Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-25 / 197. szám
Kunsági Extra----Karcag 19 93. augusztus 25., szerda Pro Űrbe díjas pedagógus „...cselekvő jóakaratra van szükség.” Hitter Piroska tanárnő az augusztus 20-i ünnepi önkormányzati ülésen vette át a Pro Űrbe díjat.- Cegléden születtem, majd Karcagra kerültem, ahol 1958-ben a leánykollégium igazgatója lettem 1969-ig. A 60-as évektől a TIT helyi titkára voltam, irodalmi színpadot is vezettem, majd ’75-ben nyugdíjba mentem - mondja. Sokak közül egyike vagyok azoknak, akik a város, az ország, s az emberiség felemelkedéséért munkálkodnak. Nagyon sok élményem van a kollégiumról, a Szent-Györgyi Albert Társaságról s az idegen nyelvi gyermekklub szervezése körüli vitákról.- Piroska néni nyugdíjasként is részt vesz a közéletben ?- Igen. 1976-ban az alapítás óta vezetem a pedagógusok klubját, ami átalakult az „Eletet az éveknek” klubbá. Emellett a Páneurópai Unió magyar egyesületének helyi csoportját vezetem. Irodalmi díjak A nagykun települések által meghirdetett irodalmi pályázatra 69 mű érkezett. Az eredmény- hirdetésre, a díjak átadására a Városi Csokonai Könyvtárban került sor, ahol megjelent a zsűri két tagja, dr. Bodnár György irodalomtörténész és Gombos Imre író, műfordító. Felnőtt kategóriában: 1. Saf- ranyikné Sáros Judit (Szolnok), 2. Prókai Károly (Bácsalmás), 3. Dobrainé Szitha Ildikó (Karcag). Középiskolások közül: 1. Nyerges Szilvia (Túrkeve), 2. Oros Judit (Kisújszállás), 3. Török Ildikó (Túrkeve). A három különdíjat Györfi Sándor szobrászművész ajánlotta fel. Kapták: Kisné Bátorligeti Mária (Kisújszállás), Kardos Imre (Kunszéntmárton), Varga Gyula (Karcag).- Miért szimpatizál ezzel a mozgalommal?- Azért, mert szeretném, ha megszűnnének a határok, ezek ugyanis csak elválasztják egymástól az embereket. A Páneu- rópa számára a környezetvédelem egyben embervédelem is, Szűkebb-tágabb környezetünk múltjának mind szélesebb, részletesebb és pontosabb megismerésére írta ki a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ a „Nagykunság múltja és jelene” pályázatát. A Damjanich Múzeum munkatársai a következőket javasolták díjazásra: Harmadik lett Klementné Bíró Anikó, Karcag város utcanevei című pályázatával. Tizenhat utca- és kilenc zugnevet mutat be, rövid várostörténettel. A dolgozatát különböző időszakból származó várostérképekkel is kiegészítette. Második Revákné Ökrös Mária: Adalémely szerintem a piacgazdaság keretében működik a leghatékonyabban. József Attilával együtt azt vallom: Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi dolgunk és nem is kevés. Szomorú aktualitást ad ennek a délszláv helyzet is, ahol az emberekben nem él a gondolat, amelyet Orbán Balázs így fogalmazott meg: a közös jólétet csak az összefogásban találhatjuk fel.- Mit tehetünk azért, hogy ne egymást gyűlölve éljenek egymás mellett az emberek?- Nem szónoklatokra, hanem cselekvő jóakaratra van szükség. Azért, hogy az emberek ne ellenfelek, ellenségek legyenek. Olyan belső hajtóerő kell, amely bennünk munkál. Kezdjük el a gyermek nevelését okos szigorúsággal, szeretettel. így a gyermek boldog lesz, s a nehézségekkel is meg tud küzdeni. kok Karcag város bel- és külterületének elnevezéseihez című munkája, amelyben édesapja helytörténeti feljegyzéseit adja közre. Megismerhető ebből a régi helyi szárazmalmok, kutak, szélmalmok, szérűskertek, temetők története. Az első díjat idén a bírálók Varga Gyulának ítélték oda a karcagi István mulatóról készült leírásáról és a karcagi kereskedelem fejlődéséről szóló művéért. Az utóbbit a személyes életén át mutatja be, ő is kereskedőtanonc volt 1935-ben. Bemutatja a kereskedőcég belső életét, az üzlet rendjét. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotó: Nagy Zsolt Nagykunsági honismereti pályázat Megszépült a Kálvária Kun Gazda Ferenc átadja a Habsburg-magyar címeres tányért, amit ö maga készített A Városvédő és Városszépítő Egyesület nyári közgyűlésén jelentette be, hogy a római katolikus egyházzal összefogva felújítja a Szőllős-halmot, amely teljesen tönkrement. Ezt meg is tették, példa rá az augusztus 19-i szentelés, ahol dr. Habsburg Ottó is jelen volt. Az egyesület kérésére a felújításra a II. világháborús emlékmű átalakult kuratóriuma 300 ezer forintot megszavazott. Ehhez társultak Galsi János plébánosnak köszönhetően az egyházat támogató anyagi segítségek. Egy kőművescsapat, a Nemzetközi Építőbarátok Köre is azon dolgozott, hogy időre elkészüljön a felújítás. A fakereszteket és a haranglábat Szelekovszky István, Kunhegyes polgármestere - aki Karcagon diákoskodott - készítette el. A Fafaragó Baráti Kör tagjai: Tóth László, Hemző János és Bartha András díszes kunkaput faragott. Id. és ifj. Ku- rucz István követ faragott, terepet rendezett, a lelkesedés hatalmas volt. Mészáros Zsolt, Pintér László, Szentesi Imre pénzadománnyal, Szendrei Dezső és a Vadásztársaság fuvarral segített. A díszkapu vasalásait, a kereszteket rögzítő talapzatot Nagy István csinálta. A Pro Renovanda Cultura Hungarie Muharay Elemér Szakalapítványtól 40 ezer forintot nyert a város, amit szintén a felújításra fordítottak. A régi Kálvária visszanyerte szépségét, amihez Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász- művész Mária-szobra is hozzájárult. A város aratófelvonulással is ünnepelt Emlékkönyv Nekem jutott a tisztesség, hogy figyelmükbe ajánlhatom A kun nyelv magyarországi emlékei című könyvet, amely Mándoky Kongur István halálának első évfordulója alkalmából jelent meg. Ez a kötet is része lett volna egy nagyobb munkának. A sors azonban másként rendelkezett, így egyelőre más választásunk nem lévén, az 1981-ben védett kandidátusi disszertációját adjuk közre. A Keleti örökségünk sorozat nyitóköteteként megjelent munka a kunok őstörténetének, etnogenezisük, vándorlásaik és magyarországi megtelepedésük áttekintése után a kun nyelv hazai emlékeinek felsorolását és elemzését adja. Elsőként a Kun Miatyánkot vizsgálja, majd a különféle variánsok közül az egyik legteljesebbnek tartott, az 1745-ben bejegyzett változatot elemzi. Kuriózumszámba megy a kunsági kiszámoló vers, amely a Kun Miatyánknál jóval később bukkan fel az írásos forrásokban, csupán a 19. század negyvenes éveiben. Összevetve a korunkban gyűjtött szövegvariánsokkal, megállapítja, hogy valamennyi változat egyetlen szövegből származik, egy kun kiszámoló mondókából. Elemzése során a törökségi (dobrudzsai tatár, karacsáj, kazak, kazáni tatár) megfelelők segítségével rekonstruálja a kiszámoló vers kun hangalakját, majd megállapítja, hogy a szöveg a kip- csak-törökség népköltészete egyik jellegzetes műfajának legkorábbi emléke. A szórványemlékek vizsgálatával foglalkozó fejezet először a magyar nyelv kun jövevényszavai kutatásának történetét adja, majd bemutatja szavainknak azt a rétegét, amely az egykori köznyelvben is megvolt, de mára csak a Kunság s a vele szomszédos tájegységek nyelvjárásában ismert. Közülük részletesen foglalkozik az árkány, boza, ötkény, daku, köndreg, ontok szavakkal. Nem egynek az eddigi szófejtésektől eltérően új magyarázatot ad. Komoly nyelvészeti munka lévén, az eddigiek alapján azt gondolhatnánk, hogy csupán szűk szakmai érdeklődésre tarthat számot a könyv. A következő fejezetekben azonban a kunsági pásztorélet, vadászat, madarászat, állatvilág és a népi mesterségek szókincséből merít, kunsági családnevek eredetét boncolja, így kibővül az érdeklődés köre azok felé is, akik valamilyen módon kötődnek e tájegységhez. A magyarországi kunok nyelvemlékeinek feldolgozása nem csupán a turkológia és a magyar nyelvészet, hanem a török-magyar művelődéstörténet szempontjából is jelentős eredményeket hozott. Új vonásokkal egészítette ki a kun-kipcsak nyelvek, nyelvjárások és általában a török nyelvek ismeretét. Végül köszönet illeti mindazokat, így Karcag város ön- kormányzatát, a Lakitelek Alapítványt, a Turulháza Alapítványt - amelyek támogatásukkal elősegítették e munka megjelentetését. Ökrösné Bartha Júlia muzeológus Templomtörténeti kiállítás A nagykunsági kulturális napok keretében nyitotta meg Nagy Kálmán esperes a református templomban az egyháztörténeti kiállítást, amely Ru- zicska Ferenc és Hangyási Attila odaadó munkáját dicséri. Előkerült az orgona 1866-os eredeti tervrajza, bemutatják a Selmeczi László ásatása alapján a régi templomról készített fantáziarajzokat. Láthatjuk a város 1704-es pecsétjét, a templomépítés 100. évfordulóján készült fotót. Itt van az az oklevél, amelyben a király Karcagszál- lásnak mezővárosi jogokat biztosít, egy Bethlen Gábor-okle- vél fénymásolata, amely a Kol- básszéken élő kunoknak ad védelmet. Az úrasztali kegytárgyak mellett néhány személyes iratba is betekinthetnek az érdeklődők. A kiállítás a hét minden napján megtekinthető. Népművészeti tárlat A II. nagykunsági kulturális napok nyitórendezvénye a karcagi alkotók tárlatának megnyitása volt. A kiállítást rendezte és megnyitotta dr. Bellon Tibor muzeológus. Csíkos Sándorné kunsági hímző, tervező azon kevesek közé tartozik, akik megkapták a Népművészet Mestere büszke címet. Sokáig ő készítette a karcagi cifra szűrt, de a jellegzetes kisbundák - fekete selyem pel- lével - is az ő keze munkáját dicsérik. A cakkozott kakastaréj- minta is az ő nevéhez fűződik. Nagyon sajnálja, hogy az utolsó fekete cifraszűrt nem tartotta meg, jó érzés volt, amikor viszontlátta egy filmben. A kiállításon futóit, asztalterítőit - amiket ő tervezett - tekinthetik meg a látogatók. Tóth László bútorműves, népi iparművész bölcsőjét, asztalait, tulipános ládáját, polcokat, szekrényeket állított ki. Munkái saját műhelyében készülnek. A szakma fortélyait Budapesten tanulta meg, de egyéni stílusáról bármikor felismerhetőek alkotásai. Rengeteget kutatta a parasztbútorokat a múzeumokban, s ezeket nemcsak elkészíteni, de nézegetni is szereti. A harmadik kiállító ifj. Szabó Mihály fazekas, a népművészet mestere, akit koron- gozni Kántor Sándor és édesapja, id. Szabó Mihály tanított. Először a tiszafüredi, majd a mezőtúri fazekashagyományok felé fordult, majd miután megismerte a hódoltság kori, magyar reneszánsz stílusú cserépedényeket, érdeklődését ezek kötötték le. Tálain, korsóin, tányérjain ezek motívumait követhetjük nyomon. A három helyi alkotó kiállítását szeptember 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők a most felújított művelődési házban.
