Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-16 / 164. szám

2 Belga reformok A belga parlament szer­dán késő este - azzal, hogy az utolsó, még függőben lévő cikkelyek módosítását is megszavazta - lezárta az ország történetének leg­hosszabb alkotmányreform­ját, és immár maradéktala­nul törvénybe iktatta a poli­tikai intézményrendszert föderációs alapokra helyező csomagterv valamennyi elemét. A módosított alap­törvény tényleges hatályba­lépésére azonban még né­hány hétig várni kell. Japán választások A legtöbb elemző nem várja azt a vasárnapi válasz­tásoktól, hogy egyszeriben szakítson Japán az „1955-ös rendszerrel”, azt azonban valószínűsíti, hogy a valódi többpártrendszer felé moz­dulhat el az ország. A frak­ciók közötti, színfalak mö­götti politizálás helyett nyi­tott politikai vitákat ered­ményezhet az, ha koalíciós kormány veszi át az uralmat az országban, aminek igen nagy a közvélemény-kuta­tók szerint a valószínűsége. Tűzpárbaj Szomáliái fegyveresek szerdán megtámadtak egy olasz ellenőrző pontot Mo­gadishu északi részén. Az olasz ENSZ-katonák viszo­nozták a tüzet, és néhány perces tűzpárbaj kerekedett. Sebesülésekről vagy halálos áldozatokról nem érkezett jelentés. Szerdán este Szo­máliái egységek a repülőte­ret is lőtték. Tüntetés Ungváron Furcsa dolgokat tapasz­talhatnak csütörtökön az Ungvárra látogatók. Sátrak állnak a kövezeten a megyei tanács és az állami közigaz­gatás épülete előtti téren. A görög katolikus hívek ver­ték fel a sátrakat, újabb ak­ciót kezdve egyházuk jogainak maradéktalan helyreállítása érdekében. A görög katolikus és az orto­dox egyház közti vagyon­jogi vita ugyanis még min­dig nem nyert végleges megoldást. A tüntetők tíz­napos határidőt szabtak kö­veteléseik teljesítésére. Ford 80 éves Szerdán ünnepelte 80. születésnapját Gerald Ford, az Egyesült Államok volt elnöke. Ford az egyetlen amerikai politikus, aki alel- nök és elnök is volt anélkül, hogy e két tisztség közül bármelyikre is megválasz­tották volna. A Michigan ál­lambeli republikánus képvi­selőt Richard Nixon elnök választotta alelnökké Spiro Agnew lemondása után. 1974-ben viszont Ford kö­vette Nixont a Fehér Ház­ban, miután az a Watergate - botrány miatt lemondani kényszerült. Háborús bűnös Szendi József, a háborús bűnei miatt amerikai állam- polgárságától ' megfosztott egykori csendőr Szlovákiá­ban tartózkodik - értesült mértékadó amerikai forrás­ból az MTI. A forrás szerint Szendi elhunyt feleségének családja Kassa környékén él, és a férfi már a világhá­ború után is megbújt náluk. Az amerikai igazság­ügy-minisztérium különle­ges vizsgálóosztálya tavaly szeptemberben indított eljá­rást Szendi ellen, mert az bevándorlása idején elta­gadta, hogy csendőrként, majd a nyilas nemzeti szá- monkérő szék fegyverese­ként Erdélyben, a Kárpátal­ján és Budapesten részt vett zsidók deportálásában, köz- tisztviselők, politikusok, diplomaták üldözésében. Körkép 1993. július 16., péntek Holnaptól: Attila, a hunok csillaga Indul folytatásos képregénysorozatunk Mi nemcsak tájékoztatjuk, szórakoztatjuk is! Holnaptól: Attila, a hunok csillaga Akiknek nem kell nyugtát adniuk Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tör­vény (áfa-törv.) 70. paragrafu­sában meghatározott körben, nyugtaadásra kötelezett adózók részére az áfa-törvény 73. pa­ragrafusa alapján az adóhatóság az adózó kérelmére ezen köte­lezettség alól felmentést adhat. A felmentést csak az adózó egyedi kérelme alapján, az ösz- szes felhozott körülmény gon­dos mérlegelésével történő elbí­rálása mellett lehet megadni. A felmentésről a kérelmezőt az adóhatóság a határozatának megküldésével értesíti. A fel­mentés természetesen csak a nyugtaadási kötelezettségekre szól, az egyéb adózási kötele­zettség, így különösért az adók tényleges bevallása, a jogszabá­lyok szerinti nyilvántartási és könyvvezetési kötelezettsége változatlanul fennáll az adó­alanynak. Amennyiben az adóhatóság ellenőrzése során bármely adókötelezettség meg­szegését tapasztalja, úgy a fel­mentést a határidő lejárta előtt visszavonja. A felmentés hatá­rozott időre szól, és amennyi­ben a felmentés feltételeiben változás áll be, úgy azt az adó­zónak 15 napon belül be kell je­lenteni az adóhatóságnak. Ha a körülményekben változás nem áll be, a határozott időtartam le­jártával a felmentés az adózó újabb kérelmére meghosszab­bítható. Ha a felmentési kére­lem a szociális helyzetre történő hivatkozást tartalmaz, akkor az adóhatóság az elbírálás során az illetékes önkormányzat környe­zettanulmányát is figyelembe veszi. Amennyiben pedig a ké­relemben súlyos fogyatékos­ságra hivatkoznak, úgy a ké­relmező a szükséges orvosi iga­zolást is csatolja. A kérelem el­utasítását meg lehet fellebbezni, majd a másodfokú adóhatóság esetleges elutasítása ellen bíró­sági felülvizsgálatot lehet kérni. Néhány felmentésre okot adó körülmény: - szociális vagy egészségügyi helyzete miatt a kötelezettség teljesítése arány­talanul nagy teher;- a vállalkozás mérete miatt kötelezettség teljesítésére az adóalany más személyt nem foglalkoztat;- a gazdasági tevékenység jel­lege miatt a kötelezettség telje­sítése aránytalanul nagy meg­terheléssel lenne megoldható;- a hetven év feletti, tevé­kenységét egyedül folytató;- a vállalkozás mérete és a gazdasági tevékenység jellege és folytatásának körülménye, például nem zárt térben történő piaci árusítás, a település jel­lege, ellátottsága. Önmagában a mentesítésre nem ad okot, hogy nagy forga­lom esetén a nyugták kézzel tör­ténő kiállítása akadályozhatja az értékesítést, mert ez az aka­dály a pénztárgép beállításával elhárítható. A felmentés iránti méltányossági kérelmet 300 fo­rintos illeték lerovásával az APEH megyei igazgatóságához kell benyújtani. Az adóhatóság a fentiek sze­rint beérkezett kérelmeket gyor­sított eljárás keretében igyek­szik elbírálni. APEH JNK-Szolnok Megyei Igazgatósága Inkább csak a használt gépekre akad vevő Erősen csökkent az Agroker forgalma A mezőgazdasági termelők helyzete a gazdaság más terüle­teire is hatással van. Hiszen a gépgyártással és -forgalmazás­sal, valamint az egyéb, a mező- gazdaság számára gyártó és forgalmazó cégek megérzik a kereslet csökkenését.- Az Agroker részvénytársa­ságot mennyire érintette a me­zőgazdasági termelők pénzhiá­nya? - kérdeztük dr. Stiegler Károlyt, az rt. vezérigazgatóját.- Természetesen nagyon érint bennünket a mezőgazda­ság jelenlegi helyzete, aminek nagyon sok összetevője van. A mezőgazdaságot sújtó aszály - mely szektorsemleges -, a nagyfokú bizonytalanság. Ár­bevételünk a tavalyihoz képest - ami már sokszorosan csök­kent mennyiséget jelent - csak hetven százalék. Néhány nagyon fontos szám­adatot mondok: gépből 72, al­katrészből 83, műtrágyából 59, még a növényvédő szerből is csak 53 százalékot értékesítet­tünk az előző évhez képest. Egyedül az áruházunk működik jól. Sőt, az elmúlt évhez képest 139 százalékos forgalmat bo­nyolított az idei első félévben. Ez hiába mutat ilyen jó képet, az összesítésben elenyésző. Gépforgalom alig van. Keres­let csak a nagyon alacsony ér­tékű, 200-300 ezer forintot érő használt gépekre van, viszont még ezek árára is nagyon érzé­kenyek a vásárlóink. A Nyu- gat-Európából behozott meg­Az 1973 és 1992 között me­gyénkben született gyermekek számából, valamint az egyes is­kolatípusokban az 1991-92-es tanévben tanuló diákok száma alapján várható, hogy az ezred­forduló szakmunkásképző in­tézményeibe a jelenlegihez ké­pest harminckét százalékkal ke­vesebben járnak majd. Ebben az oktatási kategóriában prognosz­tizálható a legerősebb csökke­nés. A középiskolák esetében né­hány százalékkal ugyan, de kedvezőbbek a kilátások - tájé­koztatta lapunkat dr. Bottyán Menyhért, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Önkor­mányzati Hivatal Művelődési és Népjóléti Irodájának vezetőhe­lyettese. A közelmúltban ké­szült el az a tanulmány, mely az oktatási intézményekbe kerülő gyerekek várható számáról ad iránymutatást. Ebből kiderül, hogy az álta- nos iskolákba tizenöt százalék­kal kevesebb tanulóra lehet számítani az ezredfordulón. Az bízható 4-5 éves gép ára milliós nagyságrendű. Ezért inkább - például - MTZ traktort vásárol­nak, hiszen újonnan is - telje­sítménytől függően - 700-900 ezer forintba kerül, és mégis­csak egy új géppel gyarapodik a termelő.