Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-30 / 176. szám

Óh, nagymami, drága nagymami . . . „Az én nagymamám, Gábó Józsefné azért szuper, mert na­gyon sok mindent megvesz ne­künk, nagyon sok helyre elvisz minket. Három gyermeke és három unokája van. Ő még nem ősz hajú, de nagyon me­legszívű. Ha eljön hozzánk, mindig kapunk valami kis apróságot, szeretetével elhal­moz bennünket.” — írja Győri Judit Győri Sándor Róbert és Gábó Tamás nevében is. Molnámé Záhonyi Margit írja: „Azzal a kéréssel fordülok Önökhöz, hogy az én drága nagymamám, Körösi Lászlóné fényképe jelenjen meg az új­ságban. Ez a legkevesebb, amit adhatok neki! Hamarosan 88 éves lesz, s ő az én példaké­pem. A világ legbecsületesebb, legőszintébb embere. Csak jót és szépet tanultam tőle. Ő ne­velt türelemre, az emberek iránti mérhetetlen szeretetre. Mindent köszönünk Mamuci!” D. Nagy Mihályné 76 éves, nyolc gyermeket nevelt föl fá­radságot nem kímélve, sok sze­retettel. A fotót lánya, Le- hóczky Gézáné küldte be. „A mi nagyink a legjobb és legfigyelmesebb mama a vilá­gon. Négy gyermekének édes­anyja, 10 unokájának ma­mája, 9 dédunokájának déd- mamija. Hatvanhat éves, de még mindig „kidolgoz” bárme- lyikőnket. Bármikor lehet rá számítani, soha nem feledkezik meg egyikőnkről sem. Ő ott van akkor is ha baj van. Adja meg az Isten, hogy sokáig köz­tünk élhessen. Közelgő házas­sági évfordulójukra örömet, boldogságot kívánunk.” - írják Csala Imréné unokái, dédikéi. Veres Katalin írja: „Nagyon megragadott ez a pályázat, hi­szen nekem már csak egy nagymamám van, így minden szeretetet neki szánhatok. Ő is boldog, mert minden családtag nagyon szereti, hisz suli után első a mama. A péntek éjjel is a mamáé, nála mindent meg le­het tenni, szabad a pálya a rossz unokáknak. Nem lehet elfelejteni kiváló ételeit, süte­ményeit, a lángost, a herőcét sem. Az én nagymamám, özv. Kiss Józsefné 70 éves drága te­remtés, 7 gyermek édesanyja. Húsz éve özvegyen éli életét, minden szeretetét 11 unoka és 3 dédunoka közt osztja szét. A világ összes virága sem lenne elég megköszönni mindazt, amit szüléinkért, értünk tett.” Csesznok Józsefné leveléből idézünk: „Nagyon szeretném, ha édesanyám, Nagy Imréné fényképe megjelenne az újság­ban. Ő valóban egy igazi édes­anya és nagyi. Hatvanéves, kívánjuk, hogy még sok-sok évig legyen közöttünk. Tizen­hét éve veszítette el édesapá­mat, tíz éve 29 éves lányát. A családja gyerekei és unokái maradtunk neki örömnek, vi­gasznak. Mindent köszönünk!” Özv. Blága Lászlóné uno­kái: Böbike és Zolika írták az alábbi levelet: „Nagyon szeret­jük a nagymamát, mert ő is na­gyon szeret minket. Tizennégy gyermeke van, 9 fiú és 5 lány. Van 35 unokája és 23 déduno­kája. Nagypapánk már meg­halt, a nagymama egyedül él, de mi sokszor meglátogatjuk őt. Kívánunk neki jó egészsé­get, hosszú életet.” Mihály Gyuláné küldte a következő levelet: „Édes­anyám, Molnár Ferencné a vi­lág legjobb. legodaadóbb anyukája és nagyija. Két gyermekemmel együtt azt sze­retném, hogy még nagyon so­káig élvezhessük a társaságát, számíthassunk rá továbbra is jóban-rosszban. Én a kisebbik lánya vagyok. Nővéremmel együtt - akinek 3 gyermeke van - hosszú életet és jó egész­séget kívánunk neki.” Csató Lajosné unokája írta: „Nagymamám nagyon ara­nyos, kedves, mindnyájan na­gyon szeretjük. Kilenc unokája közül én vagyok a legidősebb. Nagymama nagyon jól tud sütni-főzni, nagyon szeretjük a piskótáját és krumplis pogácsá­ját. Június 4-én volt 72 éves. Nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget kívánunk neki.” Fekete Istvánná unokája, Ágnes írja: „Mamám 55 éves. Felnevelt hét gyermeket és van 8 unokája. Nagyon szeretem őt. Szeretném, ha még nagyon sokáig itt élne közöttünk.” Munkácsiné Miriszlay Il­dikó írja: „Szeretném világgá kiáltani, hogy büszke vagyok a 65 éves szupernagyimra. Ka­tona Mihálynéra. Elszorult to­rokkal gondolok arra, hogy be­tegségem alatt milyen kitartóan ápolt és a gyógyulásomért egészségét adta. Szívből kívá­nom, élete során sok örömét lelje a családjában, hűséges társában, 2 gyermekében és 2 unokájában. Önzetlen szerete­tét ezúton is köszönöm.” „Szeretnénk örömet szerezni a mi szuper nagymamánknak, Homyák Ferencnének, ki élete során sok szenvedésen ment át. Három gyermekét becsülettel felnevelte, nagyapánkat meg- vakulása után súlyos betegség­ben 6 évig ápolta akkor is, ha ő is betegségével küszködött. Négy unokáját mindig nagy szeretettel fogadja, s amit tud, segít. Júliusban töltötte be 70. életévét, meglepetésként ezzel szeretnénk kedveskedni neki. Unokái: Zsolt, Csaba, Árpi, Dórika.” Dr.Hodosi Miklós írta az alábbi levelet: „Mellékelten el­küldöm szupernagyink, Ho- dossy Mihályné fényképét, aki sok szép mesét regélt nemcsak fiainak, hanem unokáinak is. A Szabó család Zsuzsikája le­gendás volt szakácsköltemé­nyeiről; a madártej, a disznóto­ros káposzta, húslevesei, cso­mózott levesei felejthetetlenek. A mi emlékezetünkből azon­ban nem törlődtek a pámacsa­ták sem. Sokszor sodorta az élet nehéz helyzetekbe, de hu­mora, életbölcselete mindig át­segítette őt ezeken úgy, hogy egyformán szeretett gyermekei csak a jót kapták tőle útravaló- nak. Éveit már 70 felett szá­molja, de ma is életvidám. La­kásuk tele van számunkra fel­becsülhetetlen értékű kézi­munkáival. Szeretnénk még nagyon sokáig örülni drága jó anyánknak, a szupemagyinak.” Pusztai Sándomé írja: „Édesanyám, özv. Gonda Ist­vánná 59 éves. Sokat dolgozott értünk. Hat gyermeket nevelt föl, 8 unokája van.” Lukács Émilia írja: „Édes­anyámnak, Lukács Sándomé- nak 3 gyermeke van. Az ikrek 18 évesek, a harmadik gyer­mek 10 éves. Februárban szü­letett meg unokája.” Lisznyai Lajosnénak 12 gyermeke, 15 unokája van. Ebben az évben töltötte be 74. életévét. „Özv. Zoliéi Istvánná 70 éves, 2 gyermek édesanyja. Négy unokája, 1 dédunokája van. Nagy szeretettel, odaadás­sal él közöttünk, nagyon meg­érdemli figyelmességünket. Gyermekei: Borika, Pista. Unokái: Misi, Anita, Mónika, Pistike, Zsoltika.” 367. Özv. Gábó Józsefné, Szolnok 368. Körösi Lászlóné, Tiszasas 369. D. Nagy Mihályné, Szolnok 370. Csala Imréné, Tiszaföldvár 371. Özv. Kiss Józsefné, Nagykörű 377. Katona Mihályné, Rákóczifalva 378. Hornyák Ferencné, Rákóczifalva 379. Gayer Lászlóné, Törökszentmiklós 380. Hodossy Mihályné, Kuncsorba 381. Özv. Gonda Istvánné, Törökszentmiklós Szupernagyi Kedves Olvasóink! Ezzel pályázatunk végéhez értünk. Mint többször is közöltük, a fényképek beküldői között értékes ajándéktárgyakat sorsolunk ki. A szolnoki Stílus Férfi-Női Divatáru Jókai, Baross úti üzlete 5.000 fo­rintos vásárlási utalványt; Fodor István, Jászjákóhalma polgármestere 1.000 forintos vásárlási utalványt, Szirmai M. Fegyvernekről egy szép festményt ajándékozott. A CÉH és GARAS Betéti Társaság öt vásárlói kártyát ajánlott fel a nagymamáknak, egyenként négyezer forintos értékben. A rendszerben szereplő üzletekben folyamatosan, két éven át kedvezménnyel vásárol­hatnak. Legyen meglepetés: szerkesztőségünk és kiadó irodánk különleges meglepetést tartogat a szupernagyiknak! Kérjük, figyeljék továbbra is lapunkat. 382. Lukács Sándorné, Mezőtúr 383. Lisznyai Lajosné, Túrkeve 384. Ozv. Zoliéi Istvánné, Szolnok

Next

/
Oldalképek
Tartalom