Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-09 / 132. szám

1993. június 9., szerda Sport íi „Postabank” sulipóló Szolnokon Várakozáson felül nagy si­kert aratott a Magyar Vízi­labda Szövetség által, az or­szág általános iskoláinak kiírt „Postabank” sulipóló. Csak­nem száz csapat nevezett a tornára, a szakemberek örö­mére olyan helyekről is, ahol „szűz” sportágnak számít a ví­zilabda. A helyi tornák befejezésével az elmúlt héten négy helyen már megrendezték az elődön­tőket, amelyekből az első he­lyezettek jutottak az országos fináléba. Mint korábban közöltük, Szolnokon nyolc általános is­kola csapata vett részt a vetél­kedőn, a Fiumei A. I. volt a legjobb és nemcsak csoportjá­ban, hanem az elődöntőben is első lett. Ezzel bejutott az or­szágos döntőbe, amelyet ma rendeznek Szolnokon, a Dam­janich uszodában. A többi helyről a Balasi Á. I. (Eger), a Szűcs S. A. I. (Budapest) és a Testnevelés Á. I. (Pécs) küz­dötte magát a legjobbak közé. A szervezéssel Babarczy Ro­land, egykor Szolnokon is dol­gozó mesteredző lett meg­bízva. A helyezetteket tekinté­lyes összeggel jutalmazzák. A győztes iskola 50, a második 40, a harmadik 30, míg a ne­gyedik 20 ezer forint jutalom­ban részesül. A díjakat a Pos­tabank vezérigazgatója, vagy elfoglaltsága esetén a helyet­tese adja át. Ezen kívül a gye­rekek külön ajándékot is kap­nak az intézettől. A döntőt a Magyar Vízi­labda Szövetség rendezi, de a szolnoki csapat edzője, Varga József is meglepetéssel ked­veskedik majd a gyerekeknek. Az országos döntő műsora: Fi- úmei-Testnevelési 11.00, Ba- lasi-Szűcs 11.40, Szűcs-Test­nevelési 13.30, Balasi-Fiúmei 14.10, Testnevelési-Balasi 15.10, Fiűmei-Szűcs 15.50. Ünnepélyes eredményhirdetés 16.30 órakor. Mint megtudtuk, a szolnoki fiúk szeretnének kellemes meglepetéssel szolgálni és a város vízilabda-hagyományai­hoz méltón szerepelni. Remé­lik, hogy nemcsak a strando­lok, hanem a sportág kedvelői is nagy számban keresik majd fel az uszodát, győzelemre buzdítva a jövő játékosait. *** A múlt szombati OB I-es ví­zilabdamérkőzés előtt a szol­noki játékosok elbúcsúztatták és megajándékozták Bíró Ár­pád ügyvezető elnököt, aki ez­után az Elektrosoft SE általá­nos elnökhelyettese lesz. Ajándékot kapott Cseh Sándor edző is, aki ezúttal századik OB I-es mérkőzésén ült a kis- padon. Elbúcsúztatták Krámer Mária megbízott technikai ve­zetőt is. Ebben a funkcióban a jövőben segítséget nyújt Pataki József szervezési előadó. Az egyesület új ügyvezető elnöke Urbán Lajos mesteredző lett. (pi) Meghalt Drazsén Petrovics Autóbaleset során életét ve­szítette Drazsén Petrovics, Eu­rópa egyik legjobb kosárlabdá­zója. A huszonnyolc esztendős horvát játékos halálhírét..ügy- ■ védje, Nicholas- Goyák jelen­tette be a családtól kapott in­formációkra hivatkozva. A tragédia körülményei egye­lőre nem ismertek, csak annyit lehet tudni róla, hogy a szeren­csétlenség valahol Németor­szágban történt. Újabb fiatal sportember vesztette életét az esztelen száguldásnak. Petro­vics nemcsak hazájában, de Spanyolországban és az Egye­sült Államokban is nagy nép­szerűséget vívott ki magának remek teljesítményeivel. Sapka Új feladatot bíznak a sportvezetőre. Mi sem ter­mészetesebb, minthogy ön­bizalomtól duzzadó kebellel veti magát új munkaköre tengerének hullámaiba. Ak­kurátusán bevezeti spirálfü­zetébe ^hagy idegevhm és , hazai <köntyezetbem milyen! színű sapkát kell kiosztani' övéinek. Igen ám, de amikor leltár szerint átveszi utódjától a fejrevalókat, sehol nem ta­lálja a hatost. Keres, kutat, mérgelődik, aztán ráripa- kodik elődjére, hogy be­csapta, egy sapkával keve­sebbet adott át neki. Mire a másik a hasát fogva csak ennyit szól: for­dítsd meg az egyik kilen­cest! (ni) A biztos indítás. A sportcentrum szervezésében ismét beindult Szolnokon a városi kosárlabdabajnokság, melynek mérkőzé­sein több, magasabb osztályban szereplő játékos is szerepel. Az amatőrök ugyan nem mindig örülnek a „profik” pályára lépé­sének, de részvételükkel mindenképpen emelkedik a színvonal. Bringa nélkül nem teljes az élete Tömegsport Ebben az esztendőben is megrendezésre kerül a hagyo­mányos „Kengyelfutás” tömeg­sportnap á Bagimajori Parker­dőben június 13-án, vasárnap. A 9 órakor kezdődő különböző sportversenyeken; futás négy kategóriában, női-, férfi kispá­lyás labdarúgás, nevezési díj 750 forint csapatonként, kötél­húzás, teke-foci, helyből távol- ugrás, rönghajítás, grundbirkó- zás, lövészet, köcsögtörés és végül lepényevés, mindenki jól szórakozhat. Az ellátásról a ki­települő vállalkozók gondos­kodnak. *** Június 12-én szombaton 13 órától sportnapot rendeznek Kenderesen, a Repülőgépes Szolgálat sporttelepén. A vir­tusra vágyó lakók kispályás fo­ciban, kerékpározásban, szkan- derozásban, fekvőtámaszban, és egyéb játékos versenyekben mérhetik össze képességeiket, a jó állóképességgel endelkezők a falufutás keretben adhatnak számot felkészültségükről. Bevallom őszintén a tisztelt olvasóknak, eddig nem sok sze­retni valót találtam a verseny- szerű kerékpározásban. Ha esik, ha fúj, kint van néhány „őrült” az országúton, hogy bennünket, gépkocsival közlekedőket bosz- szantsanak. Mióta Molnár Pé- tert.a Szolnoki Cukorgyár profi kerékpárosát megismertem, ez a nézetem gyökeresen megválto­zott. A hétvégi Süvegcukor Kupa győzelme után ültem le beszélgetni a bajnokkal.- Péter, mit jelent számodra ez a siker ?- Mindenek előtt azt, hogy kezdek formába lendülni, mert ebben szezonban rendre csak második, harmadik helyezése­ket sikerült elérnem.- Tíz cukor gyári kerekes indult a mezőnyben, gondolom meg­beszéltetek valamilyen taktikát.- Szerettük volna, ha Steig Csaba megőrzi első napi vezető pozícióját, amit a háztömb kö­rüli versenyen szerzett, ezért a csapat elsősorban neki igyeke­zett segített. Figyeltük a vetély- társakat, ha valaki „robbantani” akart, közülünk a legpihentebb „ragadt” a szökevényre. Vasár­nap húsz kilométerig együtt volt a társaság, ekkor szöktünk el hárman Csorvásival és Fábián­nal.- Az élen hárman felváltva ve­zettetek és szinte csapatot „mentetek". Mintha nem is el­lenfelek tapostak volna egymás mellett.-Igen, talán ez a legjobb megfogalmazás. Egyedül lehe­tetlen leküzdeni ezt a hosszú tá­vot, kell hozzá a társak segít­sége is.- Hol dőlt el a verseny?- Az utolsó húsz kilométe­ren. Megpróbáltam megszökni, ám ekkor még mindketten raj­tam maradtak, bár a fradis fiú jelezte, neki elég már, elfáradt. A maradék táv befutó hajráját rám bízták, szélámyékOmban maradtak, így nyerni tudtam.- Hogy készülsz egy-egy ver­senyre?- Hetente 700-1000 km az adagom, de a magyar körver­seny rasanennyi ségme 1 kedn fog. Általában a három észt társam­mal edzek, megpróbálunk min­dig új útvonalat keresni, ahol minél kisebb a forgalom. Sajnos ennek ellenére mindennapos konfliktusaink vannak az autó­sokkal. Milyen közeli terveid vannak?- Most töltöttem be a hu­szonhármat, úgy érzem van még tíz évem az élmezőnyben. Jelenleg nemzetközi minősítésű sportoló vagyok (az OTSH je­löli ki őket eredményeik alap­ján, jelenleg hetvenen rendel­keznek e kitüntető címmel, mint például Darnyi, Egerszegi - a szerk.), a válogatott keret tagja. Ebben a szezonban a legfonto­sabb a Tour de Hongrie hatna­pos versenye lesz számomra, de Európa Kupa és országos baj­noki futamok is várnak rám. Sokat köszönhetek a Cukor­gyárnak, hogy lehetőséget biz­tosít számomra a profi verseny­zésre. Örülök, hogy szövetsé­günk elnöke, Veres Sándor a gyár vezérigazgatója, mert így biztosítottnak látszik szakosztá­lyunk jövője. További sok sikert pályafutá­sodhoz. Kicsit jobban megis­merve a „drótszamarasok” vi­lágát, egészen másként nézek azokra a kerékpárosokra, akik eddig csak bosszúságot okoztak. (Szentmiklósi) Tiszaörs ’93 Szombaton és vasárnap nagyszabású kulturális és sportprogrammal várja Tisza- őrs az ifjúsági és sportnap résztvevőit. Szombaton (június 12-én) kulturális műsor szere­pel a helyi művelődési házban, majd vasárnap a labdarúgó pá­lyán zajlanak a különböző ese­mények. Ezek: 8.45: női- és férfi kispályás labdarúgó torna, nevezési díj: 500 forint/csapat. 