Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12 / 135. szám
1993. június 12., szombat 5 Nézőpontok Szombati jegyzet Dolgozik a gyerek? Kevés nagyobb öröm akad annál, mint amikor az ember a legelső keresetével hazaér. Nekem ez tizenkét évesen adatott meg, miután egész nyáron nagymamámnál, nagybátyámnál segédkeztem a tanyán. Szedtem a markot, raktam a keresztet, gereblyéztem a tarlót, legeltettem a malacokat, és ezért 900 forint ütötte a markom. Nagy pénz volt ez akkor, egy rend ruhát, egy pár cipőt adtak érte. Esztendő teltével pedig az apostolok lován rizst jártam gyomlálni Bánhalmára, az úgy nevezett Borsi-telepre. Napi harminc forint volt a bér, kinyújtott kamyi szélességet kellett vinni a vízzel elárasztott táblákon: szedni a háromélű sást, a gyékényt. Regimentnyien voltunk mindaddig, amíg tiszták nem lettek a táblák. Később pedig - már gimnazista koromban - a téeszben kapáltam, kaccsol- tam, kötöttem a szőlőt egy munkaegységért, 1,20-ért - mikor mennyit kerestünk. Azért ott, mert jóapám is a szőlészetben dolgozott. Mi maradt mára a diákmunkákból? Nagyon kevés, hiszen többszázezres a felnőtt állástalanok száma, haldokolnak a szövetkezetek, máról holnapra tengődnek az ipari üzemek, egyhelyben topognak a szolgáltatások, és magánvállalkozások legtöbbje sem annyira sikeres, hogy még a diákoknak is nyújtso- nak néhányhetes nyári, kereseti lehetőséget. Akkor most hogyan tovább? Mit csináljon például a mi megyénk 21 ezer 870 gim- názistája, szakközépiskolása, szakmunkása-jelöltje? Szívesen írnék üdítőbb tényeket, de az az igazság, hogy a tizenéveseknek szervezett nyári munka, meg a fehér holló édestestvérek. Illetve mutatóban azért akad efféle lehetőség. Az egyiket Szolnokon a nagycsaládosok egyesülete szervezte, szervezi. Arról van szó, hogy az idén is még viszonylag sok, megyénkbeli diák utazhat Baranya megyébe, Bolyba, a Mezőgazda- sági Kombinátba kukoricát címerezni. Természetesen pénzért. Sajnos, a további lista igen-igen szűkös. íme néhány példa, illetve a jelenlegi, megyei gyakorlat. Az önkormányzatok - mivel maguk is szegények - általában nem foglalkoztatnak nyári szünidei diákokat. A tízegynéhány felhívott polgármesteri hivatal egy kivételével ezt közölte. A kivétel Kenderes, ahol öt-nyolc gimnazistát, szakirányú végzettségű középiskolást várnak két-há- romheti irodai munkára - szerény honoráriumért. Egyébként vidéken sok helyen van még egy másik elhelyezkedési lehetőség: aratáskor a szállítójegy írók általában diákok. Abádszalókot is többször tárcsáztuk: és találtunk egy olyan ABC-t, ahol két diákot alkalmaznak fiztésért, két hétre. Tiszaburán lenne munka a gyümölcsösben: szedni a cseresznyét, megy- gyet, de mivel nagyon sok a faluban a munkanélküli felnőtt, ezért inkább őket alkalmazzák. Jászberényben a városházán öten találnak rövid időre munkát: de ők kivétel nélkül olyan középiskolások, főiskolások, akik helybeliek, és itt töltik kötelező szakirányú nyári gyakorlatukat, amiért egy peták sem jár. Jó, jó, ha így igaz, akkor hová menjen, hol kóstoljon bele néhány hétre a munkába a szerencsétlen diák? Miután megszűnt a szervezett elhelyezés, ezért a keresetre ácsingózók leginkább csak a szülőkben, rokonokban, szomszédokban, jó ismerősökben bízhatnak. Főleg akkor, ha mondjuk egy nagyobb, sikeresebb cégnél, ká- efténél, üzletben, áruházban dolgoznak, és két-három hétre bekönyörgik, vagy hozzák a gyereket, esetleg annak a barátját, osztálytársát. Általában aligha fehér köpenyes munkára, inkább raktári tedd oda, vidd ki féle megbízatásokra, sepregetni, futárnak, rohanj el a postárra: szóval mikor mi adódik. Akinek viszont nincs efféle rokona, ismerőse, annak aligha marad más, mint az otthon. Mert kedves anyukák, apukák azért a ház körül is be lehet fogni az ifjú urakat, högyeket. Már csak azért is, mert kialakult az a gyakorlat, hogy év közben nagyon sok család kíméli a szeme fényét: hadd tanuljon az ártatlan! Most itt az ideje, hogy alkalmanként másféle időtöltésbe is belekóstoljon! Nyugodtan segíthet a kukorica kapálásában, a kert öntözésében, az állatok etetésében, az udvarseprésben. Ha pedig panel-börtönbe vetette az ember fiát a sors, mondjuk a reggeli ágyazásban, rendteremtésben, vagy a takarításban. Tudom ez nem sok, de jobb a semminél, a céltalan heteknél. Arról is hallottam, hogy ezen kívül Szolnokon létezik egy érdekes mentsvár. A Hotel Studentben, annak is a második emeletén, és a becsületes neve Melo-diák Kft. cég. Országos vállalkozásról van szó, amelynek a megyében is már száznál több tagja van. Létezik tagsági díj is, ez évi ezer forint, és az illetékesek ezért - csúnya szóval mondva - kiközvetítik az illető urakat, hölgyeket. Ne gondoljon senki rosszra, nagyon is köznapi munkahelyeibe: plakátokat ragasztani, kihordani az újságokat és így tovább. Ami nem mellékes: itt az égvilágon senki sem kéri a bizonyítványt, az ellenőrzőt a közelmúlt előmeneteléről. Egy a fontos: az illető legalább 16 éves legyen, és valamelyik középiskola, főiskola, egyetem nappali tagozatán tanuljon. A telefonszámuk 420-491 és leginkább délután három, meg öt között érdemes tárcsázni őket. Az órabér sem mellékes, ez általában száz-százhúsz forint, ami nem rossz napi keresetet jelent akkor, amikor százezrek munkanélküliek. Bármilyen hihetetlen, az irodának akad olyan (ki)köz- vetített diákja, akinek a szülei állástalanok, és a fiuk dolgozik. Akarom mondani van munkája. Ha csak egy hónapra, a nyárra is, de így enyhít az ifjú a család nyomasztó anyagi gondjain. Tessék mondani: hitte volna valaki jó öt éve, hogy efféle, akkor hihetetlennek tűnő eset nálunk bekövetkezhet? Aligha hiszem, hogy erre nagyon sok igen érkezne. $). Q.ctßd Beszélgetés Kocsis Zoltán zongoraművésszel „Zeneileg sokkal fiatalabb, nyitottabb vagyok” Kocsis Zoltán világhíres zongoraművész június 21-én este hét órakor Szolnokon, a Szigligeti Színházban a mozgássérültek számára jótékonysági koncertet ad.- Művész úr, a Magyarországon adott koncertjei szinte mind jótékonyságiak, külföldön viszont csak pénzért játszik. Miért? Miféle élmény készteti erre?- A Magyarországon adott koncertjeimnek a kilencvenöt százaléka valóban jótékonysági. A helyzet az, hogy az első pillanatban látszott: a kormány ha el tudja valamitől venni a pénzt, akkor az elsősorban a kultúra lehet. Valljuk be őszintén, hogy a kultúra a létfenntartás szempontjából talán a legkevésbé fc os. Más kérdés, hogy ha eltűnik a kultúra, akkor érde- mes-e egyáltalán élni. Rengeteg szervezet, létesítmény, magán- személy kerül olyan helyzetekbe, amely helyzetek csőddel fenyegetnek, az illető szervezet vagy intézmény megszűnésével a magánszemélyek, és most itt kifejezetten művészekre, művészpalántákra gondolok, erkölcsi és anyagi lebomlásával jár együtt. Ezt megakadályozandó hoznak létre egyes jó szándékú emberek különféle alapítványokat. Nem akarok belemenni abba az elég bonyolult kérdésbe, hogy ezek az alapítványok mennyire tisztességes szándékúak, illetve, hogy kik húzódnak meg egyes alapítványok mögött. Szerintem az APEH nagyon helyesen teszi, hogyha ezeket az alapítványokat vizsgálja. De azt hiszem, hogy elenyésző azoknak az alapítványoknak a száma, amelyeket pénzek tisztára mosására használnak fel, legalábbis a kulturális területen a jószándékú alapítványok vannak többségben. Az én személyemhez - alapítói és más minőségben - hat alapítvány fűződik. Természetesen ezeket az alapítványokat én figyelemmel kisérem, és játszom is a céljaikra. Ha csak ezeket látnám el, akkor is betelne a belföldi koncertnaptáram.- A Demokratikus Charta aláírása óta a mozgalom a politika szintjére emelkedett. Változott, sikerült valamit elérni ezzel?- Megmondom őszintén, az egyik első aláírója voltam a Demokratikus Chartának, de tulajdonképpen nem sok történt azóta. Legalábbis egyes folyamatok nem álltak meg, nem fordultak vissza, egyes folyamatok csődbe sodortak bizonyos intézményeket. A Demokratikus Charta egy általánosságokban megfogalmazott, támadási felületet magán nem hagyó szöveg volt, ám gyakorlatilag nem fogalmazott meg az országépítéssel kapcsolatban egy határozott programot, csak egy „ha akkor” -kapcsolatba helyezte mondanivalóját. A Demokratikus Charta körül vállalt szerepemet abszolút nem értékelem semmire, nagyon jelentéktelen dolog ahhoz képest, amit valóban lehetne tenni a kultúráért, amit lehetne tenni a valódi demokráciáért. Én azt hiszem, hogy akkor Konrádék egy kifejezetten entellektüel beállítású memorandumot akartak ország-világ elé tárni, amelyről az a benyomásom, hogy erre az átlagember legalább annyira nem vevő, mint a kormányprogramokra. Azt hiszem, hogy az embereket még mindig jobban érdekli, és a jövőben is jobban fogja érdekelni, vajon ki tudják-e fizetni a lakbért, van-e hűtőszekrényük és benne sör, mint az egészen fenn zajló ideológiai harcok.- Járt már Szolnokon?- Rengetegszer utaztam át a városon, egyszer játszottam, de az nagyon régen volt. Úgy tudom, hogy a régi városi tanácsban van egy díszterem... még arra is emlékszem, hogy adminisztratív ok folytán egy Chopin művet Schönbergre kellett cserélni, amelyet a közönség angyali türelemmel fogadott. El tudom képzelni sok-sok ember bosszúságát, alig várták a Chopint és Schönberget kaptak... úgy emlékszem vissza, hogy ez egy jó koncert volt. Valamikor a hetvenes közepén történt.- A műsorok programösszeállításában létezik irányzat, amely esetleg összefügg bizonyos társadalmi változásokkal?- Programjaim általában, sajnos, lemezfelvételekhez igazodnak. Én a Philips cégnek dolgozom, nem szeretek sok lemezt csinálni, évente kettőben maximálom az elkészítendő lemezek számát, mert az az elvem, hogy keveset, de jót. A legközelebbi lemezem csupa Bartók lesz, de erre a felkészülést csak július elején tudom elkezdeni, így ez a szolnoki koncert az utolsó azok közül a Debussy programok közül, amelyeket elég sokszor játszottam a tavasz folyamán belföldön és külföldön egyaránt. Remélem, hogy a szolnoki közönség számára tudok újdonsággal is szolgálni, hiszen ritkán játszott műveket is előadok, olyanokat, amelyeket Szolnokon esetleg eddig nem hallhattak.- Meglepődve olvastam, hogy ön ellenzi a zenei versenyeket. Miért?- Erről már többször kifejtettem a véleményemet, nagyon sok egyéniségromboló aspektus van jelen a zenei versenyek körül. Rendkívül magas, ám az uniformizálódás veszélyét magában rejtő cél elérésére koncentrálnak a versenyzők. Veszélye az, hogy nem mernek igazán egyéni megoldásokat, olvasatokat a zsűri elé tenni, nehogy azért szóródjanak ki, mert túlságosan eltér az átlagostól, vagy az elvárt paraméterektől az előadás.- Művész Úr, illetve nem is tudom, pontosan hogyan szólítsam, hiszen a sajtó a közvélemény nevezte már önt tinédzser zseninek, Kocsis tanár úrnak és mesternek. Hogyan viseli ön ezt, egyetért ezekkel a besorolásokkal?- Pontosan az elmúlt hóna- pokbn gondolkoztam azon, hogy milyen könnyű egyes embereket beskatulyázni, ennél fogva a beskatulyázott embernek milyen kézenfekvő ezt a szerepkört felvállalni, továbbvinni és esetleg túllihegni. Az az érzésem, hogy olyasvalaki, mint én, aki hát tulajdonképpen érdeklődik minden iránt, szintén érzi a beszűkülés veszélyeit, tehát bizonyos dolgok iránt mintha elveszíteném az érdeklődésemet, vagy azzal intézném el, hogy ej, hát erre nekem nincs is időm. Azt hiszem, hogy a legnagyobb dolog ezeket a veszélyeket fölismerni és úrrá lenni rajtuk. Minél tovább tudja valaki átmenteni a gyerekkorát, a gyerekkor nyitottságát, annyival, ha nem is könnyebb élete lesz később, de több esélye van arra, hogy új dolgokat tud befogadni, asszimilálni, közkinccsé tenni. Ebben hiszek, s a saját produkciómra lebontva ezt a dolgot, ma effektive, legalábbis zeneileg sokkal fiatalabb, nyitottabb vagyok, mint húsz évvel ezelőtt.- Mennyire tartja ön fontosnak a reklámot, a műsorismertetést egy-egy koncert vagy lemez előtt?- Nagyon fontosnak tartom, talán a reklámot nem is annyira, persze manapság már mindent reklámozni kell, nem azért mert az emberek nem tudják, hogy egy Pavarotti kicsoda, hanem mert az információknak ebben a tömegében még egy Pavarotti neve is elveszik. A műsorismertetés pedig borzasztó fontos, a-Fesztiválzenekarral mi azt próbáljuk megcsinálni, hogy ne szokványos műsorismertetések legyenek, hanem olyan érdekes, esetleg intim részletek is nyilvánosságra kerüljenek (itt levélrészietekre, elfeledett fényképekre, jegyzetlapokra gondolok), amelyek alkotóbb módon hozzásegítik a hallgatót nem is a darabok megértéséhez vagy élvezetéhez, hanem egyszerűen a darabokban való nagyobb elmélyedéshez.- Mostanában ad zeneórákat?- Tizenhárom év tanári praxisom van, eddig tanítottam a főiskolán, most már hetedik éve nem tanítok. Nem mondanám, hogy elment a dologtól a kedvem, mert van, csak egyrészt nincs időm, másrészt ami zene- akadémián csak az általam ott eltöltött idő alatt végbement, az a folyamat nem volt kedvező ahhoz, hogy én azokat az energiáimat kifejtsem, ott a tanításban, amit máshol esetleg jobban fel tudnék használni. Blahó Gabriella Magyar-amerikai gyógyszervita Ötletbörze Fegy verneken Néhány nap múlva újra tárgyalóasztalhoz ülnek a magyar gyógyszergyárak képviselői, hogy a Gyógyszergyártók Szövetségén keresztül rögzítsék végleges álláspontjukat az úgynevezett magyar-amerikai gyógyszervitával kapcsolatban. Az Európai Közösséghez való társulás kapcsán Magyar- ország már korábban kinyilvánította, hogy legkésőbb 1996 végéig bevezeti a termékszabadalmi rendszert. Ez azt jelenti, hogy a termékszabadalmi rendszer bevezetését követően a benyújtott szabadalmakban védett új anyagokat a szabadalmas engedélye nélkül a magyar gyógyszergyárak még akkor sem gyárthatják és forgalmazhatják, ha a hatóanyag előállítására új, független gyártóeljárással rendelkeznek. Az amerikai . kormányzat azonban - saját gyógyszer- lobbyja érdekeit képviselve - a termékoltalmi rendszer bevezetésének előrehozatalát és átmeneti, úgynevezett „pipeline”-ol- talom bevezetését követeli. Annak érdekében, hogy követelésének nyomatékot adjon, kereskedelmi szankciókat is kilátásba helyezett Magyarországgal szemben. A kormányközi tárgyalások folyamatosan zajlanak, s legközelebb júliusban kerül sor újabb egyeztetésre. A Magyosz tagvállalatai a kialakult helyzetben megpróbálnak egységes álláspontot képviselni, bár az amerikai követelések nem egyformán érintik őket. Az egyeztetések stádiumában már most leszögezhető, hogy a Magyosz a „pipeline” nélküli termékszabadalmi rendszert támogatja. (MTI) A Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat kezdeményezésére nemrégiben módszervásárral egybekötött ötletbörzét tartottak a megye népművelői. A találkozó célja, a bemutatkozáson túl ötletadás és leleményesség-csere volt, hogy ki, hogyan, miből, mennyiért, kikkel és hogyan tud vonzó művelődési vagy szabadidős központot működtetni. A település kulturális központja más települések kulturális központjaival felvéve a kapcsolatot, információs hálózatot építenek ki, amely csupán a meglévő infrastruktúra kihasználását jelentené. Talán a legnagyobb érdeklődést felkeltő példa a tószegi Urbán Erzsébeté volt, aki vállalkozásban működteti a művelődési házat, amely nemcsak közvetlenül a kultúráért, hanem lakossági szolgáltatással tesz meg mindent azért, hogy a környékbeliek betévedjenek, s így konkurenciát jelentsen Szolnok nagyvárosi szerepének. Kis András, az abádsza- lóki szabadidős egyesület vezetőségi tagja elmondta, szervezetük több tagcsoportból áll, így a művelődési ház, a számítógépes csoport, a kihaló félben lévő szakmák oktatása munkanélküliek számára feltételezi, hogy egy ilyen nagyobb rendszerben nem könnyű a döntéshozatal. A meghívott társadalmi szervezetként jelen lévő Tisza Klub titkárának kérdésére, Kis András igyekezett hangsúlyozni, hogy az egyesületben minden terület önállóságot élvez. A több mint négyórás beszélgetésen elhangzottak még kritikák egyes önkormányzatokkal szemben. -bg-
