Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-12 / 187. szám

12 Hírek----információk-----érdekességek 1 993. augusztus 12., csütörtök Nem volt kedvük szolgálatba menni Megrongálták a lokátort Őrizetbe vették a két gyanúsítottat INNEN—ONNAN 1993. augusztus 12. csütörtök Klára napja Napkelte: 5.36 órakor, napnyugta: 20.01 órakor. Holdkelte: 0.37 órakor, holdnyugta: 15.46 órakor. Születésnaptár Perczel Károly 80 évvel ezelőtt született Pécsett. Hild-, Herder- és Széche- nyi-díjas építész. Külföldön tanult, 1949-ben a Rajk-perben életfogytiglani fegyházra ítélték, 1954-ben rehabilitálták. Irányító épí­tészi beosztásokban többek között a BNV területrende­zési tanácsadója - majd a bősi vízlépcsőrendszer kör­nyezeti szakértőjeként an­nak ellenzője volt. 70 éve született Kákonyi Imre Asztrik, teológus, festő. Az esztergomi Feren­ces Hittudományi Főiskolán tanított, majd a 60-as évek­től templomi festőművé­szettel foglalkozott: fal- és táblaképeket festett, színes üvegablakterveket készített. Művei nemcsak hazai temp­lomokat díszítenek (Pilisszentlélek, Hodász, Nyírderezs, Győr, Csorna), hanem a kanadai New Brunswick temploma is őrzi alkotását. Eseménynaptár 40 évvel ezelőtt, 1953. augusztus 12-én próbálták ki az első szovjet hidrogén­bombát. Az eseményt csak augusztus 20-án hozták nyilvánosságra. 175 évvel ezelőtt halt meg Nyikolaj Ivanovics No­vikov orosz író, publicista, kritikus. Sokat tett az orosz kultúráért. Moszkvában nyomdát alapított, ahol ki­váló könyveket adott ki. Nyilvános könyvtárat létesí­tett, s 16 városban nyitott könyvüzletet. Számos érté­kes munkát írt, „Régi orosz könyvtár” című gyűjtemé­nye kivált érdekes. Klára Klára. A név a latin da­rus melléknév nőnemű alak­jából származik, jelentése: ragyogó, híres, kitűnő, je­les. Védőszentje Assziszi Szent Klára (+1253) szűz. Virága a fehér szegfű. Ökumenikus egyházi naptár Köznap. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Fótiosz vértanú. Segítség rászorulóknak Szolnok. A Lungo Drom Ér­dekvédelmi Cigányszövetség a napokban nagy mennyiségű ru­hát kapott Budapestről a rászo­rulók számára. A szervezet az egész megyé­ből várja a hátrányos helyzetű magányosok, családok jelent­kezését - ruhához juthatnak, amíg készletük el nem fogy. Je­lentkezni személyesen a Sza- páry u. 19. alatt és telefonon az 56/420-110-en lehet, munkana­pokon 8 és 16 óra között. U. Zoltán őrvezető és B. Zol­tán honvéd július 31-én meg­rongálták a kezelésükre bízott lokátort, hogy ne kelljen szolgá­latba lépniük. A Budapesti Katonai Ügyészség illetékese megerősí­tette az MTI értesülését, amely szerint augusztus 10-én őri­zetbe vették a két katonát a harckészültség veszélyeztetése különösen nagy hátránnyal járó bűntettének, valamint szolgálati feladat alóli kibúvás vétségének alapos gyanúja miatt. A két gyanúsított egy Budapest kör­nyékén lévő rakétalakulat állo­Harmadszor is NO DROG Folytatódik a NO DROG program a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság szervezésében. Ezúttal az igen sokakat vonzó, kedvelt üdülőhelyen, Abádszalókon, a szabadtéri színpadon rendezik a III. NO DROG koncertet. A ze­nét az egyre népszerűbb ORIGO zenekar szolgáltatja, s a játékkal színesített műsort a fő- kapitányság megelőzési. és saj­tószolgálatának munkatársai vezetik. A közreműködők között él­sportolókkal, diákokkal, ismert emberekkel, rendőrökkel talál­kozhatnak a résztvevők. Akik a vetélkedőbe bekapcsolódnak, értékes sportszereket, pólókat nyerhetnek. A koncert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Megelőzési Alapítvány támoga­tásával augusztus 13-án, pénte­ken 21 órakor lesz, melyre sze­retettel várnak mindenkit. mányába tartozik. A nyomozás elsődleges adatai szerint U. Zol­tán és B. Zoltán azért tették használhatatlanná a főváros lég­terének figyelésére rendszeresí­tett egyik lokátort, hogy ezáltal meghiúsítsák a beütemezés sze­rinti fokozott készenléti szolgá­latba állításukat. A rongálás miatt a tervezett időben nem volt hadrafogható a gyanúsítottak alakulata, he­lyette más egységnek kellett so­ron kívül átvenni a szolgálati feladatok teljesítését. A katonai ügyészség folytatja a bűnügy nyomozását. (MTI) Megölte élettársát Hétfőn este gyilkossághoz ri­asztották a megyei forrónyomos brigádot. A nyomozók L. Ilona 65 éves, törökszentmiklósi lakos udvarának emésztőjében talál­ták meg a holttestet. Megállapí­tották, hogy a halott azonos Czikora István, 40 éves helyi lakossal, aki már több napja he­vert ott. Az eddigi adatok alap­ján a bűncselekmény elköveté­sével a 65 éves asszony gyanú­sítható, akit a rendőrség őri­zetbe vett. A férfi mintegy 3 évvel ko­rábban albérlőként költözött a házba. Később az idős nővel szorosabbra fűzte viszonyát, élettársak lettek. A veszekedé­sek napirenden voltak, L. Ilona rendszeresen verte is a férfit. A bűncselekmény körülmé­nyei még tisztázatlanok, a nyo­mozás szakértők bevonásával folytatódik. Rendezvények Fúvószene a Széchenyin Szolnok. A Mól Rt. rézfúvószenekara játszik szombaton 18 órától a Bajor ét­terem előtt. A szabadtéri mu­zsikára kíváncsi közönség pol­kákat, sramlizenét s operettme­lódiákat hallhat.- Ma este a Kassai söröző kerthelyiségében játszik a reut- lingeni Jill on the Hill nevű csa­pat este 8 órától. Berekfürdő. A Park étte­remben minden pénteken 21 órától Karcagi Nagy Zoltán mű­soros estjét tekinthetik meg az érdeklődők. Közreműködik: Andy, aki örökzöld táncdalokat énekel. Jászberény. Az Ifjúsági Házban ma 14 órától ismét ren­del a csontkovács. Közúti információ Szolnok belterületén, a 4625 j. szolnok-kiskunfélegyházi összekötő út 2+250 kilométer- szelvényében a Tisza Bútorgyár előtt csatornaépítés miatt a for- galomat az úttal párhuzamosan megépített ideiglenes útra tere­lik mától, várhatóan augusztus 20-ig. Kirándulnak Abony. Augusztus 14-én a Múzueum Baráti Kör két busz- szal Mohácsra indul, ahol a mohácsi ütközet 467. évfordu­lójára emlékeznek. Útközben természetesen megismerkednek a Dunántúl sok szép városának nevezetességeivel. Megalakult a klub Fegyvernek.A napokban ad­tunk hírt egy új életmódklub lét­rehozásának gondolatáról. A jó gondolatból azóta valóság lett - az akkori összejövetelen arról is döntöttek, hogy az eredetileg szerdára tervezett időpont he­lyett péntekenként jönnek ösz- sze. Az alapítók újabb tagokat is hívnak és várnak a művelő­dési házba. Szintén a művelődési házban ma ruhavásárt, holnap cipő- és aranyvásárt tartanak. Ördögűzés lakástűzzel A bajorországi Regenben egy házaspár szombaton felgyúj­totta saját lakását, hogy így űzze el a meggyőződése szerint ott megtelepedett ördögöt. A rendőrség közleménye sze­rint a 32 éves férfi, 29 éves felesége és hatéves kislányuk ruhátlanul a kertbe futott, mert melege lett a tűztől. Az időköz­ben odaérkezett tűzoltókra lé­cekkel támadtak, abban a meg­győződésükben, hogy az ördög még mindig a lakásban van. A tüzet ennek ellenére sike­rült eloltani. A keletkezett kárt a rendőrség 280.000 schillingre becsüli. Párizs. Franciaországban nem ritkaság, hogy a bankrab­lók valamilyen álarcot vesznek fel, de az alsó-rajnai Illkirch egyik bankjában kedden min­den eddigitől eltérő álarcban je­lentek meg a rablók: Drakulá- nak maszkírozták magukat. A premier nem mindenben sike­rült jól. A bankot ugyan sikerült jelentős összegtől megfoszta- niok, de közben az egyik rabló szájából kiesett a vámpírfogsor. Hogy ne maradjon utánuk nyom, az illető kénytelen volt visszafordulni a hegyes műfo­gakért. Los Angeles. Kilenc ellopott festményt talált meg kedden az amerikai rendőrség. A Picasso, Chagall, Degas, Delacroix és Modigliani által festett műalko­tások értéke meghaladja a ki­lencmillió dollárt - közölte az FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal. A festmé­nyeket tavaly lopták el. A rend­őrség két személyt vett őrizetbe az üggyel kapcsolatban. A ható­Jászladány. Holnap 17 órától a művelődési házban a Keresz­ténydemokrata Néppárt gyűlést tart, melyen Deák András me­gyei szervező, a Recski Szövet­ség tagja tart előadást „Azért nem győzött eddig a hon, mert soha nem volt egy akaraton” címmel. A Szent István-napi ünnep­ségeken a következő helyeken vesznek részt a párt politikusai: Augusztus 20-án, délelőtt 10 órakor Jászárokszálláson dr. Varga László elnökhelyettes, ugyanekkor Kunszentmárton- ban dr. Isépi Tamás államtitkár lesz jelen a megemlékezéseken, aki 11 órakor Jászberénybe ér­kezik. Augusztus 19-én Karcagon a Kunhalom felavatása történik meg az önkormányzat és a KDNP rendezésében, mely Lelki segély Mindennap 19 órától reggel 6 óráig hívható a Lelkise- gély-szolgálat, melynek tele­fonszáma: 422-222. Alföldi Napló Alig több mint egy éve halt meg Vántus István zeneszerző, a szegedi Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola tanára. Debrecenben, egyik műve ősbemutatóján vett részt, a da­rab végén a közönség köszön­tötte, kiment, meghajolt, fo­gadta a tapsot, és már nem ért vissza a helyére. Az „Elnémulások” című film egy megkésett riportfilm, emlé­kezés a kortárs zene egyik leg- nagyobbjára. A pályatársak, ta­nár kollégák, tanítványok és családtagok visszaemlékezései­ből szőtt film csütörtökön 22 óra 25 perckor látható a Tv 2-n. Ságokat egy informátor vezette nyomra, aki elmondta, hogy az utóbbi időben az alvilágban számos lopott műalkotást aján­lottak megvételre. Bukarest. Romániában, a Brassó megyei Feketehalom és Höltövény között földrendezési munkálatok közben több mint százötven darab, második vi­lágháborús amerikai, angol és német bombára bukkantak. A 10-500 kilogramm súlyú bom­bákat szerdán különleges teher­autókból álló „szigorúan őrzött konvoj” szállítja három megyén keresztül Buzau térségébe, az ottani megsemmisítési helyre, ahol a robbanótöltet jellegétől függően teszik ártalmatlanná a bombákat. Közben arról adott hírt a román sajtó, hogy az or­szág egy másik részén, a Iasi megyei Miroslava községben egy háztáji gazdaság földjében 382 tüzérségi aknát és 273 gyu­tacsot találtak. Hamarosan eze­ket is elszállítják és megsemmi­sítik a hadsereg tűzszerészei. eseménynek vendége lesz Habsburg Ottó, az EK elnöke. Tiszatenyö. Az önkormány­zat nemrég tartott ülésén egye­bek mellett tájékoztató hangzott el az I. félév gazdálkodásáról, mely kiemelt célként a település gázellátását jelölte meg - au­gusztus 27-én végre meggyul­lad a láng. Megalkották a helyi, a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet, mely teljesen új alapokra helyezi a szociális ellátó rendszert. Alattyán. Holnap 15 órától ülésezik a képviselő-testület a községházán. Többek között tá­jékoztatást hallgatnak meg a két ülés között eltelt időszak leg­főbb történéseiről, intézkedései­ről. Előterjesztik az állami számvevőszék polgármesteri hivatalban végzett ellenőrzésé­ről készült jegyzőkönyvet. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Laczi Zoltán, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Teijeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest Xm., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldányok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 TOVÁBBRA IS TITKOLÓZUNK. Tegnapi lapszámunk­ban sajnálatos módon lemaradt a képről a ma este a Kassai sörözőben játszó reutlingeni zenekar neve. A JILL ON THE HILL nevű formáció szórakoztatja a közönséget a kerthelyiségben este nyolc órától. A képen látható két fekete emberre a szolnoki potya- strand«^ leltünk, az ő nevük egyelőre maradjon titok, és játékuk legyen meglepetés. Augusztus 21-én többek kö­zött ők lépnek fel a Torock Klubban. Fotó: B.G. ÜNNEP ELŐTTI BEVÁSÁRLÓ HÉTVÉGÉ MINDEN ÉLKER ABC-ben augusztus 13-14-én /péntek-szombat/ jm ^71/ sertés-és marhahúsrészek .1 wW bőrös malac, birkahús! Párizsi ?**.- 170.- Ft/kg Zala felvágott JK.* 215.- Ft/kg Virsli J7Ö.- 240.-Ft/kg Lángoltkolbász JSNT.- 310.- Ft/kg Parasztkolbász $20.- 330.- Ft/kg Gépsonka $54.- 375.- Ft/kg Dob. zsír 1/2 ^50.- 29.-Ft/db Tetra tej 1/1 $3*0 38.­Tejföl 0,2 3L50 28.­Vaj 1/10 3L50 28.­Trappista sajt $&<!.- 349.­Gyümölcsös joghurt 5S.- 28.­Olasz tészta Jß.- 41.­Sűrítctt paradicsom 105.- 61.­Akclós Arakon kínálunk még szalonnaféléket, friss pulykarészeket, fagyasztott baromfi termékeket, szénsavas Üdítőitalokat, gyümölcsleveket, Szobi szörpöket, konzervárukat és ESKIMO Jégkrémeket ... ... amíg a lfészlet tart ! M*CEBYHEA«CC C* ry j T¥¥¥7'¥¥ ¥7 'V¥¥¥¥ ¥7CC7 S L U r ti, Khj X r KE S S L TAPÉTÁK már 170 Ft- tói! Szolnok, Baross u. 11., az udvarban. »31328/6K* VÉGKIÁRUSÍTÁS! A szolnoki buszpályaudvar melletti butiksor lebon­tása miatt, teljes árukész­letemet 50 %-kal csök­kentett áron KIÁRUSÍ­TOM. JOKER cipő- és divatáru. Pintér István ke­reskedő. '3I680/3T* A TIT-nél alapfokú TB ÜGYINTÉZŐ, KIS­VÁLLALKOZÁSOK GAZDASÁGI ÜGYIN­TÉZŐJE, valamint KÖNYVELŐI tanfo­lyamok indulnak. Jelent­kezni - Szolnok, Baross u. 20. sz. - augusztus 25- ig lehet! Telefon: 56/375-122, 376-515. •31726/2H* KFT. fiatal, jó tárgyaló- képességű, humán felső­fokú végzettségű, gépko­csival rendelkező szerve­zőt keres. Díjazás: havi fix + eredményérdekelt­ség + magángépjármű használat. A jelentkezé­seket írásban „CATV- 31791” jeligére a kia­dóba kérjük. -3I79I/2K­ELVESZETT egy 3 hó­napos sárga, szuka boxer kölyökkutya, mellén fe­hér jeggyel. Tetoválási száma: 5832. A megta­láló, vagy nyomravezető pénzjutalomban részesül. Cím: Gulyás Béla Jászbe­rény. Mártírok 2. *3i8wvih­BUDAPESTEN, beren­dezett lakás diákok ré­szére kiadó. Telefon: 59/326—238. *3i887/2T* MAGÁNYOS? Társta- lan? Segítünk Önnek tár­sat, szabadidő partnert keresni! „TALALKA- VONAL: 56/421-623”. *31888/1T* TAPÉTAVÁSÁR! Né­met habtapéták 490 he­lyen 200 Ft-ért kaphatók. Szolnok, Baross u. 11. A 07 JELENTI Közélet Gyűlés Jászladány ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom