Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
1993. augusztus 12., csütörtök Szolnoki Extra 7 A polgármester éjjeli kocsikázása A múlt pénteken este fél tíz felé megcsörrent a telefon. Megszólalt az üzenetrögzítő, és egy felháborodott férfihang közölte: nem bírja tovább. Aztán méltatlankodott, miért engedte az önkormányzat, hogy diszkó nyíljon az ő ablaka alatt. Letelt az üzenet hagyására engedett egy perc, a férfi nem nyugodott, újrahívta a polgár- mester lakását, erre Várhegyi Benjámin is felébredt, Várhegyi Attila pedig állt tanácstalanul, mert a telefonáló elfelejtette megmondani, kicsoda ő, és hol nem tud aludni. Nyugtalanságban telt az idő, végül fél tizenkettő felé Szolnok város polgármestere és felesége kocsiba ült és elindult a bizonytalan éjszakába, hogy megkeresse az újonnan nyílt tánc- és fénytermet, amely zavarja Szolnok város polgárainak álmát. Jártak Szandaszőlősön, a Széchenyin, a Városmajor úton, mindenfelé, de nem találták. Szombat délután az említett férfi folytatta az előző napi egyoldalú diskurzust az üzenet- rögzítőn, ismételten elmulasztott nevet és címet mondani, mire a polgármester mit tehetett, elindult sejtése irányába, és a Petőfi út környékén megszólított valakit, tud-e valamit az esetről. Tudott, ő telefonált. Amiket sérelmezett, azokról a polgármester úgy nyilatkozott, abszolút indokoltak. Az épület ugyan hangszigetelt, nyár lévén viszont célszerű kinyitni rajta ajtót, ablakot, részeg emberek tömegei a legkülönbözőbb magánéleti ügyeiket intézték a környékén, kis mellékutcákban. Hétfőn reggel aztán előkerültek az akták, amelyek a diszkótulajdonos vállalkozásáról szólnak. A hivatal köteles kiadni az engedélyt, ha a vállalkozni kívánó eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyeket a törvény ír elő, a hivatalnak nincs joga az engedély visszavonására, csak korlátozására. Rendeletet sem alkothat, mivel erre nincsen törvényi felhatalmazása. Közjogi méltóságok hivatalait járva ilyen körülmények között félév alatt sikerült bezáratni például a sokak által jogosan felháborítónak tartott Pince sörözőt. Szombat éjjel tizenegykor újabb telefon érkezett. Várhegyi Attila ezúttal megtudta, hol történik meg, hogy egy osztálynyi fiatal, meglehetősen ittas állapotban lévő egyén - mert szavai szerint úriembernek nem lehet nevezni őket - egy csomó utcai bútort a Tisza-parton, mert útjukba került, felborítgattak. Mint az előző este, amikor a megyei rendőr-főkapitányságtól kért fokozott ellenőrzést a diszkó környékére, szombat éjjel is hívta a rendőröket, hogy a szelíd folyó mellett csend és rend legyen. Jégkrémhegyek a túlparton Reutlingeniek Szolnokon Táborozni és barátkozni jöttek a reutlingeni Ifjúsági Hivatal fiataljai az Ifjúsági Iroda meghívására Szolnokra. Felvételünk a hét elején készült, amikor Jürgen Haberosch vezetésével a német és magyar gyerekek pólókat festettek, bumerángokat készítettek a Tisza- ligetben. Programjukban szerepelt már sétarepülés, kisebb tiszai túra. A német leánykák és fiúk úgy nyilatkoztak, nagyon jól érezték magukat, annál is inkább, mivel Szolnok több kínálkozó természeti adottsággal rendelkezik, mint németországi testvérvárosunk. Jürgen Haberosch lapunknak elmondta, a legfontosabbak közé tartozik, hogy a két város ifjúsága is tovább építse egymással kezdődő kapcsolatait. Reutlingenben egyetlen ifjúsági ház van, s a fiatalságnak ott kevesebb lehetőség kínálkozik. Jövőre az Ifjúsági Iroda köre kap meghívást német földre, de még nem tisztázott, hogy milyen rendezvényekkel, programokkal várják a szolnokiakat. A kultúra és a sport területén nehéz lesz viszonozni a vendéglátás színvonalát - mondta Haberosch. B.G. Augusztus 8-án bonyolították le a Balatonon az idei öböl- átúszó-versenyt. Szolnokról számos sportbarát érkezett a helyszínre, Balatonfüredre, s ott volt maroknyi kis csapatunk is. Az első meglepetések egyike szombat este ért bennünket, mikor a nevezés színhelyére, a Füred Hotelhez érkeztünk. Ekkor ugyanis kiderült, hogy az át- úszók számára nem biztosítottak kempinghelyeket. így egy csatorna partján vergődtük át a