Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
// M Ki korán kel(t) - elalszik Spiccen az asztal tetején Hogy néz a gyerek szemébe? Jogi jo-jó Tepsilesen (írásaink a 9. oldalon) Hangverseny Kocsis Zoltán zongoraművész június 21-én este 7-óra- kor a Szigligeti Színházban a mozgássérültek javára jótékonysági koncertet ád. Göncz vendége- Most azon kell gondolkodnunk, hogyan fejlesszük tovább országaink közötti kapcsolatokat, mindenekelőtt gazdasági téren, mivel kedvező alap van az együttműködéshez - mondta Göncz Árpád az Ali Alatas indonéz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen. A Magyar Köztársaság elnöke már rövid távon is lehetőséget lát a nagyobb együttműködésre, így például a járműiparban, a légiközlekedésben. KSH-adatok Április végéig az állami költségvetés bevételei gyorsabban nőttek, mint a kiadások. A négyhavi költségvetési hiány 71 milliárd forint, 4,3 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. A lakosság központi forrásokból származó pénzbevétele viszonylag mérsékelten, az egy évvel korábbinál kisebb ütemben nőtt. Mérséklődött a fogyasztói áremelkedés üteme is. Vasárnap estig tart nyitva a kempingkiállítás és vásár Szolnokon a Centrum áruház mellett. Meleg idő lesz Szép, meleg idő lesz a hét végén. A többórás napsütést inkább csak a délutáni órákban zavarja meg erősebb gomoly felhő-képződés, de legfeljebb vasárnap alakul ki záporeső, esetleg zivatar. A csúcshőmérsék 28 fok körül lesz, a jövő hét elején pedig tovább emelkedik a hőmérséklet. A melegedés hatásaként sokaknál emelkedik a vérnyomás, szédülés léphet fel. Az ingerlékenység fokozódása miatt türelmetlenebbek, idegesebbek lehetünk a szokásosnál. A Lehel Hűtőgépgyár Kft.-nél folyik a freonmentes háztartási hűtőgépgyártásra való felkészülés. A program keretében a német Elastrogan cég kapott megbízást a habosítóbe- rendezés szállítására. A gép előreláthatólag július vegén érkezik meg a gyárba. A németországi megrendelők augusztustól már csak freonmentes készüléket hajlandók átvenni a cégtől. Az igények kielégítése érdekében a gyárban teljes erővel dolgoznak azon, hogy a régi berendezéseket is mielőbb átállítsák a freonmentes habosításra. Az új technika üzembe helyezése az egész gyártósorokon az év végéig megtörténik, biztosítva a veszélyes környezeti ártalmak kiszűrését. A második félévtől kezdve az egész kereskedelmi hűtőgépgyártó vonalon is átáll- nak a freonmentes környezetkímélő habosításra. Munka nélküli középiskolások A megyei munkaügyi központhoz beérkezett adatok szerint az idén hatezren végeznek a megye középiskoláiban. A legtöbben a szakmunkásképzők padsorait hagyják el, mintegy kétezemyolcszázan, több mint 50 százalékuk várhatóan munkanélküli lesz. A korábbi sikerszakmákban - autószerelő, karosszérialakatos, esztergályos, kőműves, szobafestő-mázoló - is nagy a munkahelyhiány. A szakközépiskolások közül ezren jelentkeztek továbbtanulásra, ha valamennyiőjüket felveszik valamilyen oktatási intézménybe, akkor csak 37 százalékuk lesz munkanélküli. A gimnáziumot végzettek 39 százaléka nem talált eddig állást, ez az arány tovább romolhat, ha a hatszáz felsőoktatási intézménybe jelentkezettek egy részét nem veszik fel. Sikerre számíthatnak az elhelyezkedésben azok, akik számítógépkezelői végzettséget szereztek, valamint matematikai speciális képzésben is részesültek. Tegnap délelőtt tűz ütött ki Szolnokon a tiszaligeti teniszpályák mellett lévő faházban. Az épület egy részében átalakítást végeztek, feltehetőleg ott keletkezett a tűz. (MJ) Boross Péter menedzserházat avatott IV. évfolyam, 141. szám 1993. június 19., szombat Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara: 13,80 Ft MA és HOLNAP meggondolhatja, HÉTFŐN 18 óráig feladhatja HIRDETÉSÉT Szolnok, I. sz. Irodaház, Kossuth tér Freonmentesen a Hűtőgépgyárban Hétfőtől új pénzérmék jönnek Folytatódik az új forint váltópénzérmék kibocsátása: azt követően, hogy márciusban megjelentek az 1, 2 és 20 forintosok, hétfőn forgalomba kerül az 5, 10, 50 és 100 forintos pénzérme is. Jelenleg 3,2 milliárd darab pénzérme van forgalomban. Két éve kezdődött a pénzcsere előkészítése, s ez szakaszosan történik. A régi érmék továbbra is forgalomban maradnak, miközben az új pénzeket is kibocsátják. Várhatóan még két-három évig a régi és az új érmék egyaránt forgalomban lesznek. Ebben az időszakban fokozatosan állítják át az automatákat. Tervezik a bankjegyek kicserélését is. Már meg is kezdődött az új bankjegysorozat kialakítása. A korszerű, biztonsági elemekkel is ellátott sorozat első címletét - a 10.000 forintost - 1995-ben bocsátja ki a jegybank. Az új sorozat hét címletből áll, a 100, 200, 500, 1000, 2000, 5000 és 10.000 forintosból. (MTI) Zsúfolt program várta tegnap Szolnokon dr. Boross Péter belügyminisztert. Délelőtt állománygyűlésen találkozott a megyei rendőr-főkapitányság dolgozóival; délután felavatta a Hozam Rt. Mária utcai székházát és a megye gazdasági menedzsereit tömörítő Klub XXI-et; majd megbeszélést folytatott az MDF megyei és városi vezetőivel. Az esti órákban pedig laLottószámok: 16,40, 77, 86,88 Létminimum-ebéd a Parlamentben Krumplileves a népjóléti miniszterrel Szokatlan meghívásban volt részünk tegnap. A Miniszterelnöki Hivatal létminimum-ebédre invitálta a médiák munkatársait, a munkaügyi és belügyminisztérium államtitkárait. A Parlamentben megtartott rendezvény házigazdája Katona Tamás államtitkár volt, aki étkezés előtti „tósztjában” a következőket mondta: „Szeretnénk bemutatni ezzel az ebéddel is, hogyan él az átlagos magyar család. A szegénység kényelmetlen, de nem elviselhetetlen. Szent hitünk, hogy egy jobb időszak fog következni. Hasonló helyzetben vagyunk, mint az elvesztett világháborúk után. Immár évek óta romokat kell eltakarítanunk társadalmunk belső életéből.” Surján László népjóléti miniszter arról beszélt, hogy ma már 68% a megtermelt jövedelmek újraelosztási aránya - 50% alatti lenne a kívánatos -, csak így lehet biztosítani a társadalom szociális biztonságát. Ugyanakkor biztató az idén beindult szociálpolitikai törvénykezés gyakorlata. Következett a menü: burgonyaleves, rakott kel (200 g kelkáposztával, 50 g sertéslapockával, 10 g szójával, 8 g rizzsel, 10 g olajjal, 20 g hagymával elkészítve) és egy alma. Tb-önkormányzatok AIDS-helyzet kossági fórumot tartott a megyeháza dísztermében. A kormány második emberét valamennyi rendezvényre elkísérte Gallov Rezső államtitkár, az OSH elnöke; dr. Skultéty Sándor c. államtitkár, köztársasági megbízott; Petronyák László országgyűlési képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja és dr. Pintér Sándor vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány is. A nap kiemelkedő eseménye az 1990-ben alakult Hozam Rt.-vagyonértékelő, ÁVÜ-pri- vatizációs tanácsadó és PM-könyvvizsgáló cég szolnoki székházának és az itt működő menedzserklub helyiségeinek felavatása volt. Ondrék András, az rt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében (Folytatás a 2. oldalon) Kormányszóvivői bejelentés Szigorúbb adóztatás lesz A kormány csütörtöki ülésén idő hiányában félbeszakította az adótörvények módosítására vonatkozó elképzelések megvitatását; ebben az ügyben a jövő héten várható végleges döntés. A kabinet ugyanakkor elfogadta az adózási rendszabályok módosítását kezdeményező törvényjavaslatot és azt az Országgyűlés elé terjeszti - hangzott el a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.- Évente 200-500 milliárd forintot titkolnak el az adózók a hatóságok elől. A kormány ezért az adózás rendjéről szóló törvény módosításával egyrészt az adózási fegyelmet kívánja megszigorítani. Másrészt pedig a közteherviselésnek és a versenysemlegességnek óhajt érvényt szerezni - mondta a részleteket ismertetve Becker Pál pénzügyi államtitkár. E célok érdekében bővítenék a bejelentés alá tartozó adatkört, mégpedig olyan módon, hogy javuljanak az adóhatóság információszerzési lehetőségei azokról, akik ki akarnak bújni az adózás alól. A szankciók szigorításával kockázatosabbá tennék az adókötelezettség elmulasztását és az adórövidítési kísérleteket. Módot adnának továbbá arra, hogy adóhatóság a bírság mellett más intézkedéseket is alkalmazhasson. Becker Pál hangsúlyozta, hogy a tervezet kidolgozása során messzemenően törekedtek arra, hogy végrehajtható és teljesítésre ösztönző, s nem csupán büntető megoldásokat rögzítsenek. Messzemenően figyelembe vették továbbá az adott kapacitásokat. (MTI) Környezetvédők tábora Új fejezet kezdődött pénteken a társadalombiztosítás életében: a társadalombiztosítás önkormányzatai megtartották alakuló ülésüket, amelyen a két határozatképes testület kimondta az önkormányzatok megalakulását. Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvözölte a közgyűlést. A délelőtt 10 órakor Budapesten megkezdett alakuló ülés sikeresen zárult. A Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat alakuló ülésén megjelent 55, illetve az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlésén részt vett 54 képviselő megválasztotta a testületek 11 tagú elnökségeit, a 9 tagú felügyelőbizottságokat, valamint döntött az elnökök, illetve az alelnökök személyéről is. A választások eredményeként a Nyugdíj-biztosítási Ön- kormányzatban Nagy Sándort, az MSZOSZ elnökét a testület elnökévé, míg Szeremi László- nét, a Munkaadók Országos Szövetségének képviselőjét al- elnökké választották. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke a testület döntése alapján Sándor László, az MSZOSZ al- elnöke, alelnöke pedig Simsa Péter, a MAOSZ képviselője lett. Szintén döntöttek a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek vezetőiről. (MTI) Magyarországon 373 HIV-fertőzést regisztráltak eddig. A fertőzöttek közül 124-en - többségükben férfiak - betegedtek meg. Az AIDS-ben elhunytak száma 67. Az említett adatokat a Nemzeti Egészség- védelmi Intézet pénteki sajtótájékoztatóján ismertették. A szakértők rámutattak: Magyarországon a HIV/AIDS-fer- tőzés százszázalékos biztonsággal megelőzhető. Hazánkban a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed. Az egészség- ügyi intézményekben a vér és vérkészítmények, valamint az orvosi beavatkozások évek óta teljesen biztonságosak. (MTI) Kilencedik alkalommal rendezik meg a nyáron Szolnokon a dunántúli diákok nyári környezetvédő táborát, amely a maga nemében egyedülálló az országban. A megyei jogú város önkormányzata két, egyenként negyven személyes turnusban Nagykanizsáról és Fonyódról fogad fiatalokat. Szponzorok segítségével egy-egy turnus két hetet tölt a Tisza mentén, és napi hatórás munkával segítik a parkok, játszóterek szépítését, csinosítását, a játszóeszközök festését. A díjtalanul dolgozó diákok első csoportja július 11-én érkezik a városba, és az utolsó turnus augusztus 7-én fejezi be a környezeti városszépítést. A fogadó házigazdák színes, gazdag programról, a szabadidő hasznos eltöltéséről is gondoskodnak: többek között természeti túrákat, strandolást, sport- vetélkedőket, kulturális erőfelmérőket szerveznek.