Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
Kötéltánc Egyezzünk meg egy kettesben! Vizsgaidőszak van. Aki valaha felsőoktatási intézmény hallgatója volt, annak számára e szónak súlyos jelentése van. Azért mégsem mindig kap el bennünket a frász és a hideglelés, ha meghalljuk. Akadnak - különösen utólag - mulattató emlékek is. Aki debreceni diák volt, annak számára az alábbi történetek talán ismerősek. A filozófiatörténet - ma már nyugalmazott - professzorának esetei lassan legendákká nemesednek. * A professzor érdekes ember volt. Sok különleges tulajdonsága között volt egy fölöttébb furcsa: rendelkezett ugyanis az emlősállatok legtöbbjének azzal a képességével, amely az embernél már csak igen ritkán - atavisztikus jelleggel - fordul elő, azaz képes volt mozgatni a fülét. Ám e képességét csak ritkán használta. Például akkor, ha valamelyik diák a vizsgán valami jelentősebb hülyeséget mondott. Történt egyszer (amúgy többször is), hogy egy ilyen megmérettetéskor a „küszöbértéken felüli” ostobaság elhangzott. Reakcióként azonnal jött is az „ominózus fülmozgatás”. Majd rögtön utána a meglepetés. A vizsgázó hallgató is elkezdte mozgatni a fülét! „Gólya” volt még, tapasztalatlan. Nem ismerte a professzor „gyengéjét”. Viszont - százezer közül ha egynek - neki is megvolt ugyanaz a képessége. így hát gyanútlanul „válaszolt”. Ezen viszont a professzor döbbent meg. Önkéntelenül ismét megmozgatta a fülét. A diák megint „válaszolt”. De most már a tanár sem hagyta annyiban. És ez így ment több pillanaton keresztül: szó nélkül néztek egymással farkasszemet, közben egy fülmozgatás „ide”, egy „oda”. Végül a professzor elveszítette türelmét, és egy nagyot csapva az asztalra, rákiáltott a hallgatóra:- Ne feleseljen! * A professzor nagy tudású volt és szigorú. De nagyon. Előfordult, hogy első nekifutásra a nála vizsgázók felénél is több bukott meg. Diákkörökben divatos kifejezéssel élve: rövid úton „kirúgta őket”. Mégis mindenki tisztelte. Persze, féltek is tőle. Különösen a- hölgyek. Nem hatódott meg a női könnyektől. Sőt... Valószínűleg nem különösebben kedvelte a női nemet (ellentétben gyakran kritizált tanszéki kollégájával, aki a női nemnél csak egy dolgot értékelt jobban: a női IGEN-t). A mi professzorunk - ha szóba került - azt mondta, hogy életében egy nyilvánvalóan okos nővel találkozott, azt feleségül is vette ... A vizsgázó lány volt. A professzor hívétől és az egyaránt kirepült első három „előd” példáján „halálravált” elsőéves. Filozófiatörténetből ment - Giordano Brúnót húzta. A szokatlan lelkiállapot szokatlan kezdést szült. Első mondata ugyanis így hangzott:- Giordano Brúnót 1600-ban megégették. Erre a professzor is felkapta a fejét, mire a hölgy „pontosított”:- Giordano Brúnót 1600-ban, Rómában megégették. Ezt hallván a vizsgáztató égyík >'! széírtöldökét féWönta (csak az egyiket - ez is égyik „látványos” képessége volt). A leányzó még jobban elbizonytalanodva folytatta:- Giordano Brúnót 1600-ban, Rómában, a Virágok Piacán megégették. Majd az oktató még nagyobb elképedését látva „kibökte”:- Giordano Brúnót 1600-ban, Rómában, a Virágok Piacán, máglyán megégették. Ezt már a „prof’ sem „bírta cérnával”, és ráripakodott:- Na és tessék már végre megmondani, az Istenért, hát megégett?! Mire a leányzó teljesen megszeppenve, szemlesütve:- Meg. * Abban az időben a vizsga- szabályzat a jelenleginél szigorúbb volt. Félévismétlés nélkül egy szemeszter alatt összesen két utóvizsgát lehetett „összegyűjteni”. Azt a kettőt persze akár egy tárgyból is lehetett „abszolválni”, azaz sikertelen A-, majd B-vizsga után még C-vizsga is tehető volt. De nem a mi professzorunknál. Azt mindenki tudta róla - félreérthetetlenné tette -, hogy ha ő már kétszer kirúgott valakit, annak harmadjára téljesen fölösleges próbálkoznia, fezért inkább el se mentek. Általában. Azon nagyon keveseket, akik mégis megpróbálták, a „prof’ nem zavarta el rögtön. Méltányolta a vagányságot. Ezért tételt húza- tott velük. Történetünk „hőse” kétszer már vizsgázott filozófia- történetből. Úgy „szállt el” mindkétszer, akár a sóhaj. Ennek ellenére magától értetődő természetességgel jelent meg harmadjára is, és kihúzta tételét. Túl sok időt nem vesztegetett el a felkészülésre - talán, ha öt percet. Ezt követőleg - anélkül, hogy akár csak egyetlen arcizma rándult volna - a következőket mondta:- A tételem Francis Bacon. Neve után ítélve angol, és feltehetőleg filozófus. A megdöbbent arcú oktatót látváj^y'firfytattáÚ'’"1- Professzor úr káréin, én értek a mohákhoz (valóban értett hozzájuk, még országos tudományos diákköri pályázatot is nyert egy róluk írt tanulmányával!).- Úgy tudom, professzor úr nem ért a mohákhoz. Professzor úr ért a filozófiához. Én nem értek a filozófiához. Volna egy tiszteletteljes javaslatom: egyezzünk meg egy kettesben! A professzor homlokát összeráncolva elgondolkodott az arcátlanságnak eme - minimum akadémiai díjat érdemlő - megnyilvánulásán, majd a hallgatóra nézett.- Magának tulajdonképpen igaza van - mondta, és beírta a kettest. SZ.P. A hosszú, boldog élet titka: minél többet látsz, annál kevesebbet beszélj. * Az embernek minden eshetőségre érdemes felkészülnie, csak a legjobbra nem. * Reméljük, hogy a városok és a falvak nem földrengés révén közelednek majd egymáshoz. * Ha a Hold király lenne, ő is tartana bolondot a holdudvarban. * Ahol fejadagot osztanak, a hétfejű sárkány jár legjobban. * Az a jó, ha a célnak is érdeke, hogy elérjem. * Az ember csak a hegycsúcson érzi igazán, hogy a hegy nélkül milyen kicsi. * A ló a bábszínházban azt figyeli, hogy mikor fog kilógni a lóláb... * Minden jó, ha jó a vége, a közepe és az eleje. * A nagyság átka mindenütt érvényesül, még a sakktáblán is: csak a király kaphat mattot. * Nyert ügye van a bankrablónak, ha tíz perccel később lefülelik zsebtolvajként. * Annak az almának több esze volt, mint jónéhány embernek, amely épp Newton fejére poty- tyant. * A pesszimista végleg kiábrándul mindenből, ha véletlenül valami szerencse éri. * Aki a huszadik századot kibírta, annak már a huszonegyediktől a szeme se rebben!-KS- Úgy látszik, komoly baj lehet Hússtop Magyar úri passzió