verseny előtti éjszakát. Másnap reggel az átúszókat tájékoztató hangosbemondó ricsaja vert fel bennünket hányatott álmunkból. A rajtot kilenc órára írták ki, de az első kb. 30 fős csoport negyed tíz körül vágott neki a 3,6 kilométeres távnak. Addigra már az egész csapatot lefárasz- totta a műsorvezető erőltetett humora, így megváltásként hatott, mikor a hűs vízben találtuk magunkat. Nekivágtunk a távnak, s minden versenyzőt a siker, az emblémás póló és a jégkrémhegyek reménye hajtotta előre. Minden kiválóan alakult, ekkor azonban eszembe jutottak az alattam cirkáló hatalmas, vadabbnál vadabb halak. Jobban rákapcsoltam az addig diktált tempóra, már feltűntek a tihanyi part körvonalai. A versenyt biztosító árbocos hajók egyikének tulajdonosa kiáltott oda nekünk, hogy már „csak” egy kilométer van hátra, s megnyugtatott bennünket afelől is, hogy emberevő halak a Balatonban nincsenek, így félelem nélkül lubickoltuk végig a hátralevő rövid távot, majd a rendezők segítségével botorkáltunk a hatalmas mélyhűtő szekrényekhez. A sikeres próbázók megkapták a TWIX (a verseny szponzora) feliratú pólót, és ehettek jégkrémet, amennyi csak beléjük fért.FAE Vitairat a meztelenségről Extázis ifj. Báli József grafikája A forró nyári nap vonzása szőkén és kedvesen hömpölyög Szolnok felett és alatt. Kisgyerekek csatakiáltással indulnak a part tetejéről a hűs, tavasz me- legségű vízbe, szüleik bámészkodnak, elvannak a homokban. Labda száll, csipkés várak épülnek, és sör kerül az emésztőrendszerbe. A kép akár szokványos is lehet, mindenesetre jó ebben a képben szerepelni. Az emberek mind azért jönnek a folyópartra, hogy a nap lássa őket, a testüket, s hogy ezt mennyire engedik láttatni, az rajtuk múlik. Ilyen tekintetben az emberek két csoportra oszlanak: fürdőruhásokra és pucérokra. A tudósító, mióta elkezdődött a nyár, azóta rágódik egy dolgon, végül úgy határoz, hogy szakmáját nem meghazudtoló módon a közvéleményt képviseli, és fürdőruhában látogat el a nudistastrandra. Ez ott nem kelt különösebb feltűnést, bizonyára sokan eljönnek ide nézelődni. Fiatal pár fekszik a gyékényen. A széles vállú, csinos férfi lényénél is kecsesebben beleszív a cigarettájába, és azt mondja:- Mutogatni hozom ide. Nézze, kisasszony, gyönyörű nő a feleségem. Hosszú combjai vannak, a két melle mint az alma. A nő nem pirul. Felül, felhúzza a térdeit, jelzi, hogy kész a beszélgetésre.- A férjem szerelme arról szól, hogy én szép vagyok. Miért takargatnám, elhittem neki, hogy szép vagyok.- Mit hagyott a városban?- Fűzőt és konvenciókat. Itt egészen szabad vagyok. Világossá válik a helyzet, én érdeklődöm, ők beszélhetnek arról, amit vállaltak már. Harminc körüli férfi áll fö- lénk, lassan leül, gyanítom, a hasától nem látja.- A szabadság relatív dolog ugyebár. Hosszú haj, farmer- nadrág, alkohol, bármilyen különcködés szorosan kapcsolódik a civilizációhoz.- Nyilván attól fordul el, és ezzel jelez. Tanulmányaimból, ha jól emlékszem Rousseau gondokodott arról, hogy emberek, vissza a természetbe. De ezt sem ruhátlanul képzelte. A tanulást, a szerelmet, az emberré válást akkor is fontosnak tartotta. A hölgy, aki most érkezik közénk, gesztusaiból azt is gondolhatnám, hogy színésznő, kissé hevesen szól közbe:- Rousseau néhány évszázaddal ezelőtt élt, nem vonhatjuk kétségbe csodálatos naivitását, ettől olyan fantasztikus az egész. Viszont akik valamilyen mértékben követik őt, azért jönnek ki ide, mert talán ezernyi álarc súlya alatt botorkálnak a városban. A folyó, a fák, a víz, a napfény, az őselemek kényszerítik az embert, hogy legyen az, ami.- Miért, mi az ember?- Szabad.- Ön mikor határozta el, hogy szabad lesz, és kiállítja a titkait?- A gyermekkorom idejéhez fűzöm a dolgot, amikor pancsoló kislányt játszottam. Vannak nők, akiknek nincs más kincsük, csak a testük.- Ón nyilván nem tartozik ezek közé. Tudja, kiket ajándékoz meg a nyíltságával?- Teljesen mindegy.- Jó. Akkor beszéljünk az erotikáról. Társalgópartnereim mintha egy pillanatra bizonytalankodnának. A pocakos férfi töri meg a leheletnyi csendet:- Ebben a meztelenségben éppen az a lényeg, hogy az ember egészen gyermeki. Nem kötik társadalmi konvenciók, gátlások, azzal, hogy az ember nem takargat magából semmit. Mindenki lelkesedik ezért a dologért, a civilizáció halott, itt végre megszabadulunk minden gondolkodás lélekölő koloncától. Ez a kis partszakasz pár perc alatt egyetemi előadóteremmé változhat minden visszahúzás nélkül. Nyugodtan elmondhatjuk gondolatainkat, vágyainkat.- Önnek mi a vágya? Mit akar meghódítani?- Rendszerint az eget.- És mit érez most, amikor belelóg afiityije a homokba?- ...semmit. B.G. Négyen két keréken az Alpokban Öt szolnoki fiatal, Oskó Ildikó, Szabó Gábor, Veres Tamás, Ötvös Ferenc és Oskó Anikó június 30-án elindult a naplemente irányába kerékpárral, hogy egészen a franciaországi Mulhouse városáig eljusson. Oskó Anikónak azonban Bécsnél vissza kellett fordulnia, mert ugyan előzőleg kilábalt a tüdőgyulladásból, azonban a túrához szükséges állóképessége, Bécsnél derült ki, nem megfelelő. így a magas hegyek között, 1800 méteres magasságokban Találja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink feladatául szabtuk, találják ki, mely régi vagy valamikori épületet, épületegyüttest ábrázolnak a Kardos Tamás fotóművész gyűjteményéből származó felvételek. Legutóbbi feladványunk helyes megfejtése: a képen a vasútállomás felé vezető út látható, ligetes fasorral, valószínűleg az 1910-es évekből. Erre abból lehet következtetni, hogy akkor, amikor a felvétel készült, még csak az út egyik oldalán álltak épületek. Rejtvényünkre egyetlen helyes megfejtés érkezett, Stro- jánné Gömöri Éváé, aki szerkesztőségünkben átveheti a neki járó ajándékot, a Szolnoki Mozaik című kiadványt és a bele való matricákat. Kedves olvasóinktól várjuk a következő, e heti feladványunk megfejtését. négyen folytatták az utat, egyszer nulla fok körül hatalmas pelyhekben elkezdett hullani a hó, ráfagyott a vállukra. Vittek magukkal egy latin nyelvű ajánlólevelet az országúti kerékpáros vándorok, amellyel bármelyik plébánián befogadták volna őket, csakhogy a szakadó hóesésben nem találtak senkit. Akkor a homályból előtűnt egy jóasszony, aki szállást, ételt, forró zuhanyt, adott nekik, majd fejenként fél kiló kolbásszal engedte el őket. Ötvös Ferenc szerint többek között azért is jó kerékpározni, mert mindenki kedvesen néz a biciklire, míg a kocsi elsuhan. A kerékpározás szeretete összeköti a kis csapatot, számíthatnak mindig egymás segíségére. A Bojtos Kft., Enita Porst Kft., Ponte Kft., Élker Kft., Kunság Füszért, Tisza Taxi, Bajor étterem, Bőrtex, Marathon kerékpárbolt, Ősi Szerviz, Szolinfot Kft., Stella Doro, Európa Biztosító támogatta vállalkozásukat. Nóra nevetése Egy városi cég kivételes képességű gépírónője volt Nóra, aki olyan sebességgel tudott gépelni, hogy aztán nyugodtan órákig telefonálgathatott fodrásznöjével, cseveghetett barátnőivel... Amikor Kovács belépett az ajtón, hogy hivatali ügyeit intézze, Nóra éppen megint telefonált, Kovács állt illedelmesen és futtatta szemét Nóra hosszú lábain, szőke haján, pihés arcélén, és igen fekete keretes szemüvegén, ami pompásan állt Nórának, Kovács most szerette volna levenni ezt a szemüveget és megcsókolni Nórát... ...de a kisasszony, ahogy meglátta a fiatalembert, aki nem sokban különbözött a többitől, letette a telefont. Kovács ingjé- nek gombjai a térdénél lógtak, és ez Nórának a gyerekkorát juttatta eszébe, meséskönyveket, Huckleberry Finnt, igen, Nóra ettől vidám lett, annyira, hogy elkezdett nevetni, s ott csak a főnök tudta, hogy Nóra nevetése nem kinevetés, hanem kinyílás, vonzás, és a főnök sajnálta, hogy ez a nevetés soha nem neki szól, Nóra csak nevetett és arra gondolt, istenem, csak el ne menjen ez a kedves fiú, ...pedig Kovács jobbnak látta most azonnal elhúzni a csíkot, és ezt meg is tette. Aztán álarcok súlya alatt botorkált a városban. Nóra, mint nyughatatlan lélek, azonnal elmesélte két barátnőjének a dolgot, az egyik azt mondta, hogy talán hiányzik Kovácsból valamilyen képesség, a másik pedig azt, hogy teljesen igaza volt Kovácsnak (róla tudni kell, hogy már régóta szerelmes volt belé). Kócos