Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
1993. június 19., szombat Szabadidőben — családi körben 11 Beszéljük meg együtt! Ismerd meg önmagad Horgász a pácban? A karbonhorog sem örökéletű A beérkezett levelek száma mutatja, hogy sokan vannak akik nem akarják hagyni magukat belesüppedni az anyagi gondokba és elhanyagolni szellemi fejlődésüket. Van egy latin mondás „Ép testben ép lélek”, de ez fordítva is igaz. Az ép lélek biztosítja a test épségét. Remélem egy-egy válaszban többen megtalálják majd kérdéseikre a választ. Cs. K. szolnoki olvasónk leveléből idézek. „Évekkel ezelőtt amikor harmadik gyerekünk megszületett tudtam, hogy nagyobb terhek elé nézek, de elhatároztam, mindent elkövetek, nem hagyom anyagi helyzetünket megromolni. Kerül amibe kerül elgondolás alapján kezdtem egyre többet dolgozni, de sajnos az eredmény nem felelt meg elvárásaimnak. Nem panaszkodom, nem nyomorgunk, senki nem tesz szemrehányást, de gyermekeim jövője mégis nyugtalanít. Ezek a problémák miatt lettek álmatlan éjszakáim, lettem ideges, ingerült, mindig fáradt. Gondoltam teszek valamit amíg nem késő. Meghallgattam néhány agykontroll előadást, próbáltam otthon megismételni a tanultakat, megvettem az Agykontroll című könyvet és három héten keresztül minden szabadidőmet a gyakorlatokkal töltöttem el. Az eredmény nem lett az amire számítottam. Nem lettem sem nyugodtabb, sem gondjaim nem lettek kevesebbek, csak minden szabadidőm ráment. Olvastam az ön cikkét és megkérdezném. Legyen ezek után bátorságom megpróbálni ezt is, vagy olyan alkat vagyok, akinek ilyesmi nem sikerül?” Eddig az idézet és most jöjjön a véleményem. Meg kell nyugtassan önt, aki komolyan veszi előbb vagy utóbb, sikerül neki. A nyugalom nem egyesek kiváltságos joga, hanem minden élő sezrvezet belső szükséglete. Véleményem szerint egy kis hiba becsúszott már az elején. Ön túl gyorsan várt eredményt. Talán úgy gondolta 3-4 hetet kibír, mindent megpróbál és ezután már minden problémáját könnyen megoldja. Bizonyos gyógyszerek használatával el lehet érni, hogy gyorsan megnyugodjunk, ez a nyugalom hozzásegít, hogy világosabban lássuk problémáinkat és találjunk kiutat szorongatott helyzetünkből. De az élet megy előre, mindig jönnek új megoldandó feladatok és állandóan nem lehet gyógyszereket szedni. A relaxáció megadja ugyanezt a nyugalmat, de hosszabb idő után, több gyakorlat, valóságos tréning kell. Én nem is vagyok a gyógyszerek híve, több és tartósabb eredményeket értem el a relaxáció- val. Ezeket azért írtam le, mert szeretném ha ön erőt gyűjtene és megpróbálná most egy lassúbb ütemben, jobban felkészülve lelkileg. Először is próbálja visszaforgatni élete filmjét. Idézzen fel emlékezetében kellemes és kellemetlen emlékeket egészen gyerekkorától mostanáig. Ezt ismételje meg többször is, sohasem lesz két élmény egyforma. Időzzön el ezeknél az emlékeknél, próbálja újra átélni őket, és érezni fogja ez vagy az miért volt kellemetlen, mit kellett volna másként csinálni. Gondoljon arra, hogy most azért néz vissza, mert tanulni akar saját hibáiból. Végül is ez az élet egyik célja. Észre fogja venni, hogy ami az első visszapergetésnél még fájdalmas volt, most már elviselhettőbb és a múlt analízise egy iránytű lesz a jövő felé. Ha már nincsenek bántó emlékek, behunyt szemmel próbálja elképzelni önmagát, egészen aprólékosan. Először a külsejét: milyen a haja, szeme, keze stb„ úgy, mintha egy másik személyt vizsgálgatna. Tegye fel a kérdést, vajon milyennek látom ezt az alakot, olyan mint ahogy eddig ismertem? Tegye ezt meg többször és érdekes eredményre fog jutni. Az ember még saját külsejét sem ismeri nagyon sokszor, igazán pedig tükörbe mindennap belenéz, de ritkán figyeli meg és analizálja azt amit lát. Mivel leveléből azt értettem, hogy ön keresi a megoldást, ezek a gyakorlatok elegek is lesznek egy hétre. Jövő héten folytatjuk. Dr.Cherechianu Aurel pszichiáter Lidérces pecásélmény: fel- rándul a pontyozó jelzője, remekül sikerült bevágás ... gyönyörű jószág lehet, roppant erővel húz ... s pár másodperc múlva csönd és üresség, a ponty sehol; lemaradt, elment. Balszerencse? Szó sincs róla. A sorozatos lemaradásokért a horgász nem Fortunát, hanem csak önmagát okolhatja. Mert elmulasztotta az egyik legfontosabbat, a horog hegyének ellenőrzését! A halak lemaradásának ugyanis az esetek döntő többségében a tompahegyű horog az oka. Ha régi típusú horgot kötünk föl, amely nem elég éles, egy kicsiny, erre a célra szolgáló csiszolókővel tűhegyesre kell fennünk. Egyszerű a próbája annak, hogy a fenés valóban tűhegyet eredménye- zett-e: tegyük a horog hegyét a körmünkre és - a legparányibb nyomás nélkül - húzzuk magunk felé. Ha csúszik a körmön, akkor fenésből pótvizsgára ítéltetünk; tovább kell élesítenünk addig, míg a legkisebb mozdításra meg nem akad a körmön. Ma már szinte általános a lézeredzésű, karbonhorogként forgalmazott tűk használata - valóban kitűnőek, kemény hegyűek, nem egykönnyen csúsznak ki a hal szájából. Az azonban sajnos tévhit, hogy ez a nagyszerű hegy örökéletű. Az igazság az, hogy éppen mert roppant éles és finom, rideg és rendkívül sérülékeny. Elég, ha a ponty szájában valamilyen csontos részhez rántjuk, máris lepattanhat. Ajánlatos tehát ezeknek a csodahorgoknak a hegyét is rendszeresen - horgászat közben többször is - ellenőrizni. Azt is tudni kell, hogy a lézeredzésű horgok, ha eredeti hegyük lepattant, már nem fenhetők meg tisztességesen, mert az edzett felület alatt az anyag molekulaszerkezete kedvezőtlenül megváltozik. Ilyenkor tehát új horgot kell felkötni. Ez magyarázza, hoy sok „öreg” horgász változatlanul kitart a régi, megszokott horgok mellett. Igaz, ezeknek a hegye eredeti minőségben sem éppen „szuper”, de akár ötször-tízszer is könnyűszerrel, másodpercek alatt kifogástalanra fenhető. Gál Pál Ferenczy Europress Bőrünk védelmében Receptek - foltos, pecsétes szőnyegek gyógyítására Az „égési sebek” gyógyításának receptje: csipesz és borotvapenge segítségével húzzunk ki néhány szálat a szőnyeg valamelyik nem szem előtt levő részéből. A szálakat tegyük az égett lyukra vagy foltra, rögzítsük színtelen ragasztóval, fedjük le konyhai papírtörlővel, s tegyünk rá egy jó nehéz könyvet. Ha legalább egy napig így hagyjuk, a szálak szorosan a szőnyeghez tapadnak és a folytonossági hiányosság eltűnik. A piszkos, sáros cipő nyomait lehetőleg még azon nedvesen szórjuk be sóval, hagyjuk rajta 15-20 percig, majd porszívózzuk föl. A kiömlött vörösbor foltját ugyanígy szedhetjük ki, de a vörös nedűvel áztatott felületre fehérbort is önthetünk - utóbbi ugyanis közömbösíti az előbbit. A nehéz bútorok lábnyomait eltüntethetjük, ha nedves ruhán keresztül vasalóval gőzöljük a szőnyeget, s a lenyomódott részeket rögtön ezután átkeféljük. Az erős, tűző nap és a vele együtt járó ultraibolya sugárzás kíméletlenül bombázza sokszor védtelen bőrünket. Ez gyakran barna, vagy fekete foltokat eredményez az arc és a nyak bőrén, kiszárítja a ruhától fedetlen bőrfelületet. Hogyan védekezhetünk ellene? Nos, a legideálisabb az lenne, ha délelőtt 10 óra és délután 16 óra között ki sem mozdulnánk otthonunkból, munkahelyünkről, de ez csaknem lehetetlen. így az a megoldás marad, hogy reggelente az arcunkra napvédő krémet teszünk, testünk szabadon lévő felületét pedig naptejjel óvjuk. Különösen vigyázniuk kell azoknak, akik szinte egész nap a szabadban dolgoznak! Egy bizonyos kor elérése után pedig nekünk, nőknek, fokozottabban kell figyelnünk arcbőrünkre. Az egyre gyakrabban megjelenő ráncok, a szem körüli szarkalábak jelzik, hogy a havonta egyszeri kozmetikai kezelés bizony már nem elég! Sűrűbben kellene járni, de hát mit tegyünk, ha ezt a pénztárcánk nem engedi meg? Nos, a legkézenfekvőbb megoldás az, ha az illatszerboltban kiválasztjuk és megvásároljuk a bőrünknek megfelelő kozmetikumokat. Három alapvető bőrtípust különböztethetünk meg; normál, zsíros és száraz. Mindháromnak szüksége van arctisztító tejre, vagy zselére, arcto- nikra, nappali- és éjszakai krémre, valamint bőrradírra. Reggel arctejjel átitatott vattával alaposan letisztítjuk az arc és a nyak bőrét, majd langyos vízzel leöblítjük. Ezután arcto- nikkal átitatott vattával áttöröljük és vékonyan felvisszük a nappali krémet. Erre jöhet a smink és a púder. Este a fent ismertetett módon letisztítjuk az arcot és finoman masszírozva rávisszük az éjszakai krémet. Figyelem!A szem körüli érzékeny bőrfelületet kerüljük ki, annak ápolását csak esténként, a kizárólag erre a célra készült szemránckrémmel végezzük el. Ne feledkezzünk meg a fürdés utáni testápolóról sem, hiszen az időjárásnak kitett bőrfelületünk sokat veszít rugalmasságából. A mindennapi ápolás következtében bőrünk vízháztartása helyreáll, az apróbb ráncok kisimulnak, az erősebbek elhalványulnak, tehát megéri! Hetente egyszer eltávolíthatjuk az elhalt sejteket bőrradírral, és ha kényeztetni is akarjuk arcunkat, akkor valamilyen maszkot is alkalmazhatunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy a kétfajta kezelést ne egy napon végezzük!-nesamaffísmvn —1 4 \ Tengerész együttesek Ha nyaralni megyünk ... Itt a nyár. Aki teheti, pihenésre, kikapcsolódásra fordítja szabadságát. Praktikusan, észszerűen válogassuk össze útiholminkat az egy-kéthetes üdülésre úgy, hogy ne kelljen sokat cipelni. Lehetőleg egymással harmonizáló darabokat csomagoljunk be: ahány variáció, annyi „új” öltözék! Nadrág, sort vagy bermuda kerüljön a bőröndbe és természetesen a fürdőruha se fnarad- jon ki! Fotó: Korányi Pöttyös fürdőruhák Lenge összeállítás utazáshoz Nyári kötött divat Karó, kötözés, metszés Amit a paradicsom gondozásáról tudni kell A konyhakert egyik legkedveltebb növénye, a paradicsom szakszerű gondozást igényel, de a törődést bőséges terméssel hálálja meg. Ha keskeny földsáv jut részére, feltétlenül célszerű és földtakarékos megoldás a karózás: kivált az úgynevezett lugas- és karós paradicsom így - fölfelé terjeszkedve - kis területen is szép hozamot ad. Legpraktikusabbak az egyenes, ujjnyinál nem vékonyabb és legalább másfél méteres ágak, gallyak. Jobban kapaszkodnak fölfelé a kúszó hajtások, ha az oldalelágazások levágásakor a karótámokon kis csonkokat hagyunk. A karót vagy más támaszt lehetőleg északi oldalról szúrjuk le, hogy ne árnyékoljon. A paradicsom szárát legjobb laza nyolcas kötéssel rögzíteni - vékony zsineggel, műanyag kötö- zőzsinórral, esetleg rafiával. Drótot, illetve kemény drótszerű anyagot semmiképp ne használjunk, mert megsérti a növényt. A szoros, a szárat a karóhoz „szippantó” kötözés szintén sérülést, kisebesedést okoz. Átlagos növekedési ütem mellett a paradicsomot kéthetenként kell át-átkötözni, de ha kiadós nyári esők után fölgyorsul a fejlődése, ne sajnáljuk a fáradságot a rögzítés ennél is sűrűbb megújítására. Fontos teendő a paradicsom metszése^ azaz a hónaljhajtások nagyobb részének eltávolítása. Enélkül ugyanis nem a karó mentén fölfelé növekszik, hanem oldalra szétterül, s akkor gyakorlatilag kitámaszthatat- lanná, kezelhetetlenné válik. A fölösleges hónaljhajtások, amiket kacsoknak szokás nevezni (pedig valójában semmi közük a kapaszkodáshoz kifejlődő „igazi” kacsokhoz), zsenge korban akár kézzel is lecsíphe- tők vagy tőben letörhetők. Ha azonban már megerősödtek és vastagabbak, éles késsel, metszőollóval távolíthatók el. Ügyeljünk, hogy metszés közben se keletkezzenek sérülések a visszamaradó részeken - az érzékeny növény megsínyli a kis sebeket is. Dr.Komisszár Lajos Ferenczy Europress