Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-30 / 176. szám
TÁBORI TANÁCSOK Sátorverési praktikák Tűzrakás-tanuljunk az indiánoktól! A tábort ajánlatos őrizni is Egy kis barlangászás <írásaink a 8-9. oldalon) Szökevények Budapest. A rendőrség július 27-én 13 órakor elfogta Juhász Géza 19 éves komádi lakost, aki két társával július 22-én szökött meg a Markó utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetből. Erről az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóirodája tegnap tájékoztatta az MTI-t. Szerencsés 13 Szolnok. Szerencsét hozott a 13-as szám annak a tizenhárom fodrásznak, akik a napokban tették le a mestervizsgát. A Szolnok és Vidéke Ipartestület keretein belül nyolc szakmában több mint százan tettek eredményes vizsgát ebben az évben. Cigaretta Rajka. Gyapot helyett nem kevesebb, mint 9758 karton cigarettát vitt volna át a határon az a Belgiumba tartó magyar tehergépkocsi, amelyet szerdán nyittattak fel a vámőrök Rajkánál - tájékoztatta az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A papírok szerint a pótkocsis jármű rakománya gyapotbálákból állt. A vámzár sértetlen volt, a ponyvarögzítő zsinórok helyzetét azonban furcsának találták a vámosok. Úgy döntöttek tehát, hogy benéznek a ponyva mögé. Az előbukkanó Marl- borók és HB-k leltározása késő estig tartott. A VPOP nyomozó hivatala vizsgálatot indított a gépkocsivezető ellen. Távhívás Csatka. Újabb hat bakony- alji települést kapcsoltak be tegnap az országos és a nemzetközi telefonhálózatba a Magyar 'Távközlési Részvénytársaság szakemberei. A csaknem 900 millió forint értékű fejlesztési terv részeként ezáltal Kisbér és a környező falvak, így Aka, Acsteszér, Bakonysárkány, Bársonyos, Csatka és Kerékteleki is elérhető a 34-es körzetszámon. Száraz idő Csökken a felhőzet, országszerte túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél napközben megélénkül. A nappali felmelegedés erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. SZUPERNAGYI - utoljára A korábbiakhoz hasonlóan a nagymamák bemutatását kezdeményező sorozatunk is gyorsan népszerűvé vált. Ezt bizonyítja a lapunkban megjelent sok száz kép. Ám minden sorozat véget ér egyszer, a Szupernagyi ma utoljára jelentkezik a 12. és a 13. oldalon Intézkedések az aszálykárok enyhítésére Kormányszóvivői tájékoztató A kormány rendelkezett az áfa-kulcsok emelésével egy időben életbe lépő lakossági kompenzálás módjáról és mértékéről - jelentette be Juhász Judit a tegnapi szóvivői tájékoztatón. Ennek értelmében - az. Országgyűlés határozatának megfelelőén - egyszeri támogatást kapnak mindazok a munkavállalók, akiknek bruttó keresete nem éri el a 15.000 forintot, továbbá azok, akiknek havi nyugdíja vagy nyugdíjszerű ellátása nem haladja meg a 11.300 forintot, valamint a családi pótlékra jogosult két- és többgyermekes családok, illetőleg a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában és az önkormányzatok által folyósított rendszeres pénzbeli ellátásban részesülők. A kabinet a parlamenti határozatot kiterjesztve bevonta a kompenzálási körbe a szülési szabadságon lévőket, a terhességi gyermekágyi segélyt, a gyermekgondozási segélyt és a gyermekgondozási díjat igénybe vevőket, továbbá a gyermeküket egyedül nevelő, illetve a beteg, fogyatékos gyermeket nevelő egygyermekes, családi pótlékra jogosult családokat. A gyesen lévő kismamák egységesen 1500 forintot kapnak, s ugyanennyi jár a tesre és a gyedre jogosultaknak, ha az ellátásuk havi 10.000 forintnál nem magasabb. Amennyiben járandóságuk 10.000 és 11.300 forint között van, akkor egyszeri alkalommal ezer forintot (Folytatás a 2. oldalon) Jól halad a tervezés a Jászságban Az első szakaszban tizenötezer új telefonvonal Két évvel ezelőtt jött létre a Jász-Com Rt., hogy a terület telefonhálózatának fejlesztését meggyorsítsa. Számos dolog nehezítette az ügy előmenetelét, de mára már van távközlési törvény, s sikerült tőkeerős külföldi társaságokat is bevonni a munkába. A svájci állami telefontársaság, a Swiss PTT és a szintén svájci Swisscom az ottani faluszövetség révén került kapcsolatba a jászokkal. Május 4-én az érdekelt felek Jászberényben egy memorandumot írtak alá arról, hogy együtt kívánnak működni a mintegy 2,5 milliárd forintos, első lépcsőben 15 ezer új vonalat eredményező befektetés megvalósításában. Az ehhez vezető úton a következő lépés a július közepén történt svájci tárgyalás volt. A megbeszélésen a Matáv Rt., a Swiss PTT, a Swisscom és tagvállalatai, a Cables Cortaillod, a Siemens-Albis AG., az Ascom, az Alcatel STR, valamint a Jász-Com Rt. képviselői vettek részt. Papp Zoltán, a Jász-Com Rt. (Folytatás a 2. oldalon) Tart a felújítás a szolnoki megyeházán. Most kerül sor az eredeti állapot visszaállítására. A munkát a Szolber Kft. végzi. Képünkön a betonkeverőből az emeleti helyiségekbe pumpálják a friss betont. (Fotó: Novák) Nyomozás a maribori fegyvercsempészés ügyében A Fővárosi Főügyészség közleménye A Fővárosi Főügyészség a maribori fegyveriiggyel kapcsolatban a következő közlemény közzétételére kérte az MTI-t tegnap. „A Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást folytat az úgynevezett szlovéniai fegyverszállítás ügyében ismeretlen tettessel szemben csempészet alapos gyanúja miatt. Az Interpol ljubljanai irodája által küldött dokumentumok megalapozzák azt a gyanút, hogy a Mariborban 1993. július 21-én felfedezett fegyverszállítmányt egy légi fuvarozással foglalkozó magyar-ukrán vállalat juttatta el Khartumból Mariborba Budapest érintésével úgy, hogy a repülőgép Ferihegyen is leszállt. A ferihegyi határvámhivatal nem kapta meg a szállítmányról azt az előírásszerű nyilatkozatot, amelyet a repülőgép kapitánya vagy az üzemben tartója lett volna köteles tenni, így semmiféle magyar vámeljárás nem folyt. A szállítmány okmányai segélynek szánt élelmiszert mutattak. Okmányok szólnak amellett, hogy a fuvar szervezésében részt vett többek között az osztrák állampolgárságú Dieter Hofmann, aki ellen egyébként - mint ismeretes - kémkedés bűntette miatt folyik eljárás.”(MTI) Tüntetések a mezőgazdaság gondjai miatt? A Magyar Agrárkamara elnökségi ülése Ha nem történik gyökeres fordulat a jelenlegi agrárpolitikában, akkor demonstrációkra, különböző tiltakozó megmozdulásokra, esetleg tüntetésekre is sor kerülhet - jelentették be a Magyar Agrárkamara tegnapi elnökségi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón. Mészáros Gyula, az érdekvédelmi szervezet közgazdasági igazgatója azt is bejelentette: az agrárkamara az ágazat stratégiai döntéseinek meghozatala érdekében nem csupán a kormánynyal, hanem az ellenzéki pártokkal is egyeztető tárgyalásokat kíván folytatni. Az igazgató elmondta: az elnökségi ülésre annak kapcsán került sor, hogy a közelmúltban tárgyalások folytak a kormány és az agrár érdek-képviseleti szervezetek megbízottai között. A testület most e megbeszéléseket értékelte, s megállapította: pozitív lépésként értékelendő, hogy az ágazat átmeneti működőképessége érdekében több hasznos intézkedés született. Nem sikerült viszont haladást elérni az ágazat jövedelempozíciójának átfogó javítását, az árfolyam-politika kedvezőbbé tételét szolgáló kérdésben és több, a szövetkezeti törvényhez kapcsolódó gond megoldásában. Sérelmezték az agrárkamarában azt is, hogy az élelmiszerek áfa-kulcsát ismét emelik. (MTI) Korlátozásra nem kell számítani Víztakarékossági program a Tisza vidékén A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság elkészítette vízkészlet-gazdálkodási és -korlátozási koncepcióját a Tisza- és a Körös-völgyi régióra. A tervezetet tegnap tárgyalták meg és hagyták jóvá Szolnokon, az érintett vízügyi igazgatóságok, az illetékes államigazgatási szervek és köztársasági megbízotti hivatalok képviselői. Több mint négyszáz település vízellátása a tét. Az aszályos időjárás a mezőgazdaságban sok gondot okozott. Bár az elmúlt napok esőzései javítottak a helyzeten, a folyók vízszintje alacsony. Most különösen fontos, hogy jól gazdálkodjanak az éltető vízzel, hisz a Tisza vízgyűjtő területe fél Magyaror- szágnyi területet ölel fel. Megnyugtató, hogy a kiskörei tározó vízkészlete - ha korlátozások életbeléptetésével is - lehetővé teszi a legfontosabb igények kielégítését. Kilenc kategóriát állapítottak meg a szakemberek. Az első hat a vízigény korlátázását szabályozza - nem a használatot. Ez azt jelenti például a kiskörei tározó esetében, hogy az a kívánatos, ha nyáron a maximális duz- zasztási szintet tartják, Szolnoknál a nyolcvan köbméter másodpercenkénti vízhozam az ideális. A Tisza-tó vízszintjének csökkentésére - figyelembe véve a frekventált üdülőövezet igényeit - csak akkor kerülhet sor, ha a Tisza vízszintje Szolnoknál a kritikus kétszáznyolcvan centiméteres szintre (Folytatás a 2. oldalon) Várhatóan szeptemberben megkezdődik a kunszentmártoni régi Körös-híd felújítása, mely egy évet vesz igénybe. A munkálatok idejére a hidat lezárják a forgalom elől. A rekonstrukció költsége 65-70 millió forint lesz, ebből 40 millió forintot biztosít a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a többit a helyi önkormányzat teremti elő. A kivitelezőt pályázat útján választják ki augusztusban. (Fotó: Korényi)