Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-02 / 152. szám
GAZDAKÖRBEN ' (5. oldal) KISEBBSÉGI SORS (7. oldal) NYUGDÍJASOKNAK (9. oldal) Keresetek Budapest. A húsz főnél többet foglalkoztató gazdálkodószervezeteknél a május havi bruttó átlagkereset 27.988 forint volt - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. Ez az ösz- szeg 31,8 százalékkal több, mint a múlt év májusában volt. A fizikai dolgozók átlagkeresete kisebb mértékben, csak 28,8 százalékkal növekedett, míg a szellemi dolgozóké 33,2 százalékkal. Tanácsadó A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (Mól Rt.) privatizációs tanácsadójának kiválasztására kiírt pályázatot a franciaországi székhellyel működő M. M. Lazard Freres VC nyerte - tájékoztatta Subái József, a Mól elnök-vezérigazgatója az MTI munkatársát tegnap. Szolnok. Vandál kezek a buszmegállót jelző táblát sem kímélik. Képünk Szolnokon, a Rákóczi út-Kulich Gyula út sarkán lévő buszmegállóban készült. Magyar Egérút Budapest. A Magyar Út Körök mintájára megalakultak a Magyar Egérút Körök, és létrejött az azokat támogató alapítvány. A körök a magyar politikai élet görbe tükreként kívánnak működni - tájékoztatta az újságírókat Marton Frigyes, a Magyar Egérút Alapítvány kuratóriumának elnöke tegnap. A sajtótájékoztató kezdetén - első „politikai pillérként” - levetítették a Magyar a Miklós című animációs filmet, amelyben „Magyar Miklós egér” ismertette a körök céljait. Derült idő Az éjszakai órákra keleten is csökken a felhőzet, és többnyire derült, napos, száraz időre lehet számítani. Tovább gyengül a szél, és változó irányú, mérsékelt erősségű szél várható. A hőmérsékleti maximum 24 és 28 fok között várható. Tiszta tej a Jászságban Támogatás a termelőknek A földművelésügyi miniszter rendelete szerint június elsejéig visszamenőleg és ez év december 31-ig tejártámogatást kapnak a tejipari üzemek, illetve tejfelvásárlók, ha az extra minőségű tejért 22 forintot, az I. osztályúért pedig 20 forintot fizetnek a termelőknek literenként. Az ártámogatás az első esetben 1 forint 50 fillér, míg az utóbbinál 1 forint literenként. A jászapáti Jásztej Közös Vállalathoz beszállított tej minősége az év első öt hónapjában jónak mondható, hiszen a különböző paraméterek szerint vizsgált termék 87 százaléka extra, illetve első osztályú lett. A kisgazdaságok - amelyek az ösz- szes felvásárlás 13 százalékát adják - 99 százalékos arányban első osztályú alapanyagot állítanak elő. Egyébként korábban a Jásztej az extra tejért 21 forintot, az I. osztályúért pedig 19.50-et fizetett literenként, így a kapott ártámogatáson a közös vállalat 50 fillért nyer, amelynek sorsáról később dönt a közös vállalat igazgatótanácsa, hogy a nyereséget növeli, vagy pedig azt is kifizetik a termelőknek. Folyik a búza aratása Siralmas kezdet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TESZÖV-től kapott információink szerint a megye termelői eddig a búza körülbelül 10-20 százalékát aratták le. A betakarítás mindig a leggyengébb területeken kezdődik, azonban még így is elszomorító eredmények születtek. Jásztelken 10 mázsás, míg Alattyánban 10-15 mázsás termésátlagot mutatnak az eddigi számok hektáronként, ugyanakkor Tiszabura térségében több mint 30 mázsát. így csak a remény maradt arra, hogy a megye átlagtermése meghaladja az előbbiekben említett számot. Az elszomorító azonban, hogy míg tonnánként - például az intervenciós alapból — 7000 forintot fizetnek, addig egy hektár búza megtermelése a levágásig - minimálisan)!) - 23-25 ezer forintba kerül. Ha ezt vesz- szük alapul, minimum 40 mázsás átlagot kellene elérni ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a termelés. Erről pedig már álmodni sem lehet. - ez A szankciók hatása Kormányszóvivői tájékoztató Szabó Iván pénzügyminiszter tegnap délben benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét, miután a kabinet másodszor is megtárgyalta, s gyakorlatilag vita és lényegesebb módosítások nélkül elfogadta az előterjesztést - jelentette be Juhász Judit a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. A szóvivő elöljáróban elmondta, hogy az ülés kezdetén Antall József kormányfő tájékoztatta a minisztereket Csehország és Szlovákia Európa tanácsi felvételéről és a magyar álláspontról. A Jugoszlávia ellen meghirdetett ENSZ-szankciók hatása az év végéig 1-1,1 milliárd dollár veszteséget jelent a magyar gazdaságnak. A kormány ezért elhatározta, hogy diplomáciai úton szorgalmazza az ENSZ-nél és a nemzetközi szervezeteknél a károk kompenzálását. Jelentést fogadott el a kabinet a nemzetgazdaság tavalyi munkavédelmi helyzetéről és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség ténykedéséről. Jóváhagyta a kormány azt a hazánk és Görögország között februárban megkötött megállapodást, amely a terrorizmussal, a kábítószer-forgalmazással és a szervezett bűnözéssel szembeni harcban való együttműködésről és más bűnözési formák elleni közös fellépésről szól. HARMAS HÁLÁL. Szerdán este 21 óra körül tragikus baleset történt Tiszavárkony külterületén. Egy BMW személygépkocsi az előtte haladó autóbusz előzésébe kezdett. A nagy sebességgel közlekedő autó vezetője elveszítette uralmát a jármű felett, s az átsodródott a bal oldalra, ahol egy fát kidöntött, majd az árokba borult. A gépkocsiból kirepülő két utas, valamint a sofőr, tószegi lakosok, a helyszínen szörnyethaltak. A vizsgálat eddigi adatai szerint a szerencsétlenül járt férfiak a balesetet megelőzően a tiszavár- konyl kocsmában italoztak. Az eset körülményeit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya vizsgálja. Nemzetközi szövetkezeti nap Ultimátum a kormánynak Ma tartják szerény megemlékezésüket a magyar mezőgazdasági szövetkezetek a MOSZ székházában a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából. Az ünneplést beárnyékolja a szövetkezetek gazdasági helyzete, hiszen többen már felszámolás alatt állnak, jó néhányuk pedig még ez évben juthat a csőd szélére. Még a májusban tartott országos közgyűlésen részt vevő szövetkezetek felhívással fordultak a kormányhoz, a parlamenthez, nehéz helyzetük miatt. Hiszen az átmeneti törvény végrehajtását követően még 850 ezer polgár döntött a szövetkezeti forma mellett. A mezőgazdasági termelőket sújtó időjárás, a kárpótlási törvény végrehajtása során keletkezett károk, a felvett hitelek és kamatai visszafizetésének súlya olyan helyzetbe hozták a szövetkezeteket, hogy sürgős intézkedések hiányában az agrárszféra teljes bukása következhet be. A kormány minderre még csak nem is reagált, sőt, a szövetkezeti törvény módosítása is napirendre került. Mindezek a nagymértékű munkanélküliség árnyékát is előre vetítik. így először a Győr-Sopron megyei, majd további megyei Te- szöv-közgyűlések - a Szolnoki is - csatlakozott egy országos demonstrációra való felhíváshoz. A konkrét lépések előtt a kormány részére - mivel már petíciót nyújtottak be, aminek semmi hatása nem volt - ultimátumot nyújtanak át, azonnali intézkedéseket kérve gondjaik orvoslására - tudtuk meg a Jászkun Teszövtől. A demonstráció előkészítése folyamatban van, viszont csak az aratás után kerülhet rá sor. Egyébként sincs a szövetkezeteknek pénzük a további munkálatokra. Számos esetben - megyénkben körülbelül kétharmadánál - csőd következhet az aratás után, az év végéig pedig még ennél is több szövetkezet kerülhet végveszélybe. (A szövetkezetek helyzetéről készített körképünket a 3. oldalon közöljük.) E. Z. Sorozatunk: Jászkunsági cellatitkok Régi bűnök s büntetések (6. oldal) VISZONTELADÓKNAK Tanévnyitó a szolnoki rendőriskolán Sok hölgy a hallgatók között Nem testőröket, nem is középfokú közbiztonsági szakembereket képzőnk, ahogy ez utóbbit az egyik munkaügyi kirendeltségen meghirdették - mondta a szolnoki rendőriskola tegnapi tanévnyitóján dr. Fazekas Attila megyei rendőrfőkapitány. Önök a rendőri pályára előkészítő tíz hónapos tanfolyam hallgatói lesznek, amennyiben aláírják most a megállapodásokat - folytatta. Újabb, országosan egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Húsz fiatalnak biztosít központi pénzforrásból (egy hallgató képzési költsége 123 ezer forint) általános műveltséget gyarapító lehetőséget. Emelt óraszámban idegen nyelvi, számítástechnikai, önvédelmi (testnevelés) ismereteket tanítanak. Ezeken túlmenően szociológiát, etikát, kommunikációelméletet hallgatnak az érettségizett rendőrjelöltek, akik pályaalkalmassági vizsgálaton is átestek. Felhívták a jelentkezők figyelmét arra, hogy döntésük megalapozott legyen, amikor beülnek a nyári iskolapadba, hiszen a feltételek szigorúak. Az igazolatlan hiányzás már kizáró ok, és a tanfolyam addigi költségének visszatérítését vonja maga után. Érthető, hiszen mástól venné el a lehetőséget, aki ilyen könnyelműen sáfárkodna az állami pénzzel. A tanfolyam elvégzését követően a fiatalok jó eséllyel indulhatnak felvételizni a Rendőrtiszti Főiskolára is. Bemutatkozott a tanári kar, amelyet rendőrtisztek és tiszáföldvári, szolnoki középiskolai tanárok alkotnak. A képzés helyszíne a 633-as Petőfi S. Szakközépiskola Kollégiuma. Az első osztály indítását másik két osztály követi. Jelentkezni folyamatosan lehet a szolnoki és vidéki munkaügyi kirendeltségeken. (A 2. oldalon interjút közlünk a rendőrfőkapitánnyal.) S. Cs. J. V. ajánljuk! (jjjj^TERMÉKEKET TERMELŐI ÁRON vásárolhat készletről, vagy megrendeléssel az SZOLNOK7/TTlKERESK£D€IMI Kit NYOMTATVÁNY SZAKUZLETEBEN /Szolnok, Tisza A. u. 3. Telefon: 379-404/