Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-22 / 169. szám
1993. július 22., csütörtök Sport 11 Vígh Tiborral erősített a MAY MTE Úgy fest, a szolnoki futball felvirágoztatására szervezeő- dött új vezetés nem pusztába kiáltott szónak tekinti korábbi megnyilvánulásait. A Radvá- nyi-team újabb bizonyítékát adta tervének komolyságáról azzal, hogy tegnap délután leszerződtette a magyar edzői élgárda egyik jeles reprezentánsát, Vígh Tibort. Megyebeli szurkolóinknak különösen jól cseng e név, hiszen a piros-kékek trénere Jászberényben és Egerben töltötte ladarúgó éveit, majd edzőként ugyanez volt a sorrend néhány évig, mígnem Csank-mester segítőjeként Békéscsabán folytatta. A bajuszos sikerdező Vácra távozása után Vígh vezette a csabai lilákat az élvonalban, aztán Kazincbarcika következett mint állomás, SzolVígh Tibor piros-kékben nokra Hajdúnánáson át vezetett az útja. Tegnap a cukorgyáriak elleni edzőmérkőzésen tartott először tájékozódó délutánt, majd segítőjével, Lódi Lászlóval közösen elkészítették a közel-és távolabbi jövő terveit, ma pedig máris hozzálátnak a végrehajtáshoz. Annyi már bizonyos, hogy Hatvani, Bontovics, Horváth, Medjanszki és Tasev profiként próbálja sikerhez segíteni a csapatot, a többiek pedig amatőrként látogatják a Véső utcai sporttelepet. Az edző és a független labdarúgószakosztály egy plusz egyéves megállapodást kötött, amelyhez mindkét félnek sok szerencsét kívánunk. (ni) Kommandósoké a kupa és a bajnoki cím Immár tizenöt éves múltra tekint vissza Jászárokszálláson a kispályás labdarúgás. A városi bajnokság befejeztével sem ért véget az idény, ugyanis tizenegy csapat részvételével kupát is rendeztek. Ezen a Alkonyat Kommandó együttese duplázott, a itt is első helyen végzett. A most zajló bajnokság félidejében meggyőző fölénnyel vezeti a tabellát legnagyobb ve- télytársai, a Hubertus és a Pax csapatai előtt. Atlétika Úgy tűnik, végre létrejön a régóta várt Lewis - Christie atlétikai párviadal. Július 30-án, Gatesheadben, a Vauxhall meghívásos verseny 100 méteres számában összeméri erejét a nyolcszoros olimpiai bajnok amerikai Carl Lewis és a barcelonai nyári ötkarikás játékok aranyérmese, a brit Linford Christie. Utoljára 1991-ben, a tokiói szabadtéri világbajnokságon futottak egymás ellen, akkor a szöuli olimpián nyertes Lewis diadalmaskodott, Chris- tie-nek meg kellett elégednie a negyedik hellyel. Azóta többször megkísérelték összehozni a két kiválóságot, ám a próbálkozások nem jártak sikerrel, most azonban igent mondtak a felkérésre. Ami az idei mérleget illeti: a 32 éves Lewis négyszer állt rajthoz, s egyspér sem tudott nyerni ezen a távon, a 33 esztendős Christie viszont mind a hétszer első lett. A statisztikusok szerint eddig 13 alkalommal mérkőztek egymással. A mérleg egyértelmű Lewis-fö- lényt jelez, hiszen a 12 győzelem mellett csak egy vereséget számlál. Christie-nek 1989- ben, Monte-Carlóban sikerült legyőznie amerikai vetélytársát. A bajnok Alkonyat Kommandó csapata - állósor: Kiss L., Miklós A., Márkus Cs., Nagy S., Nemoda T. guggolnak: Csikós J., Gulyás M., Nagy B., Krecsmarik B. Vízilabdában nincs holtidény Változik a rájátszás, szolnoki fiatalok dicsérete Bár a vízilabda OB I-ben tart még a holtidény, azért a sportágban nem áll az élet. A különböző válogatottak tornákon vesznek részt, már szervezik a következő bajnokságot, az egyesületekben és a szakosztályokban pedig alakul az a vezetői és szakmai stáb, amely irányítja a csapatok felkészítését, szereplését. Urbán Lajossal, az Elektro- soft SE Szolnok ügyvezető elnökével ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Az ügyvezető elnök elmondta, hogy a közelmúltban tárgyaltak a következő bajnokság lebonyolításáról. A szakmai testület és a liga közösen javasolta a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének, hogy az 1993/94. évi bajnokságban a rájátszást hat csapat részvételével rendezzék. Mégpedig úgy, hogy az első és a második helyezett erőnyerő, a harmadik a hatodikkal, a negyedik helyezett pedig az ötödikkel mérkőzik, két nyert meccsig. Utána a 3-6 győztese a másodikkal, a 4-5 nyertese pedig az elsővel méri össze erejét, szintén két győzelemig. A két győztes játszik majd a bajnoki címért, a vesztesek pedig az elsővel mérik össze erejüket, szintén két győzelemig. A két győztes játszik majd a bajnoki címért, a vesztesek pedig a harmadik helyért. Az utóbbit a LEN Kupában való részvétel teszi szükségessé. Mindezt a legutóbb befejeződött bajnokság mérkőzései indokolják, azt szeretnék elérni, hogy tisztábbak legyenek a találkozók. A kiesés elleni harcban elvetették a play-off bevezetését, mert valószínűleg lenne olyan csapat, amelyik csak ezekre a mérkőzésekre koncentrálna. A játékidő 4x7 perc marad. A bajnokság október 2-án kezdődik és május 8-án ér véget, de a rájátszással együtt hónap végéig tart. A csapatokban egyszerre csak egy külföldi játékos szerepelhet, bár igazolt lehet több is. Az utolsó két fordulót egy időben, 17 órakor kell játszani. A junior bajnokság megszűnik, ezt a Komjádi Kupa pótolja, amelyben húsz év a felső korhatár és a csoportokra osztott csapatok oda-visszavágó alapon játszanak. A junior helyébe lép az ifjúsági bajnokság 1976-ban született vízilabdázókkal, a serdülőké (1978/79), valamint a gyermekeké (1980 és fiatalabbak). A magyar junior válogatott már készül a világbajnokságra. A múlt hónapban megkezdődött az edzőtáborozás, részt vettek Pozsonyban nemzetközi felnőtt tornán, az elmúlt hét végén pedig megnyerték Sopronban a nemzetközi junior Postabank Kupát. A válogatottnak tagja Szolnokról Nagy Tibor, Lukács Dénes és Varga Tamás, edzője pedig Urbán lajos. Bár még a felkészülés elején tartanak, jó játékkal rukkoltak ki, nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Pontveszteség nélkül végeztek az élen, csupán az Egyesült Államok válogatottja ellen volt szoros a mérkőzés, amikor háromgólos előnyük könnyelműskö- dés miatt egyre csökkent. Nagy Tibor a horvátok ellen felnőtt válogatott szintű játékot produkált, de másik két klubtársa sem sokkal maradt el mögötte. A felkészülés folytatódik az augusztus 18-29. között Kairóban sorra kerülő világbajnokságra. Várhatóan minhárom szolnoki játékos kerettag marad. Ami pedig az OB I-es gárdát illeti, a felnőtt keretben nem történt változás az elmúlt bajnokság óta. A szerződést mindenki aláírta, s az új edzővel is megkötik a szerződést a jövő héten. Urbán megígérte, hogy hétfőn tájékoztatást ad a személyéről. A régi játékosok közül Pintér István szereplése az olasz szerződéstől függ. Amíg Szolnokon tartózkodik, addig a csapat rendelkezésére áll. Tárgyalnak dr. Vasicsekkel is. Az ifjúságiaknál és a serdülőknél Cseh Sándor, a gyerekeknél Varga József az edző főállásban. A vízilabda-szakosztály keretében működő úszóknál oktatással Kériné Hegedűs Zsuzsa és id. Hasznos István foglalkozik. Az olimpiai bajnok vízilabdára is tanítja a fiatalokat. Kiss András is edzői feladatot kapott. Folyamatosan szervezi és tanítja a női csapatot, s amennyiben sikerül egy teljesen saját nevelésű együttest kialakítani, jövőre indulnak az OB I-ben. Petrezselyem István úszóedző, augusztustól a sportiskolában dolgozik, az egyesület úszóedzője Ali Csaba.- A felnőtt csapatnál profi szelleműek az elvárások és juttatásokkal igyekszünk eredményesebbé tenni a bajnoki szereplést - jelentette ki Urbán Lajos. - Ez új elvárásokat követel egyesületi vezetőtől és játékostól egyaránt. A megvalósulás komoly szakmai felkészülést, kemény munkát, az ESE vezetőitől pedig az eredményektől függő, megfelelő ellenszolgáltatást igényel. (pataki) Szalay-Tóth páros a női kosarasoknál Direktor kettős feladattal Mint arról már beszámoltunk, „árván” maradtak a MÁV-MTE női kosárlabdázói, miután Abeljanov az Olajbányászhoz szegődött. De csak rövid időre, mert jobb megoldás híján Szalay Ferenc, a Szolnok Városi Sportiskola igazgatója irányításával megkezdődött a munka az NB I B-csoportjában várakozáson . felül szerepelt együttes szabadságának letelte után.- Számomra továbbra is a sportiskola vezetése a legfontosabb, de azt sem nézhettem tétlenül, hogy a város egyik legeredményesebb szakosztálya működésképtelenné váljon az edző távozása miatt. Ezért úgy gondoltam, Tóth Zoltánnal közösen elvállaljuk a csapat szakmai irányítását. Magam részéről legfeljebb egyetlen esztendőről lehet szó, hiszen a kettős megterhelés rengeteg energiát és időt felemészt. Megragadva az alkalmat, Szalay Ferencet a sportiskola augusztus 20-i ünnepi sportSzalay mester nem tudott ellenállni a kispad csábításának programjával kapcsolatban megkérdeztük.- A Sportcenrummal közösen mi is készülünk a jövő hónap vége-felé megrendezendő Szent István napi eseményekre. Kicsit a múlt felelevenítése is a célja annak az úszóversenynek, amelyet az élő Tiszán szeretnénk lebonyolítani a marhastrand és a Tisza Szálló közötti szakaszon. A folyamúszók érvényes orvosi vizsgálattal vehetnek csak részt, indulás előtt (amennyiben legalább nyolcvanon beneveznek) azonban ismét megvizsgálják a vállalkozókat. Jelentkezési határidő: augusztus 12. Cím: Szolnok Városi Sportiskola Pf.163 Telefon: 373-705 Szintén ezen a címen (és a 374-747-es telefonon Ácsai Attilánál) jelentkezhetnek az utcai kosárlabdázás hívei, méghozzá 3 fős (plusz egy tartalék) csapatokkal, szintén az ünnepi műsor színesítésére. Sajnos most csak fiú és férfi triók nevezését várják a rendezők, talán jövőre a hölgyek is pályára léphetne^. Játékidő a nevezők számától függően 10-15 perc. További tervek szerint kajak-kenu bemutatóra is sor kerül a Tisza Szálló előtti folyószakaszon, ahol eszkimófordulók és K-4-es verseny tanúi lehetnek az érdeklődők.(ni) Sportiskola: kajak-kenu Hét arany, tíz ezüst, ugyanannyi bronzérem Békés adott otthont az országos kajak-kenu vidékbajnokságnak, amelyen öt korosztály harcolt az országos döntőbe való továbbjutásért. Ez a felnőttek számára Fadd-Domboriban zajlik majd e hét végén, az utánpótlás-korúak augusztus 6-8. között a Holt-Tiszán méretik meg magukat. A vidékiek bajnoksága a hagyományoknak megfelelő hangulattal, lelkesedéssel zajlott le, bár a korábban megszokotthoz képest kissé szerényebb körülmények között. Ä szolnoki sportiskola kajak-kenu szakosztálya igen jól szerepelt, harmincöt sportegyesület közül Szeged és Győr mögött harmadik helyen végzett a pontversenyben hét bajnoki címmel és tíz-tíz ezüst-, illetve bronzéremmel. Az elmúlt évi tizedik helyhez képest ez hatalmas előrelépést jelent. A verseny lebonyolításában rendkívül nagy segítséget nyújtott a békési SEAT-szalon tulajdonosa, Vácz úr, a szolnokiak részvételét pedig a Mezőbank Rt. és a Danone kft. támogatta. Eredmények: Első helyezettek. C-2 500 m - 16 évesek: Kerek Csaba-Fehér Mátyás, K-4 5000 m - 17-18 éves lányok: Mohai Bea-Bozsányi Krisz- tina-Vadászi Krisztina-Bancsi Ágnes, K-4 2000 m - 15-16 éves fiúk: Czene Tamás-Nemes Gábor-Ostyán László-Bede Csaba, K-2 2000 m - 11-12 éves fiúk: Dobos Gábor-Nagy Gergely, K-4 500 m - nők: Tamás Ágnes-Csipes Mónika-Fa- zekas Helga-Nagy Viktória, K-4 1000 m - 15-16 éves fiúk: Czene Tamás-Nemes Gábor-Ostyán László-Bede Csaba, C-4 1000 m - 15-16 évesek: Fehér Mátyás-Varjú Már- ton-Gölniczvölgyi Gábor-Ke- rek Csaba Második helyezettek: C-l 1000 m - 19-20 évesek: Paizs Tamás, K-2 1000 m - 15 éves fiúk: Czene Tamás-Ostyán László, K-4 1000 m - férfiak: Pintér Tamás-Nagy Zol- tán-Szabó László-Vaszkó Ottó, C-4 1000 m - 14 éves fiúk: Gulyás Zoltán-Bereczky Zol- tán-Retter Zoltán-Lázár Tamás, C-l 500 m - 16 évesek: Varjú Márton, K-4 2000 m - 15-16 éves lányok: Burkus Enikő-Va- dász Zsuzsa-Bali Niko- letta-Nagy Viktória, K-4 2000 m - 14 éves fiúk: Sinka Kor- nél-Ponyókai Gábor-Víg Ta- más-Bálint Norbert, K-4 2000 m - 13 éves fiúk: Morvái Ist- ván-Márai Pál-Gáspár Attila-Vass György, C-4 2000 m 14 évesek: Gulyás Zol- tán-Donkó Tamás-Retter Zoltán-Lázár Péter, K-l 2000 m 15 éves fiúk: Bordács Balázs Harmadik helyezettek: K-l 500 m - 15 éves fiúk: Bordács Balázs, C-l 500 m - 19-20 évesek: Paizs Tamás K-2 500 m - nők: Tamás Ágnes-Fazekas Helga, C-4 500 m - 15-16 évesek: Gölniczvölgyi Gábor-Far- kas Sándor-Kovács Géza-Tö- viskes Attila, C-4 500 m - felnőttek: Szabó Pál-Tarsoly Ist- ván-Törjék Attila-Szikszai Ferenc, K-2 2000 m - 15-16 éves lányok: Fekete Krisztina-Hege- dűs Mariann, K-l 1000 m - 15 éves fiúk: Bordács Balázs, C-l 1000 m - 16 évesek: Varjú Márton, C-2 1000 m - 16 évesek: Fehér Mátyás-Kovács Géza, K-2 1000 m - férfiak: Pintér Mátyás-Nagy Zoltán Látványos sportversenyek és bemutatók Abádszalókon Vízikarnevál már az Expo jegyében Július 23-án 17 órai kezdettel lesz-az abádszalóki Sárga Csikó fogadóban a megnyitója annak a kétnapos vízikameválnak, mely a Közép Tiszai Intéző Bizottság és a helyi önkormányzat elképzelései szerint a '96-os Expo egyik fő látványossága lehet. Szómban délelőtt kilenckor kezdődik az a kétfordulós díjugrató lovasverseny, ahol négy megye - Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Jász-Nagykun Szolnok, Hajdú-Bihar és Heves - százhúsz ifjúsági és felnőtt lovasa méri össze tudását. A Jet-ski versenyzők tíz órától veszik birtokukba az Attila-öböl területét, akik arra a vasárnap délelőtt kezdődő magyar bajnoki futamra készülnek, melyen több korábbi bajnok - Somogyi László,^ Major Sándor, Kretschmer István - is rajthoz áll. Az égbolt is „benépesül”. Palotai Nándor* ejtőernyős oktató és csapata műrepülő és ejtőernyős bemutatót tart. Maga a bemutató ingyenes, ám a bátrabb nézők letekinthetnek a Ti- sza-tóra a JAK 52-es gép vezető fülkéjéből, az ennél is merészebbek pedig a szakképzett ejtőernyős oktató társaságában tandem ugrást hajthatnak végre. Ám 500 Ft/fős viteldíj fejében nyugalmasabb sétarepülésre is invitálják a jelenlévőket a rendezők, akiknek e célból egy 12 személyes JAK 52-es gép áll rendelkezésére a hétvégén. Az „Attila arany nyila” kulturális egyesület mindkét nap íjász bemutatót tart neves élversenyzők részvételével, de a nézők megcsodálhatják a népi hagyományokat felelevenítő lovasíjászok produkcióját is. Tizennyolc karátos arannyal befuttatott kerékpárküllő lesz a jutalma a terep-kerékpárverseny első helyezettjének. Az „Aranyküllő Grand Prix”-n, amely vasárnap tizenegykor startol az Attila-öböl partján a nőknek és ifjúságiaknak 12, a férfiaknak 24 kilométert kell megtenni a nehéz, de szép terepen. Szombat este tűzijátékot rendeznek, melyet az egri Heted 7 kft. szervez és koncert is: D. Nagy Lajos és a Frakció lép fel a szabadtéri színpadon. Igazi parádé lesz tehát a hétvégén Abádszalókon földön, vízen és levegőben egyaránt, melyre a rendezők mindenkit szeretettel várnak. A karnevál egyik fő látványossága a Jet-ski verseny lesz