltánnéval, a Családse­gítő Szolgálat kisújszállási munkatársával s Szombat La­josnéval, akikkel megalakította a fogyatékosok helyi csoportját. Jelenleg kilencen szivacsot da­rabolnak, párnát varrnak, rongyszőnyegszövéshez végzik az összevágást. Tervezik szá­mukra a selyemvirág-készítő tanfolyam beindítását. A csuhé- fonást eddig csak Karcagon vé­gezték, ezt szeretnék fejleszteni, mert Nyugaton van rá igény. Az asztalosüzemet Szombat Zsoltnál alakították ki. Egyelőre hárman dolgoznak, bérmunkát végeznek, de bármilyen egyedi megrendelést is vállalnak, hisz a fűrészgéptől kezdve minden célgép megtalálható itt. Már az átadás napján kaptak egyedi megrendeléseket. Áhhoz, hogy ez megvalósulhasson, példa ér­tékű segítséget kaptak dr. Si- móka Kálmánnétól a Pénzügy­minisztériumból, Várhegyi At­tila szolnoki polgármestertől és dr. Lengyel Györgyi alpolgár­mestertől, valamint Ducza La­jostól, a kisújszállási polgár- mestertől.-de-

Next

/
Oldalképek
Tartalom