Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

1993. július 28., szerda Sport íi Kosárlabda Munkában a MÁV MTE lányai Két hónapos pihenő után is­mét benépesült a MÁV MTE női kosárlabda „tanszéke”. Sza- lay Ferenc székfoglalójában tömören vázolta a csapat előtt álló feladatokat, majd a sza­badba vezényelte lányait, ahol megkezdődött a „Szalay-féle inkvizíció”. Két héten keresztül az erőfej­lesztésen, az állóképesség meg­szerzésén lesz a fő hangsúly, ezt követően pedig már labdát is látnak majd a játékosok. A lá­nyok, aszzonyok jókedve hamar elszállt a futó- és láberősítő gyakorlatok hatására.- Igyekszem úgy adagolni a terhelést, nehogy egy komo­lyabb sérülés bekövetkezzen, hisz a két hónapos pihend meg­lehetősen hosszú volt, így a szervezet más ritmusra állt be - jellemezte az első adagokat Sza- lay edző. A lányok becsületére legyen mondva, zokszó nélkül csinál­ták, hisz tudják, ez saját jól fel­fogott érdekük is. Új trénerük, Szalay mester említette , hogy a csapatnak meg kell céloznia a B csoport első négy helyének egyikét, ezáltal jogot szerezve az A csoportba kerülésért vívott küzdelemre. Tehát a MÁV MTE-nél a célkitűzés komoly, ehhez becsületes munkára lesz szükség. Ami talán a szurkolókat a legjobban érdekli a felkészülés kezdetén, a személyi változások és a program. Erről a csapat technikai vezetőjét, Sándor Já­nost kérdeztük:-Új emberek érkeztek hoz­zánk, no meg távoztak is. Ede- lényi Edina a TFSE együttesétől érkezett, a Tiszaparti Gimnázi­umban fog tanítani. A főiskola elvégzése után hazaigazolt Lő- csi Eszter, aki pedig a „piros is­kolában” oktatja testnevelésre a diákokat. Kár, hogy jelenleg sérült, hamarosan műtét vár rá, előre láthatólag csak novem­berben számíthatunk játékára. Nyuszi ül a fűben ... - edzésben a MÁV MTE kosaras lányai A távozottak listája: Lujgossy Gabriella és Pusztai Agnes, őket egyetemre vették fel. Bi­zonytalan Petróczi és Miklós sorsa is. Sajnos a két idegenlé­giós, Gailouma és Koroleva még nem érkeztek meg, bízunk benne, hamarosan ők is bekap­csolódnak a munkába. Abelja- novot kértük meg, érdeklődjön hollétük felől. Szeretnénk tovább erősíteni a csapatot, ezért tárgyalunk há­rom játékossal, nevüket azon­ban egyelőre még nem akarjuk nyilvánosságra hozni. Amint ügyük lezáródik, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkoló­inkat. Ami a csapat programját il­leti, az első mérkőzésre két hét múlva kerül sor, a Szarvas csa­patát fogadjuk, aztán az NB I. újoncával, a Nagykőrössel ját­szunk oda-vissza alapon egy-egy találkozót. Augusztus­ban valószínűleg részt veszünk Bonyhádon a Botond Kupán, valamint Nagykőrösön egy fel­készülési tornán. Közvetlenül a bajnokság előtt egy héttel mi is tornát rende­zünk, melynek mezőnye már körvonalazódik, de mindenkép­pen nemzetközi lesz, ugyanis el­fogadta meghívásunkat a román bajnok Kolozsvár csapata. Annyi mindenesetre bizo­nyos, hogy szeptember 11 -én az újonc Baja otthonában kezd a piros-kék „leányság”. Balogh Tour de Hongrie Szolnoki győzelem a nyitónapon Huszonnyolc esztendő után végre ismét „felvirradt a nagy nap”, azaz rajthoz álltak a ma­gyar kerékpáros körverseny in­dulói. Természetesen a Szol­noki Cukorgyár két csapata is köztük volt. Igaz az utolsó pillanatban némi változtatásra kényszerült Haris Károly, a szakosztály ve­zetője, mivel egyik észt idegen- légiósa, Lauk Ánders bekerült hazája válogatottjába, így Nagy József állt be - pontosabban szállt nyeregbe - helyette. A százhúsz fős mezőny a fő­város szívéből, a József Nádor térről startolt, onnan a Lánchí­don keresztül haladt tovább Győr felé az Ml-es autópályán. Az első napi penzum 118 ki­lométer volt, két gyorsasági szakasszal - Tatabánya és Bá­Az Egyesült Államok képvi­selőháza tiltakozott az ellen, hogy 2000-ben Peking rendez­hesse a nyári olimpiai játékokat. A határozatban, amelynek egyik kezdeményezője Tom Lantos, a Ház magyar szárma­zású tagja volt, felhívták az USA olimpiai bizottságát, hogy Kína ellen foglaljon állást, mert az az ország, ahol tartósan és sú­lyosan megsértik az emberi jo­gokat, nem megfelelő helyszín az ötkarikás játékokra. Lantos szerint a kínai kormány, maga­tartásának megváltoztatásával, módot szerezhet arra, hogy 2004-ben olimpiát rendezhes­sen. Az amerikai képviselők emlékeztettek Tibet megszállá­sára és a közismert tényre, hogy az Egyesült Államokba irányuló kínai export jelentős része a bolna mellett- tarkítva. Még féltávhoz sem értek a verseny­zők, mikor - ötven kilométernél - egy kilenc fős boly megszö­kött az őt üldözőktől. A kis cso­portban két szolnoki volt, Steig Csaba és Molnár Péter tekerte legelői a pedált német, szlovák, cseh, szlovén ellenfeleik társa­ságában. Később megpróbáltak még néhányan csatlakozni hozzájuk, így végül Győr határához érve tízfős élgárda vezette a ver­senyt. Végül - Molnár Péter hathatós segítségével - Steig Csaba érkezett elsőként a győri sétáló utcában lévő célba, őt az erfurti Klaus és a Swinn-Csepel versenyzője, Csomij követte. Molnár ötödik helyen végzett, a többi szolnoki a mezőnyben zárta az első napot. börtönökben, rabok kényszer- munkájával készült áru. A hatá­rozat utal arra, hogy Chen Xi-tong, Peking polgármestere írta alá 1989-ben a döntést, amelynek alapján vérfürdőt rendeztek a Tienanmen téren a demokráciáért tüntetők között. Egy frissen végzett közvéle­mény-kutatás adata szerint Pe­king lakosságának 98,7 száza­léka támogatja a város olimpiai pályázatát. A városi elöljáróság kérdezőbiztosai tízezer embert interjúvoltak meg különböző társadalmi rétegekből. Jelenté­sük szerint a megkérdezettek 30 százaléka pénzadománnyal is hajlandó lenne segíteni a játé­kok megrendezését. A NOB szeptember 23-án, Monte-Carlóban dönt a 2000. évi olimpia színhelyéről. Mai műsor Labdarúgás: Kisúj Kupa Kenderes-Kunhe­gyes, Karcag-Püspökla- dány, Kisújszállás, 16.00, illetve 17.45. Előkészületi mérkőzés Sz. Cukorgyár- Sz. MÁV MTE Szolnok, Cukorgyári pálya, 16.30 Olajos fiatalok az EB-selejtezőn Megkezdődött Nyíregyházán a 22 éven aluli férfi kosárlabdá­zók EB-selejtezője. Színvonalas mérkőzésekre van kilátás, hi­szen Svédország, Grúzia, Né­metország és Oroszország csa­pata lép pályára a magyarok tár­saságában. A házigazdák - akik között több szolnoki, így Mé- rész Tamás, Takács Attila, Bódi Péter és Knézy Jenő is pályára lép - minden mérkőzésüket 20 órakor játsszák. Kedden Grúzia ellen léptek pályára, szerdán pi­hennek, csütörtökön Svédor­szág, pénteken Oroszország és szombaton, a zárónapon Né­metország lesz az ellenfél. Mezőtúri sporthétvége Július 30-án 19 órától rende­zik meg az I. Mezőtúri Ököl­vívó Gálát. A piaccsamokban zajló rendezvény résztvevői a Jánoshalmi SE, a Békési SE, Csepel-Autó SE, a Kecskeméti SC, a MÁV MTE, a TSE és a házigazda Mezőtúr AFC csapa­tai lesznek. Augusztus 1-jén 13 órától a sportpályán díjugrató lovasverseny zajlik. Repülőgé­pes és hőlégballonos és íjász­bemutató, valamint hármasugró gála színesíti a műsort. Az amerikai képviselőház a pekingi olimpia ellen Döntött a labdarúgó-szövetség elnöksége A megyei I. osztályban tizennyolc a létszám Annyi már bizonyos, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség elnök­sége a bajnoki idény előtt - már ami a részt vevő csapatok szá­mát illeti - nem tart több soron kívüli ülést. Mint ismeretes, a megyei I. osztályban szereplő labdarúgó- csapatok körében nagy vihart kavart a bajnokság 16-tól 18-as létszámra való növelése. Az emelés indokai többnyire ismer­tek. Történt egy rendkívül bo­nyolult óvás, az NB III-ból há­rom megyei csapat kiesett, de szerencsére Törökszentmiklós visszamaradt. A versenykiírás szerint a megyei I. osztályú baj­nokság részvételéért néhány csapatnak az osztályozok soro­zatát kellene játszani, ami meg­valósíthatatlan. Aztán a kiesés­től veszélyeztetett Tószeg, Sza- jol, sőt még Jászkisér is egy­üttmaradt, készülve a következő idényre. Ahol kellett, megerősí­tették a szakosztályvezetést, máshol nem kis pénzt fordítot­tak a további első osztályú sze­replésre. S ha marad a 16-os lét­szám, akkor az az érintetteknél nagy törést jelentene, a széthul­lás veszélye fenyegetné vala­mennyit. Á megyei II. osztály bajnokait pedig nem lehet visz- szaminősíteni. Ezért döntött úgy a szövetség elnöksége, hogy megmentve a megyei I. osztályú nagy múlttal rendelkező együtteseket, a lét­számot felemeli 18-ra. Több helyről kritizálták a döntést, ezért Oláh György, a szövetség titkára az érdekeltektől telefo­non kért véleményt. Elmondta, hogy tizennégy klubbal beszélt és a többség bírálta a döntést, mert sem szakmailag, sem anyagilag nem tartották jónak. A hétfőn délután ismét összehí­vott elnökségnek azonban meg kellett hozni a végső döntést, hiszen a nyakukon a rajt. A vi­tában elhangzottak az érvek és az ellenvetések. Marosvári Csaba szerint, amennyiben szombaton nem rendeznek több mérkőzést, akkor a vasárnapi­akra nem tudnak kellő számú já­tékvezetőt küldeni. Egyébként is azt gondolta, hogy a 16-os létszámmal kialakul egy erős megyei első osztály. Jánoshida képviseletében Molnár Ferenc azzal érvelt, hogy a szakosztá­lyok a 16-os létszámra már el­készítették a költségvetést, a többletet jelentő két mérkőzésre honnan szerezzenek pénzt? Az­tán néhány helyről mintha a bajnokság bojkottjáról is beszél­tek volna. Bihari György elképzelhetet­lennek tartotta, hogy arra a két mérkőzésre ne tudnák megte­remteni a többletköltséget. Szabó András is jónak tartotta a létszámemelést, hiszen a több mérkőzéssel szakmailag fejlőd­nek a játékosok, azonkívül a tömegesítést is figyelembe kell venni. A hosszú vitában az el­nökség végül is úgy döntött, hogy a megyei I. osztályban marad a tizennyolcas létszám. A bajnokság augusztus 15-én kezdődik. Beiktattak két hét­közi fordulót is. Az egyik au­gusztus 19. vagy 20., a másik pedig szeptember 22. A megyei II. osztályban nincs hétközi for­duló. A Magyar Kupa augusz­tus 8-án kezdődő első forduló­jában a Csepel kérte Jánoshidát, hogy ne vasárnap, hanem előtte egy nappal, 7-én, szombaton játszanaik. A hírek szerint Kis­újszálláson a BVSC is 7-én akar pályára lépni. A módosított versenykiírás hamarosan elké­szül, az egyesületek megkapják a nevezési lappal együtt s kérik a minél korábbi visszaküldését, mert nevezés hiányában a sorso­lást nem tudják elkészíteni. Az elnökség, a bajnokság rajtja előtt, augusztus 13-án, 15 órai kezdettel aktívaülést tart. Ter­mészetesen az elnökség a ver­senykiírás módosításának, vál­toztatásának a jogát fenntartja. S történt még egy bejelentés. Létrehozták a Jász-Nagy­kun-Szolnok Megye Labdarú­gásáért elnevezésű alapítványt. Ezt a sportágban hosszú időn át eredményesen tevékenykedő vezetők kapják. A személyek­ről, valamint az átadás helyéről és időpontjáról az augusztus 9-i elnökségi ülésen döntenek. (pi) Jiu-jitsu tábor Tiszafüreden Kemény emberek lágy művészete Július 21. és 31. között a ti­szafüredi Városi Sportcsarnok ad otthont a budapesti Központi Sportegyesület edzőtáborának. Mint Kovács Károly vezető edző elmondta, saját sportolói­kon kívül a budapesti ATTE jit- sukái és a baden-württenbergi készenléti rendőrség néhány tagja is részt vesz a munkában. Délelőtt és délután a sportcsar­nokban edzenek, Johnie Ben- sewicze hatdanos mester veze­tésével. Ezenkívül mindennap délután háromtól Gerhard Schmitt ötdanos mester es- erima-t oktat, ami nálunk nem túl ismert harcművészet, tulaj­donképpen Fülöp-szigeteki botvívás. Johnie Bensewicze Belgium­ból, annak is a flamand részéről érkezett. Ukrán származású, és mint elmondta, negyedszer van Magyarországon. Lassan har­minc éve, 1964 óta foglalkozik távol-keleti harcművészettel. Tény, hogy hatdanos mester, de ő jobban szereti a shihan (ötö­dik oszlop) titulust. A shihan a fekete övesek (tanítók) mestere, a tetőt tartó négy oszlop közé ál­lított ötödik, aki már nem a ter­het cipeli, csak arra figyel, hogy jól menjenek a dolgok. (Elég egyszerű ez a japán filozófia, nem?) A jiu-jitsu egyébként lágy technikát jelent, ami természe­tesen csak annak lágy, aki adja, Fehér (Gerhard Schmitt) és fekete (Johnie Bensewicze) harca nem annak, aki kapja. Gerhard Schmitt Németországból, Fran- kenbergből érkezett. Ő a német judo szövetség két vezető edzője közül az egyik. A judon és a jiu-jitsun kívül hasonlóan magas szinten űzi és oktatja a karatét, teak-won-dot a tai-jitsut és az eserima-t. Imre Lajos Bér­mentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom