Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-09 / 158. szám

10 1993. július 9., péntek Autósport Az időmérés világbajnokai Fontos, hogy ezredmásodpercnyire pontos Rio de Janeiro mellett 1933-ban így száguldott át a célon de Teffé. És a Longines mérte az időt... Kik ők? A világbajnokság időmérői? Vagy az időmérés vi­lágbajnokai? Az utóbbi kérdésre csak azért nemleges a válasz, mert ebben a „sportágban” nem rendeznek vi­lágbajnokságot. Ám az kétség­telen, hogy a Forma-1 világbaj­noki futamain ők mérik a szá­guldó volánművészek időit. Mégpedig hallatlan pontosság­gal, ezredmásodpercnyire. S hogy kik ők? Nos, két éve még pontosan tudtuk a választ, a Longines cég emberei és beren­dezései működtek a Forma-1 versenyeken, de tavaly óta a TAG Heuer emblémái láthatók a műszereken. Rossz nyelvek szerint csak az embléma új... Hogy valóban mi a helyzet, arról Kaspar Amet tudna me­sélni, de a svájci űr ebben a kér­désben szófukar. Az viszont tény, hogy a pontosságáról híres Saint-lmier-i céget kérte fel Pi­erre de Coubertin báró, az új­kori olimpiák életrehívója is, hogy legyen az 1896. évi első olimpiai játékok időmérője. A Longines márka ettől kezdve összefonódott a sporttal, nem csoda hát, ha Bemie Ecclestone ezt a céget kérte fel a Forma-1 időmérőjének. A 'bemutatkozás az 1982-es Monaco Grand Prix-n fényesen sikerült. Meg­szűntek a reklamálások és a gyanú árnyéka sem vetődött az időmérőkre. Tavaly azonban jött a TÁG Heuer, s bár a háttérben bonyo­lult pénzügyi érdekek húzódnak meg, azt minden érintett világo­san látta, hogy ártana a sportág­nak, ha nem lennének korrektek az eredmények. Állítólag a Longines-nek is vannak érde­keltségei az új időmérő cégnél, Ecclestonenak is, de nem ez a fontos. Haném az, hogy az idő­mérés pontos. Hogyan működik a rendszer? Bonyolultan. A lényeg: két független rendszer működik, amelyik kölcsönösen ellenőrzi egymást. Fotocellás időmérő egységet helyeznek el a célvo­nal két oldalán, ezek között szakítja meg. a fénysugarat a ro­bogó versenyautó. Az aszfalton pedig mérősáv van. Ez nem más, mint egy rádióvevő rend­szer. Az autókon elhelyezett rá­dióadók jeleit fogják, s mivel minden kocsinak külön jele van, azonosítani tudják a célvo­nalon áthaladt járműveket. A rendszerhez egy Olivetti komputer, dekóderek, nyomta­tók, videófelvevő és sok-sok monitor tartozik. Az időmérő központból kapják az eredmé­nyeket a versenyzők a boxok- ban, a tévénézők és a sajtó kép­viselői is. Újabban a pálya egy-két kü­lönleges szakaszán mérik az ér­dekesebb időket és az ott ro­bogó autók sebességét. Ezeket az adatokat hosszú ideig fel­jegyzik a versenyek krónikái. (roóz) (Ferenczy Europress) A Benetton a Hungaroring felé robog Divatosan a bajnokságban Tom Walkinshow, a sikerkovács Egyszer volt, hol nem van, három fivér. És egy nővér. Nem külön-külön, hanem együtt in­dultak el szerencsét próbálni. S még az Óperenciás tengeren in­nen, a divatszakma dzsungelé­ben rájuk mosolygott a szeren­cse. Fiatalos, modem cuccaik népszerűek lettek, bankszámlá­juk szépen gyarapodott és ne­vük fogalom lett. Sőt, a Benetton név nemcsak a divatban lett márka! Amikor, ugyanis a Benet- ton-birodalom világméretűvé dagadt, úgy gondolták, hogy az újabb sikerek záloga egy Forma-1-es csapat lehet. S mi­vel eddig "úgy volt, hogy ha megkívántak valamit, azt meg­vették, így tettek ezúttal is. Megvásárolták a Toleman csa­patot. Szőröstül, bőröstül, mér­nökökkel, technikusokkal, konstruktőrrel, versenyzővel, mindenestül. A vásár 1985 végén történt, a bemutatkozásra pedig 1986-ban, az első Magyar Nagydíj évében került sor.‘ Hogy mennyibe került, azt sohasem árulták el, ám aligha­nem megérte az árát, mert azóta sem adtak túl rajta, sa különle­ges mintázatú Forma-1-es Be- netton-kocsik egyre sikereseb­ben köröznek a világ Grand-Prix-pályáin. Ám térjünk vissza a Toleman csapathoz! Ők sem tartoznak az ős-Forma-1-esek közé, hiszen csak 1981-benléptek színre, az Olasz Grand Prix-n. Legna­gyobb tettük, hogy ők fedezték fel a Forma-1 számára az azóta három világbajnokságot nyert brazil volánművészt, Ayrton Sennát. Olyannyira, hogy ha Jacky Ickx nem inti le a 31. kör után az 1984-es monacói esőfu­tamot, Senna és a Toleman gárda elkönyvelhette volna első Forma-1-győzelmét. Sennának azóta 39 futamgyőzelem áll a neve mellett a statisztikákban, a Tolemannak azonban egy sem. A Benetton hat győzelmet aratott - eddig. Egy kivételével mindet Európán kívül. A Belga Nagydíjon egyetlen kivívott si­ker az utóbbi idők legnagyobb tehetségének tartott német ifjú, Michael Schumacher nevéhez fűződik. A csapatot különleges szer­ződés köti a Fordhoz, ők kapják ugyanis a legújabb, legjobb mo­torokat az amerikai autósgigász­tól. Ez a hála azokért a szíves­ségekért és tesztlehetőségekért, amiket akkor nyújtott a Benet­ton, amikor minden más csapat hátat fordított a legrosszabb napjait élő motorszállítónak. Ám divatgyár és a motorosok pénze is kevés lenne a Forma-1-es sikerekhez, ezért szállt be a Nordica, a Prince, az Asolo, a Kästle, a Rollerblade, a Nitro, a Lángért, a Grafalloy, az Ektelon és a Killer Loop cég is a csapatba némi szponzorpénz­zel. S bár a márkák némelyike alig ismert, bizonyára mégis megéri, ha a Benettonnal rek­lámozzák magukat. A sikerek mögött (többek kö­zött) Tom Walkinshaw áll, aki eddig legalábbis, minden mo­torsport próbálkozásában a leg­jobb lett. Korábban a gyengél­kedő Jaguar sportkocsikat segí­tette világbajnoksághoz és ka­tegóriájuk minden fontos verse­nyének megnyeréséhez. Az ifjú Schumacher mellett az idősebb Riccardo Patrese szerepel a Benetton csapatban, s ők ketten pontosan azok, akik­ben Walkinshaw a siker lehető­ségét látja. S mivel felfelé ível a Benetton sikergörbéje, nem lenne meglepő, ha éppen a Ma­gyar Nagydíjon érnének el újabb világbajnoki futamgyő­zelmet. Roóz Péter (Ferenczy Europress) Ki fizeti a számlát? A pénz nem számít a Forma-l-ben Clark a csúcstartó Triplázó nemzetek Húszszor fordult elő Forma-1 történetében, hogy a győzelmi dobogó mindhárom fokán azo­nos nemzetiségű versenyző ve­hette át a díjakat. A nemzeteknek ebben a ver­senyében a britek vezetnek, ti­zenegy „hármas befutóval”. Második Olaszország hat, harmadik Franciaország három diadallal. Az első hármas siker négy versenyző nevéhez fűződik és az első Forma-1-es évben, 1950-ben született. Szeptember 3-án három olasz pilóta végzett az első három he­lyen: Farina, Serafini és Fagioli. Ám a második helyezett kocsi­ját sokáig egy negyedik honfi­társ, Ascari vezette. Akkor még szabad volt autót cserélni futam közben. A legutóbbi triplázásra 1983. május 1-jén került sor, s a fran­ciák vitték véghez. Tambay nyert Ferrari turbóval, Prost (Ranault turbó) és az ugyancsak ferraris Amoux előtt. Legtöbbször, hat esetben, a legendás skót, Jim Clark vég­zett két honfitársa előtt. Három­szor Surtees volt mögötte má­sodik, kétszer Graham Hill és egyszer Stewart. A hat hármas győzelem 1963 és 1965 között sikerült. Csak kétszer fordult elő, hogy ugyanaz a három ver­senyző állt egymás mellett a győzelmi emelvényen és ráadá­sul ugyanúgy! A Jim Clark, John Surtees, Graham Hill trió először az 1963. évi Brit Nagydíjon, majd 1965-ben a dél-afrikai verseny díjkiosztóján állt együtt a dicső­ség fényében. R.P.(Ferenczy) A sport az utóbbi időkben el- üzletiesedik. Nagy pénzeket kémek és kapnak a sztárok, mert csak azok vonzzák a kö­zönséget, azokon lehet keresni. Az egyik legdrágább sport az autósport. És nemcsak az elis­mert neveknek kifizetett horri­bilis pénzek miatt, hanem azért is, amibe egy autó kerül, hogy a pályáról ne is beszéljünk... Egy közönséges autó üzembentartá- sára vetítve a költségeket, az arány 2500-szoros a versenyau­tók Javára”: azért a pénzért, amennyiért a hétköznapi autó 1 kilométert megtehet, a Forma 1-es autók jó ha 40 centit gurul­hatnak. Hogy miért? Az egyik tényező: a kocsik súlya. Minthogy a Forma 1-nél igen szigorú súlykorlátozás van érvényben - 505 kiló a felső ha­tár - ezért a gyártás során kü­lönleges anyagokat kell hasz­nálni. Magnéziumból, titánból, szénszállal erősített műanya­gokból állnak össze ezek a szá­guldó torpedók. Mit jelent mindez a forintok „nyelvén”? Egy szénszálas sasszi potom 9 millió 600 ezer forintba kerül, egy fenéklemez, amely a pálya szegélykövei miatt ritkán bír ki egynél több versenynapot, mindössze 660 ezer forint. A kisebb-nagyobb koccanásoknál gyakran tönkremenő orr-rész 1 millió 800 ezer, a hátsó légte­relő „csak” 1 millió forint. A második számú költségnö­velő tényező a motor. Miután a turbo feltöltés már nem engedé­lyezett, a motor teljesítményét a fordulatszám emelésével lehet csak növelni, a modem elektro­nikus vezérléstechnika maximá­lis igénybevételével. Ez pedig megint rengeteg költséget je­lent. A cseréket is beleszámítva, a motorokra az éves kiadás egy kocsira vetítve legalább 330 millió forint. Míg a különleges üzemanya­gok eltiltásával a benzin litere 11 ezer forintról 330 forintra zuhant, a gumiabroncsok ára nem változott, sőt inkább emel­kedett: egy verseny-abroncs ma 55 ezer forint, amiből egy élvo­nalbeli versenyző évente 1200 darabot koptat el, ami megint csak 66 millió forintba kerül. Csak példaként még néhány al­katrész ára és belőlük feltétlenül szükséges éves igény, ami nél­kül nem lehet pályára lépni: se­bességváltó 9 millió 900 ezer forint és legalább 6 darab elko­pik egy szezonban. A féktárcsa 82500 forint és 120 darab kell belőle, a lengéscsillapító 99 ezer forint és 16 darabot hasz­nálnak fel évente. Újabb költségnövelő té­nyező: a biztonság. Ugyanúgy, mint a repülőgépeknél, egyes elemeket nem akkor cserélnek, amikor tönkremennek, hanem már jóval az „életkoruk” lejárta előtt. Ez pedig pénzbe kerül, nem is kevésbe. A Forma-l-ben két fős csapa­tok indulnak, vagyis két ver­senyzőnek két versenykocsi kell, továbbá - rendszerint - egy tartalék is bevetésre vár a dokk­ban. Mindent összeadva, a sze­mélyi költségeket is beleszá­mítva, évente 687,5 millió fo­rintos költségvetésből jön ki egy-egy kocsi fenntartása. Van­nak persze gazdagabb csapatok is, amelyek saját teszt-teamet is pénzelnek, külön teszt-autóval, autókkal. És most tessék mindehhez szponzort találni, olyat, aki ha mondja is, hogy „de sokba ke­rül”, azért megadja mindazt, amit az istállómester kér. Az pedig már az istállómester gondja, hogy ilyen költségek mellett se kelljen ráfizetést je­lentenie az év végén. Márkus János (Ferenczy) Fordulj balra diliverseny Egy korty tej a díj Egy korty tej a győztes ha­gyományos jutalma. No meg egymillió dollár. Egy hónapig tartanak az edzések, és még az egykori Forma-1-es világbaj­nokoknak is részt kell venniük a kezdők tanfolyamán. A döntő futamon harminchármán indul­hatnak, lélegzetelállító szágul­dásukat 300 ezer néző kíséri fi­gyelemmel a helyszínen, és másfél milliárdnál többen a vi­lág sok országában, a tévéké­pernyők előtt. Igen, Indianapolisról van szó, a híres-hírhedt 500 mérföldes autóversenyről. A legendák le­gendájáról, a legnagyobb sike­rek, és a legborzalmasabb tra­gédiák futamáról.- Soha többet Indianapolist! - mondta Jochen Rindt 1967-ben. És a következő esztendőben megint ott volt! A lehetőség, hogy három óra alatt dollármil­liomos lehet, nem hagyta nyu­godni. Jackie Stewartot viszont nem fogta meg a „Nagy Robo- gás": 1966-ban indult, hatodik lett, nyert egy kalap pénzt. „Számomra az Indy nem az au­tósport Mont Everestje! Engem nem izgat ez a fordulj balra di­liverseny” - mondta ennek elle­nére. Az „Indy 500” nem bonyolult vonalvezetése miatt lett az, ami. A téglalap alakú pálya négy, nagyjából hasonló, derékszögű kanyarból és az azokat össze­kötő egyenesekből ál. Éppen egyszerűsége miatt veszélyes. Iszonyatos sebességgel szágul­danak a pilóták, és bátorságuk a vakmerőséggel határos. Rick Mears, az 1991. évi győztes ke­véssel a célbafutás előtt 354 ki- lométer/óra átlagsebeséggel (!) teljesítette legjobb körét! A négy kilométeres verseny- pálya alapkőletételére 1908-ban került sor, egy Carl Fischer nevű úr jóvoltából. Aztán 1909. február 9-én megnyitotta az „Indianapolis Motor Speed­way”-t, de az első 500 mérföl­des versenyre 1911-ig kellett várni. A győztest Ray Harroun- nak hívták, és 119,3 km/óra át­lagot futott. 1945. november 14-én Tony Hulman vette meg a pályát és ő tette az 500 mérföl­dest a világ legnagyobb, leglát­ványosabb autóversenyévé. Az ő szavait ismétli minden évben az indítóbíró, amikor rajthoz szólítja a résztvevőket: „Gent­lemen, start your engines” - magyarul: Uraim, indítsák be motorjaikat! Az akkori 90.925 dollár pénzdíj ma már jóval megha­ladja a másfél milliót, és nem­csak a győztes részesül belőle, hanem mind az a harminchárom pilóta is, aki ott lehet a rajtnál, ám díjazzák a leggyorsabb kört és minden körben az élen robo­gót is. Néhány európai volánmű­vész is nyert Indy 500-ast, de a verseny általában az amerikaiak „belügye”. A Forma-1 hajnalán tizenegy indianapolisi verseny is világbajnoki futam volt, de még pontot szerezni sem sike­rült egyetlen nem-amerikainak. A jenkik győzelmi sorozatát igyekszik most megszakítani két egykori Forma-1-es világsz­tár, a brazil Piquet és a brit Mansell. Nelson Piquet már tavaly is próbálkozott. Irtózatosan na­gyon bukott az edzésen, és majdnem egy évig tartott a fel­épülése. Őt, ellentétben a szin­tén háromszoros világbajnok Stewarttal, nagyon is izgatja In­dianapolis! Nigel Mansellt is kemény ából faragták. A roppant nép­szerű tavalyi Forma-1 világbaj­nok néhány hete Phoenixben rohant a betonfalnak, ám ő sze­rencsésebb volt, csak könnyeb­ben sérült meg, így nincs akadá­lya, hogy rajhoz álljon a május 30-i futamon. A két világbajnok a kezdők között gyakorol és elméletet is tanul. Ám, hogy megnyeri-e egyikük az idei Indy 500-ast, azt természetesen most még nem lehet megjósolni. Hogy üde színfoltot jelentenek az idei robogásban - az kétségtelen... Roóz Péter (Ferenczy Europress) Az 1974. évi Indy 500-as győztese: Johnny Rutherford és McLarenje Rio de Janeiro mellett 1933-ban ígv száguldott át a célon de Teffé. És a Longines mérte az időt...

Next

/
Oldalképek
Tartalom