Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-25 / 197. szám

1993. augusztus 25., szerda Hazai tükör 3 Zavaros vizeken Jogerős bírósági ítéletben felmentették a mezőtúri szennyvízügy főszereplőjét a rágalmazás miatt emelt vád alól. A helybeliek előtt nem ismeretlen a hosszan kígyózó ügy. A Túri Vásár két éve közölte a kardrántásra okot adó olvasói levelet a szennyvíz kezelésének, elengedésének szabálytalanságairól. Az igazáért kiálló dolgozó arcába dobták a kesztyűt, el­lene indult per. A közelmúltban született ítéletből kiderül, hogy az üzemigazgató mint magánvádló és alkalmazottja, a ké­sőbbi vádlott közötti kötélhúzás több mint öt éve kezdődött. A hivatalos iratokból kitűnik: egyenlőtlen erőviszonyok mellett. A munkaadói oldal erősebb volt, emitt - a lakossági megnyilatkozások mutatják - a drukkolok tábora lehetett nagyobb. Az elemzések után keserű szájízzel rágódhatunk az alkalmazotti lét sajátosságain, a környezetvédelem szél­malomharcán, az egyéni és a közösségi érdek ütközésén. 1985-ben a mezőtúri szennyvíztelepen duplájára nőtt az iszap mennyisége, amely egészségre káros nehézfémeket, cinket és nikkelt is tartalmazott. A folyékony anyagot csak szippantókocsival lehetett biz­tonságos helyre szállítani. A telepnek azonban csak egy ilyen járműve volt, amely máshol is dolgozott. Átmeneti megoldásként - hatósági engedély nélkül - egy közeli gö­dörbe engedték az anyagot. Két csővezeték összevágásával, a tolózár működtetésével alkalmanként és éjszakánként iszapot engedtek a Horto- bágy-Berettyó-főcsatomába. Ez a szerkezet 1991 -ben is lé­tezett! Szennyes, büdös, színes víz került a Kis-Berettyóba, a Hortobágy-Berettyó-csatomába. A hobbikertek tulajdonosai levélben követelték az áldat­lan helyzet megszüntetését. Az iszap biztonságos elhelyezését kérte a csoportvezető, ezzel szemben minden maradt a régiben. Főnökével meg­romlott a viszonya. Az ítélet lapjain jól követhetők az ese­mények, az időben mégis csiriz mód ragadóssá, nyúlóssá váltak. Belső iratok, utasítások, kérelmek születtek, külső ellenőrök jöttek. A szót emelő „rebellis” dolgozókat, akik­kel éveken át együtt dolgoztak, összeférhetetlennek ítélték a többiek. A kis-Berettyó-parti kerttulajdonosok már nem is tudták: a szennyvízről vagy személyeskedéről van szó. Az össze­férhetetlenségi kérelmet aláírók közül később néhányan elmondták a bíróságon, hogy csak azért írták alá a „kérel­met”, mert féltették a munkahelyüket. Panaszkodnak a magas beosztásban levők, hogy érdekte­lenekké váltak az emberek. Az „érdektelenek” szerint pedig a dal ugyanaz maradt, mint régen. Ezt érzik azok is, akiknek azért kellett menni a telepről, mert vállalták igazukat. Érzik, a változások ellenére nem szakadt meg a történelem folytonossága. Felmentése és át­helyezése után a „vádlott" néhány hét elteltével beadta le­mondását... Divatos téma a környezetvédelem. Magasabb erkölcsi szinten érezheti magát, aki felemeli hangját mellette; kör­nyezetbarát terméket gyárt, újrahasznosít. Van valami ar­cátlanság abban, hogy ugyanakkor a rombolás nem kisebb, hanem erősödik. Emitt egy folyó megy tönkre; amott egy tájegység marad víz nélkül; halak pusztulnak el. Kiszámítható, mi lesz ennek a következménye, de a vállalati érdek, a nyereség feledteti a kötelességet. Általában csak a végeredményről értesülünk, közben nyeljük a mérget. Fújjuk a magunkét. Mivel az újságcikk egyes pontjaiban megfogalmazott té­nyek valóak voltak, a bíróság Csurgó Ferenc vádlottat fel­mentette. Nem ijedt meg a munkanélküliségtől. Fölösleges. Most már ráér. Szurmay Zoltán Interjú dr. Habsburg Ottóval „En bízom a magyar fellendülésben.. Dr. Habsburg Ottó nehezen megközelíthető személyiség. Ez igaz a szó valódi jelentésében, ám igaz úgy is, ha személyének megítélését nézzük. „Fenség, Elnök úr, Excellen- ciás uram!” - Én magam is íz­lelgettem, próbálgattam a meg­szólítás lehetőségeit, amikor a véletlen úgy hozta, hogy tisza­füredi látogatása idején - 1993. augusztus 19. - interjút készít­hettem a Nemzetközi Páneuró­pai Unió elnökével. Most azonban tényleg csak a megközelítés volt nehéz, mert első kérdésem után szimpatiku­sán beszédessé vált a ’80-as éveiben járó királyi (fő)herceg, dr. Habsburg Ottó.- Elnök úr! Az Új Néplap ré­szére szeretnék Öntől interjút kérni.-Tessék! Kérdezzen!- Nekem, mivel magam is ti­szafüredi vagyok, ez a város fontos elsősorban. Hogy tetszik Önnek ez a Tisza-parti telepü­lés?- Nagyon örültem, hogy ide jöhettem, és nagyon bámultam ennek a vidéknek a szépségét. Ahogy mondottam is, itt egy óriási fantázia van, ebben a vi­dékben. Tudom, hogy borzasztóan nehéz volt a sorsa a múltban, de látom, hogy vannak adottságok, amelyek megfelelő gazdasági rendszerben kihasználhatók lesznek. 'Úgyhogy én várom ennek a vidéknek a fellendülé­sét.- Említette a beszédében, hogy Ön alapjában véve opti­mista, és bízik a magyar fellen­dülésben. Mit tudna személyesen aján­lani egy kisváros polgárainak? Miután említette azt is, hogy érzi, hogy a magyarok pesszi­misták.- Igen. Hát legyenek optimis­ták, legyenek bizalommal! Lás­sák a saját városukat, saját vi­déküket abban a perspektívá­ban, ami a tényeknek megfe­lelő. A nagyobb tényeknek! Persze mindig van ok pesszi­mizmusra, ha az ember a dol­gokat csak a saját élete perspek­tívájában látja, és nem pedig a nagy történelmi összefüggések­ben. Ott érezhető, hogy hala­dunk. Azok, akik távolabbra tekin­tenek, azok mindig sikereseb­bek, mint azok, akik csak a mostant látják. Nézzék, például a statiszti­kákból tudott, hogy az a kocsi­vezető, aki csak a kocsija elé te­kint, az gyakrabban kerül ve­szélybe. Akik távolra tekinte­nek, azok elkerülik ezeket a ve­szélyeket. Ugyanerre kérem ezeknek a városoknak embereit is, hogy legyenek bizalommal.- Elnök úr. Nem is kívánom tovább feltartani, de egy kérdést nem hagyhatok ki. Említette, hogy közel van annak a lehető­sége, hogy magyar képviselők választotton részt vesznek az Európa Parlamentben. Idő­pontban be lehet ezt határolni?- Egy pontos időpontot nem merek mondani, mert tudja, a tárgyalásokban egyszerre csak gyorsabb és lassabb is lehet a dolog. Hogyha összehasonlítom a spanyol helyzettel - mert na­gyon sok hasonlóság van közöt­tünk és a spanyolok között -, ha majd a magyar kormány kérte a teljes jogú tagságot, a leggyor­sabban 2,5 évvel azután volna erre kilátás, de lehet persze, mi­vel a tárgyalások nem köny- nyűek, hogy három évig is tart, vagy még tovább is tarthat. De mondjuk, ha jól megy, mint ahogy Spanyolországgal jól ment, és én remélem, hogy Ma­gyarországgal is így lesz: 2,5 év. Többé-kevésbé!- Nagyon szépen megköszö­nöm az interjút, és azt kívánom, hogy érezzék nagyon jól magu­kat Tiszafüreden.- Köszönöm szépen! Hát jól érezzük magunkat itt. Köszö­nöm szépen! P. M. Hungexpo­kiállítás Lengyelországban A nagy sikerű Foodapest mintájára Lengyelországban is nemzetközi élelmiszer-kiállítást rendez a Hungexpo Rt. A Kra- kofood ’93 kiállításra szeptem­ber 22-26. között kerül sor Krakkóban — tájékoztatta az MTI-t a Hungexpo Rt. A regio­nális szakmai fórumon 130 kiál­lító vesz részt. Több más or­szághoz hasonlóan Magyaror­szág külön nemzeti bemutatóval szerepel. A harminc magyar cég borokat, üdítőitalokat, sütő- és édesipari termékeket, konzer- veket, mélyhűtött árukat, kor­szerű szójatermékeket és élel­miszer-ipari csomagolóanyago­kat kínál. A lengyelországi esemény után a Hungexpo Agro Stúdiójának élelmiszer-ipari szakkiállítás-sorozata Magyar- országon folytatódik. (MTI) 101 és fél éves volt Meghalt Abony legidősebb polgára Már megszólaltak a pacsir­ták, előbújt a hóvirág és az ibo­lya, mikor 1993 kora tavaszán 101. születésnapján köszöntöt­tem a sajtóban az újdonsült vá­ros, Abony legidősebb polgárát, Budavári Istvánnét, született Balogh Teréziát. Már akkor is lassan és beteg­ségtől, öregségtől gyöngén morzsolgatta a napokat. A vén­asszonyok arany nyarát, őszét már nem élhette meg. Közel 101 és fél évesen az augusztusi kánikulában, amikor még vi­rágzott a vörös rozsa, es erett, száradt fejüket engedelmesen lehajtották a napraforgók a tűző napban, a fecskék és gólyák még nem költöztek el, de Teri néni igen. Utolsót dobbant a legidősebb abonyi szíve. Öt gyermeke közül már csak kettő élő, hat unoka és négy dédunoka kísérte utolsó útjára. Az elmúlt évben is temettek abonyi földbe az évszázadnál is idősebb matrónát; s íme most is feketét öltött egy nagy család.-b.zs.­Tanácskozás Budapest idegenforgalmáról Budapest távlati idegenfor­galmi fejlesztéséről tárgyaltak tegnap a fővárosban működő tu­♦ ♦ DÖBBENETES! Szokatlan kötvénykibocsátás a rövidebb távra befektetőknek! A Merkantil Car Kft. különleges konstrukcióban bocsátja ki közép- és rövid távú befektetőknek szánt 1 + 1 éves futamidejű AUTÓRÉSZLET KÖTVÉNYÉT. A kibocsátó a fix kamatozású értékpapír első évi 20% kamat kifizetésekor a tőkeösszeg 50%-át is visszafizeti, a maradék pedig magasabb, 22%-os kamattal a lejáratkor esedékes. A kötvénykibocsátásért a K&H bankcsoport tagja, a Merkantil Bank vállal garanciát. Másodlagos forgalmazásban a kötvény az aktuális árfolyamon azonnal visszaváltható. A jegyzés névértéken, 10.000 Ft-os címletekben történik 1993. augusztus 23. és szeptember 10-e között. MERKANTIL BANK RT. A M BANKCSOPORT TAGJA KREATÍV EMBEREKNEK KREATÍV MEGOLDÁSOK Jegyzési helyek: Kereskedelmi Bank Rt. Szolnok, Szapáry u. 25-29. Tel.: (56) 343-200 Tel.: 118-2688, 266-3180 Merkantil Bank Rt. Budapest V., József Attila u. 24. risztikai szervezetek képviselői. Téglássy Tamás, az Órszágos Idegenforgalmi Hivatal elnöke elmondta: szeptember 30-a és november 30-a között a kor­mány elé terjesztik a turizmus fejlesztéséről szóló végleges koncepciót. Ennek egyik sarkalatos pontja: miként lehet úgy ki­használni az idegenforgalmi kapacitásokat, hogy a vállalko­zók érdekei is messzemenően érvényesüljenek. Az OIH elnöke szólt arról is, hogy az expo előkészítése lé­nyeges része az idegenforgalmi koncepciónak. Igények felmérése Tiszavárkony. A gáz bevezetését tervezik a köz­ségben. A gázbekötéshez kap­csolódó igények felmérése folyamatban van, s a ter­vek is elkészültek. * * * Augusztus huszonhar- madikán, délután tizen­négy órakor ül össze a képviselő-testület. A legfontosabb napi­rendi pont az 1993. évi költségvetés első félévi tel­jesítéséről szóló beszá­moló lesz. * * * Az önkormányzat négy- százezer forint beiskolá­zási segélyt adott az isko­láskorú gyermekek ré­szére. Rendkívüli ülés Tiszaderzs. Július ti­zenkettedikén rendkívüli testületi ülést tartott a kép­viselő-testület. Ezen az ülésen választották meg a község jegyzőjét Mezeiné Bakó Györgyi személyé­ben. Az új jegyzőnő július ti- zenhatodika óta végzi a jegyzői feladatokat. * * * Augusztus huszonhete- dikén, pénteken tizenhá­rom órától tartja soron kö­vetkező ülését a testület. Napirendre a következő témakörök kerülnek:- Az 1993. évi költség- vetés első félévi megvaló­sításáról szóló beszámoló megvitatása és elfogadása.- Az ÁMK (Általános Munkaközösség: az általá­nos iskola, az óvoda, a klubkönyvtár és a művelő­dési ház) 1993. évi első félévi munkájának, a sze­mélyi és tárgyi feltételeiről szóló beszámoló meghall­gatása.- Három fellebbezés: átmeneti segély, nevelési segély ügyében történő döntés. T- A hét végi orvosi ügyeletről szóló beszá­moló.- Önkormányzati házas ingatlan bérbeadásának megvitatása, illetve elfo­gadása. * * * A részarány-tulajdono­sokat valamint a tag- és al­kalmazotti földtulajdonra jogosultakat érintő föld­sorsolásra szeptember hónapban kerül sor. Három, táblára többszö­rös túljelentkezés tapasz­talható, ezért az egyezteté­sek csak augusztus végére valósulnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom