Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-22 / 169. szám
6 Szolnoki Extra 1993. július 22., csütörtök Városunkban a Friderikusz-show vendége: Juszti néni „Egy fiam van, de tíz jánnyal felér” Hétfőn nyitották és szombaton zárják a szolnoki Idősek Népfőiskoláját. Az országos rendezvényt a JNSZ Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete szervezte. A 26 résztvevő Somogy megyéből, Miskolcról, Leányvárról, Rákoshegyről, Nagybányáról és Székelyudvarhelyről érkezett. A színes program részeként a Szolnoki Galériában Torma Mihály tárogatóművész előadásában gyönyörködhettek. Itt találkoztunk egy kedves ismerőssel, a televízió Friderikusz-showjában szerepelt tápiósági (Pest megye) Macza Károlyné Juszti nénivel, akinek életvitalitása meghazudtolja 70 éves korát.- Tetszett már Szolnokon járni?- Szeptember 29-én, átmenőben, akkor is a Pali (Dénes Pál népfőiskola-vezető) hívott meg. Azt mondom, kalap az egész előtt. Este én is bemutatkoztam, mondtam, énnekem diplomám nincsen, csak gyorstalpaló munkás voltam, tízéves koromtól. 25 éve özvegy vagyok, de hála Istennek, van egy olyan fiam, hogy tíz jány veszett el benne. Nagyon jó menyem van, két unokám. Jönnek: mama, mit segítsünk? Osztom ki a parancsot, de én is dógo- zom. Ja, és ma vót egy előadó. Pankotai doktor. Meg is köszöntem neki. Nem mondta: ö,ö, a,a, hanem finoman, a saját nyelvünkön közvetített le mindent. Hogy őszinte legyek, Szolnokot csak úgy ismertem eddig: Pest, Pilis, Solt, Kiskun, Szolnok vármegye.-Ez a viselet tápiósági?- Igen. Négy karton alsószoknya, szélén hímzett fekete köténnyel. Én mindig ebben vagyok, otthon is. Régen még volt főkötő, annak tetején szép tutyi, fehér meg piros.- Milyen embernek ismerte meg Friderikuszt? Jó volt vele beszélgetni?- Jó. A tv-nézők tanácsában ismert meg. Beolvastam. Mondom: haragszok. Mikor odaülnek azok a nagy emberek és elkezdenek mekegni. Némelyiket néha megborotválnám a beszédje miatt.- Juszti néni! És milyenek a tv-müsorok?- Ócskák. Ezek a mai filmek... milyen beszéd ez? Még egy parasztnak is csúnya, nem Torma Mihály tárogatózik még egy tanult embernek. A Tenkes kapitánya milyen jó vót, asztán Törőcsik Mari vót a Tücsökben, Csibészben. Most semmi se. No meg a közjáték. Csak azé nem kapcsolom ki, mert öt percig tart. No meg a média. Mondtam a Bányainak: Gábor, ezt nem hittem volna... Olvasni nagyon szeretek. Van olyan könyvem, amit már tízszer elolvastam. Simon Cs. József Fotó: Novák Károly A nyugdíjasok csoportja a Szolnoki Galéria bejárata előtt Út- és parkolófelújítások zeli csomópontig. Ezzel párhuzamosan folytatódnak a csatornázási munkák. Mint a város- központ parkolójának felújítását, ezt is be kívánják fejezni az Szolnoki Expóig. Az építkezéseket augusztus második feléig szeretnék befejezni. Némi szünet után október 15-ig, a hideg beálltáig folytatódnak. Március 15-ig csak rendkívüli esetben engedélyezhetek hasonló munkálatok. Elkészült a kiviteli terv a Gorkij út csapadékvíz-elvezetésére. A Krúdy Gy. út és a Karinthy Frigyes út közötti szakaszt korábban kiemelt szegély- lyel látták el, hosszirányban is mélyül. Ezért a szegélyt több helyen átütve oldják meg a felszíni víz elvezetését. A munkák programozása egyrészt lakossági, képviselői bejelentésektől, az iroda felmérésén és nem utolsósorban a pénzügyi lehetőségektől függ. Százhuszonöt lezáratlan útalap van a megyeszékhelyen, az idén tizennégyet fednek le aszfalttal. Ahhoz, hogy az összes szolnoki utat portalanítsák, egymilliárd forintot kellene költeni. A közeljövőben kísérleti jelleggel módosítják a forgalmi rendet a Baross és a Kossuth úton. Várhatóan letakarják a megállni tilos táblákat, a későbbiekben kerékpárút kialakítását tervezik. A közterületek fenntartóinak nemcsak az utak állapota jelent gondot. Negyedmillió forintot költöttek például a Tisza-parti kandeláberek felújítása. Sajnos sokat tönkretettek közülük. Pótolni nem lehet az idén őket. Mint a tisztaság megtartása, a köztéri műtárgyak állapotának megőrzése jelentős részben rajtunk, szolnokiakon múlik. Sz. Z. Az önkormányzat beruházásában felújítják az Ofotért előtti parkolót. A járdát mindkét oldalon kiszélesítik, a csatorna- rendszert kicserélik, új burkolatot fektetnek le. (I. L.) gusztus 20-ig kell befejezni, akkor ugyanis lezárják a város- központot. Hasonló összegért helyezik át a Vártemplom előtti autóbuszöblöt, a megállót. Azért többek között, mert zavarta az istentiszteleteket, másrészt akadályozta a forgalmat. Viakolor borítással látják el. A tapasztalatok szerint ez időtál- lóbb, mint a hagyományos aszfalt. Ha a próba sikerül, más váróhelyen is alkalmazzák ezt a technikát, mert nem gyúródik fel az útfelület. A megnövekedett forgalom miatt szélesítik a Kisgyep Nyúl utcáját. A munkák több mint egymillió forintba kerülnek. A Tigáz beruházása az Ady Endre úti rekonstrukció a Szövetség ABC-től a Gólyához kö______'................................. S zikvíztitkok Nemcsak buborék kell Városházi hírek Második félév Szeptemberben dönt az önkormányzat a lakások és az üzlethelyiségek eladásáról. A nemrég elfogadott lakástörvénynek megfelelően várhatóan a bérlők jelentős része él majd a kínálkozó alkalommal. A következő félévben korszerűsítik a távfűtési rendszert, a megkezdett karbantartási munkákat még az ősz beállta előtt szeretnék befejezni. Eddig kell végezni az útépítésekkel és karbantartásokkal is. A város vezetői számára a legfontosabb feladat, hogy megőrizzék a költségvetési egyensúlyt, működőképesek maradjanak az intézmények. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy biztosítani kell a gyerekek bölcsödébe, óvodába, iskolába járásának feltételeit; meg kell oldani a betegek és a szociálisan rászorulók ellátását. Nem lehet „szőnyeg alá söpörni” egy másik lényeges feladatot sem: a sokat kritizált köztisztaságét. Meghatározzák a környezetvédelmi koncepció részfeladatait. A közgyűlés foglalkozik majd a parkolási lehetőségek szabályozásával. A közterületeken hagyott gazdátlan - legalábbis annak tűnő - gépjárművek elszállítása körülményes jelenleg. A járművek csak akkor szállíthatók el, ha nincs rajtuk a rendszámtábla. A Szolnoki Kiállítás és Vásárhoz nyújtandó segítség célja, hogy hagyomány teremtődjék, rendszeresen találkozzanak itt a gyártók és a kereskedők. A város nevét határainkon is ismertté teheti a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaihoz való csatlakozás, Meg kell pályáznia a városnak egy önnálló televíziós és rádiós frekvenciát ahhoz, hogy a város vonzáskörzetében is foghatóak legyenek az adások. Ezzel együtt számítani lehet a városi televízió műsorbővítésére. -szRockriadó Július 26-án, hétfőn este hét órakor a népszerű Beatrice együttes a Szandaszőlősön, a katonai repülőtéren tart koncertet. Rockriadó című előadásukra jegyek száz forintos egységáron a Helyőrségi Klubban, a Táncsics úton és a helyszínen válthatók. Nagy Feró rockcsapata országos turnén szerepel, a közelgő koncert ennek egyik - feltehetően ismét emlkezetes - állomása lesz. Zsenge gyermekkoromban minden nap eseménynek számított, amikor a szódáskocsi vagy -tricikli az utcánkba érkezett. Jövetelét csengőszó vagy a motorbiciklire való duda hangja jelezte. A szódás jelzésének varázsereje volt! Benépesedtek a kapualjak, és a háziasszonyok kicserélték üres üvegjeiket telire. A romantikus múltból műanyag flakonok lettek, nincs lovas kocsi és dudaszó, hanem van helyette élelmiszerbolt és gépiesen számlázó pénztárosnő.- Az üveg is el fog tűnni - mondja Varga Lajos szikvízké- szítő -, mert egyszerűbb a karbantartása. A hagyományos üveg javítása 150 forint - magyarázza -, a műanyag flakoné a jövő. Egészségesebb, mert húsz töltés után egyszerűen eldobjuk a tartályrészt. Nincs lerakódás, nincs benne alumínium.- Az új szikvizesballon-szab- vány ezt elő is írja.- A szódásballonoknál a huA ’80-as évek prosperáló idegenforgalma ma válságjelenségektől hangos. Kevés a vendég, kevés a bevétel. Mit lehet tenni egy olyan városban, ahol még nincs idegenforgalmi adó? Szolnok legpatinásabb szállodájának vezetőjét, Lipóczki Jánost, a Hotel Tisza Kft. ügyvezetőjét kérdeztem szállodájuk fejlesztési elképzelésiről.- Úgy gondolom, hogy a szállodai idegenforgalmon belül a gyógyturizmus helyzete viszonylag stabil. Példa erre a Danubius szállodalánc profilja és fejlesztési törekvései. Nálunk szonöt litereseknél veszélyes ez.- Mi határozza meg a szódavíz minőségét?- A víz és annak kezelése. Látja - mutat egy számomra ismeretlen masinára -, ez a vízszűrő. Ötszázezerbe került, hazánkban nem is gyártanak ilyet, német gép ez is. Ezenkívül sokat jelent az is, hogy milyen hőmérsékletű a víz, amiből a szódát csinálom. Ez a vízhűtő - int egy másik zümmögő csoda felé -, ez is jó drága volt. Félmillió.- Miért nem használ artézi vizet?- Mert tiltja a köjál - moso- lyodik el. - Csak vezetékes vizet használhatunk. Nincs fertőzésveszély, ezért érthető is a rendelkezés, mert ha egy kicsit engednének, mármint hogy tartályban hordjuk a vizet a gyártáshoz, talán elfelejtenék rendesen takarítani, és könnyen előfordulhat egy kis fertőzés. a gyógyturizmus - kevés szobával és lift nélkül - nem indítható el, de a Hotel Tiszának minden helyi építészeti adottsága megvan arra, hogy klasz- szikus gyógyszállóvá váljék. A tervek megvannak, már csak a pénz (közel százmillió) hiányzik ahhoz, hogy megvalósítsuk a szobabővítést. Sajnos, a közeljövőben azonban az E-hitel törlesztése kap elsőbbséget pénzügyi politikánkban. Éttermünk és fűtési rendszerünk egyébként simán el tudná látni a pluszszobákat, mert eredetileg is nagy kapacitásra tervezték őket.- Sz. T. -spanHitelesítik a palackokat. Ezek rozsdamentesek. Cél: a klasszikus gyógyszálló Tiszás tervek Felemás házak Hozzávalók: Valamilyen régi épület; 1-3 db vállalkozó (ízlés szerint); 1-3 db kisnyugdíjas lakástulajdonos az emeleten; egy önkormányzat; 1 db amúgy is elrontott városkép; 1 csipetnyi pénz. Elkészítése: A régi épülethez hozzákeverjük a vállalkozó(ka)t, anélkül, hogy az épületből kihagynánk a lakástulajdonos(oka)t. Hozzáadjuk az engedélyező önkormányzatot, meghintjük egy csipetnyi pénzzel, majd az egészet lassú keverés-kavarás mellett a városképbe adagoljuk. Az eredmény, mint a képeken látható, finom és igen változatos. I. L. Hetvenötmillió forintot költhet a szolnoki önkormányzat útfenntartási, -felújítási feladatokra, új fejlesztésre már nincs lehetőség. Több jelentős közútépítési munkába kezdtek. Teljes egészében felújítják a város- központban a Fehér Házzal szembeni parkolót. Megoldják a négy épület csatornabekötését. A felújítással egy időben végzi el a munkákat a Víz- és Csatornamű Részvénytársaság, mert a szabályok szerint - előre nem látható, vis maior eseteket kivéve - öt évig nem bontható fel e terület sem. A munkálatok kétmillió forintba kerülnek - tájékoztatta lapunkat Stefanik László, a Városüzemeltetési Iroda vezetője. A felújítást a Szolnoki Expo kezdetéig, au-