Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-17 / 191. szám

1993. augusztus 17., kedd Sport 11 Tájékoztató az Olajbányász SE kosárlabdázóinál Felcsattant az első vastaps Tegnap délután a rekkenő hőség ellenére táblás ház előtt léptek a HEMO színpadára a szolnoki Olajbányász SE kosár­labdázói abból az alkalomból, hogy az új bajnokság megkez­dése előtt személyesen is talál­kozzanak a szurkolókkal, újságírókkal. Balogh László ügyvezető el­nök először a vezetésben történt változásokat ismertette. Mint köztudott már, Rasid Abeljanov (a korábbi szupercenter) vezeti az edzéseket, míg fölötte Rezák László szakmai elnökhelyettes­ként tevékenykedik a jövőben, Treffler Tamás pedig továbbra is az elnöki teendőket látja el, a korábbi esztendők sikereinek egyik „háttér” kovácsaként. Kékesi István szakosztály-igaz­gató a mindent tudó játékvezető szemével ügyel majd a gazda­sági feladatokra, tartja a kapcso­latot a klubokkal, ligával, szö­vetséggel, míg Tóth Zoltán ko­ordinátorként „vezényli” a csa­pat szuper ligás szereplését. Or­vosként Ladoniczky Zoltán vi­gyázza a fiúkat, izmaik karban­tartásáért a Lehel HC-től elcsá­bított Végső Béla a felelős. A bérletek tavalyhoz képest tíz százalékkal többe kerülnek az áfa miatt, ennek megfele­lően: az úgynevezett oldalvona­las bérlet 2800, az alapvonalas 2000, a B-középre szóló pedig 1800 forint, közületek „összvo- nalas” bérletének ára 4000-be kerül. Jegyek 120 (felnőttek­nek) és 80 (diákoknak) forintért vásárolhatók az őszi szezontól, a tavaly megvett bérletek ter­mészetesen továbbra is érvé­nyesek! Rezák László a megfiatalított csapat bemutatását természete­sen az öregekkel kezdte. A ke­ret: Hosszú István csapatkapi­tány, Tóth Attila, Sztojan Ivko- vics, Góbi Richárd, Mérész Tamás Bódi Péter, Takács At­tila. Mindenki megkapta a maga vastapsát, hát még az újak. El­sőként a Nagyváradról érkezett Antoniu Alexe (21 éves, 193 centiméter), majd az ismert sportriporter fiát, Knézy Jenőt (21, 198) már „szervusz Jenő!” kórus köszöntötte. A Csepelről átigazolt Varga Géza (23, 207) és két saját nevelésű fiatal, Fe­hérvéri Gergely és Újvári Attila szintén tagja a tizenkettes ke­retnek. A csapat programjáról szólva Kékesi István tájékoztatta a megjelenteket. A hét végén kö­zepes erősségű tornán vesznek részt a szolnokiak Nyíregyhá­zán, egy héttel később pedig az Olaj-csarnok ad majd otthont a Hozam Kupa küzdelmeinek. Ezen a tornán régi nagy ked­vencét láthatja majd viszont a Tisza-parti tábor. Berkics Laci (hat éven át húzta a piros-feke­ték szekerét) a csepeliek társa­ságában lép pályára. Nevének hallatán ismét üdvrivalgásba tört ki a HEMO közönsége. Ám amikor kiderült, hogy a 13-as mezét a Baráti Kör kérésével el­lentétben is ki kell adni a Szu­per Ligába való nevezés miatt, heves tiltakozás hallatszott a hátsó sorokból. Az őszi csapat­program ismertetése után Abel­janov állta még néhány szakmai kérdés erejéig arra kitérve: gyors és okos csapatot épít. Szolnokon nem csökken az érdeklődés a kosárlabda iránt Autósport, Forma-1 Karácsonyi ajándék A 77 körös, Marlboro Ma­gyar Nagydíj dobogós helye­zettjei mondták: Damon Hill (Williams Re­nault): - Alig találok szavakat, nagyon nehéz elmondani, való­jában mit is érzek. Végtelenül boldog vagyok, s úgy gondo­lom, először is köszönetét kell mondanom mindazoknak, akik segítettek abban, hogy idáig el­jussak. Ami magát a versenyt il­leti: rajt-cél-győzelmet arat­tam, s első helyem nem is for­gott veszélyben, hiszen az üldö­zők elég hamar leszakadtak. Ezek után az volt a legfonto­sabb, hogy megtaláljam a he­lyes sebességet, minden apró részletre figyeljek, s lehetőleg ne hibázzak. Szerencsére nem volt gond sem a kocsival, sem a kerekekkel, a bokszutcában is mindkét alkalommal gyorsan végeztem, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Azt hiszem, én jó előre megkaptam az idei karácsonyi ajándékom. Riccardo Patrese (Benet- ton-Ford): - Volt egy pillanat, amikor eszembe jutott, hogy Damon Hillt az utóbbi időben üldözte a balszerencse, s talán első is lehetek. Nem így lett, de a második hely is nagyszerű eredmény. Azt mutatja, hogy a Benetton-Ford egyre jobb és jobb lesz. Az autó ezúttal kivá­lóan működött, az egyetlen problémát az jelentette, hogy a legvégén elveszítettem a har­madik sebességfokozatot, de szerencsére ebből már nem lett Az NBA-kosárlabdázó-csil- lag Michael Jordan édesapját egy lövéssel megölték. A hír nem új, az 57 éves férfi gyil- kosa(i) után jelentős erőkkel fo­lyik a nyomozás Észak-Karoli­nában, Fayetteville-ben. A he­lyi seriff, Morris Bedsole el­mondta a sajtó munkatársainak: négy férfit letartóztattak, mert olyan tárgyakat találtak náluk, melyek a meggyilkolt James Jordan vörös Lexus kocsijából származnak. Bedsole emlékez­tetett arra, a gyilkosság előtt el­rabolták idősb Jordan autóját, nagyobb baj, mert a mögöttem levők le voltak maradva. Gerhard Berger (Ferrari):- Maximálisan elégedett va­gyok ezzel a harmadik helye­zéssel, jobbra semmiképpen sem számíthattam. Ez az idei legjobb eredményem, azt hi­szem, akiket lehetett, azokat megelőztem, Hill—lel és Patre- sével szemben nem sok esélyem lett volna. Bár a vége felé érez­tem, hogy Patresénél valami nincs rendben, de akkor már olyan rövid volt a hátralévő idő, hogy az előrelépésre komolyan nemigen gondolhattam. Megkérdezték a Forma-1 csapatfőnököket, ha lehetne egy kívánságuk, mi lenne az? Frank Williams (Willi­ams-Renault): - Hogy ne vál­tozzanak állandóan a Forma-1 szabályai. Ron Denis (McLa- ren-Ford): - Megfelelő körül­ményeket, hogy rendszeresen megnyerjük a futamokat. Ne mindet, de sokat, vagyis azt, amiben egyszer már részünk volt. Flqavio Briatore (Benet­ton-Ford): - Megnyerni a vi­lágbajnokságot. Szeretném, ha Michael Schumacher győzne a következő futamok egyikén. Jean Todt (Ferrari): - Visz- szajuttatni a csapatot oda, ahol a múltjához illő helye lenne. Ken Tyrrell (Tyrrell-Ya- maha): - Hogy Ayrton Senna az én csapatomban versenyez­zen. melyet később a holttest feltalá­lási helyétől 100 kilométernyire alaposan kifosztva megleltek. A Lexus gumijait leszerelték, minden mozgatható alkatrészt eltávolítottak belőle. így pél­dául a kocsi roppant értékes sztereó berendezéseit is. Nos, ezeket megtalálták a nyomozók, de egyelőre a négy őrizetbe vett férfi nevét nem hozták nyilvá­nosságra. Illetve az egyikét igen! Az illetőt Gary Rodel Far- riomak hívják. Egyelőre nem bizonyítható, hogy köze lett volna a gyilkossághoz. Sikerült a továbbjutás A Brazíliában 16 csapat részvételével zajló junior női röplabda-világbajnok­ságon a magyar válogatott (amelynek tagja két jászbe­rényi leányzó, Pesti Anikó és Nagy Mariann) legyőzte Bolíviát, s ezzel a 12 közé jutott. Magyarország - Bolívia 3:0 (8, 2, 3) A találkozón könnyedén, 46 perc alatt győzött a ma­gyar válogatott a mezőny leggyengébb csapata, az oroszok helyén szereplő bo­líviaiak ellen. A vb-n hét­főn szabadnap volt, majd keddtől már a négy közé ju­tásért játszanak az együtte­sek. Ökölvívás A szlovákiai határváros, Komamo adott otthont a hét végi magyar-cseh válogatott ökölvívó-találkozónak, amelyet mindkét szakvezetés felmérő­nek szánt a szeptemberi Eu- rópa-bajnokságra. Az össze­csapást Szántó Imre legénysége nyerte 12:8-ra. Eredmények - 51 kg: Laka­tos - Hencz - pontozással győ­zött Lakatos (2:0). 54 kg: Ko­vács - Kovar - a magyar világ­bajnok döntő fölénnyel nyert (4:0). 57 kg: Bognár - Flachbart- pontozással győzött a cseh ökölvívó (4:2). 60 kg: Kalocsai- Rafael - Kapontozással vesz­tett (4:4). 63.5 kg: Petrovics - Hubacek - Petrovics pontozás­sal nyert (6:4). 67 kg: Rezes - Dostal - a petőfibányai váloga­tott pontozással kerekedett felül (8:4). 71 kg: Énekes - Polako- vic - az újpesti bokszoló ponto­zással maradt alul (8:6). 75 kg: Erdei - Plachetka - a Tájfun klub junior Európa-bajnoka biztosan nyert (10:6). 81 kg: Béres - Macek - a Vasas olim­piai bronzérmesének pontozá­sos sikerét hozta az összecsapás (12:6). +91 kg: Hart - Bezvoda- a már biztos magyar csapat­győzelemnél a pécsi „nehéz­fiú”, aki nem sokkal betegsége után lépett szorítóba, a 2. me­netben feladta (12:8). Jordan-ügy: négy letartóztatás Szabadidősport XVIII. Teke Tisza Kupa „Vizesek” ha találkoznak A Szolnoki TRV szervezésé­ben a hét végén rendezték meg a Tiszaligetben a már hagyo­mányosnak mondható Regioná­lis Vízügyi Sportnapot. Kazinc­barcika, Budapest, Siófok, Ta­tabánya, Vác és a házigazda Szolnok vízügyi dolgozói gyűl­tek össze azért, hogy egy jó hangulatú dzsemborin mérjék meg sportbeli tudásukat. Szombaton, a hivatalos meg­nyitóünnepséget követően be­népesültek a Tiszaliget sportpá­lyái. A salakon a női és férfi kispályás focisták kergették a bőrt, az asztaliteniszezők és a sakkozók pedig átvonultak a környezeti hatásoktól védett körcsarnokba. A lövészeket a megyeháza lőterére invitálták, ahol a résztvevőknek fekvő helyzetből kisöbű sportpuská­val kellett minél többször elta­lálni a céltábla 10-es körét. A vízügyiek megmérkőztek még a tenisz, kézilabda és lábtenisz sportágakban is. A délutánba nyúló szabad­idősport-versenyen a nagy me­leg, valamint az előző napi ban­kett fáradalmai ellenére színvo­nalas küzdelmekben döntötték el az egyes versenyszámok végső helyezéseit. Mindez per­sze köszönhető volt a városi sportcentrum szervezőinek is, akik az előkészítésben és a le­bonyolításban segédkeztek. Az összesített versenyben a siófoki Dél-magyarországi Re­gionális Vízművek csapata nyert. Eredmények: kispályás lab­darúgás, férfiak: 1. Fővárosi Csatornaművek, nők: 1. Tata­bánya, páros lábtenisz: 1. Bu­dapesti Vízügy SC, férfi kézi­labda: 1. Vác, tenisz csapat: 1. Siófok, asztalitenisz csapat: 1. Szolnok, Vác (megosztva), lö­vészet csapat: 1. Siófok, sakk csapat: 1. Tatabánya. Összesí­tett verseny: 1. Siófok, 2. Tata­bánya, 3. Szolnok. Urbán Védekezik a váci kézilabdacsapat Kimagasló eredmények pályacsúccsal Két fa még áll, vajon meddig? A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Teke Szövetség immár 18. alkalommal rendezte meg a Tisza Kupát a Körösi úti auto­mata pályán. Az érdeklődés minden eddigit felülmúlt. Míg tavaly alig volt jelentkező, ad­dig az idén már férfiaknál és nőknél egyaránt nyolc-nyolc csapat indult. A mezőnyben Szuper Ligában szereplő együt­tesek és válogatott versenyzők léptek pályára. A tekézők nagy kedvvel és kimagasló formában versenyeztek, aminek bizonyí­téka a több kimagasló eredmény és a pályacsúcs. Ez biztató az egy hónap múlva kezdődő baj­nokság előtt. A férfiaknál a Ceglédi Köz­gép, a Szolnoki MÁV Clips Coop I. és II., a Szegedi Postás I. és II., tíz FTC, az Inotai ISC és a Pápai Vasas, a nőknél pedig az FTC, a Debreceni MTE I. és II. , a Szolnoki MÁV Clips Coop I. és II., a Fővárosi Víz­művek és a Bp. Postás vett részt a kupában. Az augusztus 7-én kezdődött és a múlt vasárnapig tartó versenyen egyéniben ki­emelkedett a férfiaknál Klak (MÁV CC) 962, Rimóczi (Ceg­lédi K.) 958, a nőknél pedig Demeter 479 fás teljesítménye. Az utóbbi pályacsúcs. Eredmények: csapat, férfiak: 1. Ceglédi Közgép 3534, 2. Szolnoki MÁV Clips-Coop I 3531. 3. Szegedi Postás I 3503 fa. Nők: 1. FTC 1649, 2. Debre­ceni MTE 1 1646, 3. Szolnoki MÁV Clips Coop I 1606 fa. Pá­ros, férfiak: 1. Klak Mátyás (MÁV Clips-Coop) 1824,'2. Rimóczi, Horváth (Cegléd) 1802, 3. Ster, Németh (Sz. Pos­tás) 1767 fa. Nők: 1. Fehér, Demeter (FTC) 863, 2. Hege­dűs, Sztaniszláv (MÁV Clips Coop) 837, 3. Nagyné, Kovács (DMTE) 823 fa. Á szolnokiak legközelebb a hét végén Szege­den a Postás Kupán indulnak. Erősített az Albacomp A hét végén Székesfehérvá­rott hat csapat részvételével rendezték meg a Hewlett- Packard-Albacomp nemzet­közi férfi kosárlabdatornát. Pén­teken és szombaton a hat csapat két hármas csoportban mérkő­zött a csoporthelyezésekért. Va­sárnap a döntőkre került sor. A csoportmérkőzések során már feltűnt, hogy az eddig is jó erőket felvonultató fehérvári Albacomp együttese jól erősí­tett, hiszen először a Körmend csapatát simán verte, a döntő mérkőzésen pedig a magyar bajnok Tungsram-Honvéd el­len is diadalmaskodott végig megbízható játékkal. így azután Fehérváron maradt a kupa. Az 1. helyért: Albacomp - Tungsram-Honvéd 91:86 (51:56) A 3. helyért: Körmend - Atomerőmű 107:76 (52:39) Az 5. helyért: Novy Jicin (cseh) - Videoton 106:67 (56:32) A tomagyőztes 100 ezer, a második 60, a harmadik 40 ezer forint jutalmat kapott. Különdíjakat is kiosztottak a szponzorok: legjobb játé­kos: Trusin Dimitrij (Alba­comp), legjobb védő: Orosz Lászlóö (Tungsram-Honvéd), legtöbb pontot dobó: Halm Ro­land (65, Körmend), legtöbb lepattanót szerző: Czigler László (39. Körmend), legjobb edző: Vetési Imre (Albacomp). A díjakat és a különjutal- makat Boros Tamás, a Hew­lett-Packard cég magyaror­szági képviselője és Minárovits János, az Albacomp Rt. el­nök-igazgatója adta át. Labdarúgás A forduló megyei válogatottja Az első csapat: Hemek (Tiszaföldvár) - Er­dei (Rákóczi), ^ Bartus (Martfű), Viola (Újszász), Kállai (Kisújszállás) - Honti (Martfű), Bagossy (Mezőtúr), Vadkerti (Szolnoki Vegyimű­vek), Mednyik (Jászboldog- háza) - Mosonyi Cs. (Alaty- tyán), S. Nagy Zs. (Kisújszál­lás). A második csapat: Ács (Szolnoki Vegyimű­vek) - Kónyár (Újszász), Szabó Gy. (Kunhegyes), Ho­bel (Kunszentmárton), Oláh (Mezőtúr) - Paszternák (Kis­újszállás), Muzsay (Mező­túr), Hegedűs (Rákóczi), Szabó Z. (Alattyán) - Csillag (Kunhegyes), Bárány (Rá­kóczi) A forduló játékosa: Bagossy István (Mezőtúr) A forduló játékvezetője: Agócs (Martfű - Kun­szentmárton) A góllövőlista állása - 2 gólos: Bagossy (Mezőtúr), Csil­lag (Kunhegyes), Honti (Martfű), S. Nagy Zs. (Kisújszállás) Bagossy István (Mezőtúr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom