Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-04 / 180. szám

1993. augusztus 4., szerda Hazai tükör 5 A tévé képernyője előtt ízlés, kedv és idő függvé­nye, ki mikor kapcsolja be vagy éppen ki a készülékét. Jegyzetemben azokról a prog­ramokról kívánok szólni - nem kizárólagosan amelyek úgy vélem, az értékek rend­jébe sorolhatók. Titkok és talányok Megkülönböztetett érdek­lődéssel vártam az új amerikai ismeretterjesztő filmet; két okból is: először, mert ma­gyar hangja itt készült a Szol­noki Városi Televízió műhe­lyében, a Szigligeti színésze­ivel, másodszor, mert tárgya is rendkívül izgató, a titkok és talányok világába kíván ve­zetni, olyan világba, ahol a mítosz és a legenda a törvény. Nos, ami a szinkront illeti, abban nem is volt semmi hiba, semmi zavaró, sikerült karakterisztikusan megszólal­tatni nyelvünkön a film egyes szereplőit, s szépen, férfiasán szólt Győry Emil hangja is a kommentátor szerepében. Maga a film azonban csaló­dást okozott, a Titanic sorsá­ról ugyanis semmivel nem árult el többet, mint amennyit róla eddig is tudhattunk álta­lában. A túlélők személyes vallomásai sem adtak új színt a történteknek, magyarán eb­ben az első részben - egyéb­ként tizenháromra számítha­tunk, ennyit ígér a sorozat - elmaradt a titok, s talányos­nak sem mondható, amit lát­tunk, illetve hallottunk. Talán a Hasfelmetsző Jackről szóló, vagy az emberi agy bővítését elmesélő részlet jobban kielé­gíti majd kíváncsiságunkat, merthogy a témák sorában ők következnek. Míg a Titkok és talányok nem váltotta be az ígéreteket (eddig), addig az angolok Ja­pánt bemutató dokumentum­alkotása lebilincselően érde­kes. Legutóbb, kedden pél­dául a szigetország iskola- rendszerét ismerhettük meg, s kaptunk kulcsot, hogy fel­nyithassuk a japán titkok zá­rát. tüzetesen végigkísérhet­tük azt a nevelési folyamatot, amelynek végeredménye a sa­játosan japán magatartás, az a rend és fegyelem és az a rendkívüli figyelem, amely Nippon fiait jellemzi. Azon persze nézőként elgondol­kodhatunk, mennyire lehetne számunkra üdvös mindez, ál­talában az ember számára. A japán szigorúság, akárcsak a munkaerkölcsöt tekintve is - úgy gondolom - egyszerre vonz és taszít bennünket, im­ponáló a maga nemében, de ugyanakkor riasztó, már-már félelmetes is az európai ember számára. Mindenesetre a film valóban igazi felfedezés. Itt jegyzem meg, hogy az angolok jóvoltából egy másik remekét is láthattuk a műfaj­nak, az izraeli filharmoniku­sokkal Oroszországba láto­gató, világhírű hegedűmű­vészről, Itzhak Perlmannról készült, s benne élvezhettük a művész elbűvölő játékát, s egyben mélységes humaniz­musát, közben az ország való­ságának színei is megvillan­tak. A zenerajongók számára kivételes órát jelenthetett ez a zenés dokumentumfilm va­sárnap délután. És szólnom kell egy meg­ható, megrendítő magyar filmről. Ez is dokumentum, címe után ítélve valami édes történetre gondolhattunk volna, Van egy álmom... Ám valójában keserű dráma bon­takozik ki Vitéz Gábor és Pa­ulus Lajos filmjében. Eszék­ről elmenekült s ideiglenesen Kaposváron tanuló horvát di­ákok „álmai” sorakoznak a háborús valóság képeivel egybekötve a film képein. S ha egy-egy vonatkozásban el is térnek a vallomások, neve­zőjük közös: legyen béke ha­zájukban. Elérhető-e ez a jo­gos vágy? Van. aki szomo­rúan már az álmaiban sem hisz, mert már álmai sincse­nek, „valamennyit elvitte a fo­lyó, könnyeim folyója” - hangzik el az egyik diák leve­lében. Ugyanis levélben írják meg a lányok és a fiúk, szak­középiskolások, mit is szeret­nének, mit tartanak fontos­nak, legfontosabbnak életük­ben. A jól szerkesztett doku­mentumfilm az érzelmek sík­ján ábrázolta, mutatta fel a háborús valóság tragikumát. Arcképek, életutak Szívesen emlékszem vissza két portréfilmre is, még hogyha az egyik a műfaj sza­bályaihoz nem is illeszkedett, egyszerűen csak születésnapi beszélgetésként kínálta ma­gát, a Ráció és morál vasár­nap este, dialógus a 80 éves történésszel, Kosáry Domo­kossal, az Akadémia elnöké­vel. A vele elköltött óra a képernyő előtt: találkozás egy igazi európai magyarral, aki saját hazája sorsát, törté­nelmét távlatosan, európai szemmel képes nézni, meg­ítélni. Mennyi erő sugárzott határozott, tiszta gondolatai­ból ! Milyen következetes emberi és tudósi magatartás vonásai rajzolódtak ki szavai­ból, aki vezérelvének ugyan a rációt tartja, de az emóció, az érzelem szerepét sem becsüli le az ember életében, ugyan­akkor végzetesnek véli ha bárki, akár egy nép vagy csu­pán egy csoportja indulatból cselekszik, fittyet hányva az értelemnek. Súlyos igazságo­kat görgetett elénk a tudós tör­ténész, de mégsem nehezült el tőle a születésnapi beszélge­tés, sőt a játékos befejezéssel - kiket hívna meg házába kö­zös vacsorára - a kedély sem hiányzott belőle. Milyen szó­rakoztató tud lenni, ha okos szóval beszélnek hozzánk a képernyőn! A másik arckép igazi portré, s olyasvalakiről ké­szült két részben - másodikat szerda este láthattuk -, aki igazán közel áll a szívünkhöz, a Jászberényben végső hazára nyert Hamza D. Ákosról, aki­nek életével, tevékenységével csak az utóbbi időben ismer­kedhettünk meg. Pedig nem­csak világjáró, világhírű mű­vész is ő, jelentős alakja a magyar filmtörténetnek. Ezt igazolta a vele, illetve róla ké­szült film - film a filmesről -, hisz rendezőként számos si­keres játékfilmet hozott a vi­lágra, sőt a ’45 utáni időkben is ott bábáskodik a magyar film újjászületésében. Radó Gyula ügyesen hozta egy­ségbe a dokumentumfilmben az életről szóló vallomás rész­leteit, amelyek a személyes varázst nyújtották és egy-egy film darabját, mint a végzett munka tárgyi bizonyítékát. Rokonszenves, meleglelkü­letű művészembertől búcsúz­hattunk, amikor élete párjával kettesben mosolyogva kö­szönt el tőlünk a dokumen­tumfilm utolsó záróképén. Ez a mosolygós arc maradhat meg számunkra mindörökre, hisz Hamza D. Ákos időköz­ben eltávozott e világból egy másikba, s ez a film az utolsó órában született meg. Röviden Öröm a Ki mit tud? háza tá­járól, öröm nekünk, hisz a kö­zönség szavazataival tovább­juttatta a középdöntőbe a ti­szafüredi táncosokat, a Tisza kamaraegyüttese pedig simán vette az első akadályt, parádés produkcióval aratott sikert, szakmait és közönségit egy­aránt. Volt már döntőben is megyei együttes, a Jászsági dicsősége közismert. De egy­szerre két néptánccsoport is a legjobbak mezőnyében - elő­ször most történik meg. Jó ér­zés ezt tudni. Valkó Mihály Belefulladunk-e saját szennyvizünkbe? Riport a kényszerről, a rendeletekről meg a kibúvókról (II. rész) Ha képszerűen akarom meg­jeleníteni a helyzetet, akkor azt kell* írnom: egy hatalmas szennyvíztó tetején „úszik” Jászberény. Ennek felét vala­hogy kezeli, de újra és újra ki­termeli, maga alá gyűjti.Itt mindjárt el lehet gondolkodni, miként alakult ki ez a helyzet. Nem egyik napról a másikra, de nagyrészt úgy, hogy egyik kéz nem tudta, hogy mit tesz a má­sik. így történt, hogy szilárd út­burkolatok épültek úgy, hogy csatornahálózat nem települt alájuk. Ma tény: a Kossuth La­jos út nagy részén nincs csa­torna. Például a Gyöngyösi út, a Hatvani út egy része, a Bercsé­nyi út, a Szent Imre herceg út, a Kórház utca szintén „csatorna­mentes” övezet. Gyakorlatilag a város nagy forgalmú, belső te­rületei csatornázatlanok. Aztán az is tény, hogy a tanács sem tartotta be a rendeleteket. Kivételek voltak- Még 1975-ben született egy minisztertanácsi rendelet, a közcsatornákról. Ez azt tartal­mazza, hogy a hatóság (tanács, most polgármesteri hivatal) kö­telezheti az ingatlantulajdonost a szennyvízhálózatra való rákö­tésre. Mégpedig közegészség- ügyi vagy vízgazdálkodási szempont miatt. Ez a rendelet ma is érvényben van - tudjuk meg Bordás Annától.- 1975 óta miért nem alkal­mazta ezt a rendeletet a város?- Információm szerint akkor átnézték, kik azok, akiknek rá kellene kötni a hálózatra. Mint­egy 100 ilyen ingatlant talál­tak. A 100 között olyan „fontos emberek” voltak, akiknek meg­engedték, hogy változatlanul szennyezzék a környezetet. Ta­lán 2-3 „kishal” maradt, akiket kötelezni lehetett volna, de ezt meg elvetették. így elaludt a^ ügy. Maradt, illetve tovább ku- szálódott a dolog. Fejéről a talpára Persze van itt még más is. A szennyvízdíj is kiadás, de az emésztők szippantása is pénzbe kerül. S ha utánaszámolunk, közel azonos összegről van szó évente. Pláne akkor, ha betarta­nánk vagy betartatnánk velük az 1986-ban született rendeletet, mely szerint csak zárt, szigetelt tárolók építhetők. Sőt, a koráb­ban épített emésztőket is át kell építeni ilyenre. Tehát olyanra, amelyből egy csepp szennyvíz sem folyhat ki. A téglákkal ki­A csapadékvíz-elvezető csatorna nyílását szépen kiépítették a nagytemplom mellett bélelt derítők tulajdonosai tehát éppúgy elkövetik a szabálysze­gést, mint azok, akik a csapa­dékcsatornát használják!- Tuljdonképpen ezeket az emésztőket is fel kellene derí­teni - mondja Tóth Tihamérné - a régi engedélyek alapján, s a zárt tárolást előírni, s ellen­őrizni is a végrehajtást. Egy­szer ennek a rendeletnek is ér­vényt kell szerezni. Mindez bosszúságot okoz a lakosoknak, a hivatalt, a hivatal dolgozóit szidják. Sajnos nehéz a gondol­kodásmódot megváltoztatni. Amit eddig nem tettünk meg, azt most már muszáj. Ez pedig nekünk kerül pénzünkbe, ami­ből sajnos sosincs elég. Érthető, ha az állampolgár spórol. Ám a jövőnket, unokáink életkörül­ményeit ma nem spórolhatjuk el. Áz én nézetem az, hogy az egész szennyvizes témát, de a környezetvédelmet végre fejé­ről a talpára kellene állítani. Részfeladatok lokális megoldá­sáról beszélgettünk eddig. Ám egy átfogó koncepció kellene. Úgy, hogy az építési engedé­lyek kiadásától kezdve minden­féle rendeletnek, előírásnak eleget tegyünk. Az utólgos be­tartás mindig kényszer, ami rosszulesik az embereknek. Ezenkívül a koncepció priori­tást is tartalmazhatna. Most ki­emelten figyelünk a szennyvíz­helyzetre. Minden további közmű létesítését csak ez után ésszerű engedélyezni. Az ön­kormányzat éves költségveté­séből el kellene különíteni egy összeget a régi bűnök felderíté­sének költségeire. Ha az emlí­tett Hunyadi utcában felbont­hatnánk az utat, rövid időn belül kiderülne, ki a szennyező. Ez sokba kerül, de gyors ered­ményt hozna.- A csatornahálózat viszont lakossági pénzből épül. Vala­hogy ezen is változtatni kellene. A társulás olcsóbb-A lakóközösségi csatorna- építés valóban drága. Sajnos ezeknél fordul elő, hogy aki nem lép be, annak a telekhatárra nem viszik oda a rácsatlakozási lehetőséget. így, ha évek múltán mégis rá akar - vagy muszáj - kötni a hálózatra, akkor az út­felbontással, s még nagyobb ki­adással jár. A csatornamű társu­lat a kedvező forma. Ez olcsóbb- az állampolgár szemszögéből- s jobban szervezett. A telket akkor is bekötik, ha a tulajdo­nos nincs benne a társulatban. A társulatok a KHVM-től vissza nem térítendő támogatást kap­nak, az önkormányzat céltámo­gatást is kaphat ehhez, a fizetési feltételek kedvezőek, 10 évre szólnak. A kisemberek számára ez elérhető, hisz évi 3500-4000 forintokról van szó.- Van-e most ilyen csatorna- építés a városban?- Igen, a Huszár utcában, s a Bercsényi úton. Tavaly a Szent Pál, a Sármány és az Ősz utcá­ban készült csatorna. Évente 2-3 utcában van társulati építés. Átlagosan 2500-3000 forint mé­tere az így épült hálózatnak. Végül is az a célunk, hogy rend legyen a föld alatt. A csapadék­elvezető rendszerben csapadék legyen, a szennyvízcsatornában szennyvíz. Igaz az a mondás, hogy mi a Földet csak kölcsönkaptuk uno­káinktól. Tehát kötelességünk vigyázni, óvni a földet, a leve­gőt, a vizeket, az élővilágot. Jó volna úgy élni, hogy arra töre­kednénk minden pillanatban: hogyan lehetne nem szennyezni a környezetünket? A gimnazisták évek óta fi­gyelik a Zagyva vízminőségét. A vízműtől megkapták a régi adatokat, így legalább 15 év összehasonlítása alapján az a helyzet, hogy a folyó vize tisz­tul! A nagy szennyezők kizá­rása után most a lakosság van soron. Az önkormányzat határozata alapján kötelezés, szankció, bír­ság van kilátásban. Mindez bosszantó az egyes állampolgár esetében. Vajon lesznek, lehet- nek-e kivételek, kibúvók, mint régen? Ez az önkormányzat mai nagy próbatétele. No meg az is, hogy kialakít-e átfogó környe­zetvédelmi stratégiát, s ehhez igazítja-e a pillanatnyi „tűzol­tási" akcióit. Kiss Erika Román lap Horthy temetéséről Horthy Miklós szeptemberi kenderesi újratemetése nem­csak itthon, külföldön is viták kereszttüzébe került. Az egyik politikai irányzathoz sem tar­tozó, nagy példányszámú ro­mán lap, mely leginkább a magyar Kurírhoz hasonlít, az Evenimentul Zilei, 1993. jú­lius 29-i számában foglalkozik a közelgő eseménnyel. Aláb­biakban cikkének magyar fordítását közöljük. Nagybányai Horthy Miklós tengernagy földi maradványait, aki Magyarország kormányzója volt 1920 és 1944 között, a csa­lád és a kormányzóhoz közel­állók kérésére visszahozzák Magyarországra - közli a France Presse. Horthy 1868-ban született Kenderesen, Budapest mellett. Elvégezte a Katonai Akadé­miát, és katonai sikerei alapján az osztrák-magyar flotta admi­rálisává lépett elő. A kommün 1919-es bukása után, 1920 már­ciusában Magyarország kor­mányzójává választották. Ult­rakonzervatív, a szélsőséges nacionalizmus híve, belép a második világháborúba a Róma-Berlin tengely mellett, annak ellenére, hogy saját el­mondása szerint elveti a náci ideológiát. A hála nem késik. A bécsi diktátum és Erdély két­harmadának elfoglalása (1940. augusztus 20.) után fel lehet neki róni a magyar katonaság által a román lakosság ellen el­követett erőszakos cselekmé­nyeket. 1944 októberében - hadseregének veresége után -, amelyhez a román hadsereg is hozzájárult, Portugáliába me­nekült. 1957-ben meghalt, és a lisszaboni brit katonai temető­ben hántolták el. Huszonhat év után földi maradványait vissza­hozzák. Újratemetése ökumeni­kus istentisztelet után, szeptem­ber 4-én lesz szülőfalujában, Kenderesen. Egy sor kormány­tag véleménye, akik az újrate­metésen részt vesznek az, hogy a szertartásnak nincs hivatalos jellege, csak „egy szigorúan családi ügy”. Gabriel Stanescu" « (A cikk illusztrációja egy igen rossz minőségű fotó, ame­lyen, ha nehezen is, de felis­merhető, hogy Horthy Miklóst szívélyesen mosolyogva Adolf Hitler társaságában ábrázolja.) Szathmáry i Mórt ín 1957 §iíngropat ín tímitirtd miUtar brítaitíc din Lisabona, MURAIÉ HOimiY ?A FI RUHÁI ft SATE Sill NAM »ft IMA O CEREMÓNIA miGIOASÄ ICÜMINICÄ VA AVgA LOC H 4 $%mmm U KENDERES, IN APROPOS DE BUDAPESTA Resterilrpönnlnlesri smircuului Miklós Horthy :le Nagybánya, regentul ÜngäneiIrtfre 1920 1944, ver fi repatriate, io cere* •■fa főműiéi sale ?i a Aso- ciafici fideiiior fostuiui dicca’or, ínbrmeorö France Presse. Horthy,, näscuf fn 186Í ia Kenderes, tn apropierr de Budapest«*, a urmo cursufits Academiei Mili­are, ajungtnd datantä teptebr sals de arme ami­re: ín fiola austro-ungarő. Duoő cőderea rcpublí- eii comuniste din 1919 ín martié 1920 devsne re- gént al Ungariei. Ultra- conservator, adept cl no­tionaiismolui extremist, a­derá In cél de-al dailec rőzboi mondial la Axc Bedin-Römo ín ciudo fap , tylui cd se deciara ostil Kteoiogie? naxiste. Raspía - .. i oparő. Dupő dictate! de la Viena 5i vtv- : pörea a 2/3 din TranSiivcmia din 30 august 1940, se face virovat de atrocltőfile ár- maiéi unaare sővír.?ite Ímpotriva populafieí ramőnestí. Din octbmbríe 1944, dupő b- íríngerea trupelor sale, la care ő. confrí* butié ínsenma‘5 <o avuf-o ft armaia romá­ra Horthy: se reíugioza ín Portugália. ín 1957 rncars sí este Ingrapot in cimitíruí miirtör britem.ic din Lisabona. vor fi repctriate, Retnhumareo vo aveo loc dupö o ceromome ecumenica reiigkx»ä 4 septembfíe In satui sciu natal Ken­deres. v O sei'!«- de roershri: oi guvsmului, care ;vor p«tlcípo b ■ rsinbumar® consider cd csrsmoma n« va. aveo: ur» caractar aíícbf, ei vo fi numai rio afacer® sirfcHättuitaiä'', ín t!T5ooidé Horthy ii;Hätl«r. GABRIEL STÄNSSCU

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom