Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-08 / 157. szám

1993. július 8., csütörtök Sport 11 Labdarúgás Nyári fuvallatok a Szolnoki MÁV MTE-nél? Triatlon A szellőnek mindenesetre már akadt dolga a Véső utcai spottelepen, hiszen kedden késő estébe nyúló elnökségi ülés után „felszállt a füst”. Mint ahogy már több forrásból korábban hallani lehetett, új alapokra he­lyezik a megyeszékhely patinás egyesületének labdarúgó szak­osztályát. Annak vezetője a jö­vőben Radványi András, a Projekt Rt. első embere lesz, aki írásos megállapodást kötött az egyesülettel - tájékoztatott Hollóy Tamás ügyvezető el­nök. A megállapodásban részle­tesen rögzítették, hogy a szak­osztály önálló bankszámlával rendelkezik, s gazdálkodásához az egyesület 2 millió forintos összeggel járul hozzá. E mellett vállalta azt is, hogy a létesítmé­nyeket az együttes rendelkezé­sére bocsátja, kihangsúlyozva azt, hogy azok karbantartására a MAV-tól kapott támogatás mér­tékétől függően tud áldozni. Természetesen az új szakosz­tályelnököt is megpróbáltuk szóra bírni, ám a Berlusconi-tí- pusú menedzser-szemléletű, immár sportvezetőnek is nevez­hető üzletember egyelőre tartóz­kodott személyi kérdésekről nyi­latkozni, bár munkáltatói jogok­kal is felruházta őt az elnökség.- Új szereplőkkel egyelőre nem szolgálhatok, célom az, hogy együtt tartsam a csapatot. Úgy gondolom, nem lenne sze­rencsés azonnal meghirdetni a feljutást, azzal csak fölösleges terhet raknánk a játékosok vál­lára. Inkább úgy mondanám, az élcsoportban kell végeznünk. Az egyesülettel konkrétan rögzítet­tük elképzeléseinket. Az anyagi kondíciók felállítása már az én feladatom, amelyben barátaim és üzlettársaim nagyfokú segít­séget ígértek, csakúgy, mint a két önkormányzat vezetői, Bo­ros Lajos és Várhegyi Attila is. Lódi Lászlót élő szerződés köti a MÁV MTE-hez, azon én nem kívánok változtatni a jövőben. Elképzeléseim között szerepel egy páholy kialakítása a lelátó sarkában, ahová üzleti partne­reimet szeretném meginvitálni a hazai mérkőzésekre.. Aki egy kicsit is ismeri Rad­ványi urat, az tudja, hogy a cél­kitűzések megfogalmazásánál diplomatikusan fogalmazó ve­zető nem szereti a „másodhege­dűs” szerepkört. Ha még nem értesült róla, akkor tudatjuk Hatdanos mester a táborvezető A Magyar Kyokushin Karate Szervezet július 10. és 17. kö­zött tartja a hagyományos nem­zetközi edzőtáborozását Buda­pesten, a zuglói Váczi Mihály Középiskola sportbázisán, több mint 200 karatéka részvételé­vel. A 16. alkalommal megren­dezendő táborozás vezetőe­dzője Howard Collins hatdanos angol mester, aki 1978 óta min­den évben rendszeres résztve­vője és vezetője a magyar kara- tékák nyári felkészítő edzőtábo­rozásának és vizsgájának. A nemzetközi táborozás megszervezését és szakmai irá­nyítását Furkó Kálmán, a szer­vezet elnöke és Adámy István országképviselő végzik, akik mindketten ötdanos mesterek, a kyokushin karate sportág ma­gyarországi meghonosítói. A két hazai sportvezető nemcsak itthon, hanem az egész világon elismert szakember. A magyar szervezet jelenleg 76 klubot és több mint 7000 karatékát tart nyilván. A sportág hazai ne­gyedszázados történetében mind a nők, mind a férfiak ki­magasló eredményeket értek el. Helyosztók A labdarúgó megyei II. osztály helyosztóinak páro­sítása: a két csoportgyőztes első összecsapása vasárnap Tiszaföldváron (17.00) Alattyán ellen. Előmérkő- zésen 15.00-kor Tiszaföld- vár-Jászárokszállás ifjúsági összecsapás lesz szintén a bajnoki címért. Jászboldog- házán a Túrkeve próbál sze­rencsét a feljutásért;- ugyan­csak vasárnap 17.00-kor, míg az ifjúsági döntő első meccsének kezdése: (Alaty- tyán-Túrkeve) 17.00 óra. Lovas sport Meghívásos verseny Zagyvarékason A harmónia szinte tökéletes ló és lovas között Közel egy évtizede, hogy Zagyvarékas lovas sportjáról is nevezetes. A helyi szakosztály ezen a hétvégén is hallat magá­ról, a Budapesti Honvéd SE lo­vas szakosztályával közösen meghívásos nemzetközi ver­senynek ad helyszínt. A Kisszögben, hasonlóan a tavalyihoz, az idén is színvona­las, közönségszórakoztató via­dalra van kilátás. Míg korábban a helyi Béke Tsz viselte a ren­dezés költségeit, ma változó vi­lágunkban a környező községek üzemei, intézményei veszik ki részüket, ám nem feledhetjük ki a sorból a GAISER TRA- DING-ot sem, mint szponzort. Meghívott nagynevű ver­senyzők között szerepel Rezgő Zoltán, Götler Vilma, valamint osztrák, német és szlovák lova­sok küldték el visszaigazolásu­kat. Szombaton (július 10-én) délután 2-kor a nyitószámmal indul a kétnapos program, majd ezt követően a már jól ismert vadászugratás szórakoztathatja a nagyérdeműt. Másnap délelőtt 10 órakor stafétaugratás veszi kezdetét, rövid ebédszünetet követően, 14 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, amely­nek része a színpompás lovas bevonulás. Végül a lovasok a nagydíjért szállnak nyeregbe, amely után a kitartásos magas­ugratás lesz az utolsó műsor­szám. Természetesen mint tavaly is, a betétműsorok sem maradnak el, mint például az általános is­kola népitáncosainak bemuta­tója, a nyugdíjas népdalkórus szórakoztató műsora, malacfo­gók, valamint a latin-amerikai táncokat bemutató párosok. Barta feladta, Szerdahelyi nem vele, hogy a Szolnoki Cukor­gyár együttesének indulása tá­volról sem százszázalékos az őszi szezonban. Amennyiben a megfelelő pénzösszeget nem tudják előteremteni, úgy köny- nyen fennállhat annak a lehető­sége, hogy a két együttesből egy átlagon felüli csapatot le­hessen „összegyúrni”. Bár na­gyon sajnálnánk, ha a zöld-fe­hérek a fúzió mellett döntené­nek, hiszen 1927 óta, tehát 66 esztendeje folyamatosan szere­pel a nagymúltú gárda. Híreink szerint a cukrosok Rákóczifalvával is kacérkodnak hasonló szándékkal, ám a tár­gyalások még nem jutottak el a döntésig. Az már bizonyos, hogy a szombathelyi Sabaria visszalépésével a Törökszent- miklós nem esett ki az NB III-ból, azonban azt még nem tudni, ha a Cukorgyár is vissza­lép, ki kerül a helyére. Tovább bonyolíthatja a hely­zetet az a tény, hogy a múlt hé­ten a megyei labdarúgó szövet­ség elnöksége 18 csapatosra emelte a megyei I. osztály me­zőnyét. Talán túl korán? (ni) A Jäger Tisza-tó triatlon ver­senyen - amelynek összdíjazása 800 ezer forint volt és a rende­zési költségek is legalább eny- nyire rúgtak - megyénk egyesü­letek is népes csapatokkal indul­tak. A tikkasztó melegben meg­rendezett középtávú OB-n, a jégkorongozóként is jeleskedő jászberényi Szerdahelyi Gábor szerepelt, aki a 92 induló közül huszonharmadikként ért célba, ideje 4:51:13. 27. Bugyi László, 31. Bugyi János, 64. Berkó Zol­tán (mind Szolnoki Triatlon SE). A jó helyezésre is esélyes újszászi Barta István a verseny előtti napokban megbetegedett. Rajthoz állt ugyan, de már az úszásban a verseny feladására kényszerült. Az OB előversenyén, a sprint távon 298-an álltak rajthoz. A korosztályos értékelésben több jó Szolnok megyei eredmény született. Serdülő fiúk: 2. Barna Józesf (Diamond SE), 7. Balogh Gábor (Diamond SE), 15. Szórád Szilárd (Újszász). Serdülő lányok: 2. Barna Ág­nes (Diamond), 7. Battyányi Anikó (Újszász), ifjúsági fiúk: 6. Zámbó Tibor (Diamond), 9. Lukács Szilveszter (Karcag), 17. Lipták Tamás (Diamond), 21. ifj. Fehér János (Újszász), A nagy túra még hátra van ifjúsági lányok: 4. Nagy Gabri­ella (Diamond), 6. Polónyi Ág­nes (Újszász), 10. Fehér Judit (Űjszászj), junior fiúk: 15. Hajdú Ákos (Jászberény), 22. Battyányi Attila (Újszász), ju­nior lányok: 7. Nagy Adrienn (Jászberény TSE), felnőttek: 12. Demeter Gábor (Jászbe­rény), 13. Szalai Antal (Szol­noki Triatlon SE), 14. Simon Ferenc (Jászberény TSE), 18. Nagy Tibor (Újszász), nők: 6. Kollár Anikó (Üjszász), senior I.: 4. Fehér János (Újszász), se­nior II. 2. Fehér Károly (Kisúj­szállás). A sprintverseny kuriózuma az egri Zbiskó Lászlóné Sárika néni volt, aki 1923-ban szüle­tett. Hetven évesen 2:39 perc alatt teljesítette a távot. A legel­szántabb sportember pedig Pa- culák András volt, akinek egyik lábát tértől amputálták. Ő speciális kerékpárral és kerekes kocsival 1:51 perc alatt „győzte” le a távot. Második nap az OB utóversenyein, a gyermek- és a váltóversenyben jobbára már csak az újszásziak indultak. Néhány jó helyezést szereztek: újonc lányok: 2. Papp Eszter, gyermek fiúk: 7. Nagy Zoltán, gyermek lányok: 4. Baky Réka. A váltók izgalmas versenyé­ben hatvan csapat indult. A 0-50 év összéletkorúaknál az ifj. Fehér J. Battyányi A., Barta I. összeállítású csapat 8., a lá­nyoknál a Battyányi Anikó, Po­lónyi Ágnes, Fehér Judit 3., a 100-150 évesek között Fehér János, Papp Sándor, dr. Baky Endre váltója 4. helyen ért célba. Fehér Stockholmi utózöngék A svéd ember sportkedvelő. A svéd rendező gyakorta hibá­zik. Lehet, utóbbi tény nem minden versenybíróra igaz és jellemző a skandináv ország­ban, ám az atlétikai Grand Prix- viadalon gyakorta hibázgattak a versenybírók, zsűrik. így fordult elő például, hogy a férfi 400 gáton a startpisztoly „elfelejtett” jelet adni. Ez meg is zavarta az amerikai szupersz­tár Kevin Young-ot, aki „ko- cogtatta” a gátakat. Igaz, nyert. Lehet, nyert volna honfitárs­nője, Sandra Farmer-Patrick is. Ám ő nem indult el a viadalon. Ezt zokon vették illetékesek, javasolni fogják, hogy a tenge­rentúli atlétanőt pénzbüntetés­sel sújtsák. Hosszas vita alakult ki arról is, a férfi 10.000 méte­ren világcsúcsot javító kenyai Richard Chelimo „rekordjai” közül melyik az érvényes? Há­rom eredményt is közöltek a tu­dósító világhírügynökségek, mígnem a 27:07.91 perces ma­radt meg érvényesként. A dpa német hírszolgálati iroda vette a fáradtságot, és utánajárt a kínos ügynek. Annyit közölt, a zsűri adott ki két alkalommal téves végeredményt, pontosabban az afrikai futó idejét közölték két­szer is rosszul. Chelimót nem nagyon érde­kelte, mi a pontos csúcs, tudta: rekord az a javából, akármennyi is!- Remekül érzem magam - válaszolta tömören. Szolnokon a strandröplabdázók Dupla pénzdíj az ország legjobb pályáján Úgy hírlik, akkora felhajtás lesz a hét végén Szolnokon, a strand­röplabda-bajnokság harmadik or­szágos bajnoki fordulójában, ami­lyet még nem látott a sportág. El­képzelhető, hogy minden eddigi létszámot felülmúlva - a férfiak és a nők együttesen - mintegy ötven páros küzd majd a minél jobb he­lyezésekért. Sok a szponzor, amelyek jóvol­tából megemelték a pénzdíjat, s ajándékok, kupák, serlegek soka­sága vár gazdájára. A bajnokság Coca-cola néven zajlik, a szolnoki bajnoki forduló a Komplex EC nevet kapta. Mint megtudtuk, a férfiaknál általában 25-30, a nők­nél 10 páros lép a homokba. Hogy Szolnokon hányán indulnak, az csak a szombaton, a 9 órai, hely­színi nevezéskor derül ki. A jelentkezés alapján kisorsol­ják a csoportokat, amelyekből két vereséggel már a vigaszágra ke­rülnek. Ä többiek tovább jutnak, a vigaszágról pedig egy vereséggel már végleg kiesnek. A mérkőzé­sek egy nyert játszmából állnak és a résztvevőktől függően 11 vagy 15 pontig tartanak. A játékidő az erőviszonyoktól függ, lehet 15-20, de maximum 40-45 perc. Szol­nokról férfiaknál a Hajdú-Gu­lyás (Komplex EC), a Tóth-Illés (Mézes csapágy) kettős indulása biztos, jelezte részvételét a Poli- csányi-Hájer páros, rajtuk kívül elképzelhető fiatalok nevezése is. A hölgyeknél Sipos-Illésné (Szolnoki Érdért) képviseli a vá- . ros színeit. Mint ismeretes, a Hajdú-Gulyás kettős az egyik legerősebb az or­szágban. Két forduló után az élen állnak, a jó szereplést Szolnokon is folytatni akarják.- Május óta alapozunk, de a fordulók közötti két-három he­tes szünetekben is újra kezdjük az erőgyűjtést - tájékoztatott Hajdú Zoltán. - A tornatermi fel­készülés után hétfőtől már a homokban is edzünk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a tisza- ligeti pálya a legjobb az or­szágban. A szolnoki verseny a sportág rangjához, nagyságá­hoz méltóan, dupla pénzdíjas lesz, s ez bizonyára még na­gyobb erőbedobásra késztet mindenkit.- Mit jelent ez gyakorlatban?- Egy-egy bajnoki fordulóban általában négy kilót fogyunk. Legutóbb Dunaújvárosban el- taktikáztuk a versenyt, viga­szágra kerültünk és a harminc fokos hőségben hat mérkőzést kellett játszani. Gulyás kisebb napszúrást kapott, a lábam be­görcsölt ék megégett, amivel egy hétig bajlódtam. Hazai kör­nyezetben nagyon szeretnénk győzni. Erről minden érdeklődő meg­győződhet szombaton és vasár­nap, amikor Szolnokon bemutat­kozik a strandröplabda. Egyéb­ként a hat országos bajnoki for­duló alapján alakul ki az a nyolc páros, amely Siófokon küzd majd a magyar bajnoki címért, (pataki) Bér­mentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom