Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-17 / 139. szám
1993. június 17., csütörtök Szolnoki Extra 7 Szolnoki agglomeráció Változások a társadalmi és gazdasági szférában A lassan véget érő sorozatban már csak a jövő néhány mozzanatának bemutatása maradt hátra. Ezúttal a társadalmi és a gazdasági szférára térünk ki, korántsem a teljesség igényével. Kiindulópontunk, hogy a településfejlesztés mindenkor csak annak tudatában folytatható, hogy bármely beavatkozás a kölcsönhatások tömegét indukálja és az egész működő rendszerre kihat. Amikor a társadalmi széfát vizsgáljuk, akkor látható, hogy itt jelentős szerepük van a spontán szerveződéseknek, a politikai célokat fölvállaló vagy éppen azoktól tartózkodó egyesüléseknek. Kívánatos, hogy ezek úgy szerveződjenek, hogy bennük a város és az agglomerációhoz kötődő valamely település érdeke tükröződjék. Nem vitás az sem, hogy a város és településcsoportja hosszabb távon azzal nyerhet a legtöbbet, ha a szellemi központjelleg minél teljesebb kibontakozás felé mozdul el. Ma Szolnok országosan a 12. helyen áll a középiskolai oktatási funkció volumene alapján. A felsőoktatás tekintetében a város pozíciója gyengébb, bár az intézmények vonzása regionális, illetve országos. A város szellemi központjellegének fontos elemei a múzeumok, a könyvtárak, a színház, az a tény, hogy rádióadással rendelkezik. Egészében véve azonban az állapítható meg, hogy Szolnok még alföldi viszonylatban is csak az 5. legfontosabb szellemi központnak tekinthető. A fejlesztés lehetőségei a város funkcionális súlypontjaihoz köthetők, így a közlekedéssel, szervezéssel, irányítással az alföldi régiót érintő terület- és településfejlesztéssel kapcsolódhatnak. A tercier és kvatemer funkciók egyébként is indokolt, és a város hosszú távú érdekeinek megfelelő fejlesztése az egyre növekvő munkanélküliségi problémákkal is összefüggésbe hozhatók. A munkanélküliség problémájának kezelésénél azt a stratégiát célszerű követni, hogy biztosítani kell az átképzés sokrétűségét olyan céllal, hogy a munkahelybővülés az új, inaktív jellegű iparágak területén és méginkább a tercier és leginkább a kvatemer szférákban valósulhasson meg. Ehhez mind a szakképző és átképző intézményrendszert modernizálni kell, mind pedig a felsőfokú oktatás jövőbeni szükségletekhez igazított skáláját bővíteni kell. A gazdasági szféra megfelelő alapot biztosít a város fejlődésének és mérete révén, működtetése alapján. A jövőben a hajtóereje lesz az agglomerálódási folyamatnak. Ez volt a városnak az a szférája, amelyben az elmúlt évtizedek során nagyarányú változások zajlottak le, de ez az indukált fejlődés túl gyors volt, így egyrészt bizonyos aránytalanságok jöttek létre a szférán belül, másrészt a gazdasági szféra mögött az infrastruktúra látványos módon lemaradt, a társadalmi szférában bekövetkező változások is csak különböző nagyságú késésekkel követték a változásokat, míg a környezeti szféra is csak hiányosságokkal, a meg- és túlterhelés látható jeleivel tudta elviselni a termelés bizonyos ágazatainak látványos felfutását. Bár az is igaz, hogy e nélkül Szolnok nem lenne az, ami. A gazdasági szférában meglévő aránytalanságok és ellentmondások az ipari szerkezetnek az innovatív jellegű ágazatok felé való elmozdulásával, az agrártermelés belterjes és fogyasztópiac-orientálttá tétetével szüntethetők meg. Meg kell találni az agglomerációs övezet településeinek nagyobb arányú és hatékonyabb bekapcsolását, a településcsoport egésze gazdasági boldogulásának előmozdításába. Ez mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén lehetséges. Az ingázás mellett keresni kell a kooperációs kisüzemek létesítésének lehetőségeit, az agglomáerációs övezetben, illetve a bedolgozórendszer elterjesztésének módozatait. Bizonyos tendenciák már ma is megfigyelhetők, bár néhány folyamatot az elmúlt idők változásai széttörtek.-feTalálja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink faladatául szabtuk, találják ki, mely régi vagy valamikori épületet, épületegyüttest ábrázolnak a Kardos Tamás fotóművész gyűjteményéből származó felvételek. A legutóbbi feladványunkra nagyon sok helyes megfejtés érkezett. A képen a mai buszpályaudvar egykori területét láthattuk. A helyes megfejtések közül az alábbi szerencsés nyertesek kapják meg a Szolnoki Mozaik kiadványt és a belevaló képecs- kéket: Csöndé Zsuzsa, Dobos Pálné, Kontra József, Nagy Ferenc szolnoki olvasóink, akik nyereményeiket szerkesztőségünkben átvehetik, míg Faragó Hajnalka csataszögi lakosnak postán küldjük el. Kedves olvasóinktól pedig várjuk a következő megfejtést. Esti - mese? A televízió még ily nyáridő- ben is jelentős szerepet foglal el életünkben. Mind a felnőttek, mind a gyermekek esetében. Ez utóbbiaknál az esti mese a nap egyik fó „attrakciója”. Furcsa módon azonban az esti mese délutáni mesévé alakult. Hiába kapcsoljuk be a készüléket a csemeténk kedvéért, mese helyet Miami Vice-t és hasonló „szuper” filmeket nézhetnek meg. Csupa kedvességgel és némi vérrel. Ha aztán a gyerek éjjel nem alszik, magunk lehetünk hibásak, ha engedtük nézni a „mesét" lefekvés előtt. Legalábbis régi hagyományként : este nyolckor gyereknek ágyban a helye. így aztán esetleg azon sem csodálkozhatunk, hogy akár esti akár nem az a mese, Piroska és a farkas helyett G. I. Joe kommandót nézhet csemeténk. Délelőttönként pedig egymáson próbálják ki legújabb hadi tudományukat. Ki többre viszi, felnőttként akár kitűnő bankrabló is lehet. - ez A szolnoki Városi Művelődési Központ Balett Iskola növendékei és a Szolnoki Balett várakozásnak megfelelően győzött az Országos Balett és Moderntánc Versenyen Debrecenben. A szolnoki közönség június 18-19-én tekintheti meg a nyertes produkciókat az évzáró balett koncerten. Az oldalt szerkesztette: Vági E. Zoltán Rodeopálya Szolnokon Az egész napi megfeszített — avagy kevésbé megfeszített- munka után jól esik a pihenés, a kikapcsolódás. A nyári melegben az emeletes házak mindettől „mentesítik” az ott lakókat, így vágynak a szabadba. Felnőtt, gyerek egyaránt. Szolnokon van számos lehetőség, de nézzük a legfrekventáltabb helyet, a Tisza- partot. Sokan sétálnak, fagyiznak a sétányon. Kisgyerekek, fiatalok, idősek - nemre, korra tekintet nélkül. Friss levegőre, kikapcsolódásra vágynak. Bár mindenkié a közterület, de egymás semmibe vétele már túlmegy néha a tűrés határán. A kutyákat úgy-ahogy megszokta a közönség, és egyre kevesebb is van belőlük az „emberek számára kijelölt területen”. Van helyette más! A gyönyörűbbnél gyönyörűbb, a drágábbnál drágább kétkerekű szerkezetek sok mindenre képesek. Nem fogyasztanak benzint, nem szennyezik a levegőt, és száguldani is lehet velük. Sőt, rodeózni! Csak ott a gond, ha a sétáló embereket nézik egyesek a bójáknak. Ha pedig egyszer elvéti a „bóját” valaki, belegondolni is rossz mi történik, főleg ha egy kisgyerek szenvedi el a balesetet. A kutyák után talán a biciklisek számára - vagy a sétálók számára? - ki kellene jelölni egy területet. Esetleg a hivatalos közeg kemény fellépése szükségeltetne kora esténként a mindenki által közkedvelt területen. Ha már a fejekben nem történik semmi. Pedig tábla hirdeti : Kerékpározni tilos! Ha gépkocsival követ el valaki szabálytalanságot, megbüntetik. Ha biciklivel... -ezHázasulandók Az ifjú, gazdag, diplomás férjjelölt, szóval egy jó parti, meglehetősen szorongott az ebédnél, a gyomra összezsugorodott, de azért gyűrte lefelé a csodálatos gombapörköltet, mert ha nem eszik férfiemberhez illően, még megsértődik. A szerényen, de ízlésesen megterített asztal körül a népes család, kínos csend, a mama belerúgott eladó leánya bokájába, ami azt jelentette, hogy fiam, ne csámcsogj. Jó, egy ideig nem csámcsogott a kisasszony, aki pedig városszerte nem arról volt híres, hogy mindig csukva tartja a száját, beszélt az akkor, amikor nem kellett volna, de most az illendőség kedvéért hallgatott. Aztán elfeledkezett magáról, és újra csámcsogott, kapott egy újabb bokánrúgást, és nem bírta tovább, belekiáltott a csendbe:- Jóvan!!! Kócos A város szégyene Megalakult a FILMOSZ Tékakesergő Panaszkodnak az ország videotékásai. Úgy érzik, szinte hadjárat indult ellenük az utóbbi hetekben, s kiszolgáltatott helyzetükben létüket érzik veszélyeztetve. Márpedig a filmbarátok nem örülnének annak, ha környékükön sorra bezárnának a videokölcsönzők és egyben egy szolgáltatási ág is megtizedelődne. Szolnok lakóinak véleménye a városkép szempontjából elég sokrétű. Az emberi szem - „furcsa módon” - a hibákat sokkal hamarabb felfedezi, mint a szépséget. A belváros egyik legszebb utcája a Mária út. Régebbi és újabb házak - némelyik igazán impozáns - állnak itt a zöld lombsátor mögött. Alatta végig parkoló autók. Sajnos néhány közülök az utca elején már évek óta - rohad. A tulajdonos nem kíván velük közlekedni többet? Vajon miért használja az utcát roncstelepként? Hiába írták az ócska ponyvára : Szégyen! A A környezetvédelem előtérbe kerülésével egyre több vállalkozás jelenik meg hazánkban e területen. Régiónkban működik az AGRONETT Kft., mely elő- sorban a mezőgazdaságban jelentkező problémák megoldására helyezte a hangsúlyt. Az általuk kidolgozott eljárásokat licence által kínálják az üzemek, magánszemélyek részére. Mindemellett rendelkeznek saját fejlesztésű termékekkel is. Köztük kiemelkedő az Unitiszt zsíroldószer, mely kiválóan alkalmas mind az iparban, mind a háztartásban. Példaként említve az utak olajszennyeződésének tisztítását, melyre a tűzoltóság használja a készítményt. Az ásványi olajokkal szeny- nyezett talajok és vizek ártalmatlanítására is rendelkeznek korszerű eljárással. Ez mikroorganizmusok bevetésével törváros szégyene! - mintha senkit sem érdekelne. Talán a jobbik eset ez, mivel nem szétbontva, darabokban áll az autó az utcán. Ugyanis néhány helyen ilyet sem nehéz felfedezni. Ha pedig elhagyjuk a nyüzsgő központot, és elindulunk a város külterületén sokkal több roncsot találunk. Akár a mentetlenen, akár a Zagyva partján. Pedig vannak roncstelepek a városban. Vajon miért nem oda kerül egy halálra ítélt autó? Vagy csak ennyire érdekel bennünket környezetünk és annak szépsége? - ez ténik, melyek szabályszerűen elfogyasztják a szénhidrogéneket, majd szervezetükben bontják azt le. A mezőgazdaságban hasznosítható eljárásaik és termékiek közül a magángazdák által is használható fagyvédő anyag a hagyományos füstölést váltja ki. így az álló kultúráknál (szőlő, gyümölcs) a téli 18-20 C-fokos fagyok kárait hivatott megakadályozni.A talajban lekötött foszfor mobilizálására is kínálnak megoldást. A növényvédelem miatt keletkező talajszennyeződést egy olyan eljárással lehet csökkenteni, mely például a gyomirtó szerek hatásidőtartamát növeli. A növényvédőszeres göngyölegek ártalmatlanítására is vállalkoznak. Az így megtisztított göngyölegből aglomerátum készíthető, ami újra felhasználható. - ez Május 15-én lépett hatályba a Btk. módosítása, mely börtön- büntetéssel fenyegeti a szerzői jogok megsértőit. Ha valaki szerzői jog védelme alá tartozó műsoros kazettát másol és azt árusítja, kölcsönzi, bűntettet követ el. Tény, hogy a videokölcsönzők melegágyai voltak a feketekazetták készítésének és terjesztésének, ám korábban is túlzás volt azt állítani, hogy mindegyik tékában foglalkoznak fekete-kereskedelemmel. Ahogy utólag rekonstruálni lehet, az új törvény életbe lépését követő napokban a rendőrség, vélhetően legfelsőb parancsra, azonnal országos akcióba kezdett. Sorra keresték fel falvakban, városokban a videokölcsönzőket, s ellenőrizték a kazettákat. Ebben semmi kivetni való nincsen, hiszen a hatóságnak bármikor joga ellenőrizni, hogy betartják-e a törvényeket. A gondot az jelentette, hogy a rendőröket kissé váratlanul érte az új feladat. Többnyire teljesen felkészületlenül kopogtattak be a videotékák ajtaján, nem tudván, hogy még a szakemberek számára is nehéz megkülönböztetni a hamis kazettát az eredetitől. Nem csoda, hogy a videós szakma egyik napról a másikra felbolydult. A tapasztalatlan, hiányosan tájékoztatott rendőrök eredeti kazetták tucatjait, százait emelték le a polcokról és gyűjtötték össze, csakhogy eredményt produkálhassanak. Az elkobzott kazeták miatt mind jelentősebb a tékások bevétel kiesése, e miatt kevesebb új filmet tudnak vásárolni, s bizony jónéhányukat a csőd szélére sodorhatja a nem átgondolt ellenőrzés. Ezért gondolta úgy négyszáz videokölcsönző tulajdonosa, hogy a szolnoki székhelyű Filmterjesztők Országos Szövetsége (FILMOSZ) keretén belül megalakítják a videós szekciót, melynek célja a videotéká- sok szakmai érdekvédelme. Terveik között szerepel, hogy a rendőrség szakembereivel és a feketepiac ellen küzdő Ásva Alapítvány munkatársaival közösen írásba foglalják, melyek a hatóság és a kölcsönzőtulajdonosok jogai és kötelezettségei az ellenőrzések során. Az új tömörülés felajánlja segítségét a rendőrségnek is, kész segítséget nyújtani a begyűjtött eredeti és hamis kazetták felismeréséhez. Mint Demeter István, a FILMOSZ elnöke hangsúlyozza, a videós szekció nem a rendőrség ellenében alakult, s nem az ellenőrzések ellen kíván fellépni, hanem szakmai segítséget kíván nyújtani, hiszen a legálisan tevékenykedő tékásoknak is érdeke, hogy visszaszoruljon a videó feketepiac, s a kölcsönzőkben csak legális műsoros kazettát lehessen forgalmazni. F.T. Mezőgazdasági környezetvédelem