Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-17 / 139. szám
2 Körkép 1993. június 17., csütörtök Kuba megárvuit Havanna. Kedden katonai tiszteletadással hivatalosan elbúcsúztatták a Kubában állomásozó orosz csapatkontingens utolsó, mintegy félezres létszámú egységét, amely a napokban tér haza a szigetországból. Az egység kivonásáról még Gorbacsov szovjet elnök idején, 1991-ben született döntés, amelyet a havannai kormány sértődötten fogadott. Közös felügyelet Washington. Közös felügyelő testület alá helyezik a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádiót és módosítják tevékenységüket - jelentette be kedden este Bili Clinton amerikai elnök. Az elnök nyilatkozatában rámutatott: - Az egykori vasfüggöny mögötti országokban a szabadság épülete még nem készült el, a legtöbb állam igen nehéz körülmények között fáradozik a demokrácia alapjainak megszilárdításán. Ezeknek az államoknak változatlanul szükségük van olyan hírforrásra, amely megbízhatóan mentes saját kormányuk manipulációitól. Jólértesült források szerint a reform nem jelent változást a SZER közép-kelet-európai adásaiban. „Függő légihíd” Szarajevó. Kedd délután ismét felfüggesztették az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szarajevói „légihídját”, miután az egyik segélyszállító repülőgép a leszállópályához közeledve légvédelmi radarok jeleit (azaz valószínűleg a ,j jji^lés^lőkészple.teit) észlelte. A légihíd szerdán sem üzemel - közölte az ENSZ jugosztáviái béke- fenntartó erőinek szóvivője az AFP-vel. Szegény az ENSZ Bécs. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár szerdán délelőtt beszédet mondott az osztrák parlament plenáris ülésén. Az ENSZ feladatainak megsokszorozódására való tekintettel - és az ezzel együtt járó tekintélyes költségnövekedés miatt - kérte a tagországokat, hogy az idén „fizessenek még többet”. Elmondta, hogy a költségek tavaly az 1991. évihez képest megháromszorozódtak, az idén pedig minden jel szerint megduplázódnak 1992-höz képest. Tőzsdeguru New York. Rekordot döntött a Wall Streeten a magyar származású George Soros tavalyi bevételével, ami elérte a 650 millió dollárt. A milliárdos, akinek piaci fellépései, de pusztán pénzpolitikai jóslatai is immár komoly befolyásoló tényezői a pénzpiaci folyamatoknak, a Financial World című magazin szerint az első helyet foglalta el 1992-ben a 100 legmagasabb jövedelmű Wall Street-i tőzsdeguru profitlistáján. Soros a szaklap szerint ötpercenként keresett 19 ezer dollárt. Román vasút Bukarest. Szerdán hajnali 4 órakor - tízórás tárgyalás után - Brassóban megegyezés született a hétfő reggel óta sztrájkoló román mozdonyvezetőket képviselő szabad szakszervezet, illetve a vasúti fő- igazgatóság képviselői között. A bukaresti rádió jelentése szerint a vasútigaz- gatóság lényegében teljesítette a mozdonyvezetők valamennyi lényeges követelését. Elsőfokon nyolc évet kapott Husánggal ölt a siketnéma (Folytatás az 1. oldalról) A megyei önkormányzat standján a Jászsági Népi Együttes néhány tagjának látványos előadása fogadta a látogatókat. A sajtótájékoztatón dr. Takács Rezső, a szak- kiállítás szervezőjének köszöntő szavai után Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke tartott rövid ismertetőt szűkebb pátriánk gazdasági, idegenforgalmi és természeti adottságairól és befektetési lehetőségeiről. Lakatos István, a Térségfejlesztési Iroda vezetője komoly érdemnek nevezte azt, hogy a megye három nagy tájegysége együtt jelent meg az első ilyen jellegű országos rendezvényen. (Dr. Verebély Imre, a Belügyminisztérium államtitkára is példaértékűnek minősítette a megyei pavilont, hisz egyedül Jász-Nagykun-Szolnok megye produkált olyan komplex kiállítást, ahol az önkormányzatokat és a kommunális szolgáltatókat együtt mutatják be.) Szóba került persze az is, hogy a megye legégetőbb gondja a műszaki infrastruktúra (távközlés, csatornahálózat) fejletlensége, ezért jelentős fejlesztések indultak meg. Ezek azonban óriási pénzösszegeket igényelnek, csupán a közműolló „összezárása” a számítások szerint 18 milliárd forintot igényel. Ugyancsak nagyszabású tervek születtek a távközlés fejlesztésére, melyek megvalósulásával 1994 végéig a megye mind a 77 települése bekapcsolódhat a nemzetközi távhívó rendszerbe. Németh Róbert, az Alföld Rt. Samsung-fejlesztés és -piac Interjú Sraud Vilmos alelnökkel- A kormányzat a forint leértékelésétől az export növekedését várja, amire szükség is van, hiszen külkereskedelmi mérlegünk deficitje meghaladja a 700 millió dollárt. . .- A jászfényszarui televízió- gyár termékeinek 30 százalékát eddig is exportáltuk, az elektronikai piac nyomott, az elektronikai cégeknek nehéz nyereséget realizálni, de válaszolva a kérdésére, a mostani forintleértékelés ugyanannyira sújt min- két, mint amennyire gazdaságosabbá tehetné az exportot. Ugyanis alkatrészeink nagy részét külföldről szállítjuk be.- Ez érvényes az egész magyar elektronikai iparra?- Más nevében nem szívesen nyilatkozom, de az biztos, hogy Magyarországon nincs például színesképcső-gyártás, amely átlagosan a hazai tévékészülékek nyersanyagárának 45 százaléka. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elektronikai iparban használatos műanyagok is csak külpiacokon szerezhetők be, már könnyen kiszámítható, hogy amit az exporton nyerhetünk, azt bukjuk az importon. Egyébként, mint ahogy említettem, az egész európai piac alulértékelt, az elektronikai cégek túlélésen vajúdnak. Azonban Jászfényszarun növelni fogjuk a termelést az olcsóbb munkaerő miatt. Hosszabb távon 4-5 éven belül az exportlehetőségektől függően a gyár termelése elérheti az 500 ezer tévékészüléket, és ez már arra ösztönzi a koreai anyagyárat, hogy fejlesztést is hozzon Magyarországra.- Ez mennyiben befolyásolja a jászfényszarui gyár életét?- Ha a fejlesztés is idekerül, nagyobb lesz a hozzáadott érték, növekedhet a nyereség és nem utolsó szempont, hogy a munkahelyek száma is emelkedni fog. Külpiacokon való megjelenésnél pedig fontos, hogy ebben az esetben a gyár megkaphatja a SOL 9001-es besorolást, ami a vásárlóknál mintegy garanciaként szerepelhet.-spanA „Két Lofíi” nyerőszámai: 17,23,33 és 18,48,50 Peres Sándor még fiatalember, eggyel innen a húszon. Kuncsorbai, hat osztályt végzett, és a szüleinél dolgozott a tanyán. Siketnéma volt, érzelmileg csekély tűrőképességű, esetenként túlérzékeny, szorongó típus. A tragédia 1992. december 11-hez fűződik, amikor a helyi presszóban ücsörögtek, iszogattak az ismerősökkel. Este tizenegykor zárt a helyiség, ezért még vásároltak egy üveg bort, és többen a presszó előtt, az utcán folytatták a diskurálást. Ott volt Peres Sándor meg a testvére is. A testvér jelbeszédekkel kérte, a bort hagyja meg neki, de Peres azt közölte, meg kell azt inni, ha már megvették. Végül hajlott a szóra, kerékpárra ült, azonban elesett, és a bor fele kidőlt. Ezek után elindult az éjszakába, és azt gondolta, hazaért. Holott egy másik tanyába tévedt be. A zajra, szokatlan zörejre kijött a 72 éves gazda, akit Peres Sándor ököllel leütött. Hogy miért, erre nem tudott megfelelő választ adni. Nem volt elég, letört egy faágat, és ahol érte, vágta a mit sem sejtő idős embert. Mivel még mozgott, menekülni próbált, felemelt egy közeli fenyőfarönköt, és azzal püfölte. Sőt a földön fekvő, tehetetlen áldozatába többször belerúgott és megtaposta. Ezután visszaballagott a presszó elé, ahol még beszélgettek páran. Köztük volt testvére is. Sírva közölte velük: megöltem egy bácsit. Hitték is, nem is a történetet, ezért hárman elindultak a férfi tanyájához. Látták, csupa vér minden, az illető nagy nehezen bevánszorgott a konyhába. Riasztották a mentőket, de az áldozat a kórházba szállítás közben meghalt. Nem véletlenül, hiszen húsz külsé- relmi nyomot, csont- és koponyaalapi töréseket, agyzúzódást szenvedett. A különös ügyet elsőfokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság dr. Jenő- vári László tanácsa tárgyalta. Peres Sándort bűnösnek találták, és emberölés bűntette miatt nyolc év börtönre ítélték. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M. Kabinetkérdések Kormányülés - nyáron is Önmagának is feszített nyári munkatempót diktál a kormány, amikor rendkívüli nyári ülésszak megtartását javasolja az Országgyűlésnek. A miniszter- elnök indítványa a június 16,-augusztus 31-e közötti hetekre szólóan kevesebb pihenőt és több munkát ígér a képviselőknek és a kabinet tagjainak egyaránt. A miniszterek többsége tehát csütörtökönként előreláthatóan az idei nyáron is - vidéki szabadságát megszakítva - Budapestre utazik. A miniszterelnök nagy súlyt helyez arra, hogy a kabinet határozatképes legyen, ehhez pedig a miniszterek több mint felének jelen kell lennie a döntéseknél. Külföldi út, betegség vagy programtorlódás alkalmával a politikai államtitkár képviseli a tárca vezetőjét a kormány ülésén. Az államtitkároknak azonban nincs szavazati joga. A nyár folyamán - a kormány megítélése szerint - rendkívül fontos témákat kellene megvitatniuk a képviselőknek, egyebek közt a villamosener- gia-fejlesztésről, a csődeljárásról, a honvédelemről vagy a büntető jogszabályok módosításáról. Összesen mintegy húsz törvényjavaslat vár a képviselők állásfoglalására a rendkívül nyári ülésszakon, igaz, ezekkel a témákkal a kabinetnek már nem kell foglalkoznia, mert az elmúlt hónapokban már megvitatták őket. Ugyanakkor fel kell készülniük a szeptemberi „rendes” őszi ülésszakra, s eközben jó néhány olyan kormányrendelet és -határozat meghozatalára is szükség lesz, amely kiegészíti a törvényhozók munkáját. Juhász Judit (Ferenczy E.) A szegénység vámszedői Tiszaburán Növekszik az eladósodás Lakossági megtakarítások (Folytatás az 1. oldalról) lyel beszéltünk, viszont egyik sem kívánta a nevét adni nyilatkozatához. Félnek, és a halálos fenyegetés sem ritka. De mi is történik pontosan? A szegényebb család kölcsönért fordul egy másikhoz. „Folyósításánál” gondok nem merülnek fel, bármikor, bárkinek adnak. Attól függően, ki mennyire van megszorulva, és éppen hányadika van, úgy változik a kölcsönre tett kamat is. Ez általában 50-től 100 százalékig terjed, az átlagos mérték a 70-80 százalék. A kölcsön és kamat behajtása sem gond. A postánál kifizetések esetén mindenki sorban áll, adós és hitelező egyaránt. Ekkor nem ritka a hangos szóváltás és a verekedés sem. Mára odáig fajult a helyzet, hogy egyesek meghatalmazással veszik fel mások pénzét. Ebből juttatnak vissza némi összeget az adósnak, természetesen újabb kamatra. Az elmondások szerint néhány hónap alatt akár 40-50 ezer forint is összejöhet kamat címén - egy családtól. Szekeres János polgármester szerint a községben körülbelül 200 család szorul rendszeresen erre a megoldásra. Az átlag kifizetések 15 ezer forint körül mozognak. Márpedig ezt nézve, közel hárommillió forint az az összeg, mely a 200 család fenntartását szolgálná, azonban ennek csak töredéke jut el a címzettekhez. Ami viszont tény, hogy a hitelezőknek nem megy rosszul. Többüknek kocsijuk, szép házuk van, munkahelyük azonban nincs, rendszeres segélyt kapnak ők is. Ehhez képest az adósok egy-egy lakásban 10-12-en tengődnek néhány ezer forintból. Sok esetben kenyérre sem telik, a gyerekek éheznek. Vajon a segítséget honnan várják? Természetesen a polgármesteri hivataltól. Ha pedig nem kapnak pénzt, akkor a hivatalt hibáztatják mindenért. A helybeliek szerint ekkor is a legnagyobb hangadók a hitelezők. Hogyan lehetne mindezen segíteni? Létezik már jó néhány cigány érdekvédelmi szervezet. Azonban valahogy mégsem jut el fülükbe mindaz, hogy saját társaikat használják ki egyesek. Mert mi lenne akkor, ha maga a szervezet segítene az önkormányzatoknak a problémák megoldásában ? Reméljük, a segítség hamarosan megérkezik Tiszaburára. - ez Megszűnt a zajos együttlét az Aerocaritásszal Májusban a lakossági bruttó megtakarítások elérték az 1127,5 milliárd forintot. A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint egy hónap alatt a megtakarítások közel 8 milliárd forinttal emelkedtek. Áprilisban a növekedés 24 milliárd, márciusban 19 milliárd, februárban 20 milliárd forint volt. A tájékoztatás szerint tovább növekedett a bankokban elhelyezett lakossági betétállomány, mind a forint, mind a devizabetétek összege. Hosszabb idő után megállt a pénzintézeti értékpapírállomány emelkedése. Márciusban ez az összeg elérte a 200,4 milliárdot, áprilisban nem növekedett, májusban viszont több mint 1 milliárd forinttal csökkent. Ugyancsak megszakadt a készpénzállomány bővülése is. Két hónapja 280 milliárd forintos szinten stabilizálódott az állomány. Kis mértékben tovább növekszik viszont a lakosság eladósodása. A lakossági hitelállomány 216,9 milliárd forintra emelkedett május végén, így a nettó megtakarítások szintje elérte a 910,6 milliárd forintot. A nettó megtakarítások májusban 6 milliárd forinttal, áprilisban 23 milliárd forinttal, februárban 20 milliárd forinttal, januárban pedig 9 milliárd forinttal emelkedtek. (MTI) A Hetényi Géza Kórházban megszűnt Aerocaritas helikopter-leszállóhelyhez közeli házak lakói a szervezet elnökének egyik minapi megjegyzését sérelmezték. Seres Béla a környék lakóinak nevében jelent meg, vastag iratcsomót mutatott be, melyből kiderül(het), mióta húzódik ez az ügy; hány hivatal vett részt benne. Két éve, a lakók és a szervezet közötti kötélhúzás kezdetén harminckét tiltakozást gyűjtöttek össze a leszállópálya építése ellen. Legutóbb a miniszterelnöknek írt levelet ki- lencvenketten támogatták.- Még meg sem épült a leszállópálya, amikor mi már tiltakoztunk - jegyzi meg a lakók képviselője. - Már akkor tudtuk, hogy nincs meg a szükséges védőtávolság. Az épületek a hatalmas zajterheléstől megrepedeztek, a lakók képtelenek voltak elviselni a helyzetet. Az iratokban rengeteg szakhatóság neve szerepel. A levelezésben részt vevők bizonyára pontosan tudják, kinek a kezében voltak a legfontosabb döntési jogosítványok. - Próbáltak minket félrevezetni - mondja Seres Béla. - Az pedig tény, hogy 40-50 méterre szálltak le a gépek. Tíz méter magasan repkedtek a fejünk fölött. Lehetett volna máshová is tenni a bázist - érvelnek a lakók. Kézenfekvő, hogy a bázis helyének kijelölésénél a segély- nyújtáshoz az egyik legalkalmasabb helyi egészségügyi intézményt választották - mondják az Aerocaritas részéről. Az Alvégi úton most csend van. -szvezérigazgatója az önkormányzatok számára kifejlesztett térinformatikai rendszerek előnyeivel ismertette meg a megjelenteket, dr. Gyuricza Béla pedig az augusztus 26-29. között megrendezésre kerülő első Szolnoki Nemzetközi Kiállítás és Vásár előkészületeiről számolt be. Mint mondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel június 25-ig meghosszabbították a jelentkezés határidejét. Az önkormányzatokon kívül a Kommunálexpón bemutatkozik két jászberényi cég is. A Célgépterv a BM pályázatot nyert iroda- és egészségügyi bútoraival hívja fel magára a figyelmet, míg az Aprítógépgyár hulladékaprító és égető berendezéseit ajánlja a településeknek. L.Z. A települések fejlesztéséért SUGÁRMENTES FAANYAGOK. Június elsejével hivatalosan bejegyezték a bánhalmai Asztalosipari Kft.-t, mely az asztalosipari vállalatból alakult át. Széles körű tevékenységük egyike a sugármentes faanyagok termelői áron történő értékesítése. (MJ)