Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-18 / 192. szám
1993. augusztus 18., szerda 7 Kunsági Extra — Mezőtúr Fodijkent hétvégi nyaralas Egy kisfiú, aki a szüleit nyaraltatta A hatéves Nagy Bence azzal a közel sem mindennapi ténnyel dicsekedhet, hogy szüleit háromcsillagos szállodában nyaraltatta. A történet tavasszal kezdődött, amikor is a Tchibo Budapest Kft. a „Legjobb anyuka” címmel meghirdette anyák napi akcióját. A több ezer írásos pályamunka közül a zsűri- tagjai között a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő Halász Judittal - közel száz pályázatot jutalmazott. Hárman fődíjban részesültek, közülük az egyik Bence.- Az édesanyja tudta nélkül készítette el Bence a pályázatát- meséli Nagy Ferenc, az édes-, apa. Mivel négyéves kora óta tud írni. így a két testvérét, az édesanyját és önmagát ábrázoló rajzára leírta, miért szereti az anyukáját. Aztán nagy volt az öröm, amikor július elején értesítettek bennünket, Bence sikeréről és az általa elnyert fődíjról.- Mi volt ez a fódíj?- Háromnapos, teljes ellátást és teljes körű kozmetikai kezelést (szauna, fogyasztóterem, masszázs, fodrász) és más egyéb, például sportolási, strandolási szolgáltatásokat nyújtó hétvégi nyaralás a balatonfüredi Park Hotelben. A Tchibo Kft. külön meglepetéseként nemcsak az anyukák, hanem a férjek is meghívást kaptak. Budapestről a Rose Graf híres kozmetikai cég szakemberei erre a három napra Balatonfü- redre utaztak a kezelésünkre. Ingyenes sminktanfolyamot rendeztek az anyukáknak, illetve nagy értékű kozmetikai ajándékcsomagokkal lepték meg őket. A Tchibo Budapest Kft. a nyaraláson kívül, a már ismert kávéfajtái mellett, új termékével, a Picca kávét is tartalmazó ajándékcsomaggal kedveskedett. Rendkívül jól éreztük magunkat, a másik két családdal együtt, akikkel szoros barátságot kötöttünk. Jó közérzetünkről a szálló dolgozói is maximálisan gondoskodtak.- És Bencének mi volt a jutalma?- A cég ajándécsomagja mellett az az öröm és boldogság, hogy hatéves létére nyaralást nyert nekünk. Kettőnk tanári fizetéséből három gyermeket nevelünk. Ebből nem lett volna módunk, hogy önmagunk nyaralására gondoljunk. Ezt Bence is tudja. Ezért mindennél nagyobb öröm számára a szüleinek nyert fődíj. Ősszel a Tchibo Budapest Kft. több hasonló akciót, játékot is indít, amin Bence szeretne újra részt venni. A Vezérléstechnikai Alkatrészgyártó Rt. jelene / Állami többségi tulajdonú rt. privatizációja MRP-vel Az 1953-ban alakult Villamos és Géptechnikai Cikkek Gyárát 1975. július 1-től, az akkori iparpolitikai elképzeléseknek megfelelően, beolvasztották a Kontakta Alkatrészgyártó Vállalatba. A szerencsétlenül sikerült kontaktás éveknek 1988. december 21-én lett vége. Ezután önálló vállalatként, Vezérléstechnikai Alkatrészgyártó Vállalat néven 1989. január 1 -tői működött. 1992-től állami vállalatból egyszerűsített privatizációs eljárással többségi állami tulajdonú részvénytársasággá alakult. Az átalakulást rt.-vé a szolnoki Hozam Kft. végezte 1992. január 1-jei határnappal. Az rt. vagyonának 96 százalékával az AVÜ rendelkezett, 4 százalékával a helyi önkormányzat. 1993. március 31-i határidővel az AVÜ meghirdette eladásra, pályázati formában a tulajdonában lévő részvénycsomag 90 százalékát. Ezzel az eladási hirdetménnyel az rt. belépett a privatizálandó cégek sorába.- Mi volt a folytatás? - kérdeztük Szilágyi Ernőtől, az rt. elnök-igazgatójától.- Az első hirdetésre nem, a másodikra viszont érkezett értékelhető pályázat, mely a meghirdetett teljes részvénycsomagra, 58 százalékos árfolyamon vételi ajánlatot tett. A pályázó nem szakmabeli befektető volt, nem nyerte meg a dolgozók bizalmát. Az első kiírást és az akkor már megjelent MRP törvényt követően az rt.-nél megalakult egy MRP szervezet.- Mit jelent az MRP ?- A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról (MRP) az 1992. XL1V. sz. törvény rendelkezik, amely 1992. július 14-én lépett hatályba. Lényege, hogy a munkavállalói tulajdonszerzés meglévő lehetőségeit olyan új formával gazdagítsa, amelyben a dolgozók együttesen, szervezett akció keretében jutnak tulajdon- részhez annál a társaságnál, amelynek munkavállalói. A munkavállalók minimum 25 százalékának írásban nyilatkozni kell az MRP indítási szándékáról. Ez nálunk 98 százalék volt.- Mi volt az MRP szervezet célja?- A társaság eladásra felkínált részvénycsomagjának a megvásárlása. A szervezet megválasztotta a 3 fős szervezőbizottságát. és várta a második pályázati kiírás végét. Remélve egy kedvezőbb alkupozícióból kiinduló. alacsonyabb vételár lehetőségét. Ez irányú várakozását a már említett külső pályázó meghiúsította. Az árfolyamot viszonylag magas szinten rögzítette. és csak elővásárlási jog volt biztosítva az itt dolgozóknak, mindössze 30 napig!- Mit tettek?- A dolgozóknak azonnal dönteniük kellett. Vagy egy bizonytalan tulajdonossal dolgoznak, vagy megpályázzak saját cégük részvényeinek megvásárlását, felvállalva az E-hitel előnyeit, hátrányait, a tulajdonlás kockázatát. Az rt. dolgozóinak igen nagy többsége az MRP mellett döntött, annak ellenére, hogy megmagyarázhatatlan volt számukra a következő tény. Miért kellene megvenni azt a céget a magyar államtól, amihez 1953-tól 1993-ig az egy fillért sem fektetett be? Annak fejlesztése, bővítése mindig az itt megtermelt eredmény terhére történt. Valahol nyilván a dolgozók bérének, részesedésének rovására. Ezzel együtt is, a beadott pályázat alapján a kiírást az MRP nyerte meg.- Mi történt ezután?- Az MRP ügyvezetősége aláírta az adásvételi szerződést a vagyonkezelő Hozam Kft.-vei, illetve a bankkal az E-hitelszer- ződést. E két aláírással, valamint a saját erő befizetésével az MRP teljes jogú tulajdonossá vált. Nyilván a részére vételre felajánlott részvénycsomag erejéig, ami az rt. összes részvényének a 86,32 százaléka.- Kik a többi részvénytulajdonosok?- Az MRP szervezeten kívül 9,59 százalékban tulajdonosok - kedvezményes részvényvásárlással - az rt. dolgozói, valamint 4,09 százalékban a városi ön- kormányzat. Az rt. közgyűlésein, a jövőben meghatározó többséggel az MRP rendelkezik, tehát akaratát mindenben érvényesíteni tudja. De az igazi tulajdonossá válás nyilván az E-hitel törlesztése után történik meg. Tehát az rt.-t folyamatosan nyereségesen kell működtetni, és a hiteltörlesztés végén egy életképes céget kell hátrahagyni. Ellenkező esetben vagy a törlesztőrészlet hiánya miatt nincs tulajdon, vagy a megszerzett tulajdon lesz értéktelen. Eboltás Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása alábbi helyeken és időpontokban történik: Szeptember 1-jén: Lénárt-tanyában 7.00'7.30 Belán-tanyában 7.308.30 Soós-féle tanyán 8.309.00 Szeptember 2-án: A volt méntelepnél 7.0010.00 Szeptember 3-án: Túrkevei úti Kőrös falatozó előtt 7.009.00 Törökszentmiklósi úti Szűcs-tanyában 9.00-kor Törökszentmiklósi úti áfész-nél 9.009.30 Csiderbereki iskola mellett, a Szabó-tanyában 9.009.30 Szeptember 4-én és 11-én: Újvároson, a posta előtti téren 7.0010.00 Szeptember 6-án: Sebestyén-féle tanyán 7.007.30 Volt Sallai Tsz I.sz. brigádtanya 7.308.00 Pusztabánrévén az áfésznél 8.009.00 Szeptember 7-én: Tiszaföldvári után Sz.Patkós-tanyában 7.008.00 Tiszaföldvári úti áfésznél 8.009.00 Szeptember 9-én: Fóti úton, a Vili. Gépnél 7.0010.00 Szeptember 10-én: Kétgázközben, a Fazekas-darálónál 7.00. 10.00 Pótoltás szeptember 16-án: A volt méntelepnél 7.009.00 Az oltás a helyszínen ebenként 150 forintba kerül. Telt ház fogadta vasárnap délután a strandon a felüdülni vágyó látogatókat. Az idei szezontól a Sportlétesítmények Igazgatósága fenntartásában üzemelő fürdőt rendezettsége, tiszta, jó minőségű vize, gondozott füves területei miatt egyre többen keresik fel. Vasúti híd a trambulin A Berettyót átkötő vasúti hídnál egyre gyakraban látni a hídról és oldalsó pilléreiről vízbe ugráló, 6-14 éves korú gyerekeket, akiket csöppet sem zavar a mélység. Kérdésünkre, hogy tudnak-e a vízfelszín alatt sorjázó terméskövekről, magabiztos válaszuk így zangzott: „Igen, de kikerüljük őket. Meg nem ugrunk fejest, azt csak a nagyfiúk szoktak. Mi talpast meg seggest ugrunk csak.” Ez a „csak” úgy érezzük, csöppet sem megnyugtató. És valószínű, hogy a gyerekek mit sem sejtő szülei számára sem az. Az elmúlt években nem egy halállal és súlyos sérüléssel végződő ugrást okoztak már a „kikerülhető” terméskövek. Tanévkezdés előtt az elmúlt év összegzése A Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóját, Rózsa Endrét az elmúlt tanév eredményeiről kérdeztük.- Többektől hallottuk, hogy eredményes tanévet zárt a Teleki.- Ne tűnjék szerénytelenségnek. de valóban így van. Bizonyítják ezt a tanulmányi versenyek eredményei, a jól sikerült érettségi vizsgák és az elmúlt évekénél jobb felvételi eredmények. A tanulmányi versenyek és a műveltségi vetélkedők azok, ahol a diák tudását le lehet mérni, és össze lehet hasonlítani más iskolák tanulóival.- Említene néhány kiemelkedő eredményt?- A rádió zenei vetélkedőjén, a Concertón országos első helyezést ért el dr. Lázár Zoltánná Kugyella Anna csapata. Általa vezetett kórusunk az Éneklő Ifjúság megyei versenyen arany minősítést kapott, és elhozta „Az év kórusa" címet. A Debrecenben megrendezett kórustalálkozón szintén arany minősítést kaptak. Az elmúlt tanévtől azon diákok részére, akik ének-zenei pályán szeretnének tovább tanulni, emelt ének-zene oktatást biztosítunk, külön csoportos bontásban. Kiemelkedő eredményünk, hogy az Amerika feldezésének 500 éves évfordulójára meghirdetett földrajzi csapatversenyen 4. helyezést értek el diákjaink.- És az egyéni eredmények?- Itt is jeleskedtek tanulóink. Az OKTV országos földrajz- döntőjén Nagy Tibor harmadik, Debreceni Ildikó tizenkilencedik helyezett lett. Az országos gyorsíróversenyen Mészáros Ilona hatodikként végzett. Több évre visszamenően gyors- és gépírásból mindig van olyan tanulónk, aki a döntőben az első tíz között szerepel. A közgazdaságtanból hirdetett versenyen Lovas Ágnes tizennyolcadik helyezett lett. De meg kell említenem azt is, hogy több mint húsz tanulónk bekerült a különböző tantárgyi vetélkedőkön a megyei első hat helyezett közé. Ami bizonyítja tantestületünk magas színvonalú felkészítő munkáját is.- Mik az új tanév tervei?- Továbbra is nagy hangsúlyt fordítunk az idegennyelv-okta- tásra. Ősztől heti 6 órás kiemelt óraszámban fogunk tanítani. Nagy-Britanniából várunk a Soros-alapítvány jóvoltából angol anyanyelvű oktatót. Az idén is indítjuk az elmúlt tanévtől létező, általános közgazdász tagozatunkat. Az előző évekhez hasonlóan, a gimnáziumi ágazaton belül hat évfolyamos képzést végzünk. Lesz idegen nyelvű gyors- és gépíró nyelvi-levelező ágazatunk. De ötödéves képzést is indítunk. Reméljük, hogy a folyamatos szérkezetátalakítással továbbra is a megye élvonalában tudunk rparadni.- Jól tudjuk, hogy évkönyv kiadását tervezik?- Igen, összeállítottunk egy évkönyvet, melyet a tanévnyitón fogunk árusítani. Bútorszalon A régi városi könyvtár felnőtt kölcsönző- és olvasótermi részlegének helyén szeptember 25-én bútorszalon nyílik. Kiállítások A Városi Kiállítási Csarnokban augusztus 27-én 16 órakor Barbu Stefanescu, a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum igazgatója nyitja meg az „Erdély népi kerámiája” című kiállítást, mely szeptember 12-ig látogatható. A Közösségi Ház nagytermében augusztus 20-tól tekinthető meg az 1992. évi Képzőművészeti Alkotótelep művészeinek kiállítása. Kiállító művészek: Borbás Tibor és Győrfi Sándor Munkácsi-díjas szobrászművész, E. Lakatos Aranka szobrász- művész, Balogh Géza, Fazekas Magdolna, Lóránt János, Meggyesi László, Simsay Ildikó és Szily Géza festőművész. Sakkverseny „Szent István Kupa” néven megyei I. osztályú B. kategóriás, pénzdíjas sakk verseny re kerül sor augusztus 20-21-22-én a Közösségi Házban. A svájci rendszerű versenyen - melyre várják az érdeklődőket - hét benevezett csapat méri össze tudását. Jógatanfolyam Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén szeptember 6-án ismét jóga- tanfolyamot indít a Közösségi Ház. Jelentkezés és további felvilágosítás az intézményben. Termékbemutató és-vásár A Városi Kiállítócsarnokban augusztus 22-ig még megtekinthető a Bútoripari Kft., a Túri Szőnyegszövő Kft. és a Túri Fazekas Kft. termékeiből rendezett, vásárlási lehetőséggel egybekötött bemutató. Kövérek és soványak A városi sportpályán nagypályás, amatőr labdarúgó-mérkőzést rendeznek, „válogatott színvonalon” augusztus 20-án 16 órai kezdettel, kövérek és soványak között. A bevételt - önadakozásból - a Városi Sport Alap javára utalják át. Az összeget a fiatal labdarúgók neveltetésére kívánják fordítani. Társastánc A Közösségi Házban szeptember 4-én indulnak a kezdő- és haladó társastánctanfolyamok. Részletes információt az intézményben kapnak, illetve a Mezőtúr és Vidéke című újság augusztus 27-én megjelenő számában olvashatnak az érdeklődők. Az oldalt írta és fotó: Czikkely Anna