- A forgalom-visszaesés nem következhet abból, hogy számos más konkurens cég is megjelent a piacon?- Ez biztos, hogy hozzájárul. Viszont ilyen arányban semmi­képpen sem. Mindent megpróbáltunk, már az elmúlt években fs. így érté­kesítünk áruért, termékért. En­nek azonban óriási a kockázata, hiszen hiába állapodunk meg mi egy termelővel, hogy majd a be­takarításkor terménnyel fizet, ha legjobb akarata ellenére sem tudja teljesíteni kötelezettségét. A vevők óriási igyekezettel próbálnak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek, azonban sokszor nem rajtuk múlik, ha nem sikerül. Mindenképpen keresünk olyan megoldásokat, hogy mi is hozzájussunk a pénzünkhöz, és a vevő se roppanjon bele. Ezt a gyakorlatot kívánjuk a jövőben is követni. Nagyon örülünk az egyre szaporodó termelőnek, hiszen növekszik az igény a termelő­eszközök iránt. Itt már csak a finanszírozási kérdést kell meg­oldani. Bízunk a jövőben, hiszen ezért is vette meg a cég 92 dol­óvodásoknál - a trend meghatá­rozásánál érthető módon óvato­sabbnak kell lenni 1996-97-ben mindössze három- százalékos csökkenés várható a mostani állapothoz viszonyítva. A számítások a megye egé­szére és változatlan beiskolázási arányokat feltételezve készül­tek. A középiskolák tekinteté­ben bizonytalanabb a prognó­zis, mint a többi esetben, hisz itt a beiskolázási arány remélhe­tően emelkedik majd. Felhívják a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok­nak több akadályt is le kell majd küzdeniük. A gazdaság helyzete alapján nem körvonalazható például a szakemberigény. Lehetőleg el kell kerülni a pedagógus-mun­kanélküliséget. A közeli évek feladata lesz a fiatalok beisko­lázásának biztosítása; az átkép­zések, továbbképzések meg­szervezése. Nem látható előre a normatív támogatások mérté­kének alakulása.-sz­* gozója az Agroker részvénytár­saságot. Szentül hiszem, hogy a kormányzat rövid időn belül hozzányúl a mezőgazdasághoz, hiszen a jelenlegi helyzet pozi­tív irányú változtatása halaszt­hatatlan. Egy biztos, a termelőeszkö­zök árai világpiaciak, míg a ke­reslet számára biztosított jöve­delemlehetőség messze nem üti meg ezt a szintet.- Számtalan magángazda kapott lehetőséget. Sokuk kár­pótlási jeggyel is rendelkezik. Úgy tudom, az Agrokertől ezért is vásárolhatnak gépet, és min­den egyebet is.- így van, nálunk a kárpótlási jegyért minden termékünket meg lehet vásárolni. Kárpótlási- jegy-forgalmazási jogosítvá­nyunk nincs, így a brókercég mindig a napi árfolyamot fizeti vállalatunknak, mi is ezt tudjuk nyújtani vásárlóinknak. Ma egyébként úgy tűnik, va­lamennyire visszafogott lett az ezzel való vásárlás. Talán a tu­lajdonosok várnak arra, hogy magasabb - a névértékhez köze­lebb eső - árfolyamot érjenek el.- Eltelt az első félév. Az el­mondottak alapján - úgy gon­dolom - nem zártak fényes eredménnyel.- A Szolnoki Agroker rész­vénytársaság immár privát kö­rülmények között dolgozó kö­zössége nem volt veszteséges, az első félévet nyereséggel zár­tuk. Vági E. Zoltán Fidesz-SZDSZ megállapodás A szabad demokraták és a fiatal demokraták pártel­nökei és frakcióvezetői csü­törtökön aláírták a két libe­rális párt következő or­szággyűlési választásokra vonatkozó megállapodását. A Pető Iván, Orbán Viktor, Kuncze Gábor és Kövér László nevével jelzett do­kumentumot közös sajtótá­jékoztatón mutatták be a Fidesz Lendvay utcai szék­házában. A megállapodással kiala­kult az a politikai együtt­működés, amely lehetővé teszi, hogy a következő vá­lasztások után a polgári kö­zéperők alakítsanak kor­mányt Magyarországon - mondta az újságírók előtt Orbán Viktor. Pető Iván azt hangsúlyozta: új és páratlan a megállapodás, mivel ha­sonlót más politikai erők még nem kötöttek. (MTI) t Iskolások az ezredfordulón Némi növekedés a termelésben Az ipari termelés májusban 2,8 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakáét. A KSH valamennyi ipari vállalko­zás teljesítményét figyelembe véve állapította meg ezt az ada­tot. Januárban és februárban a termelés még csökkent, márci­usban, áprilisban és májusban viszont már számottevő növe­kedés alakult ki. Januárban a termelés az egy évvel korábbi­nak 94,1 százalékát, februárban 98,7 százalékát tette ki. Márci­usban a növekedés elérte a 3,4, áprilisban a 4,1 százalékot. Má­jusban az ütem kissé mérséklő­dött, de még így is 2,8 százalé­kos volt. Az első öt hónap ipari termelését figyelembe véve mi­nimális növekedés alakult ki, amelynek mértéke 0,8 százalék. Az első öt hónapra jellemző, hogy januárban és februárban mind a belföldi, mind az ex­portértékesítés csökkent, vi­szont márciusban már kisebb mértékű növekedés is bekövet­kezett. Az ipari export márciusban 2,8 százalékkal, áprilisban 7,9 százalékkal emelkedett. Ezt kö­vette a májusi kismértékű visz- szaesés. A belföldi értékesítés­nél márciusban, áprilisban és májusban 1-1 százalék körüli növekedés alakult ki. (MTI) Törzsközönség az árverésen (Folytatás az 1. oldalról) lak”, a város ismert vállalkozói jelentős összegű kárpótlási jeggyel bírnak. Egymillióval szállt most be egyikük, s 1600 forintos aranykoronánkénti áron 6 hektárt vásárolt ezen a részen. Egy másik tábla 2000-ért hat személyé lett. Egyikük Erdődi Sándor, 31 ezer forintnyi kárpótlási jeggyel kö­zel egyhektárnyi területet vett. Hobbikért lesz, s mivel a közel­ben laknak, könnyen lehet gon­dozni. Öt év múlva pedig ki tudja, mit hoz a sors. A terület értéke biztos csak több lehet, mint most. Baranyi Andrásné reggel óta szorong étlen-szomjan a terem­ben. Hétezer forintnyi kárpót­lási jegyével az Újerdő 57-es tanyája körüli egy hold 700 kadrátnyi „birtokot” szeretne megszerezni a lánya számára. Ha szerencséje van, s nem verik fel az árát annak a területnek, még sikerülhet is. Lapzártakor azonban az újerdei rész árverése még nem kezdődött el, a licitá­lás valószínűleg este tízig is el­tart majd. K. E. Bizonytalan búzaár jövőre Nem született megállapodás a búza jövő évi garantált felvá­sárlási mennyiségéről és áráról a Földművelésügyi Miniszté­rium és az érdekképviseletek egyeztetésén. A tárca tonnánkénti 7800 fo­rintos árjavaslatával szemben az érdekképviseletek 8500 forintot kívántak elérni, miután felaján­lották: a tervezett 2,6 millió tonna helyett csak 2,4 millió tonnára vonatkozzon a garantált ár. Nem tudtak megegyezni az irányár kérdésében sem. A mi­nisztérium tonnánként 9000 fo­rintot javasolt, a termelők kép­viselői szerint azonban az irányár mostani meghirdetése szakmailag megalapozatlan. (MTI) IBUSZ-ajánlatok utazni vágyóknak Tízezer utas részére, mintegy 480 millió forint értékben kínál szervezett és egyéni utazásokat, üdüléseket az IBUSZ Rt. A csü­törtöki sajtótájékoztatón ismer­tetett ajánlatok az őszi és a tava­szi időszakra szólnak, a téli sportok kedvelőinek az idén először külön programfüzetet adnak ki. Mivel az utazások nagyobb részénél a közlekedési eszköz a repülőgép, így árfekvésük is ennek megfelelő - a kínálat 30 százaléka személyenként 20-30 ezer, negyede 50-80 ezer forin­tos kategóriába sorolható. A cég azonban nem feledkezett meg a szerényebb lehetőségekkel ren­delkező utasokról sem, szá­mukra autóbuszos utazásokat szerveztek. A legolcsóbb ajánlat egyéb­ként egy négynapos kirándulás a müncheni Oktoberfestre 8160 forintért, a legdrágább pedig egy 18 napos Jáva-Bali utazás személyenként 329 ezer forin­tért. A sajtótájékoztatón még el­hangzott: az idei Formula-1 Marlboro Magyar Nagydíj je­gyeit az elmúlt évhez hasonlóan ismét az IBUSZ bocsátja ki. A jegyek ára a középkategóriában csökkent, de a legdrágább tarifa sem haladja meg a 6000 forin­tot. (MTI) \

Next

/
Oldalképek
Tartalom