Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-13 / 161. szám

1993. július 13., kedd Hazai tükör 5 Megnyílt a szovátai honismereti népfőiskola A nemzet testét képviselik hallgatói Szlovákiából, Kárpátaljáról, Kis-Jugoszláviából is vannak Nagy utazó nagy kalandja az Elbruszban Maros megye és egyben Erdély leghíresebb fürdővá­rosában, a Görgényi-havasok aljába - 490 méter tengerszint feletti magasságban - épült Szovátán vasárnap este meg­nyílt a Honismereti, népisme­reti népfőiskola. Az erdélyi, magyarországi résztvevők mellett Szlovákiából, Kárpát- aljáról, Kis-Jugoszláviából érkeztek hallgatók a szovátai honismereti népfőiskolára. A Szováta Szálló klubtermé­ben dr. Ábrám Zoltán marosvá­sárhelyi orvos-népművelő, az egyhetes rendezvény erdélyi szervezője üdvözölte a Kár­pát-medencéből megjelent mintegy nyolcvan értelmisé­git, akiket Lőrinczi Pál, Szováta polgármestere köszöntött. Borbély László, az RMDSZ Maros megyei elnöke Markó Béla RMDSZ-elnök szavait tolmácsolta, aki személyesen nem tudott a megnyitón megje­lenni: „Amit a kisebbség saját erejéből nem tud megteremteni, Fellebbezési kérelmek támo­gatásában nem volt mindig segí­tőkész a törvényszék. Mezei András jászberényi rab kérel­mére például a következő vá­laszt adta '.„...nevezett Rab mint Dósai ökörcsordás a’ gondvise­lése alá bízatott ökröknek egy­néhány darabokat ma a elhará­csolt, e' mellett Felesége lévén, odalent a Pusztán nős parázna- ságot követett el, mellyekre te- kentve...sem kedvező véleményt, sem pedig hogy Instantiája a' Felséges Palatínushoz fel kül­dessen nem érdemel; hanem a hátra lévő 18 he tő rabságát és két ízben el ütendő 25 és 25 pálczákat békességes tűréssel szenvedje el.” Mások kérelmét sem mindig továbbította a Rabokat ítélő Törvény Szék. Ilyen elutasító határozatokat is hozott: „Sárga József Nagy Zsivány- nak ő Felségéhez készített Ins- tantiájára, melyben azt kéri, hogy 8 esztendei Raboskodásra ítéltetvén, azon raboskodása el- fogattatásátul számíttatni esz­közöltessen...a raboskodó mint világos úton álló, és kegyetlen fosztó halálra ítéltetvén, a’ ke­gyelem uttyán nyolc esztendei rabságra büntetetett - amivel végeredményben megeléged­hetne,... ezért a Felséges Thró- nushoz intézett könyörgő levele fel nem küldetik.” Azokra is súlyos büntetés várt, akiket a nádor kegyelem­ben részesített. Juhász Ferenc „rabló és praetensus gyilkos” valamint Ballabás Susánna „gyermeke gyilkosa” esetében például így módosult a halálos ítélet „...afenn mondott gonosz­tevőknek halálos büntetését kü­lönös kegyelmébül el engedni méltóztatott, úgy mind azon ál­tal, hogy Juhász Ferentz ugyan hat esztendeig vasban rabos­kodjon, köz munkák mellett, e’ mellett minden héten két nap kenyéren és vizen böjtöllyön, és fél esztendőnként 35 páltzákkal bűntettesen, Ballabás Susanna pedig három esztendei rabságot vasban, köz munkákban, fél esz­tendőnként el szenvedendő 25 korbáts és hetenként két nap ke­nyéren és vizen el tűrendő böj­tölés mellett töltsön el.” Ugyanígy járt az akasztófára ítélt Oláh András, akinek bünte­tése „vasban és hetenként két napi böjtöléssel öszve kötött 6 esztendeig tartó Rabságra és fertály Esztendőnként 25 és 25, öszvesen 600 páltzák elszenve­désére kegyelmesen ő Felsége által változtatott.” Nem mindenkinek sikerült - mégha ilyen súlyos áron is - megmenteni az életét. A Rabo­azt a többség megadni nem ké­pes. Számtalan értelmiségi ismeri fel napjainkban, hogy nekünk kell az ellopott történelmet visszaszerezni.” Szabó György tanár, a Maros megyei EMKE (Erdélyi Magya­rok Közművelődési Egyesülete) elnöke kiemelte: „A nemzet tes­tét képviselik Önök, akik egy lángot fognak itt kapni. Sokan várják ezt a lángot.” Dr. Kötő József, az EMKE főjegyzője hangsúlyozta: „Ön­ismeretre gyűltünk össze, a kor­szerűség legyen a kulcsszó, hogy megőrizhessük identitá­sunkat a rendszerváltó Európá­ban.” Az erdélyi népfőiskola beve­zető előadását „Határon túli magyar sorskérdéseink” cím­mel Székely András Bertalan, a Honismereti Szövetség alel- nöke tartotta, akinek gondolatai jól tükrözik a határon túli több­milliós magyarság mai helyze­tét: a rendszerváltozást köve­tően a többségi türelmetlenség kát ítélő Törvény Szék Jászbe­rényben, 1829. augusztus 5-én tartott ülésének jegyzőkönyve szerint a gyilkossággal vádolt Manzel Ferenc „halálos ítélete a Fő Törvény Széken helyben hagyatván, a’ Felsőbb Helyen is kegyelmet nem nyert... Ezen kegyes Intéző Levél halálra ítél­tetett MaHzel Ferenc raboskodó előtt fel olvastatván, és nékie meg magyaráztatván, annak következésében az említett ra- boskodónak a hóhér pallósa ál­tal való kivégeztetése folyó 8 hó Holnap 7-ik napján regveli 9 órakor végre hajtatni rendelte­tik... A Jurisdictionális Rabok atallyába az kint lévők is az ille­tett exeguáltatás idejéig le zá- rattassanak... az érdeklett halá­los eset a Helybéli Jász Plébá­nos urnák is az fentebb megne­vezett halálra ítélt rab mellett teendő Papi foglalatosságának tellyesítése végett tudtára adatni rendeltetett.” A súlyosabb bűnt elkövetők számoltak a halálbüntetéssel, s mindent megtettek annak kivé­désére. A jászberényi „halálra ítélt Nagy Gonosztevő Zsivány Sebestyén Mihály tömlöczöt ki­ásni kezdvén abból kiszökni szándékozott, mely szándéka azonban és cselekedete a’ véle együtt volt Rab társai által a’ jelentőnek fel fedeztetett. ” Nem volt könnyű a XIX. szá­zad elején a mellékbüntetések terhétől való szabadulás sem. Bizonyítja ezt egy, a Rabokat ítélő Törvény Szék elé terjesz­tett kérelem: „Lajko Istvány Jász Áldó Szent Györgyi Re- demptus lakos esedezik, hogy még 1795-ik Esztendőben bizo­nyos elkövetett vétkeiért a pász- torságtól el tiltván; azon Sen- tentiának Terhe alól oldoztas­son fel.” A törvényszék ítélete: „Minthogy Lajkó Istvány a helybeli Tanátsnak bizonyság Levele szerint magát becsülete­sen viselte légyen, nékie meg engedtetik, hogy ezentúl a’ pásztorságra fel vétetthessen." A börtönökben sem voltak mindig, jó pásztorok.” Sőt, némelyik bírósági állás- foglalás egyenesen vígjátéki alapelemeket tükröz. Példaként íme erről is egy jegyzőkönyvi részlet: „J. Perényi Lakos Páldeák József, Torma János, Bujdosó Baranyi Istvány és Magits Já­nos ellen indíott Griminális Pő­rében méltó botránkozást tá­masztott Jász B erény Városa részéről azon vissza-élés; melly szerént a terhesebb vétekkel vá- doltatott, és a Törvényes lnqui- sitió alatt a’ J. Berényi Város Házánál le tartóztatott Rabok is zöld utat kapott. Felerősödtek az államnacionalista törekvé­sek. A morális megroppantás módszereivel találkozunk. Ki tudja hányadszor fejeződik le a magyar értelmiségi kisebbség? Romániában sem ismeretlen a magyar szerkesztőségek kila­koltatása. Egyetemes, európai kisebbségi kódexre lenne szüksg. Hiányoznak a biztosítékok a kisebbségek önrendelkezésének gyakorlására. A kulturális ha­gyományok, történelmi emlé­kek ápolása, az anyanyelv tanu­lása a legfontosabb feladatok. A késő éjszakába nyúló meg­nyitó a Bemády György Köz- művelődési Egylet irodalmi (verses) összeállításával ért vé­get. A szavalócsoport a kisebb­ségi sorsról, a megmaradásról szóló Áprily Lajos-, Kányádi Sándor-, Hervay Gizella-verse- ket tolmácsolt magas hőfokon. minden rendes vigyázat, és zár nélkül magokra hagyattatva lenni tapasztalttatnak, sőtt a mint ezen Griminális Pörben meg ítéltetett Szívós Máté volt Vachternek vallásából meg tet­szik, sem a Rabok egymástul el zárva nem voltak, sem az Ares- tomnak kulcsai a Bírói háznál nem tartattván, a közbátorság­nak nyilván való sérelmével, és a jó rendnek el mellőzésével, a Raboknak szabados egyet-értés, sőtt az Arestomból való el-távo- zás, a’ cseléd szobákban való tartózkodás is meg engedtetett; mellynek végtére az a rossza következése lett, hogy a Vachter hozzá lévén szokva a rendetlen vissza élésekhez, a Rabokat a maga hatalmával éjjelenként haza bocsájtván, ezek által a kérdés alatt, forgó tolvajság is annál nagyobb homályba hoza­tott." A börtönőrök néha háziszol­gaként kezelték a rabokat. 1883-ban „Szétsi Istvány...a Jász Törvényhatóságnál rabos­kodván az akkor Temlecz tartó által a’ Kortsmába hol borért, hol serért küldetett.” Ezt már megsokalta a bíró­ság, s elrendelte azt is, hogy „a megítélt és az egyes lakosokhoz munkára kibocsátandó rabok mindenkor vasban, a Jurisdicti­onális Hajdúk felvigyázottya alatt kísértessenek ki, és ezen Hajdúk a munka alatt a Rabok­kal lévén, azokat nyári napok­ban nap lemenetelre a Temlecz- ben vissza kísérjék, és semmi esetre azok éjjelre akárki házá­nál kint ne hagyattassanak, úgy az e’ szerint munkára ki bocsáj- tandó rabok csupán a’ Város­ban, külső u.m. Szöllők kapálá­sára, kaszállásra, vagy a bár- melly mezei munkára semmi esetre sem alkalmaztassanak." Kellett is a hajdúk szigorú felügyelete, mert a munkára ki­vitt rabok figyelme egészen máshol kalandozott. 1835-ben, a Rabokat ítélő Törvény Szék Kunszentmártonban tartott ülé­sén például ilyen esetekre derült fény: „...a fogházban raboskodó 3 rab személyek, nevezetesen Szász Albert, Barta Mihály, és Székeli Ferentz, a’ kántori épü­lethez napi számra kibocsájtva lévén; azon épületben lévő új pintzének lakatját szeggel ki­nyitván, abban bort inni több ízben bátorkodtak mind addig, míg az ottan dolgozó kőművesek által a lopáson rajta kapattat- ván gonosz cselekedetük kivilá­gosodott.. ” (Következik: Megvasalva kí­sértessék) Simon Béla A szolnoki Szekeres Ferenc nem először vett hátizsákot a vállára, éveken keresztül járta az Északi-Kárpátokat, az Alpokat. Legutóbb elhatá­rozta, a Kaukázust és kör­nyékét keresi fel. Nemrégiben érkezett haza, munkatár­sunknak beszámolt élményei­ről. A végső cél a Pamir lett volna, de a nagy utazó szeme az erős napfénytől begyulladt, másrészt, mint mondta, arrafelé elég spártaiak a körülmények, az első osztályú szállodában sem mert kezet mosni, olyan színű volt víz. így aztán víg csobogású hegyi patakokban tisztálkodott. Lehetett találkozni egy-két európaival, amerikaival, de nyilván sokkal érdekesebbek voltak a közép-ázsiai népek, akiket nevezhetünk barátságo­saknak is, és barátságtalannak is. Az Aral-tó nyugati oldalán ment dél felé, keleti oldalán pe­dig északnak. A nyugati utazás Szekeres Ferenc szavai szerint egy kész harakiri volt. Először is fel kellett lopakodnia a vo­natra, mert „törvényesen” csak két-három nap múlva indulha­tott volna el, így egy rövid megbeszélés után a kalauzzal, amely hét dollár kiadást jelen­tett, elutazhatott Szamarkandig. Valószínűleg azért, mert a víz fertőzött, a vonaton csak forraltan lehetett inni, minden kocsiban volt szamovár, úgy­hogy a tea egy idő után már „a fülén jött ki.” Éjjel a vonaton aztán arra ébredt, hogy egy azerbajdzsáni nő hatalmas kés­sel feszegeti az ablakot. Telje­sen jogosan csinálta, hiszen az ottani szerelvényeket, ahol a hőség bizony nagy, irtózatos logikával úgy építették meg, hogy csak minden második ab­lakot lehetett lehúzni. Sámánok nyomában Diószegi Vilmos néprajzku­tató, orientalista születésének 70. évfordulója alkalmából Az ősvallás nyomában címmel tisz­telgő tárlat nyílt a Néprajzi Mú­zeumban. Diószegi fő kutatási területe a magyarság honfogla­lás előtti pogány hitvilágának, a magyar néphit történeti rétegei­nek vizsgálata volt. A kamara­tárlaton számos fotó mutatja be gyűjtőútjait, amelyek során el­jutott a burjátok, a beltirek és a szojotok földjére is. A vitrinek­ben helyet kaptak a Mongóliá­ból származó sámánok legfon­tosabb eszközei, a dobok és dobverők. A dobokkal hívta fel a sámán a szellemek figyelmét, s egyben eszközül szolgált a sámán transzba eséséhez. A ki­állításon megtekinthetők Dió­szegi Vilmos könyvei, tudomá­nyos publikációi is. (MTI) A nagy utazó élete veszélybe került az Elbruszon. A hegy­ségben 4200 m magasan állí­totta fel a sátrát, néhány napot eltöltött a viszonylag vízszintes területen, hogy akklimatizálód- jon. Nem is volt ott semmi gond. Reggel fölkelt, havat ol­vasztott magának, evett, sétál­gatott, fényképezgetett, aztán eljött az idő, hogy nekivesel­kedjen az 5600 méter magas csúcsnak. 5500 méternél igen erős szél támadt, szóval vihar kerekedett. Az Elbrusz szabá­lyos kúp alakú, és ez is a veszé­lye, mert megvan az a csábítása, hogy az ember bárhol elindulhat lefelé, viszont így egyszerűen nem veszi észre, begyalogol egy gleccserbe, jégszakadékba. Ködnél még nincs is baj, de a vihar elsimítja a lábnyomokat, és nem talál vissza. A víz és az étel pontosan a csúcsig és a visszaútra volt ele­gendő, tehát már fogytán, ami­kor a sátrat kereste, csakhogy volt egy bökkenő. A holmija egy része összeborítva a sátor helyén, a sátor viszont sehol. Szekeres Ferenc elmulasz­totta felkeresni a turistákat ellenőrző hivatalt, így az egy­szerűen elkobozta ideiglenes lakását. Havat már nem tudott magá­„Szolnoki gyerek vagyok” - mondta Kispál Attila munka­társunknak Mezőtúron, s közben háromszor körbesza­ladt a szája. Már a harminc felé bandukol, de ha jól emlékszik, valahol a Szigligeti utcában laktak a szü­leivel, aztán kétéves korában a Dunántúlra vitte a szél. A hang­varázslásban kedvét leli, s ha ezért még pénzt is kap, az csak jó lehet. A műsorban minden olyan dolog szerpel, „ami eszükbe jut”, s mivel a zenekar mindhá­rom tagja eredetileg más műfajt képvisel, egészen érdekes dol­gok születnek. Minden zenekarban kell lenni valamilyen konszenzusnak, kü­lönben szétesik. Ha egy ember akarata, elképzelése érvényesül, nak olvasztani, majdnem el­pusztult a kimerültségtől és a szomjúságtól, valahogy eljutott az ötszáz méterrel lejjebb lévő, hatalmas hordókból összeállí­tott „szállodába”, ahol találko­zott két angollal és két orosszal. Ekkor derült ki, hogy megvan a sátor, és hol van, miért került a hivatal kezébe. Visszafelé a vonaton pedig az élelmiszercsomagját szemelték ki maguknak a helybéliek, de az volt a szerencse, hogy a frissen szerzett európai barátokhoz be- vihette a táskát a fülkébe, ott védve volt. Minerali Vodiban a repülőté­ren először csak hangoskodásra figyelt fel, azt hitte, csak hü­lyéskedik három férfi, megfor­dult, látta, hogy egy hátraszo­rítja a másik nyakát, a harmadik pedig kizsebeli. Sem a várók, sem a személyzet nem tett semmit. Arrafelé az emberek, főleg az idősebbek járnak népviseleti ruhában, a nagy többség felis­merhetően nemzeti kiegészítő­ket hordanak az európai dresz- szúrákhoz. Végül Szekeres Ferenc egészségben hazaérkezett, s va­lószínűleg már azon gondolko­dik, hová utazzon legközelebb. B. G. akkor ő a sztár, és a többi csak kiszolgálja, vagy pedig létezik egy bizonyos fokú demokrácia. Lovassy, aki a hősköltemé­nyeket írja, mindig hord magá­nál egy, az iskolából visszama­radt füzetet, s ami hirtelen belé- ötlik, azt azonnal leírja, buszon, kocsmában, evés közben vagy zuhanyozóban. Kispál Attila először tizen­négy éves kora körül vett ke­zébe gitárt, nem volt jó tanuló, csupa pocakos jegyeket szer­zett, a zene inkább vonzotta, mint a matematika. * A Kispál és a Borz elnevezésű formáció a mezőtúri rocktalál­kozón versenyen kívül, meghí­vott zenekarként szerepelt, ami a szervezők szemében azt je­lenti, hogy ők már nem amatőr társaság. Simon Cs. József Jászkunsági cellatitkok A rab hol serért, hol borért küldetett Szedik a fólia alól a paradicsomot és a paprikát Tiszagyendán a Jákó család tagjai. „Szolnoki gyerek vagyok” Kispál és a Borz Mezőtúron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom