Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-02 / 152. szám

1993. július 2., péntek Kisebbségi sors 7 Mintha egy háború... Egy hét otthon, Kárpátalján Barátságok a „más” szemszögéből Lenni, vagy nem lenni, menni, vagy nem menni, ez itt a kérdés. Múlt év szeptembere óta tartózkodom Magyarországon és gyakran meg­fogalmazódik bennem: hol a helyem? Itt, a jólét birodalmában, ami azonban nem azonos a jól­léttel, vagy otthon, Kárpátalján, ahol szegény­ség van, anyagi bizonytalanság, de számos fel­adat, rám váró tennivaló. Amit itt megtanultam, hogy helyre tudom rakni a dolgokat. Mert az élet bár zűrzavaros és furcsa felfordulások vannak benne, csak úgy él­vezhető, ha rendben vannak körülöttünk társa­dalmi és emberi viszonyaink. Továbbfűzve a gondolatsort: ez az egy év még inkább meggyő­zött arról: megtűrt idegen, gyökértelen, céltalan emberke, amolyan huszonhatodik senki lehet­nék csak Magyarországon, ami nem azonos Budapesttel, a nyüzsgő fővárossal. Nehéz lenne megszokni nekem, aki a Kárpátok karéjozta sík vidéken nőtt fel, ahol hegyek és völgyek, gyors folyók, tiszta források teszik széppé a tájat. Még ennél is fontosabb, hogy minden embernek tar­toznia kell egy közösséghez, s bár itt látszólag befogadtak, mindig éreztem; ordít rólam a más­ság. Mert megtanulhatom az itt élő emberek szokásait, öltözhetem ugyanúgy, elsajátíthatom a beszédstílusukat, mégis mindörökre más le­szek. S nem tudom, sírjak-e vagy nevessek azon, hogy minden idegszálam tiltakozik az őszintét- len, érdekek diktálta emberi kapcsolatoktól és viselkedésformáktól, amiket itt tapasztalok, s amit itt barátságnak neveznek. Barátom, mert szerez nekem egy jobb állást, barátom, mert számíthatok rá, ha kell néhány kiló, barátom, mert a felesége benne van a kuratóriumban, ba­rátom, mert kölcsönadja a lakását, ha meg aka­rom csalni a feleségem... A valamit valamiért alapelv, ez a jól működő uram-bátyám állapot, sógorság-komaság, ne­vezzük bárhogyan, az élet szinte minden terüle­tén érezhető. Ezért is tartanak az emberek egy­mástól, különösen most, a rendszerváltás idő­szakában. Folyton ott motoszkál az agyukban: jó lesz vigyázni, óvatosnak lenni, s egy ismeret­len láttán fölmerül bennük a kérdés: ez kinek a kije, ki volt azelőtt, és főleg: mit akar tőlem? Vannak, akik folyton azon erőlködnek, hogy valami „jóban” szerencséltessenek. Például megmutassák nekem, szegény kis határontúli- nak a csodálatos Parlamentet, az Országházat. Értem én: ők csak rendesek akarnak lenni hoz­zám. Valakihez, aki kívülről jött, aki tiszta és fájdalom, akivel lehet jótékonykodni. Ennél már csak az a rosszabb, ha valaki az orosz kul­túra gyökereiről akar velem eszmecserét foly­tatni, úgy vélvén, a Nagy Birodalom egykori ál­lampolgáraként ebben profi vagyok, meg hát a nevem is - vics-re végződik. Nos, elárulom, semmi közöm szláv testvéreimhez, azon túl, hogy az egyetemen oroszul kellett vizsgáznom magyar iskola után. Egy kedves öregúr néhány találkozásunk után azt mondta nekem: „Érdekel a maga sorsa. Miből él meg? Jók magához az emberek?” Megnyugtattam, hogy talán túlságosan is, hisz nem lakhat bárki havi ezer forintért a Budai Várban, de úgy látszik, ez sem hangzott valami meggyőzően, mert láttam a kétkedés szikráit a szemében. Addig és azóta is ott segít, ahol tud. Minden hátsó szándék nélkül, ebben biztos va­gyok. Többször kaptam tőle folyóiratokat, könyvet. Talán tudja, hogy szellemi táplálék­ban, identitástudatunk megerősítésében szen­vedünk hiányt mi, „kissebbségiek”. És ugye nemcsak kenyérrel él az ember... Hát ilyen egyszerű ez. Bundovics Judit Kárpátalja, Beregszász (Majdnem) elfelejtettek magyarul Nyeívsziget az Őrvidéken Bénítólag hat az agyamra az a testi-lelki nyomor, amit Kárpátalján egy hét alatt ta­pasztaltam. Tíz hónap alatt - mióta ösztöndíjasként Ma­gyarországon tartózkodom - borzasztó visszaesés követke­zett be az élet szinte minden területén. Az emberek megél­hetésében, a szolgáltatások minőségében s amit most lá­tok itt, a Szlatina-Ungvár kö­zött közlekedő személyvona­ton __ A z az érzésem, csupa „sef- telő”, kultúrálatlan csőcselék maradt csak Kárpátalján. Ezek az arcok ... Megtörtek, gyűröt­tek, álmosak is persze, hiszen kora reggel van, fél hat, még hajnali 3-4 órakor indulhattak el hazulról. Mennek a székesfővá­rosba, piacra, egyetemre a diá­kok. Szánalmas öltözékben, szánalmas poggyászokkal. Mo- tyókkal, talán ez az ideillő kife­jezés. A vonat koszos, büdös. Ápolatlanok, izzadtak az embe­rek, akárcsak a frontharcosok. Legtöbbjük nem magyarul be­szél, inkább oroszul, ukránul. A vonat már egy éve nem lehetett takarítva, a padozat sáros, tele­köpködve cseresznyemaggal, szotyolahéjjal, fogózni nincs hol, letördelték a kapaszkodó­kat, amelyik megvan, ragad a mocsoktól. A csomagtartók rá­csai kitöredezve, gondolom nem maguktól törtek ki, ez is „emberi” kéz műve. Egyetemi éveim alatt, míg Ungvárra jártam, sokkal tisz­tábbak, kulturáltabbak voltak a vonatok. Ennek tíz éve. Most - szörnyű látvány ez az egész. Szinte félelmetes, ha belegon­dolok, hogy rövid időn belül ez lesz jellemző egész Kárpá- talja-szerte. Szomorú, de tény: 1993-ban, a XXI. század küszöbén egy ci­vilizált és „demokratikus” or­szágban ez az 50-es években gyártott diesel-szerelvény az egyetlen megbízható közleke­Harmadik éve hivatalosan bejegyzett jogi személy a Ro­mániai Magyar Keresztény- demokrata Párt. Eddigi tevékenységét le­szűkítette az a tény, hogy az elmúlt években a romániai magyarság mindent az RMDSZ-től várt, és a más „színekben” való cselekedet már egységbontásnak számí­tott. az RMDSZ III. Kong­resszusa teret engedett a sok­színűségnek. A párt februári II. Kongresszusán megválasz­tott elnökével, Varga László­val, a marosvásárhelyi csere­aljai református gyülekezet lelkipásztorával gondokról és tervekről beszélgettünk.- A kereszténydemokrácia a vezető európai eszmék közé tar­tozik. Mi a pártjuk célja, sajá­tossága?- Abban a tudatban vállaljuk a keresztény értékrend képvise­letét, hogy az erdélyi magyar­ság 80-90 százaléka keresztény. A diktatúra vallástalanító és nemzetietlenítő politikájának a hatására, védekezési reakció­ként nagyon sokan fordultak az elmúlt időben a templomok, a hit felé. Ennek a többségnek a gondo­latiságát próbáljuk képviselni. Azt az értékrendet, amely meg­teremtette, fenntartja és mind­annyiszor képes újjáteremteni Európát és annak szerves része­ként népünket is. Az elmúlt évek változásainak hatására a többség életkörülmé­nyei rosszabbodtak, tapasztal­hatóak a nihilizmus jelei. Ebből a helyzetből a kivezető utat a keresztény tanítás nyújtja, amely felelősségvállalásra és helytállásra serkent, a kilátása- lanságban is reménnyel tölt el. dési eszköz. A buszok már ré­góta nem járnak a krónikus benzinhiány, az üzemanyag ezerszeres megdrágulása miatt. Az ember elindul, úgy talá­lomra, aztán majd csak jön va­lami. Ácsorog az útszélen, így kell bejárnia dolgozni, ügyin­tézni a városba. Képtelenség ki­számítani, hogy hányra ér haza és hogyan. A főútvonalak egyre inkább zarándokúihoz hasonlí­tanak, battyognak a vándorok mindkét oldalon. Mindenki ba­tyuzik, az üzletek üres polcai el­lenére hozzájutnak valami áru­hoz, viszik Magyarországra, el­adják pár rongyos forintért, hogy élelmet, ruhát vásárolja­nak rajta, ami az ott élőknek mindennapi, természetes do­lognak számít. Zsúfoltak a kishatárátkelőhe- lyek, a KGST piacok, virágzik a feketepiac. Az emberek rá van­nak kényszerülve, hisz máskép­pen a családjukat sem tudnák el- tartni. Ezer forintért most 30 ezer kupont adnak Kárpátalján, ami jobb esetben egyhavi, átla­gosan kéthónapi bérnek felel meg. Havi 100 ezer kuponból tud egy család megélni, s ezt a legtöbben úgy teremtik elő, hogy a Magyarországon szer­zett forintot váltják vissza ku­ponra. Ez az ukrán kormány által hangoztatott „átmeneti” állapot immár két éve tart. Az új pénz sehol, igaz nem is érne semmit, hiszen nincs árufedezete. Be­regszászon a boltokban néhány selejtes könnyűipari termék, idomtalan, divatjamúlt ruhák, ormótlan cipők, értéktelen kaca- tok ... Ha akad egy-egy jobb darab, csillagászati ár vicsorít rajta, dehát nem is akad, ezeket még a raktárból eladogatják az élelmes kereskedők. Lassan minden csak forintért, vagy keményvalutáért - dollárért, márkáért - „szerezhető”. Építő­anyag, bútor, s minden, ami mondjuk egy fiatal házaspárnak Mindezek szellemében alapvető célunk a kisemberek érdekkép­viselete, az erkölcsi öntudato­sodás, és a gazdasági felemel­kedés.- Milyen a kapcsolatuk a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, hogyan képzelik el a vállalt feladatok megosztá­sát?- Mi kezdettől fogva a szö­vetség társszervezetének tekin­tettük magunkat, és örömünkre az RMDSZ program most már világosan kifejezi ezt. Sokan vádoltak azzal, hogy meg akarjuk bontani az erdélyi magyarság egységét, pedig ép­pen az ellenkezője igaz. Falun vagy városon, tömbben vagy szórványban az egyszerű, nem politizáló emberek csodálatosan egyforma látásmódját és óhajtá­sait tapasztaljuk. Az RMDSZ alapvető feladata az, hogy az erdélyi magyarság minden társadalmi rétegét és bármely világnézetű személyét egyesítse. Ez a semlegesség azt feltéte­lezné, hogy a határozott világ­nézeti alapon álló közössége­inkre nagyobb politikai és tár­sadalmi szerepet kell ruházni. Kereszténydemokrata alapokon álló pártunk vállalni szeretné a jövőben a megmérettetést.- A jövőre vonatkozó elképze­lésekhez nyújtott alapot a párt nemrég megrendezett kongresz- szusa. Milyen eredményekről számolhat be?- A kongresszus egyöntetűen csatlakozott az RMDSZ-hatá- rozatokhoz, és határozati javas­latai között szerepel: nemzet­közi kerekasztal az önrendelke­zésről, a felekezeti oktatás ki- szélesítése, keresztény hitelszö­vetkezet- és nemzetközi törté­létszükséglet lenne. A munkála­tokat a mesterek már csak valu­táért végzik. Egy szoba festése körülbelül ezer forint! S az árak: egy kiló disznóhús 3-4 ezer kupon, telik a bérből 7-8 kilóra havonta, s akkor hol a többi élelmiszer? Szétnéztem a beregszászi feketepiacon is. A „legmenőbb” áru a cigaretta, mert ezt már rég nem lehet a boltokban kapni. De a szegény miből vegye meg, nincs fo­rintja, évek óta nem váltanak hivatalosan . . . Most éppen mindenkit foglalkoztat az, hogy az ukrán kormány bejelentette: júniustól négyszeres áremelés várható. Szerintem ez lesz az utolsó csepp a pohárban, mert az em­berek idegei már pattanásig fe­szültek, nem bírnak el több ter­het. Évek óta csak rakják foly­ton a vállukra, s egyszer össze­omlanak alatta, vagy lerázzák magukról, de akkor nagy bajt sejtek. Egy hét alatt Kárpátalján sokszor gondoltam arra: történ­hetne már valami csoda! Bár ennek ezredszázaléknyi esélye sincs. A kormány, a helyi veze­tés inkább csak kísérletezik, megpróbál ezt-azt, ilyen-olyan rendeletet hoz, hogy hátha be­válik. A vezetés ma is egykori SZKP tagokból verbuválódott, de gondosan ügyelnek bársony­székeikre, sütögetik a saját pe­csenyéjüket, foggal-körömmel ragaszkodnak átmentett hatal­mukhoz. Tehát - minden marad a régiben. A változás szele gyönge tavaszi fuvallat volt csupán. Társadalmunk, az em­berek gondolkodása nem válto­zott tőle, csak megborzongott kissé. Ez itt egy évek óta re­ménykedő, de'közben egyre in­kább lepusztuló társadalom . .. Mintha egy háború söpört volna rajtunk végig. Bundovics Judit Kárpátalja Beregszász nelmi szakcsoport létrehozása, az információs és sajtórendszer javítása, stb.- Nem lát ellentmondást a vállalt feladatok nagysága és a párt tényleges ereje között?- Ne várjon tőlünk senki nagypolitikát. Eszünkbe sem jut, hogy „hatalomra” jussunk, és tisztában vagyunk azzal, hogy a hatalmat befolyásolni nem áll módunkban. Az embe­rek kiábrándultak, és nagyon fontos hitet adni nekik a hét­köznapokhoz, mindennapi gondjaik enyhítéséhez. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy bizonyos réteg gon­dolkodásmódját mi képviseljük, és önmagában ez a tény már felelősséggel jár.-Lelkészként vállalta el a po­litizálást. Miért?- Mert a keresztény ember­nek akár tetszik, akár nem, a nehéz feladatok elől sem szabad elfordulnia. Én pedig hiszem, hogy Istennek van még rende­lése az erdélyi magyarság szá­mára.- Az egyetemes európai ke­reszténység szerves tagjaként milyen lépéseket tesznek a köze­ledés érdekében?- Szorosabb kapcsolatokat keresünk Európa minden ke­resztény pártjával. Az RMDSZ már megfigyelő tagja az EUCD-nek (Európai Keresz­ténydemokrata Unió). Remél­jük, hogy a jövőben nem a mi megkerülésünkkel, hanem az együttműködés alapján kerül sor hasonló lépések megtéte­lére. Aktív szerepet kívánunk vál­lalni az újra kereszténnyé ala­kuló Európában. ÁZ. Amikor egy kisebbség hely­zetét megítéljük, nem hagy­hatjuk ki anyanyelvi iskolahá­lózatának az áttekintését, hi­szen fennmaradásának alap- feltétele a szabad és minden­napi anyanyelvhasználat. Oly sokszor hallani a felvi­déki, erdélyi, délvidéki vagy kárpátaljai magyarság oktatási gondjairól, a többségi etnikum céltudatos kísérleteiről, melyek az anyanyelven való tanulás to­vábbi megszorításaira töreked­nek. Annál kevesebbet beszélünk viszont a Burgenland őrségi ré­szén élő, kis lélekszámú, ősho­nos magyarság tanügyi bajairól, pedig a nyugati demokrácia el­lenére vagy éppen annak „kö­szönhetően”, a burgenlandi ma­gyarok lassacskán elfelejtették anyanyelvűket. így hát rendkí­vüli feladat, hivatástudat hárul azokra az ifjú tanítókra, taná­rokra, akik szinte az utolsó pil­lanatban igyekeznek pótolni év­tizedek mulasztásait. Böcskör Andrea felsőőri magyar ta­nárnő beszélgetésünk során igyekezett felvázolni a mai helyzetet, az okokat és az eljö­vendő reményeket.- Hol tanítanak magyarul Burgenlandban, azaz hogyan fest napjainkban az őrségi ma­gyarság iskolai térképe ?- A három, kimondottan ma­gyar helység közül Felsőőr vá­rossá vált, így itt lényegesen felgyorsult az asszimiláció, hi­szen számos osztrák beköltözött a városkába. A két faluban, Al­sóörsön és Őriszigeten jobban kitartottak az emberek a ma­gyarságuk mellett, mindkét községben megmaradt a magyar általános iskola, miközben Fel­sőőrön megszűnt. Mindkét isko­lában két nyelven folyik az ok­tatás, mivel az első osztályba beiratkozott gyerekek kisebb hányada ismeri csak anyanyel­vét. Németül kezdődik a tanítás, majd fokozatosan állnak át a kétnyelvűségre, amely aztán mindvégig megmarad. Németül indul meg az olva­sás és az írás, miközben magya­rul beszélgetnek az elsősök. Az­tán fogékonyságuk szerint tér­nek rá a magyarnyelvű olva­sásra és írásra is. Úgy fogal­mazzuk meg a szerepünket, hogy magyarul is megtanítjuk a németet talán minden esetben jobban beszélő gyerekeket. Heti három magyar óra foglalkozik a magyar nyelvvel a kicsiknél, emellett a tanítótól függ, hogy a többi órát mennyire kétnyel­vűén tartja meg. A felső tagoza­tokon szabadon választott tan­tárgyként szerepel a magyar ta­nítása, heti három órában. Csu­pán a felsőőri középiskola egyetlen magyar osztályában kötelező és nem választott tárgy, de csak magyar órán.- Tehát legjobb esetben is legfeljebb nyolc éven át tanul­hat heti három órában magya­rul a magyar diák?- Azért jött lére egy közös horvát-magyar nemzetiségi gimnázium, azon belül egy ma­gyar osztály, hogy ez évtől el­kezdődhessen a folyamatos és intenzív magyar tanulás, akár az érettségiig. Itt is a fokozatosság elvét követjük, azaz eleinte csak a melléktantárgyak óráin folyik magyarul a tanítás. Később fok- ról-fokra kiterjesztjük majd a fő tárgyakra.- Minek tulajdonítható, hogy az őrvidéki magyar fiatalok ennyire elfelejtették az anya­nyelvűket?-Két egész nemzedék esett ki a magyar nyelv tanulásából. Kevesen tudják, hogy Trianon után, nagyszüleink idejében a tanítás nyelve egyik napról a másikra német lett. Mivel ez a nemzedék hátrányos megkü­lönböztetés alá került, gyerekeit egyenesen német iskolába adta akkor is, amikor már lehetett magyarul tanulni, nehogy osz­tályrészük legyen nekik is a hát­rányos sors. Ráadásul, amikor a kommunizmus uralkodott Ma­gyarországon, nem volt fel­emelő magyarnak lenni, és so­kan úgymond szégyenükben in­kább megtagadták magyarsá­gukat. A mostani húszon-, har­mincéveseket egyre jobban ér­dekli a nyelv, amelynek a nagy­szülőktől hallott dallamát isme­rik csupán, és felébredt ben­nünk a lelkiismeret, az érdeklő­dés, ami miatt gyerekeiket „magyar” iskolába adják. Ez a néhány helység egykoron nem beszélt németül, most pedig nem tud magyarul, azaz idegen nyelvként kezeli az anyanyel­vét. Nyelvsziget alakult ki, het­ven évvel ezelőtt megállt a nyelvi színvonal, és nem gyara­podott tovább. Emiatt a magyar beszédbe nagyon sok német szó vegyül.- Történészek szerint az Őr­vidékre székelyeket telepítettek annak idején. Tájszólás, nyelv­emlék maradt-e tőlük?- A vizsgálatok érdekes táj­szavakat hoztak a felszínre. Fő­leg a mezőgazdaságban dolgo­zók körében találtak olyan szó­kincseket, amelyeknek alig van megfelelője Magyarországon. Erre egy példa: ősi magyar nyelvünkben a bőrű kis hidat, pallót jelent. Még most is hasz­nálják e kifejezést. Égyébként a burgenlandi magyarok nem ismerik el a saját nyelvjárásukat, amelyet rossz magyar beszédnek tartanak.- Említette a magyar nyelv iránt sokakban kialakult szé­gyenérzetet...- Annak idején az anyaország minket teljesen elhagyott, csak propaganda céllal érdeklődött a nyugati magyarok iránt. Az osztrák állam nem tiltotta az elmúlt évtizedekben a magyar nyelvű tanulást, de semmilyen előny nem származott belőle. A vasfüggöny ténye és szelleme sem használt. Ma már be kell ismernünk, hogy hibáztunk, amikor hallgatásba burkolóz­tunk. Míg a többi magyar ki­sebbség azért küzd, hogy egy­kori iskolái megmaradhassanak, nekünk az a legnagyobb gon­dunk, hogy legalább egy le­gyen.- Mindez azt sugallja, hogy a pedagógusképzéssel is gondok lehetnek...- Régebben úgy volt, hogy a magyarul is tudó tanfelügyelő fogadta el a nyelvvizsgát, de képzés nem létezett. Aztán a nyolcvanas évek elején oszt­rák-magyar egyezmény szüle­tett, amelynek értelmében ma már Szombathelyen szerezhet­nek fiataljaink magyar tanári diplomát. Csak néhányan éltek ezzel a lehetőséggel, ezért a mai gyakorlat az, hogy itt, Burgen­landban szombathelyi tanárok irányításával kerül sor egy éves tanfolyamra, amelyet nyelv­vizsga követ. Természetesen nem minden évben, hanem igény szerint.- Miben látja a mai fiatal a burgenlandi magyar értelmiség szerepét a jövőt illetően?- Amióta a határ megnyílt, optimistább lettem. Hirtelen megnőtt az érdeklődés a magyar nyelv iránt. Ábrám Z. Terjed a keresztény értékrend Távol a nagypolitikától Nyilatkozik a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom