Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám
8 1993. június 21., hétfő Műsorok----rendezvények------horoszkóp E heti horoszkóp Kos (in.21.-IV.20.) Szerelem: Nehezen tud kijönni környezetével. Saját lelki békétlenségét kivetíti a világra, s még szeretteit sem tudja megérteni ebben az időszakban. Hivatás: Minden apróságba beleköt, szinte provokálja a veszekedést. Ha vezető beosztásban dolgozik, most néhány munkatársának felmond. Beosztottként még a főnökei döntését is megkérdőjelezi. Bika (IV.21.-V.20.) Szerelem: Olyan emberekkel találkozik, akik nemcsak szellemi, hanem érzelmi téren is felvillanyozzák. Legyen azért óvatos, nem mindenki közeledik tiszta szándékkal, akad, aki kihasználja az Ön jóhiszeműségét. Hivatás: Apróbb bosszúságok teszik nehézzé a munkahelyi órákat. Kollégái közül néhány irigységből hátráltatja a munkában. Ikrek (V.21.-VI.21.) Szerelem: Ki akar tömi az egyhangúságból, szeretne változtatni az eddigi életvitelén. Ez partnerének sok kellemetlen percet okoz, s érthetően sokkal türelmetlenebb most, mint máskor. Hivatás: A munkahelyi sikereknek nem tud maradéktalanul örülni. Úgy érzi, többre hivatott, de mintha valami a cél előtt mindig visszahúzná. Pihenjen többet! Rák (VI.22.-VH.22.) Szerelem: Önfeláldozó a barátságban, a szerelemben. És erre most nagy szükség is van, partnere vagy valamelyik jó barátja nagyon számít az Ön segítségére. Hivatás: Képtelen reálisan felmérni a saját helyzetét, így aztán vagy alábecsüli, vagy nagyra értékeli saját munkáját. Mindkettőből az következik, hogy csalódás éri. A napokban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán pedagogusforu- mot tartott az MSZP Szolnok Városi Szervezete, illetve a párt megyei pedagógus tagozata. A rorum vendége Jánosi György, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő volt, témája pedig a közoktatási törvény benyújtott tervezete és a körülötte folyó viták, különös tekintettel a szocialisták által kifogásolt kérdésekre. Módosító indítványok Az előadó - mint elmondta - meglehetősen fáradtan érkezett Szolnokra. Ennek oka az, hogy a parlament illetékes szakbizottságában, a szakminisztérium képviselőivel együtt, már a hét eleje óta (naponta reggel 9-től éjjel 2-ig) dolgoznak azon, hogy a pártok módosító javaslatait integrálják a törvénybe. Ilyen indítvány pedig 760 érkezett (valamennyivel foglalkoznak is), ez (csúcsnak) számít a jelenlegi parlament eddigi működése során. A magas szám is azt jelzi, hogy alapvető fontosságú törvényről van szó. Olyanról, amelynek megalkotása során politikai és szakmai konszenzus Oroszlán (VII.23.-VIII.23.) Szerelem: Ön szívesen bó- kol, szívesen flörtöl, de nincs komolyabb szándéka. Azért arra számítson, hogy az ártatlan kapcsolat is komoly pletykává dagadhat, különösen a munkahelyén. Hivatás: Néhány kollégával nehezebben jön ki a héten, mások viszont olyan oldalukról mutatkoznak be, amit eddig nem ismert, de rendkívül vonzó az Ön számára. Szűz (VIH.24.-IX.23.) Szerelem: Az eddig ártatlannak hitt beszélgetések hirtelen nagyon komollyá válnak, s akiről azt hitte, örökké összetartoznak, most hirtelen elfordul Öntől. Ez a változás nyugtalanná teszi egész hétre. Hivatás: Legyen óvatos, a tetszetősnek látszó ígéretek mögött meghúzódhat olyasmi is, ami nemcsak munkabírását, de idegeit is felőrölheti később. Mérleg (IX.24.-X.23.) Szerelem: Szíve hirtelen lángra lobban. Lehet, hogy mindent felrúg miatta, de az is lehet, hogy csak futó kaland lesz belőle. Mindenesetre nagyon boldognak érzi most magát. Hivatás: Új terveket sző, új elképzelések valóra válásán fáradozik, de ne keseredjen el, ha nem sikerül minden azonnal, első nekifutásra. Skorpió (X.24.-XI.22.) Szerelem: Boldogságát csupán a féltékenység teheti tönkre. Hogy mennyire, az csak azon múlik, megbízik-e a társában, vagy sem. Ha igen, a hetedik mennyországban járhat ezen a héten. Hivatás: Sok új ismerősre tesz szert, közöttük olyanokra is, akik az elkövetkezendő időben vagy üzlettársai lesznek, vagy segítik karrierje, munkája sikerében. szükséges a parlamenti pártok között, s messzemenően figyelembe kell venni a szakmai szervezetek véleményét is. Ily módon rögzíteni kell az alapelveket, azt követheti a szakmai egyeztetés. A képviselő szerint a kormányzat tartott ugyan szakmai konzultációkat a tervezet megalkotása során, ezeken azonban a legcsekélyebb kompromisszumkészséget sem mutatta. Politikai természetű egyeztetésre pedig még csak kísérlet sem történt. így aztán olyan törvény- tervezetet terjesztettek be, „amelynek alapelveit a szaktárca több helyen még önmagával sem tisztázta”. A következmény ellentmondások tömege, ezért érkezett a rengeteg módosító indítvány. Bizonyíték az előbbire, hogy 40 százalékuk a koalíciós pártoktól jött, a további 60 százalékon „osztozott” az ellenzék és a függetlenek. Az MSZP 150 módosítást nyújtott be (mivel a kormányzat tervezete 128 paragrafusból áll, ebből akár egy uj törvényjavaslat is „kijöhetne”). A legfontosabb alapelvek Jánosi György hangsúlyozta: ennek ellenére „nem gondolják, hogy a szaktárca beterjesztett anyaga úgy Nyilas (XI.23.-XII.21.) Szerelem: Ne adja fel a reményt! Az apró részletek talán ijesztőek, de összességében nem olyan tragikus a helyzete, mint hiszi. Egy alapos beszélgetéssel sok mindent tisztázhatna. Hivatás: A héten ki sem fog látszani a teendőkből. Ráadásul most adódik lehetőség valami olyan tevékenységre, amire régóta vágyott, és ezt sem akarja elszalasztani. Bak (XII.22.-I.19.) Szerelem: Az egyéb gondok most elterelik figyelmét érzelmi életéről. Nincs ereje ahhoz se, hogy partneréhez kedves legyen. Szerencsére, ő megérti ezt a helyzetet, s ha tudna, még segítene is gondjai megoldásában. Hivatás: A dolgok egyre inkább kicsúsznak a kezéből, semmi sem úgy alakul, ahogyan szerette volna, de emiatt kár keseregni. Vízöntő (I.20.-H.20.) Szerelem: Ha a válás elkerülhetetlen, kár volna tovább halogatni. Ezzel csak egymást kínozzák. Ha viszont úgy érzi, tudja folytatni a kapcsolatot partnerével, ne emlegesse többé a múltat. Hivatás: A munkahelyén alaposan felborzolódtak a kedélyek. A rengeteg változás miatt mindenki türelmetlen. Lehet, hogy Ön is. A konfliktus elkerülhetetlen. Halak (II.21.-III.20.) Szerelem: Tartós kapcsolatra vágyik, ezért igyekszik a partnere kedvében járni. Ebben az időben sok Halak jegyű ember határozza el, hogy családot alapít. Akinek már van, igyekszik megszilárdítani az együttlétet. Hivatás: Ezekben a napokban végre kialakul az a helyzet, amelyben nyugodtan dolgozhat, koncentrálhat a munkájára. rossz, ahogy van”. Számos erényét, pozitív vonását maga is megemlítette. Ugyanakkor a benne levő ellentmondások „szinte szétfeszítik a törvény kereteit”. Úgy vélik, a tervezet legfontosabb pontjai (lényegében alapelvei) a következők: a tanszabadság kérdése; az iskolaszerkezet megváltoztatása; az új oktatásirányítási modell; az oktatás finanszírozásának kérdése, illetve a társadalmi esélyegyenlőtlenség mérséklése. Az alel- nök kifejtette, hogy milyen ellentmondásokat látnak a tervezet ezen pontjaiban, és ismertette a szocialisták véleményét (illetve konkrét javaslatait) az adott kérdésekben. Veszélyek Befejezésül Jánosi György elmondta: jelenleg két veszély fenyeget a közoktatási törvénnyel kapcsolatban: vagy meg sem születik (akár a médiatörvény) vagy nem lesz végrehajtható (mint a közalkalmazotti törvény). Mindkét eshetőséget „katasztrofálisnak” minősítette, amelyeket a kormányzat kompromisszumkészségével eleve el lehetett volna kerülni. A fórum második részében az előadó a hallgatóság kérdéseire válaszolt. Sz.P. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám 17.00- 18.30: Alöldi magazin - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika - Hírek, tudósítások, riportok - Mozgássérült gyerekek tábora - Tehetség ápolás - Bo- ross Péter a politikáról 18.00- 18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd - közben Zeneturmix - Lesz-e legelő Tiszasülyön? - Csaba-expó KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.10: Törvénykönyv - 8.20: Műsor- ismertetés, programajánlat - 8.40: Napközben - 11.05: Szonda - 11.35: Galeri - XII/7. - 12.00 Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.40: Falurádió - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Nemzetközi vallási híradó - 13.30: A görög katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Első közlés - 15.05: Nyitnikék - 15.35: Üzenő - 15.45: Beszélni nehéz - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.20: Zenefórum - 17.05: Eco-mix - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Összeállította: Odze György- 20.05: A népzene hagyományőrzői - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Töredékek - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Ők már bent vannak - 23.05: Nathan Milstein hegedül PETŐFI 4.30: Hajnali kalendárium -'6.03: Reggeli csúcs - 7.40: Sportreggel - 8.05: Slágerlistás filmzenék - 8.50: Apró-cseprő gyerekekről - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: Zöld telefon: 138-8082 - 9.10: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít - 11.15: Sárga tengeralattjáró - 12.00: Nótakalendárium - 13.00: Hírpercek - 13.10: Hogy tetszik lenni? - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Kettőtől ötig - benne: 15.00: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírek - 17.05: Kölyökrádió - 17.32: Ziccer - 18.30: Látatlanul - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Garázs - 19.30: Éteri múzeum - 21.00: Hírpercek- 21.10: Zeneközeiben - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Máról holnapra - éjfél előtt - 0.15-4.20: Máról holnapra - éjfél után BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Hullámok és tenger - 10.53: A nürnbergi mesterdalnokok (részletek) - 11.40: Szijjártó Jenő népzenei feldolgozásaiból - 12.00: hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.13: Zenekari muzsika - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Down to Earth - XXX/4. - 14.20: A kiskirályok (Jókai Mór regénye) - II/l. - 15.20: Magyar művészek operafelvételeiből - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kóruspódium 16.30: Eszperantó híradó - 17.00: Új hangoló - 17.30: Grieg: Holberg szvit - 17.50: A hét költője: Weöres Sándor - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót - 19.05: A belénk íródott múlt - 19.35: A London Sinfonietta hangversenye Ligeti György műveiből - 19.55: Hírek. Időjárás - 20.00: Kapcsoljuk a Milánói Scalát - Verdi: Falstaff - közben: 20.36: Búvárharang - 20.51: Helyszíni beszélgetés - 21.55: Hírek. Időjárás - 22.00: Helyszíni beszélgetés 23.22: Csembalómuzsika - 23.35: A Rádiószínház bemutatója: Idegen városban - 0.10: Hírejc. Időjárás - 0.24-2.00: Évszázadok muzsikájából TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV 18.45: Híradó - 19.00: Szolnok-sport, benne: motorsport - vitorlázás - foci - asztalitenisz - vívás - telefonos játék - Csényi Gábor javulóban - 19.30: Jász-Nagy- kun-Szolnok megye a Nemzetközi Településfejlesztési Szakkiállításon - 20.00: Édes Emma, Drága Böbe (magyar film) HBO 17.30: Babar: Repül az idő (fr. film) - 18.00: Szoknyás zsaru (fr. film) - 19.50: Ellopták Jupiter fenekét (fr. film) - 21.30: Az Ipc- ress-dosszié (angol film) - 23.15: A bérgyilkos (am. film) TV 1 5.40: Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával, falusporttal - 6.00: A Reggel- 8.05: A Financial Time heti üzleti híradója - 8.30: Közjáték - 8.35-12.05: Napközi - 9.00: Walt Disney bemutatja - 10.45: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság * 16.00: Délutáni egyenleg - 16.10: „Traffic jam” - 16.35: Képújság - 16.45: Bűvös hatos - 17.00: Hatalom és szenvedély (ausztrál sor.) - 17.30: Dimenzió - 18.10: Pénzvilág - 18.20: Napközi - 18.40: Jó éjszakát kíván a Disney! - 18.50: „Engedjétek hozzám!” - 19.00: Miami Vice (am. sor.) - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.35: Balaton Fesztivál (válogatás sikeres műsorokból) - 22.30: Europa Nostra - 23.00: Balaton Fesztivál - 24.00: Híradó - 0.05: Közjáták - 0.10: BBC-híradó DUNA TV 16.05: Évforduló - 16.10: 80 nap alatt a Föld körül - 16.35: Iskolakerülők (magyar film) - 18.10: Itt éltem - 18.30: Mesesarok - 19.0: Az amatőr (lengyel film) ,- 21.00: A polip (olasz bűnügyi sor.) SZLOVÁK 17.35: Regionális műsor - 17.45: Külföldi tudósítások- 18.15: Angol nyelvtanfolyam - 18.30: Misszió - 19.15: Gazdasági magazin - 19.20: Esti mese - 19.30: Híradó - 19.57: Sport - 20.05: Publicisztikai műsor- 20.35: Menő Manó - 20.40: Extra sportmagazin - 21.45: Film és video - 22.10: Lépések - 23.20: Wimbledon ’93 - 0.10: Események - 0.35: Teletext-hírek SUPER 13.00: Napirend - 13.30: Sport - 14.00: Európa-film - 14.30: Videogenerátor - 16.30: Élő videoshow - 18.30: Bonanza - 19.30: Detektívek - 20.00: Sport - 20.30: Média televízió - 21.00: Napirend - 21.30: Eco-record - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: IV. Henrik EUROSPORT 13.00: Kosárlabda 15.00: Tenisz - 18.00: Motorsport - 19.00: Szörfösök magazinja - 19.30: Euro- sport-hírek - 20.00: Kosárlabda - 22.00: Labdarúgás 23.00: Golfmagazin - 24.00: Eurosport-hírek - 0.30: Labdarúgás SAT 1 10.25: Bonanza - 11.15: Kockáztass! - 11.45: Szerencsekerék - 12.25: Fiatal és nyugtalan - 13.15: Trapper John - 14.10: Szomszédok - 14.40: Bonanza - 15.45: A bosszúálló - 16.40: Kockáztass! - 17.15: Mindent vagy semmit - 18.30: Hírek - 18.50: Sport - 19.00: Kulcslyuk - 19.30: Szerencsekerék - 20.15: Szerepcsere - 22.00: Akut - 22.50: Vita a tévéről - 23.00: Újdonságok és történetek - 23.45: Bosszúállók RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.00: A Főnök - 10.00: Gazdag és szép- 10.30: Forró nyeremény - 11.00: Rizikó - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin- 12.30: Hammer - 13.00: Wimbledon ’93 - 19.10: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rósz idők - 20.15: Co- lumbo - 21.45: Quincy - 22.45: Kulturális magazin - 23.10: Gongshow - 23.45: Tequila és Bonetti - 0.40: Homályos zóna - 1.15: A család réme - 1.45: A Főnök- 2.40: Beszélgetés - 3.30: Robbanékony - 3.55: Quincy - 4.45: Gongshow - 5.30: Gazdag és szép PRO 7 5.45: Lassie - 6.10: Flipper - 6.35: Mr.Belvedere - 7.00: Rajzfilmek - 8.25: Varázslatos Jeannie - 8.50: Hármak társasága - 9.15: Remington Steele - 10.10: A kalózok hercege - 11.35: Kezdeti nehézségek - 12.05: Roseanne - 12.35: Dok.film- 12.55: Air Force - 13.45: A Nílus gyöngye - 15.30: Remington Steele - 16.20: Mr.Belvedere - 16.45: Varázslatos Jeannie - 17.15: Rajzfilmek - 18.30: Hármak társasága - 19.00: Kezdeti nehézségek - 19.30: Roseanne - 20.00: Híradó - 20.15: Beverly Hills-i kölykök (am.film) - 22.05: Beverly Hills-i vámpír (am.film) - 23.40: Riporterek - 0.10: Mozgó kórház - 0.35: Hírek - 0.45: Man- cuso, FBI - 1.30: Hírek - 1.40: Hamikák - 3.00: Hírek- 3.10: Kőkemény ötös - 4.00: Cadillac Man ÚJVIDÉK 15.30: Műsorismertetés - 15.35: TV-napló - szlovákul- 15.50: TV-napló - ruszinul- 16.05: TV-napló - románul- 16.15: Rajzfilm - 16.30: Gyermekműsor - magyarul - 16.45: TV-napló - magyarul- 17.00: TV-napló - 17.30: TV-sport - 17.35: Rajzfilm - 17.45: Spektrum - szlovák ny. műsor - 18.15: Rajzfilm- 18.30: TV-sport krónika - 19.00: TV-napló - magyarul- 19.30: TV-napló - 20.15: TV-sport - 20.30: Napjaink - magyar ny. műsor - 21.30: Hírek - magyarul - 21.35: Külpolitika - 22.05: Kulturális műsor - 22.55: TV-napló- 23.25: TV-sport - 23.30: Műsorzárás MOZI Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor, fél 9-kor Dupla O kölyök, a Tallinn- ban 5-kor, 7-kor, 9-kor Facérok, a Tisza mozi A-termé- ben 6-kor, 8-kor Törvényre törve, Jászberényben 7-kor, 9-kor A kőbunkó, Török- szentmiklóson 7-kor A bambi, Mezőtúron Hanta-pa- linta, Tiszafüreden Élő pajzs, Martfűn Hiába futsz, Kisújszálláson, Túrkevén, Kun- szentmártonban, Tószegen, Karcagon szünnap Csúcsszámú módosító javaslat Csak a kompromisszum segíthet Szocialisták a közoktatási törvény tervezetéről