14.00: tizenegyesrúgó verseny, 14.30: önvédelmi bemutató, 15.00: motocross bemutató, 16.00: kakas ütés, súlyemelő verseny, 17.00: kötélhúzás, 17.30: távolugrás, 19.00: sze­rencsekerék. SZVSI-hírek i A Fejér megyei Velencén megrendezett kajak-kenu baj­nokságon a Szolnok Városi Sport Iskola ifjú versenyzői is rajthoz álltak. A tizenhat fős különítmény eredményei: K-l 500 m: 1. Paizs Tamás, 2. Szabó László (felnőttek) K-l 500 m: 2. Gölniczvölgyi Gábor (15 éves), K-l 500 m: 5. Fekete Krisztina, 7. Hegedűs Mariann (16 éves), K-l 500 m: 2. Varjú Márton, 3. Kerek Csaba, 5. Fe­hér Mátyás (16 éves), K-l 500 m: 6. Klapper Csaba, 7. Holocsi Tamás, 10. Kocka Norbert (18 éves), K-2 500 m: 4. Fekete Krisztina-Hegedűs Mariann, 2. Kerek Csaba-Fehér Mátyás (16 évesek), K-2 500 m: 2. Czene Tamás-Ozsgyán László (15 éves), K-2 500 m: 2. Vaszkó Ottó-Szabó László (felnőtt), K-2 500 m: 7. Angyal Ró- bert-Meleg András (18 évesek), K-4 500 m: 1. Bede Csaba-Nemes Gábor-Czene Tamás-Ozsgyán László. K-l 1000 m: 1. Paizs Tamás (fel­nőtt), K-l 1000 m: 4. Gölnicz­völgyi Gábor (15 éves), K-l 1000 m: 1. Varjú Márton, 2. Keek Csaba (16 éves), K-l 1000 m: 9. Holocsi Tamás (18 éves), K-2 1000 m: 2. Czene Tamás-Ozsgyán László (15 éves), K-2 1000 m: 1. Varjú Márton-Fehér András (16 éves), K-2 1000 m: 4. Vaszkó Ottó-Szabó László (felnőtt), K-2 1000 m: 4. Holocsi Ta- más-Koczka Norbert (18 éves), K-2 1000 m: 2. Bede Csaba-Nemes Gábor (16 éves). *** A Nagymaroson megrende­zett SAN-TEAM nemzetközi kajak-kenu versenyen Nagy Zoltán és Pintér Tamás a 42 km-es táv egyharmadának meg­tétele után az élbolyban haladt, amikor Pintér Tamás lapátja egy ütközés során eltört, ezért a páros a verseny feladására kényszerült. flWV^ Harris Károly csábította Szolnokra a bajnokot Détári: sok szék között a földre? Mai műsor Labdarúgás: Magyar Kupa: Zagyvarékas - Já- noshida, Jászladány - Új­szász, Jászalsószentgyörgy- Jászberény, Cibakháza - Martfű, Kunmadaras - Ki­sújszállás, Kunszentmárton- Karcag Kezdés egysége­sen 17 órakor. A Magyar Televízió 2-es csatornája 18.55-től egyenes adásban közvetíti a Ferencváros - Video- ton-Waltham összecsa­pást. Ha az Ancona csapatában folytatná, újra olasz II. osztályú bajnokságban kellene küzdenie Détári Lajosnak, a magyar vá­logatott középpályásának, aki hajdanán a Bologna színeiben 27 B-ligás összecsapáson húzott mezt. Újabb „NB Il-es” csa­tákra azonban már nem készül „Döme”, hiszen lejárt a szerző­dése Anconában.- Telefonon tárgyaltam a ja­pánokkal is, mesés ajánlatot kaptam tőlük, de nemet mond­tam. Jó erőben érzem magam, miért mennék olyan messzire? Nevet nem mondhatok, de egy itáliai „nagycsapattal" javában tárgyalok. Hétfőn alá is írhat­tam volna már hozzájuk. Mint­hogy azonban a szerződésem körül számos vitás, homályos pont akad, fogalmam sincs, hogy alakul a jövőm. Bár a végső döntést én mondom ki, úgy érzem, sokan kívánnak pénzt szerezni abból, hogy én távozom Anconából. Amíg ezek a jogi természetű viták nem tisz­tázódnak, addig várnom kell. Őszintén szólva tartok attól, hogy a sok szék között a végén szépen lecsücsülök a földre - fe­jezte be mondandóját Détári. Bér­* mentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom