Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
4 1993. augusztus 12., csütörtök Nem kis riadalmat keltett a horgászok körében A szászbereki halastó is a Zagyvából táplálkozik Érdeklődéssel olvastuk a július 23-i számban megjelent, „Amit meg lehetne tenni a Zagyváért - avagy egy patak tragédiája” című cikket, mely nem kis riadalmat keltett a horgászok körében - Újszászon, Jászalsószentgyörgyön és másutt is, ahol a Zagyvából fogjuk a halat. Az Újszászi Horgász Egyesület szászbereki halastava ugyanis a Zagyvából táplálkozik, minden évben onnan szivattyúzzák bele a vizet. Az idén már két alkalommal töltötték fel, a kifogott halakat pedig megeszik a horgászok és családtagjaik. Megjegyzem, a szászbereki halastónál is volt, s minden évben van halpusztulás. Ezúton is kérem a cikkben megszólaltatott dr. Wajandt János urat, hogy a vizek tisztasága ügyében szíveskedjen mielőbb intézkedni - írta többek között Szilárd Ákos horgász, Újszászról. * * * Olvasónk észrevételére dr. Wajandt János környezetvédő szakember - felkérésünkre — máris válaszol: Köszönöm a kedves olvasó bizalmát, de el kell mondanom, hogy a Zagyva vízminőségére vonatkozóan intézkedési jogom és lehetőségem nincs. A vitaindító cikkben szerepel, hogy a Zagyvát annak felső szakaszán éri a szennyezés döntő többsége. Jászberénytől Újszászig a víz jelentős öntisztulást mutat, aminek következtében például sokat javul a halak számára fontos, oldott oxigén tartalma. A víz bizonyos bakteriológiai szennyezettsége miatt emberi fürdőzésre ugyan nem ajánlatos, de ez a halak számára nem jelent veszélyt, hiszen akkor már elpusztultak volna. A halastótápvízként kivett víz minőségét a Kötivizig vizsgálja, és ha a követelményeknek legalább II. osztályú szinten nem felel meg, bizonyára nem engedélyezte volna. A halastó halpusztulását célszerű lett volna a történéskor kivizsgáltatni, mert annak számtalan oka lehet (pl. oxigénhiány, vegyszer bejutása, horgászás közben okozott sérülés, ívási gondok - busák esetében stb.), de legkevésbé a beszivattyúzott Zagyva-víz okozhatta. Együtt semmi sem lehetetlen! Köszönet „Számítógépes-integrációs életmód” tábort szerveztünk a szolnoki Tiszaligetben - július 19-29. között, melynek lakói mozgássérült és cigánygyerekek, valamint mozgássérült szülők gyerkei voltak. A számítógép megismerése mellett itt lehetőségük nyílt a gyerekeknek a beilleszkedésre, egymás megismerésére. A nyilvánosság előtt is szeretnénk köszönetét mondani azoknak, akik egyrészt pénzzel, másrészt különböző eszközökkel (pl. számítógép, tv, mikrobusz, élelmiszer, virág, különböző ajándéktárgyak) támogatták táborunkat, s bármiben a segítségünkre voltak. A szervezők, a társadalomvédelmi egyesület, a városi kisebbségi munkacsoport, valamint a tábor lakói nevében: Vass Julianna táborszervezö Se vége, se hossza a feljelentésnek... ? Az érem másik oldala Felháborító! címmel jelent meg az idén (I. 7.) az a levél (majd több is), melyben - 23 lakó aláírására hivatkozva - arról írtak, hogy a szolnoki Kuruc utca 18. sz. alá költöző kisajátította a játszóteret, garázst, tárolót, kerítést épített. (Ugyanezt feljelentés formában a polgár- mesteri hivatalnak is elküldték.) Ezek után szólaltassák meg az érintett is: A letűnt rendszer két rendé- sze, miután látta, hogy a Kuruc úti új lakó kerítést épít, bekopogtatott minden lakásba - mondván, elveszik a játszóteret, amit mi építettünk, írjátok alá. Egyébként a játszótér - hivatalosan az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi kert - megvan, megközelíthető. A végében volt egy hármszög alakú terület, amit kb. 20 évvel ezelőtt sövénnyel ültettek körbe. Ez a bozótos nyáron a bolhapiacra érkező külföldiek nyugvó vagy randalírozó helye, nyilvános WC lett, ahol a döglött macskától kezdve már minden megtalálható volt. Ezt x területet rendbe tettem: Embereket fogadtam, akik az általam fizetett konténerbe rakták a szemetet, kiirtották a bozótot, és a járda melletti elvadult sövényt szépen lenyírták. Ezután dróttal elkerítettem - ahogyan a házsorok végén lakók többsége tette, akik nem tudták elviselni a mérhetetlen mennyiségű szemetet. A „kisajátításról” annyit: tulajdonjogilag nem sajátíthatnám ki, hiszen a lakásokkal együtt a kerteket is egy közös helyrajzi számra telekkönyvezték. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem építettem semmiféle tárolót, a szomszédom tárolóját meg nem bontathatják le velem. Vajon mit gondolt a huszonhárom emberről az a 70 éves Cserép Lajos bácsi, aki feleségével több mint tíz éven keresztül takarította a játszóteret, nyírta a füvet, öntözte a fákat (ezért maradhatott fenn játszótérnek!), különben szemétdomb volna úgy, mint a végében lévő terület. Hálából most ők is kaptak egy bontási határozatot! De ezzel még nincs vége, mert a lakótelepen sokan építettek hasonló tárolót, amire igen nagy szükségük van, mivel a lakásokban nincs hely a kerti szerszámoknak. Megjegyzem, a 60 cm magasságú kerítések megemelését sem engedélyezték azoknak, akik erre engedélyt kértek. Nem beszélve arról, hogy 20 évvel ezelőtt az építő vállalat sem a birtokhatárra építette a kerítést, így a polgármesteri hivatal belterületi kertjének egy részét már akkor elbirtokolta. Jól bizonyítja a telek sarkán lévő nyárfa, ami ránőtt az eredeti kerítésoszlopra. Idézek az önkormányzati hivatalban felvett január 11-i jegyzőkönyvből: „A belterületi kertben létesült garázs és a lakótelep többi ilyen létesítményei és a nem birtokhatáron lévő kerítések ügyében a polgármesteri hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket”. Bizony-bizony, a lakótelepen alig van olyan lakó, akinek ne lehetne kiszabni építésrendszeti bírságot vagy ne lehetne kiadni bontási határozatot! Meggyőződésem, hogy a huszonhárom ember nem ehhez adta az aláírását, mint ahogy ahhoz sem adhatta a beleegyezését, hogy az új lakásunkban eltöltött első éjszaka után a kerítésünket vandál módon - lemezvágó ollóval - össze-vissza vagdossák. K. J.-né A szerkesztőség postájából A balesetmentes közlekedésért „A kis lámpa ismét az oszlop derekán” címmel, (I. L. monogrammal) a Szolnoki Közúti Igazgatóság tevékenységét méltató írás jelent meg július 22-én ebben a rovatban, mellyel kapcsolatban az alábbi „magyarázattal” tartozom: A szolnoki Vártemplom felől, a Tisza-híd előtt balra kanyarodó sáv - a tér forgalmát figyelembe véve - jelentős szerepet játszik. A sáv hosszának növelése - a magasan lévő lámpa láthatósága miatt - lehetetlen volt, és ekkor született az ötlet az alacsonyan elhelyezhető, ismétlő jelző felszerelésére. Zárójelben jegyzem meg, indíték volt még az is, hogy néhány autóstársunk úgy hajtott be a csomópontba, a Zagyva-híd vagy a Pólya Tibor út felől, hogy - miután nem tudott a piros jelzés miatt kihajtani - lezárta a többi jármű útvonalát, beleértve az autóbuszokét is. Nem kell magyarázat hozzá, hogy ez egyrészt szabálytalan, másrészt jellembeli hiányosságokra utal. Ezek után következett a legkönnyebbnek tűnő feladat, a lámpa beszerzése. Tekintettel arra, hogy Magyarországon ez a lámpatípus még nem igazán elfogadott, „szabványtalan”, tőlünk nyugatra tájékozódtunk. Majd a felszerelést követően átfestettük a burkolaton lévő felállás helyét jelző vonalat is. Ennek ellenére a lámpa használata nem minden járművezető számára volt egyértelmű, sőt néhány támadás is érte. Pl. egy BMW típusú kocsi oszlopostól kiütötte. Ekkor még többé-ke- vésbé túlélte az egyenlőtlen erők harcát, de elkövetkezett az a bizonyos éjszaka, amikor a lámpa sorsa - átmenetileg - bevégeztetett. Ugyanis a tér melletti szórakozóhelyről néhány nem közlekedéspárti embertársunk - sportbeli jártasságát bizonyítandó - lerúgta a tartóról. Korábban jeleztem a beszerzés gondját, ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy a törött alkatrészek pótlása sem volt a legegyszerűbb feladat. Az előzőekből kiderül, a cikk egyik kérdésére a válaszunk: a kis lámpa régi is, új is. És néhány pontosítás tartozik még a tárgyhoz: az árva drót nem kunkorodott, mert az oszlopban lévő sorkapocsról lekötöttük a vezetékeket (érintésvédelem!), mindössze a felfogató csavar maradt a helyén, hogy az oszlopba ne kerülhessen csapadék. A korábbi észrevételre azért nem válaszoltunk, mert még tartott a rendőrségi eljárás, és mi is bíztunk a gyorsabb helyreállításban. Ma már az is tapasztalható, hogy nem a 4. sz. fkl. út elkerülő szakasza miatt - ott sehol sincs jelzőlámpa - történt a lámpa leszerelése. Végezetül köszönjük a Tisztelt Olvasó fáradozását - a képet illetően is -, és a következő lámpa felszerelési helyéhez várjuk a javaslatát. Hutter Zoltán osztályvezető főmérnök Pénzjutalmat kap a megtaláló Nyár van, az ember elmegy nyaralni, képeslapokat küld szeretteinek, melyen várva várt üzenetek. S ha valami oknál fogva elakad, abban nem feltétlenül a nagytáskás postás a hibás. így jártunk mi is. Sok kisgyerek, felnőtt üzenete tűnt el a közelmúltban a szolnoki „potyáról”, mert valaki úgy gondolta, ráteheti a kezét a Tisza Civitas üzenettovábbító táblájára. A jelenség nem ismeretlen, viszont a tábla eltűnésének története egyelőre rejtély. Reménykedünk, hogy előbb-utóbb megkerül, s a polgárok, a lakosság véleménye elnyeri méltó helyét. Mert ez is egyfajta jelzés, ami számunkra nagyon fontos. Éppen ezért szeretnénk még több táblát felállítani - mindazok támogatásával, akik velünk együtt úgy gondolják, hogy a Tisza mentén élő polgárok nemcsak az adófizetésre szakosodtak, hanem demokratikusan véleményük, beleszólásuk is lehet az őket érintő dolgokba. Nem tudunk, nem is akarunk minden tábla, képeslap mellé őrséget állítani, de reméljük, hogy mindazok, akik számára fontos a vélemény valamilyen formában való megjelenése, segíteni fognak abban, hogy a sokak véleményét, érzését, élményeit megjelenítő táblát megtaláljuk. A Tisza Civitas szegény szervezet, éppen ezért csak 10 ezer forint jutalmat tud felajánlani a becsületes megtalálónak. Jelentkezni lehet a Tisza Klubban, a Szapáry utca 19.-ben vagy a 375-497-es t.számon. Veres István, a Tisza Civitas képv. Nyári élményeinkből Régóta dédelgetett útiterveinket sikerül az idei nyáron megvalósítanunk, s ezt köszönjük a Lakitelek Alapítvány létrehozóinak, ahonnan klubunk 40 ezer forint támogatást kapott. Emlékezetes programjaink között tartjuk számon pl. a Sárospatakon töltött két felejthetetlen napot, amikor bejártuk a Rákóczi-vár zegzugát, gyönyörködtünk a Makovecz Imre tervezte épületekben; Hollóházán a sok szép porcelánt csodálhattuk. (A múzeumok belépőjegyeit a Herman Ottó Általános Iskolától, azaz unokáinktól kaptuk. Köszönjük.) Augusztus végén indulunk Zánkára, és megkerülve a Balatont, ellátogatunk a nevezetesebb helyekre. Bizonyára lesz majd miről beszélgetnünk a téli estéken. - Áz őszirózsa Nyugdíjasklub tagjai nevében: Bugyi Jánosné és Soós Istvánná Rákócziújfalu Nagy családunk sok szép, emlékezetes évet töltött együtt - ösz- szetartásban, szeretetbcn, de amikor ez a felvétel készült, 1988-ban, már sajnos nem voltunk meg mindannyian . .. Az emlékképeket féltve őrzi, s beküldte a nyolcadik gyerek: .. i Erdős Sándorné (Gonda Rozália) Mezőtúr Küldjön egy képet! A Gonda testvérek - 1944-ben A peresi Gonda Sándorék gyerekei 1944-ben, amikor még nem születtek meg valamennyien ... A Körös-parton - 44 év múltán Hozzászólás cikkeinkhez Kiáltás a törvény alkotóihoz! Újabb nyakatekert eljárás? Az Új Néplap július 3 Í-i számában, „Az államtitkár válasza - A községi legelők tulajdoni-használati viszonyáról” címmel tájékoztatást olvastam a készülő törvényről. Én, az egyszerű parasztember, jószerivel csak azt értettem meg az egészből, hogy a törvénykészítők újra egy nyakatekert eljárással akarnak kirukkolni az ország lakossága elé. Mert az a közlés, hogy közös legelőt csak a saját jogon megszerzett kárpótlási jegyen lehet vásárolni, nekem azt mondja, hogy ezzel százezernyi hektár, többmilliónyi aranykorona étékű mezőgazda- sági ingatlan vételétől esnek el. Szerintem ez már olyan jogtip- rás, amely ütközik a még any- nyira nyakatekert XXV-ös földtörvénnyel, de talán még az alkotmánnyal is; hogy a parasztság társadalmát már arra kényszeríti, az égbe kiáltson segítségért .. . Nekem az a javaslatom, hogy a törvény akotói szánjanak le a földre, és két lábon állva, sürgősen tanulmányozzák át a valamikori legeltetési társulatok működési szabályzatát, tulajdonviszonyát, és annak az alapján készítsék el a közös legelők rendezésére irányuló törvényt. Abban az időben a települések környékén, itt-ott távolabb is elterülő közös legelőknek a községtől teljesen független, önálló társulata volt - külön alap- és működési szabályzattal. A közös legelő részaránytulajdona - legelőilletősége - egyrészt a tulajdoni földek tartozéka volt. Akadtak olyanok is, akik a sűrűn a pohár fenekére néző, tönkrement gazdáktól vásárolt „legelőilletőséggel” bírtak. Még a községeknek is - ha volt földjük - az után járt a legelőilletőségi jog. Vagyis: annyi legelőt mondhattak magukénak, amennyi a fentiek szerint megillette őket. Ezeket mindenki saját .tulajdonának tekintette, de alávetette magát a közösen kialakított működési szabályzatnak. A mostani törvénytervezetről szóló tájékoztatóból azt hiányolom, hogy nem tesz említést az akkori tulajdonosok kártalanításáról. Pedig éppen úgy elidegenítetten joga ez az akkori részarány-tulajdonosoknak, mint az egyéb mezőgazdasági területek tulajdonosainak. Tisztelettel kérem a törvény alkotóit, az abba besegítő tanácsadókat, a tárgyaláson részt vevő szervezeteket, a jóváhagyó országgyűlési képviselőket, a végrehajtó szervezeteket, hogy a közös legelő rendezésénél a fentieket vegyék figyelembe, és aszerint szíveskedjenek elkészíteni az új törvényt. Id. Kanta Gyula Berekfürdő Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
