Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-26 / 172. szám
4 1993. július 26., hétfő A sertéstartók türelme fogytán! Értékelem, hogy az Új Néplapban kendőzetlenül, őszintén foglalkoznak az embereket érintő problémákkal. Magamról annyit, hogy 53 éves rokkant nyugdíjas vagyok - 31 évi munkaviszonnyal a hátam mögött, és a nyugdíjam ma sem éri el a 10 ezer forintot. Kiegészítésképpen jószágtartással foglalkozom. Egy-két disznót aktív koromban is tartottam, de ’91 -92-ben felszaporítottam. No ekkor kezdték megútáltatni a sertéstartást. A sületlen, hozzá nem értő intézkedések mellett az háborította fel az embert legjobban, hogy az akkori miniszter és államtitkárok azt nyilatkozták a tv-ben, rádióban, hogy a „helyzet nem olyan tragikus, mint sokan hiszik”. Bámulatos volt az optimizmusuk, amikor több ezer ember belebukott a sertés- tartásba; sokan nem tudták törleszteni, visszafizetni a 400 ezer forint újrakezdési kölcsönt; volt, ahol tragédiával végződött a vállalkozás. Mégis azt hittük, majd valamennyire helyrerázódunk, de csak remény maradt. E hónap elején örömmel értesültünk, hogy állami támogatással felvásárolják a túlsúlyos sertéseket - legkésőbb augusztus 15-ig, s ezt az államtitkárok is hangsúlyozták a Falu Tv-ben. Ugyanakkor mi a helyzet? Öt- ven-hetven társammal hetenként érdeklődtünk, hogy mikor kerül ránk a sor: Míg kis súlyúak voltak a disznók, azért nem vitték, július 9-én pedig azt mondta az állatforgalmi képviselője, hogy leálltak a nagy súlyúak átvételével, most csak 121-től 140 kg-os sertések kellenek. Hát kutyába veszik a miniszter, s az államtitkárok határozatát? Legutóbb a Falu Tv-ben panaszkodott az egyik feldolgozó üzem főnöke, hogy háromezer sertés feldolgozására küldtek pályázatot, de csak 2000-re kaptak engedélyt, s hogy szerinte tévesen mérték fel az ország túlsúlyos sertésállományát; nem is kellett volna kiírni a pályázatot, s hogy egy-két nap múlva nem tudnak mit vágni! . .. Az a véleményünk, hogy a felelőtlen intézkedés még nagy problémát fog okozni; az 50-60 Ft/kg átvételi ár és a magas takarmányár semmiképp nem hat ösztönzően a tenyésztőkre. S kérdezem, miért állították le - a rendelet ellenére - a 140 kg feletti sertések felvásárlását, s tulajdonképpen mit remélhetünk? Mert a mi türelmünknek is van határa! K. S. Mezőtúr * Miután Jász-Nagykun- Szolnok megyében nem egy cég, szervezet vásárolja fel a kisebb-nagyobb súlyú sertéseket, e témában az illetékesek hozzászólását, válaszát várjuk. (A szerk.) „Ügy gondoltam, másképp nem lesz új hűtőszekrényem, tévém és videóm’ Csalódott a csábító ajánlatban Olvastam az Új Néplap július 17-i számban megjelent, a MITAX Organ Kft.-ről szóló cikket, és nem tudom megállni, hogy ne írjam meg az esetemet a céggel. A következő történt: A idén, január 19-én szerződést kötöttem velük (2209 forint csatlakozási díj ellenében), mert arra gondoltam, ha nem vágok bele a kínált lehetőségbe, nem tudom kicserélni a hűtőszekrényemet, és nem lesz tévém, videóm. Az említett áru értéke összesen 116.232 Ft-ot tett ki, a kezelési költség pedig két évre 12 százalék. Úgy adódott, hogy márciusban licitálni tudtam 12 hónapot, azaz 65.100 forintot, amit március 30-án be is fizettem, és a havi részleteket (5425 Ft) is szorgalmasan törlesztettem. Többszöri ígérgetés után először a hűtőszekrényt kaptam meg - június 28-án, a tv-t és a videót július 13-án vehettem áh De ha a folyószámlámon hagytam volna a 65.100 forintot, az nekem kamatozik, nem másnak. S úgy gondolom, ha egy év alatt kifizetem a részleteimet, a kezelési költség fele, vagyis 6 százalék visszajár! (Éz kb. 7000 forint.) Még öt részletem van, de ha letelik, én a MITAX Organ Kft. ügyfele soha nem leszek. Grenács Jánosné Szolnok Küldjön egy képet! Egy május elsején - ünneplőben Budapesten végeztem el - 1950 januárjában a rendőr őrsparancsnoki tanfolyamot, s ezután Rákóczifalván az őrsparancsnoki teendők ellátásával bíztak meg. A képen - az ünnephez feldíszített rendőrőrs épülete előtt - bajtársaimmal: Jobbról balra Rébék Béla, Szokolai Sándor, a harmadik én vagyok, majd Kovács József, Borsos Gábor, a fánál Ferenc nevű kisfiam áll. Megjegyzem, 1956-ban a kunszentmártoni rendőrőrs parancsnoka voltam, s a magatartásom miatt többször hívattak az AVH-ra, a pufajkásokhoz, míg 1956. december 17-én - tíz évi szolgálat után és négy apró gyerekkel - kirúgtak. Szabó Ferenc Homok A szerkesztőség postájából Félelem nélkül szeretnénk élni Adósságot törlesztettek! Hazánk évtizedeken keresztül szinte éléskamrája volt a Szovjetúniónak. Mivel fizetni nem tudott, hát mi „humánumból”, együttérzésből - az utódállamoktól elfogadtunk nyolcszáz millió dollár értékű repülőgépet. A gépek becsült értékéből vajon mennyi éhező gyermeknek, kiskeresetűnek, kisnyugdíjasnak tudnának - imitt-amott életet mentő - betevő falatot nyújtani!? Ez tölt- sün el bennünket magasztos érzéssel? Ne gondoljunk arra, hogy a magyar emberekben milyen félelmet kelt, de a környező országok népeiben is - miután ezzel őket is fegyverkezésre, esetleg „támadó védekezésre” kényszerítjük!? Tudom, hogy a Föld kerekségén majdnem minden állam így cselekszik. Alig van közöttük néhány, ahol kimondták az örökös semlegességet és a nagyhatalmak védőszárnyai alatt, félelem nélkül dolgoznak! És nem rokkannak bele az örökös fegyverkezési hajszába ...! A történelem ismétli önmagát. A két világháború között a harmadik birodalom népének jó részét mi láttuk el élelemmel. Ők sem maradtak adósak! Vonatrakományokkal küldték a gyermekjátékokat, közte játékpuskákat is. Az egyik, békés mezei munka után fáradtan tértem haza. A nádfedeles kicsi házunk tornáca küszöbén, a Debrecenből hozzánk látogató ismerősünk három év körüli fiacskája játékpuskát szegezett rám - kiáltva, hogy állj, vagy lövök! És már durrant is a puska ... A három gyermekünknek, négy unokánknak, és házastársaiknak, négy dédunokánknak, és az ezután születendőknek békés, boldog, fegyvermentes munkáséletet akarok. Életem 86. évében félelem nélkül szeretnék dolgozgatni. (Ha majd megkapom a kárpótlási jegyeket és azokon „visszalicitálhatom” a földjeinket.) Id. Kanta Gyula Berekfürdő Biciklisen az aluljáróban Szolnokon, a Pozsonyi út végén van egy icipici aluljáró. Persze nem volt ez mindig ekkora, csak összement a nagy lakótelep árnyékában. Komolyra fordítva a szót: az aluljáró természetesen ugyanakkora, mint építése idején, csak akkor a „Kisgyepet” kellett kiszolgálnia, most a megye legnagyobb lakótelepét. A bő négysávos út itt szűk kettőre nyomódik össze, ráadásul két magas padka is keskenyíti az utat. Ésszerű lenne a kerékpárosokat az amúgy gyéren használt gyalogjárdára fölterelni. Nem kerülne sokba, hiszen néhány táblára és a szegély csekély átalakítására lenne szükség! Kép és szöveg: I. L. Levelekből - sorokban Váczi Lőrinc szolnoki olvasónk, mint lapunk előfizetője, a nyilvánosság előtt elnézést kér a Szolnoki Városi Rendőrkapitányságtól, az önkormányzattól, a postahivataltól, s mindazoktól, akiknek a lakásvásárlása során, illetve azt követően némi kellemetlenséget, bonyodalmat okozott. Mentségére csupán annyi szolgálhat, hogy az előző tulajdonos kilenc hónapig nem jelentkezett ki a lakásból, amiről ő sajnos nem tudott. * Egyik szolnoki olvasónk (velünk a nevét, címét is közölte) arra kéri (kémé) az illetékeseket, nem csak a maga nevében: hassanak már oda, hogy végre biztonságuk, nyugalmuk legyen! Főleg szom- baton-vasárnap szinte elviselhetetlen a helyzetük, mert az ún. lengyel-piacról rengeteg gépkocsi kiszorul. A külföldi, belföldi rendszámú kocsik elárasztják a környék utcáit. Nem csak az a bajuk, hogy elfoglalják a helyet, letarolják azt a kevés zöldet is házaik előtt, amit meg tudnak tartani ebben a vízszegény évszakban. Szemét, piszok marad utánuk. Az meg szinte „természetes”, hogy kisebb-nagyobb dolgukat is az utcán végzik az alkalmi „boltosok”. Azt se bánnák, ha nappal, szürkületben, este nyugodtabban kiléphetnének az utcára, otthonaikban nagyobb biztonságban éreznék magukat, ne kellene betolakodóktól tartaniuk ... Volt már néhány kellemetlen tapasztalatuk. Mondják: a jó hír szárnyon jár; a rossz szuperszonikus gyorsasággal terjed! Olvasónk úgy véli: más városokban még olyan áron is érvényt szereznek a lakosság elvárásának, hogy a piacot lezárják, esetleg átmenetileg is. Szerinte mások nyugalma, egészsége nem lehet senki szemében játékszer! * Zilahy Gyula egyrészt örömét fejezi ki, hogy az önkormányzat támogatásával, s a háztulajdonosok erejéből több utcában megépült a gázvezeték. Régen vártak erre. Csakhogy . . . Döcög-döcög a munka. Állítólag lassan érkezik a homok, így azután az árkok betemetését sem sietik el azok, akikre ez tartozik. Expressz - ajánlva Két malomban Bizonyára nem hiszi el dr. Csikós Sándor, a Kunság ÉVK vezérigazgatója, pedig így van: örültem a lapunk július 22-i számában megjelent, nekem címzett levelének. Természetesen nem annak paprikás hangneme vidámított. Azon hamar túltettem magam, mert több évtizedes tapasztalatom szerint a vezérigazgatók munkaköri kötelességüknek tartják mások kioktatását. Sokkal inább örültem annak, amit talán akaratán kívül is példának állított. Nevezetesen annak, hogy nem egészen fél év alatt rendbehozták a szolnoki (volt) Nemzeti Szálloda földszintjét, és ebben a munkában az összes érintett szerv összehangolt és gyors cselekvést tanúsított. Korábbi cikkemben éppen ezt az összefogást és gyors cselekvést hiányoltam a Sütő utca elejére vonatkozóan. Dr. Csikós Sándor állítása ellenére, nekem is feltűnt a volt Nemzeti elejének rendbetétele. Nem azért hallgattam róla, mert elfogyott a tömjénfüst, hanem azért, mert szerintem az a természetes, ha egy belvárosi épület rendben van. A gondos gazdát természetesen tisztelet illeti, de az nem mentesíti portája hátsó végének rendbetétele alól. Márpedig - közölt fotónkon is láthatóan - derékig érő gaz verte fel a belvárosi Sütő utcát. Gyomlá- lásához nem kell a Műemlékvédelmi Felügyelőség jóváhagyása! Egyébként az a gondolatom támadt dr. Csikós Sándor levelének olvasásakor, hogy két malomban őrölünk. Ő minden áron védi a mundért, én pedig változatlanul hangsúlyozom, hogy szegényes igénytelenség jellemző Szolnok belvárosára, s aminek csak elenyésző része a volt Nemzeti hátsó frontja. Dr.Csikós Sándor legalább felkapta erre a fejét, de másoknak a füle mintha ólommal lenne tele. Pedig igen sok a névtelenül címzett ember, csak körül kell nézni. A Pelikán Szálló mögötti rész, a korábbi barakok helye szeméttelep. A város főterén álló múzeum épületének homlokzata az emeletráépítés óta vakolatlanul „díszeleg”. Az illatszerbolt épületének udvaráról (a polgármesteri hivataltól száz méterre) roskatag garázsok könyökölnek az egyik legforgalmasabb kis utcára. Az Ady Endre úti garzonokat vállig érő gaz fonja körül. Soroljam tovább? Felesleges. Úgyis látja és bosszankodik miatta az, aki szereti Szolnokot. Nem „a városvédő Pallas Athénét meghazudtoló módon” török lándzsát - mint azt dr. Csikós Sándor írta - a város védelméért, értékeinek óvásáért és fejlesztéséért, hanem csak olyan emberként, aki szívesebben időzik egy szép parkban, mint a szemetes grundon. Szeretném, ha ebben a tekintetben egy malomban őrölnék minen városlakóval. „Mikor lesz a vizek városa az Alföld „víziparadicsoma”? A csodálatos Gébárti-tónál Alföldi születésű vagyok, ezért mindig örömmel fedezem fel az ország másik felének számomra ismeretlen gyöngyszemeit. Fokozott elismeréssel adózom azoknak a helyeknek, amiket az emberek igénye, kétkezi munkája hozott létre. Nemrégiban a Gébárti-tónál jártam, ami festői környezetben, Zalaegerszegtől 3 km-re, Ságod és Andráshida között terül el. Itt régen magán, illetve állami tulajdonban lévő mezőgazdasági terület, valamint kiírthatatlannak látszó akácos helyzkedett el. Két patakmeder szelte át: a Ságodi, ami már kiszáradt, és az élő vizű Bukicsai patak, amely a Sárvíz leágazása. Hihetetlen, hogy az emberi képzelet, akarat mire képes! A megvalósításhoz azonban olyan emberekre van szükség, mint amilyen Horváth Árpád, a terület jelenlegi gondnoka, aki az első kapavágástól a mai napig szívét-lelkét, nem utolsósorban szaktudását fektette be a munkálatokba. Lelkesen mesélte el, hogy a gyönyörű környezetet többnyire társadalmi munkával hozták létre, amiben részt vettek a környék kisebb-nagyobb vállalatai és maga a lakosság. Kiirtották az akácos), bővítették a patakmedreket; zárógátat emeltek, hogy felfogják a patak vizét... Eddig 30-35 millió forint a beruházási költség, a terület éves fenntartása pedig kb. 3 millió. A tó létrehozását 1976-ban az akkori Zala megyei tanács műszaki osztályának vezetői szorgalmazták - azzal a gondolattal, hogy a város vízellátását minden körülmények között megoldják. Mint szabadidő központot, a nagyközönségnek 1979. augusztus 20-ra adták át. Zöldterülete 74 hektár, a víz 32, s a tó gyönyörű tiszta, ami a rendszeres vízcserének köszönhető. (A strandbelépő felnőtteknek 40, gyerekeknek 25 Ft.) A vizet kedvelők választhatják a Jet Ski-zést, szörfözést, csónakázást, vízibiciklizést, a parton lovagolhatnak, futballozhatnak, sárkányrepülőzhetnek. Az említett sportágak mellett békességben megférnek a horgászok is, akiknek évente 110 q pontyot telepítenek. Nem ritkaság a 40-50 kg feletti harcsa, süllő sem. Aki pedig olyan szerencsés, hogy 10 kg feletti harcsát fog és azt bemutatja, a következő évre ingyenes tiszteletjegyet kap a MOHOSZ városi intéző bizottságától. (Aki megéhezik, az választhat a strand területén felállított büfék kínálatából, továbbá ínycsiklandozó ízekkel, III. o. árakkal várja vendégeit a Fehér Hattyú vendéglő. Csoportok étkeztetését, rendezvények lebonyolítását is vállalják. T.szám: 92/317-85.) A tó és környéke rendszeresen ad otthont különféle sportrendezvényeknek. A közelmúltban a triatlonver- senyek egyik helyszíne volt; jú- nus 27-én vasárnap pedig a Zalaegerszegi Jet-ski Sportegyesület itt rendezte a magyar bajnokság II. futamát... Elgondolkoztató, hogy Szolnok miért nem veszi fel a versenyt és próbál felzárkózni az ilyen és ehhez hasonló víziparadicsomok sorába. Kin múlik, hogy Szolnok, a vizek városa egyszer az alföldi embernek is nyújtson hasonló élményt? J. G. Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
